Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-17 / 114. szám, kedd

4 | RÉGIÓ 2016. május 17.1 www.ujszo.com Rég elavult térképpel várják a turistákat Nem szerepel rajta például a Mária Valéria híd sem Muzeális darab, ez alapján nem lehet tájékozódni (A szeretgom.hu feitvéteie) AJÁNLÓ Május 17. (kedd) Tornaija-17.30: Hattyúdal-M. Nagy László fotókiállításának megnyitója a Rákóczi Magyar Házban. Május 18. (szerda) Pozsony - kirándulást szervez Székesfehérvárra a Vöröskereszt pozsonyi magyar csoportja. Je­lentkezni, illetve érdeklődni Ur­V. KRASZNICA MELITTA A szombati rendezvény során valamennyi kiállítás ingyenesen tekinthető meg. KOMÁROM A Duna Menti Múzeum (DMM) idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája programhoz, amelyet május 21-én, szombaton 14 és 23 óra közt tartanak. Az elmúlt évek során egyre népszerűbbé vált ez az eseménysorozat, amikor rendha­gyó körülmények közt tekinthetők meg a múzeum tárlatai, emellett családi programokkal, előadások­kal is várják az érdeklődőket. A Nádor utcai főépületben alkotó­műhelyt rendeznek be, a Múzeum és a Könyvtár épületének (Nádor utca 8.) udvarán reprodukciókat lehet készíteni a galériában látható festményekről, lesz papírszínház- mese és közös rajzolás a képtár­ban. Bemutatót tartanak a Fekete Sólyom íjászok, a Zichy Palotá­ban Mácza Mihály Válogatott ta­nulmányok című könyvét dedi­kálja, Vanya Péter az első világ­háború végének komáromi törté­néseiről tart előadást, Galo Vil­mos pedig az elfeledett pedagó­gus, költő, Lukács Pál életét és munkásságát mutatja be. „Örülünk, hogy minden évben sok család keresi fel ebből az al­kalomból múzeumunkat, hiszen nagy élményt jelent a késő esti, éj­szakai órákban végigjárni a ko­rábbról már ismert kiállítóterme­ban Évánál lehet a 0908/880 122 mobilszámon. Pozsony—17.00: Az iszlám— Kovács Attila vallástörténész előadása a Csemadok-székház nagytermében. Pozsony-17.00: filmekarend- szerváltásról - a Határeset című film vetítése a Magyar Intézetben. két. Az sem elhanyagolható szem­pont, hogy ilyenkor minden kiál­lításunkra ingyenes a belépés, ez a lehetőség is vonzó sokak számára, akik máskor anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak a múzeumlátogatást” - mondta Csütörtöky József, a DMM igaz­gatója. Az állandó tárlatok mellett két, igen látványos időszaki kiál­lításra is felhívta a figyelmet: az egyik a veszprémi Lackó Dezső Múzeummal közösen rendezett, Tulipán, pelikán, kígyó - a népművészet motívumvilága című tárlat, amely a Zichy-palotában található, valamint egy különleges csiga- és kagylókiállításra, Milan Berešík gyűjteményéből a Kultúr­palotában. Szintén nagy érdeklő­désre tarthat számot a gyerekek körében az Élet a szavannákon, valamint a Duna mente élővilágát bemutató hosszú távú természet- tudományi kiállítás. A múzeum idén ünnepli fenn­állásának 130. évfordulóját, ebből az alkalomból a városi képviselő- testület kimagasló szakmai és közszolgálati tevékenységének elismeréseként Pro Űrbe (Váro­sért) díjat adományozott az intéz­ménynek. A napokban Pozsony­ban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában nyílt időszaki kiál­lítás „Nemcsak a múltnak, hanem a jövőnek - 130 éves a komáromi múzeum” címmel, amelyet kibő­vített formában novemberben Ko­máromban is láthat a közönség, mégpedig az évfordulóhoz kötődő ünnepség során. GULYÁSZSUZSANNA Egy közel negyvenéves térkép fogadja a turistákat az esztergomi buszpályaudvaron. ESZTERGOM A térképen nem szerepel a Mária Valéria híd, úgyhogy a külföldiek­ben - akik e térkép alapján próbál­nak tájékozódni - fel sem merül, hogy átsétáljanak a szomszédos Párkányba. A furcsaságra a szeretgom.hu portál hívta fel a figyelmet. A por­tál szerint a tábla a nyolcvanas években kerülhetett a buszpálya­udvarra. Ezt azonban egy külföldi turista nem tudhatja. Ha a tábla alapján szeretne tájékozódni, akkor az is komoly fejtörést okozna, hogy beazonosítsa tartózkodási helyét, hiszen a táblán szereplő Zalka Máté utcát - ahol a pályaudvar található - már átkeresztelték. Ma újra régi nevét (Simor János utca) viseli. A szeretgom.hu szerint az utcát 1878- ban nevezték el Simor Jánosról. 1950-ben egy kommunista moz­galmi vezető, Zalka Máté nevét kapta meg. 1990-től viszont ismét Simor János utcaként jegyzik. A térkép alapján hiába keresnénk a Hurka Csárdát és a Rió Kávé­szalont is. A kávészalont manapság SZAKÁL KINGA Problémát okoz a nagyobb esőzés: a lakosok ilyenkor nem tudják használni a konyhát és a fürdőszobát. Évek óta gondot okoz a község­ben, ha sok csapadék esik egyszer­re, ennek megoldására most esővíz­elvezetőt építenének. Kétszázezer eurós dotációt kaptak, a munkát az Envirofond Környezetvédelmi ismét régi nevén (Központi Kávé­ház) emlegetik. A Központi Kávé­ház (Szamos Cukrászda) a 19. szá­zadtól Esztergom legelőkelőbb ká­véháza, Babits Mihály törzshelye volt. „Aki csak úgy betoppan hoz­zánk, azt sem fogja tudni, hogy van élményfürdőnk. Még a 2000-es évek közepén készült térképeken is csak úgy tüntetik fel, mintha tíz éve folyamatosan építenénk. A törté­nelem fricskája, hogy tényleg így van. Bár a térkép készítője valószínűleg nem így gondolta” - írja a szeretgom.hu. A retrotáblán azonban nemcsak az élményfürdőt, hanem az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat is hi­Alap támogatásából finanszíroz­zák. „Októberben pályáztunk a kör­nyezetvédelmi alaphoz. A projekt sikeres volt, több mint száz kér­vényből tizenkét pályázót választot­tak ki, köztük Horvátgurabot. Fa­lunknak a második legmagasabb összeget ítélték meg” - mondta Ra­dovan Benőik, Horvátgurab polgár- mestere. „Kétszázezer eurós dotáci­ót kaptunk, a pénzből csapadékel­vezető hálózatot alakítanánk ki a Triblavinský utcában. A kivitelezést a község ötszázalékos önrésszel fi­ába keresnénk, hiszen ez csak jóval a tájékoztató tábla kihelyezése után, 2001-ben készült el. Az olvasók a szeretgom.hu-n ar­ról is szavazhatnak, mi legyen a táb­lával. A lehetőségek, amelyek közül választani lehet: 1. Muzeális darab, hagyjuk ott, zárjuk vitrinbe, és íijuk oda, hogy 1965-ös változat; 2. Le kellene csavarozni, ennyi. Ne bo­hóckodjunk már; 3. Ha ennyire ma­kacsul tartja magát ez a térkép, ak­kor inkább alkalmazkodjunk hozzá mi; 4. Tök mindegy, úgysem innen informálódik a turista. Majd a tele­fonjába bepötyögi, ha akar valamit; 5. Éz a tábla Esztergom fejlődésé­nek szimbóluma. nanszírozza” - mondta a falu első embere. Hozzátette, a község egyes részein még nincs kiépítve a csapa­dékelvezető hálózat, amely esőzés idején problémát okoz a szennyvíz- elvezetésben is. „A lakosok ilyenkor nem tudják használni a fürdőszobát és a konyhát” - mondta Benőik. „A munkákat a lehető leghamarabb szeretnénk elkezdeni. A közbeszer­zési pályázat sikeres volt, kiválasz­tottuk a kivitelezőt és aláírtuk a szer­ződést. Az ütemterv szerint 52 nap alatt kell elvégezni a munkát” - mondta a polgármester. A Kultúrpalotában, azaz a múzeum főépületében látható az Óceánok rej­télyei című időszaki kiállítás (A szerző felvétele) Éj szaka a múzeumban Vízelvezetőt építenének Horvátgurabon Bevárják a RegioJet szerelvényeit a vasúttársaság vonatai NÉMETI RÓBERT Sikerült egyezséget kötnie a RegioJetnek a Szlovák Vasúttársasággal arrál, hogy a késésben lévő vonatok bevárják egymást. KASSA Az állami vasúttársaság Kassáról Homonnára induló késő esti járata legfeljebb tíz percet fog várni a ké­sésben lévő RegioJet Pozsonyból induló szerelvényeire. A RegioJet és a vasút korábban a Maximum tíz percet, de ha nagyobb késés várható, az állomásfőnök engedé­lyével hosszabb ideig is várni fognak a vonatok (A szerző felvétele) megoldások keresése helyett in­kább egymásra mutogatott, ám most sikerült egyezségre jutniuk. „Az utasok mostantól biztosak lehetnek abban, hogy a késésben lévő vona­tok bevárják egymást az állomáson. A megegyézés a legutolsó járatot érinti, amelyik 22.45-kor indul a kassai vasútállomásról az ország keleti részébe” - közölte lapunkkal Aleš Ondruj, a RegioJet szóvivője, aki nyilatkozatában azt is elmond­ta, hogy a megállapodást főként a RegioJet szorgalmazta a késő este Pozsonyból Kassára induló járata miatt. Az állami vasúttársaság utolsó kassai járata hétköznapokon általában a cseh szolgáltató szerel­vényeinek érkezése után tíz perccel hagyja el a kassai állomását, de ha a Kassa felé tartó szerelvény valami­lyen okból többet késik, az utasai már nem érik el a Homonna felé in­duló csatlakozást. A megegyezéssel, amely pár nap múlva életbe lép, pontosan ezt a problémát küszöböli ki, vagyis a Kassáról induló késő esti vonatok maximum tíz percet, de ha nagyobb késés várható, az állomásfőnök: en­gedélyével még hosszabb ideig várni fognak.

Next

/
Thumbnails
Contents