Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-17 / 114. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. május 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Szolidaritás Konszenzusos megoldások helyett az erőpolitizálás felé tolódás TOKÁR GÉZA N agy port vert fel, hogy az Európai Bizottság menekültenként 250 ezer eurós bírsággal (technikailag: szolidaritási hozzájárulással) sújtaná azokat a tagállamokat, amelyek nem fogadnak be menekülteket a számukra előírt számban. A dublini szabályok átalakítására tett kisérlet minden bizonnyal nem jár sikerrel és a tagállamoknak is lesz egy-két szava a kezdeményezéshez, de az, hogy a megoldás ebben a formában merült fel, jól jelzi, hogy a menekültválság kapcsán gyakorlatilag csődöt mondtak az uniós mechanizmusok. Ami rosszabb, hogy az EU a saját, korábban kimondottan eredményes stratégiáját veszi semmibe: konszenzusos megoldások keresése helyett az erőpolitizálás felé tolódik el a hangsúly. Az Európai Unió egész eszméje, alapvetően a kezdeményezés sikere is a konszenzusra, a lehető legkevésbé fájó megoldások megtalálására épül egy közös, európai öntudat alapján. Ha probléma van, akkor az unió azt jellemzően kormányfői és bizottsági szinten agyontárgyalja, majd a folyamat végén megszületik egy hígított-vegyített massza. Eközben jellemzően felmerül az igény, hogy az EU olyan területek kezelését is átvegye, melyek korábban a nemzetállamok hatáskörébe tartoztak, így működik a lassú intézményi terjeszkedés. Hasonló folyamat játszódott le az uniós bővítések és az EU megreformálása kapcsán a kilencvenes években, egy évtizeddel később a görög válság és az euróövezet problémáinak megoldása is a régi forgatókönyv szerint zajlott. A megoldást a tagállamok egyetemes módon abban látták, hogy feladataik és szuverenitásuk egy részét vegye át Brüsszel, cserébe pedig részt vállalnak a folyamatokban. Egyértelmű, hogy az unió tehetetlen a menekültválsággal. A krízis gyakorlatilag egy éve tart, ezalatt sikerült felrúgni a demokratikus alapértékek komoly részét - és még csak nem is Közép-Európának, hiszen a Törökországgal kötött, Németország által szorgalmazott paktum emberi jogi szempontból legalább annyira vállalhatatlan, mint a szlovák vagy magyar részről elhangzó menekültellenes kijelentések. A kvótarendszer hiába számít tipikus uniós bürokratikus megoldásnak, ha azt senki sem akarja alkalmazni, sem beszélni róla, miközben a hagyományos menekültellátás összeomlik. A kvótarendszer kudarcában nem az a fájdalmas, hogy elbukik, hanem hogy egész egyszerűen senki nem pedzeget alternatív megoldásokat, így marad az uniós szintű keménykedés (a „ne engedjünk be senkit” hozzáállás nem megoldás). Az EU végét önmagában nem a menekültválság, a görög összeomlás, egy gazdasági válság hozza el. Az unió akkor múlik el, ha nem megoldási platformként, hanem küzdőtérként tekintenek rá az államok. A menekültválság kapcsán egyértelmű küzdelem zajlik Közép-Európa és Németország között, és nem ez az egyetlen konfliktusos terület - az Északi Áramlat 2 bővítése, a brexit és az euroszkepticizmus azokat a folyamatokat erősíti, amelyek alkalmasabbak az együttműködés szétverésére, mint erősítésre. Ez komoly gondokat okozhat már rövid távon is. AKKOR SOROLJUK CSAK AZ EREDMÉNYEKET! MIÓTA EGYÜTT KORMÁNYZÓNK, A MAGYAR HOKI SZÍNVONALA ELÉRTE A SZLOVÁKÉT! (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Az 500-as megy, a készpénz marad? GÁLZSOLT A legnagyobb címletű euróbankjegy forgalomból való kivonásával nincs semmi baj (persze sok értelme sincs), hacsak ez nem a készpénzforgalom további korlátozásának, vagy netán teljes megszüntetésének első lépése. Az Európai Központi Bank (EKB) döntése értelmében 2018 végéig megszűnik az 500 eurós bankjegyek nyomtatása, majd kivonják őket a forgalomból, bár elvileg - korlátlan ideig - érvényes fizetőeszköz marad. Az ötszázas, meg a hasonló nagy címletű bankjegyek elleni legfontosabb érv a szervezett bűnözésben és terrorizmusban játszott szerepük. De beszélhetünk a feketegazdaság és az adóelkerülés visszaszorításáról és a monetáris politika hatékonyabb működéséről is. A hatás persze minden esetben akkor lenne erősebb, hatékonyabb, ha minél több nagy címletű bankjegyet szüntetnénk meg, 100 százalékhoz meg akkor közelitene, ha teljesen felszámolnánk a készpénzforgalmat (és tisztán elektronikus számlapénzzel helyettesítenénk). Ez egyben a lépés legnagyobb rizikója is. Az ötszázasok fokozatos kivonása valóban megnehezítheti a terroristák, bűnözők, sikkasztok, pénzmosók dolgát. Szó szerint, hisz egy-két kilónyi ötszázas bankjegy helyett 10-20 kilónyi kisebb címletű bankjegyet kell majd cipelniük... Legalábbis, ha milliós tételekben utaznak. De a változás egyik tevékenységet sem lehetetleníti el, hisz ott van a 200 eurós, a dollár, hogy az euróbán csaknem azonos értékű svájci ezerfrankosról ne is beszéljünk. Sőt, a,nagypályások” úgyis kamucégek hálózatán keresztül utalgatják meg mossák a pénzeket, már most is. Csak emlékeztetőül: az évszázad kiszivárogtatása, a Panama iratok több mint 210 ezer kamucégről tartalmaz adatokat, 21 offshore területen bejegyezve. Ezek jó része épp a fent említett tevékenységekkel foglakozik, példásan készpénzkímélő módon. És akkor a panamai Mossack Fonseca (ahonnan az iratok származnak) csak a negyedik legnagyobb offshore jogi közvetítő és tanácsadó cég... Szóval az illegális tevékenységek elleni érv eléggé sántít, korántsem ez lehet az EKB döntésének egyedüli oka, sőt vélhetően nem is ez a fő ok. A készpénz ugyanis egyfajta védelem az egyre elteijedtebb negatív kamatok ellen. Ha az EKB-nak az a célja, hogy a kamatokat még lejjebb (még inkább a negatív tartományba) vigye az eurózóna gazdaságának élénkítése érdekében, akkor a bankbetétekben lévő pénzek ugye veszíthetnek értékükből. Nominálisan és reálisan egyaránt. Ezért, akiknek megtakarításuk van, inkább kivehetik és készpénzben tarthatják. Akiknek sok van, akár ötszázasokban is. Akiknek nagyon sok van, azoknak ez fizetett trezorokban is megérheti, akiknek meg nagyon-nagyon sok, vagyis maguknak a bankoknak - ezzel a lépéssel részben keresztbe tehernek a monetáris politikának. Hisz nem a hitelezés fog felpörögni (ahogy az EKB szeretné), hanem a trezorokban tartott készpénztartalék. A logika itt is, mint az illegális tevékenységeknél és a feketegazdaság kifehéritésénél abba az irányba vezet, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedne a 200-as, 100-as stb. bankjegyek kivonására is. Ennek az úrnak a végén a készpénzforgalom teljes felszámolása áll, ami ma már technikailag megoldható. Vagy esetleg megmaradnának a legkisebb címletek, mondjuk 10-20 euróig. De itt már be kell kapcsolnia a vészjelzőnek, mert nemcsak a cégek és a bűnözők, hanem valamennyien az állam adóztató gépezetének és a pénzügyi rendszernek a túszaivá válnánk, teljesen kiszolgáltatva. Ha a pénzügyi rendszer, vagy egy bank összeomlana, végképp nem tudnánk fizetni, de akkor sem, ha leblokkolnák a számlánkat. Még a szomszéd néninek sem adhatnánk (adózatlanul) 20 eurót, mert vigyázott a gyerekünkre. A Nagy testvér ugyanis mindent láma (és megadóztatna), ami banki tranzakcióként megvalósuló pénzátutalás. Itt már az lenne a legkisebb gond, hogy nem lenne hova menekülni a bankszámlákról a negatív kamatok elől... De persze ennek fordított) a, az infláció elől sem lenne könnyű eliszkolni. Szóval készpénzfronton jó lesz nyitva tartani a szemünket. és Aboutaleb, az „európai álom” Aras, Kahn árom idegen hangzású név. Az utóbbi évek történései miatt valószínűleg már nem az Ezeregyéjszaka meséit idézik fel az olvasóban, pedig a történetük mesébe illő. Bevándorlók gyerekei és muszlimok. Stuttgartban, Londonban és Rotterdamban büszkék rájuk a régi Európa polgárai. Nekünk meg itt, az új Éurópában ennek kapcsán tudatosítanunk kell, hogy mondjuk húsz év múlva a mi vezetőink közül is páran a jelenlegi bevándorlók gyerekei közül kerülnek ki. Lehet, hogy ez az európai álom? Nekünk, szlovákiai magyaroknak ez egyáltalán nem rossz perspektíva. Hármójuk közül Ahmed Aboutaleb már régi motoros. Egy marokkói imám fia, tizenöt éves korától él Hollandiában, 2007-ben államtitkár is volt, 2009-től pedig a második legnagyobb holland város, Rotterdam polgármestere. Ráadásul kettős állampolgár, megtartotta ugyanis marokkói útlevelét - a hollandoknak ezzel sincs bajuk. Muhterem Áras Törökországban született, egy analfabéta takarítónő és egy birkapásztor gyermekeként. Tizenkét éves volt, amikor a család Németországba emigrált. Elvégezte a közgazdasági egyetemet majd adótanácsadói irodát nyitott Stuttgartban. A baden-württembergi tartományi parlamentbe, a Landtagba kétszer választották be saját, stuttgarti körzetéből, múlt héten pedig történelmet írt. Muhterem Áras az első muszlint, az első olyan politikus, aki bevándorló családból származik és az első nő, aki elnyerte a Landtag-elnöki tisztséget. Kinevezéséhez még a német szélsőjobboldali párt frakcióvezetője is gratulált. Mindez történik akkor, amikor mi azt hallgatjuk, hogy már Németországnak is elege van a menekült- áradatból. Viszont kétségkívül Sadiq Kahn, az új londoni polgármester megválasztása keltette a legnagyobb sajtóvisszhangot. Sadiq pakisztáni bevándorlók gyereke, buszsofőr apa, varrónő anya, hét testvérével egy háromszobás tanácsi lakásban nőtt fel. Kahn jogi képesítést szerzett és pár napja ő lett London polgármestere. Igaz, a szarkazmustól nem mentes angol média a győzelmét leginkább ellenfele, Zac Goldsmith, számlájára úja, aki többszörösen elhibázott negatív kampányt folytatott ellene, támadva többek közt Kahn vallását. Ráadásul Zac Goldsmith milliárdos vagyon örököse, első felesége Sheherazade Bentley, második felesége pedig Alice Miranda Rothschild, akinek édesanyja a Guiness családból származik. Ahogy egy ismerősöm megjegyezte, ezzel a családdal Patason sem jött volna össze a polgármesteri poszt. A lényegen viszont ez nem változtat: Sadiq Kahn az első bevándorló családból származó muszlim, aki egy európai főváros első embere. Három sikersztori. Igazi európai álom. Abban az időkben, amikor nemzeti sporttá vált nálunk a be- vándorlásellenesség, politikai tőkévé vált a gyűlölet, jó látni, hogy az emberek azokban az országokban, ahol sokkal nagyobb a tapasztalat a bevándorlással, felül tudnak emelkedni az olcsó politikai hangulat- keltésen. Példát mutatnak toleranciából, elfogadásból. Igaz, nagy európai városokról lévén szó, kérdéses, hogy országos szinten is érvényes lenne-e ez a képlet, de az üzenet egyértelmű: mindegy honnan jöttél, mindegy, mi az anyanyelved, mindegy, miben hiszel, ha tanulsz, keményen dolgozol és nem adod fel, akkor mindent elérhetsz. Ezt pedig nem csak a bevándorlók alkotta kisebbségeknek kell elhinniük. Mit szólnának pár év múlva egy szír származású kassai polgármesterhez? És egy szlovákiai magyar miniszterelnökhöz? Kicsit meredek, ugye? Pedig nagyon is reális lehet. Ám talán most fontosabb, hogy lássuk, amennyiben az utóbbi tetszik, az előbbit is üdvözölnünk kell.
