Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-17 / 114. szám, kedd
RÉGIÓ WWW ujszo.com | 2016. május 17. I 5 A verekedés a késő esti órákban, a Fő utca kellős közepén történt. A térfigyelő kamera mindent rögzített. (Képarchívum) Vádemelési javaslat a Paška fivérek ellen Felújítják a szenei szociális központot SZAKÁL KINGA Felújítják a Hviezdoslav utcai szociális központ épületét. A rekonstrukciót három részre bontották, a munka szeptemberben kezdődött és az év végéig tarthat. A kivitelezés közel 140 ezer euróba kerül. „Az első fázisban felújítottuk az éttermet és a konyhát, erre 54 ezer eurót költöttünk. Az étterem befogadóképessége negyven hellyel nőtt. Nyáron az öltözők és a szociális helyiségek felújítása zajlott, ennek költsége 35 ezer euró volt. A szociális központ felújítását az önkormányzat támogatja” - mondta Jana Matulová, a városi hivatal szociális osztályának vezetője. A belső terek felújítása már befejeződött: a fürdőszobákat akadálymentesítették, a konyhabútort lecserélték, a nappaliba új kanapé és bútor került. Felújították az elektromos vezetékeket és a vízvezetékeket is. A szakácsok földszinti öltözőjét átépítették, szekrényeket és mosógépet vettek. A szóvivő hozzátette, ősszel az utolsó, harmadik fázis keretében az épületet hőszigetelnék, a központ környékét is rendbe teszik. „Az év végéig szeretnénk minden munkát befejezni. A harmadik fázisra 47 ezer eurót különítettünk el” - tette hozzá Matulová. A szociális központban 14 embert tudnak elhelyezni. RENDŐRSÉGI NAPLÓ NÉMETI RÓBERT Súlyos testi sértéssel gyanúsítják a volt házelnök rokonait. KASSA Lezárta a rendőrség Pavol Paška volt házelnök három unokaöccsének ügyét. A három Paška testvér tavaly novemberében verekedésbe keveredett Kassa Fő utcáján. Többen is megsérültek. „A nyomozó vádemelési javaslattal zárta le a vizsgálatot” — mondta Andrea Dobiášová belügyminisztériumi szóvivő. „Az illetékes ügyész először kiértékeli a bizonyítékokat, aztán eldönti, hogy vádat emel-e a testi sértéssel gyanúsított fivérek ellen” — mondta Milan Filičko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője. Hozzátette, az ügyészség két-három héten belül meghozza a döntést. Az ügy már hónapok óta húzódik. 2015 novemberében Pavol Paška volt házelnök három unokaöccse, Maroš, Martin és Branislav Paška késő este dulakodni kezdett a Fő utcán egy születésnapi ünnepségről hazafelé tartó csoporttal. A dulakodás végül brutális verekedésbe torkollott, egy nőt is megrugdostak és megütöttek. A forgalmi rendőrként dolgozó Maroš Paškát azóta elbocsátották, a lakásgazdálkodási vállalat főnökeként dolgozó Martin Paška lemondott posztjáról, a kassai kórház egyik osztályának vezetőjeként dolgozó Branislav Paškát alacsonyabb beosztásba helyezték. A pénzt felvette, az árut nem küldte Zólyom. Csalás miatt indított eljárást a rendőrség egy 22 éves zólyomi férfi ellen. A gyanúsított 2014-től különböző termékeket kínált eladásra a világhálón. A termékekért a pénzt előre kérte, de miután a vételárat megkapta, az árut nem postázta. A rendőrség szerint legalább 12 esetben 380 euróval károsította meg az állampolgárokat. Háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) Csempészett cigarettát foglaltak le Harcos (Zboj). 204 karton és kilenc csomag csempészett cigarettát foglaltak le a határőrök a szin- nai járásbeli Harcos község határában. A dobozokon ukrán zárjegy volt. Ha sikerült volna forgalomba hozni, az államot tízezer eurós kár érte volna. (TASR) A PROJEKT ÉPÍTÉS ALATT A LAKÁSOK BEFEJEZÉSE 2Q/2017 I r 1. fázis: a lakások 70%-a eladva Nový Buzi info@lierrys.sk NovyRuzinOV.sk Lakjon ott, ahol jól érzi magát A 3 szobás, konyhafülkével felszerelt lakás sokaknak ideális megoldás. Nem kerül sokba, ugyanakkor elég nagy és kényelmes. Egy párnak maga a luxus, ahol egy látogatók számára fenntartott vendégszobát is megengedhetnek maguknak, vagy egy otthoni irodát homeoffice céljáhóL Gyerekes családoknak egy ésszerű megoldás, amely nem terheli a családi költségvetést magas üzemeltetési költségekkel. A Nový Ružinov projekt kínálatában 3 szobás lakások találhatóak konyhafülkével, amelyek területe 68,81 m2 -114,37 m2 erkéllyel vagy terasszal együtt. Mindegyik háromszobás lakás rendelkezik pincehelyiséggel és parkolóhellyel. A lakások jó elrendezésűek és megfelelnek a magas minőségi követelményeknek. Az élet azonban több mint egy szép lakás. Nový Ružinov lehetővé teszi önnek az aktív életformát, amelynek köszönhetően kiélvezheti a városi élet minden előnyét, Ideális színtere olyan családok és fiatalok életének, akik a mozgalmas városi életformát részesítik előnyben, és akik hozzá vannak szokva a feszes munkatempóhoz és az aktív életvitelhez a munkahelyen kívül is. A közvetlen csatlakozás a Bajkalská utcára és az autópályára a városközpont és Pozsony minden részének gyors hozzáférhetőségét biztosítja. BERUHÁZÓ kizárólagos forgalmazó CZ sa . SLOVAKIA HERRYS* MP160077