Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-17 / 114. szám, kedd
2 i KOZELET 2016. május 17.1 www.ujszo.com Külön bírság szemüvegeseknek (Ján Krošlá k felvétele) DEMECS PÉTER Pozsony. Szemüveget hord és ez nincs feltüntetve a jogosítványán? Jobban teszi, ha mielőbb lecseréli az okmányt, a rendőrség szerint ugyanis érvénytelen. Meglepő módon nemcsak az kaphat büntetést, akinek szemüveget kell hordania vezetés közben, és nem hord, hanem az is, aki hord, ám a jogosítványában nincs feltüntetve az információ, hogy szemüveg nélkül nem vezethet. Az esetre egy olvasónk hívta fel a figyelmet, aki észrevette, hogy míg a korábbi, rózsaszín papírlap formátumú jogosítványán még fel volt tüntetve az információ a szemüveg viseléséről, addig az új, egységes uniós formátumú jogosítványon már nincs. Mint megtudtuk, az új okmányokon is fel kell tüntetni ezeket a korlátozásokat, a jogosítvány hátoldalán található 12. rubrikába. Büntethetnek Az 1 -tői 99-ig terjedő harmonizált közösségi kódok, az úgynevezett gépjárművezetési korlátozások, az egész unióban egységesek. A kódok egy része azt jelöli, hogy a járművezető egészségi okokból milyen feltétellel vagy korlátozással (szemüveg, kontaktlencse stb.) vezethet, ám akadnak úgynevezett igazgatási kódok is, amelyek jogszabályban meghatározott esetben kerülnek a jogosítványra - ilyen a kezdő vezető minősítés meghosszabbítására utaló 181 -es kód. Arra, hogy a kódok nemcsak a szlovák, hanem például a magyar- országi rendőröket is érdeklik, a Mára szemüvegesekre is rászállnak? penzcentrum.hu portál is figyelmeztetett. Egy sofőrt a rendőrök 50 ezer forintra (166 euró) büntettek egy közúti ellenőrzés során, mert nem tett eleget a jogosítvány hátulján lévő 110-es kód követelményének. Ez ugyanis azt jelenti, hogy „tartalékszemüveg tartása kötelező”. Bármennyire furcsán hangzik is, például Spanyolországban is minden, diopt- riás szemüveget viselő sofőrnek kötelező egy pótszemüveget is hordania. Szlovákiában az érvénytelen jogosítványért 30 eurós bírság jár. A jogosítványokon a leggyakrabban a szemüveg (01.01) vagy a kontaktlencse (01.02) vezetés közbeni viselésére utaló kódok szerepelnek, ám gyakori a 78-as kód is, amely akkor kerül a jogosítványra, ha annak birtokosa csak automata sebesség- váltóval ellátott gépkocsit vezethet. Ez a korlátozás azokra vonatkozik, akik az autósiskolában nem manuális sebességváltóval tanultak vezetni. Hiányzó kódok Mindenkinek, aki jogosítványt akar, be kell szereznie egy igazolást a szemorvostól arról, hogy szüksége van-e szemüvegre vagy sem. Ha igen, akkor ez az információ bekerül a sofőr nyilvántartásába. „Ha ebben a nyilvántartásban szerepel, hogy kizárólag szemüveggel vezethet, s ez nincs feltüntetve a jogosítványán, javasoljuk az okmány lecserélését, mivel érvénytelen, s aki érvénytelen jogosítvánnyal vezet gépjármüvet, az szabálysértést követ el” - mondta lapunknak Martin Wäldl, az Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője. Azt, hogy kinek a hibájából nem kerülnek rá ezek az információk a jogosítványra, a rendőrségtől már nem tudtuk meg. Egy, a lapunk szerkesztőségében elvégzett véletlenszerű próba is igazolta, hogy olvasónk esete bizonyára nem egyedi; három szemüveges szerkesztőnk közül egyiknek sem szerepel a jogosítványán a 01.01-es kód. Az ember látása idővel romolhat, s a törvény ezekre az esetekre is gondol, ám erről is kevesen tudnak. Ha valakinek például 40 éves korára olyannyira megromlik a látása, hogy életében először lesz szüksége szemüvegre, az köteles erről tájékoztatni a rendőrséget, s az orvosi ellenőrzéstől számított hét napon belül kérvényezni a módosított jogosítvány kiadását. Ráadásul a szemorvos is köteles tájékoztatni a rendőröket, öt nappal a kivizsgálás után. Nemcsak annak akadhat gondja a közúti ellenőrzés során, akinek szemüveget kell hordania vezetés közben, és ez nincs bejelölve a jogosítványán, hanem annak is, akinek a vonatkozó kód szerepel az okmányában, ám ő nem hord szemüveget, például azért, mert idővel megműtötték, s már nincs rá szüksége. Bírálókból segítők Pozsony. Éveken át kommentálta az egészségügyi miniszterek munkáját, Robert Fico második kormánya alatt ráadásul kijelentette, a Smer nem tudja, mit kezdjen az egészségüggyel. Tomáš Szalay az Egészségpolitikai Intézet (HPI) civilszervezet igazgatói posztjáról az egészségügyi minisztérium alá tartozó Egészség- politikai Intézetbe (IZP) távozik. A tárcát a Smer jelölte Tomáš Drucker vezeti. „Egyszerűen meggyőzött. A víziója és elképzelései nagyon hasonlítanak az én személyes véleményemre arról, milyen irányba kellene elmozdulnia az egészségügyi minisztériumnak” - mondta a Sme napilapnak Szalay, aki egyben annak a Klient Pro cégnek az alkalmazottja, amelyet a Penta pénzügyi csoport vásárolt meg. Határozottan elutasítja, hogy a Pentának rajta keresztül bármilyen hatása lenne a miniszter döntéshozására. „Elutasítom, hogy a Penta így akaija befolyásolni az egészségügyet. Adatokkal fogok dolgozni, elemzéseket készítek, ez nem politikai tevékenység vagy megbízatás” - mondta Szalay. Nemcsak Drucker, hanem az SNS jelölte oktatási miniszter, Peter Plavčan is olyan tanácsadókat választott, akik korábban bírálták az oktatásügyet. Egyikük, Zuzana Zimenová a Smerrel és SNS-szel kötött koalíció miatt kilépett a Siefből, most mégis azt állítja, az SNS miniszterének felkérése örömet okozott neki. Plavčan tanácsadója a korábbi, még SDĽ jelölte oktatási miniszter, Pozsony volt főpolgármestere, Milan Ftáčnik is. (dem) Ombudsman: nyelvtörvényt módosítatna SZALAY ZOLTÁN Az ombudsman éves jelentéséről tárgyal ma a parlament. Az előző években rendre figyelmen kívül hagyták Jana Dubovcová ajánlásait. Ezúttal a kisebbségi nyelvhasználat terén is van javaslata. Pozsony. Jana Dubovcová emberi jogi biztos évente készít jelentést az emberi jogok helyzetéről és az om- budsmani hivatal tevékenységéről. A 2015-ös évvel foglalkozó jelentést a parlament ma kezdődő negyedik ülésének programjára sorolták be. Feszült viszony Az ombudsman és a második Fico- kormány viszonya feszült volt, a szepsi razzia kapcsán például nem hallgatták meg Jana Dubovcovát a kormányülésen, eddigi jelentéseit pedig tulajdonképpen ignorálták, ajánlásait általában száz százalékban figyelmen kívül hagyta a kormány és a parlament. Tavaly 15 ajánlást fogalmazott meg a kormány felé az ombudsmani jelentés, ezek oktatási, szociális, közigazgatási jellegűek voltak, illetve konkrétan az ombudsmani hivatal megerősítésére, a regionális irodák létrehozására irányultak; ezekből az ajánlásokból azóta egyetlen egyet sem valósítottak meg (csupán egy pontnál, a közigazgatási hivatalok akadálymentes megközelítésének bevezetésénél állapítja meg az ombudsman, hogy egyes hivatalok igyekeztek megfelelni ennek az ajánlásnak). A kormányalakítás után Jana Dubovcová csalódottságának adott hangot. „Ha már kompromisszumok köttettek az új kormány megalakításakor, azt gondoltam, valaki meggyőző módon kézbe veszi az emberi jogok témáját” - mondta március végén az ombudsman az aktuality.sk portálnak, hozzátéve, nem vár sok pozitív előrelépést az új kormánytól emberi jogi téren. Változtatna a Híd Változtatni kell a kormány és az ombudsman viszonyán Bugár Béla szerint. A Híd elnöke lapunknak elmondta, javasolni fogja a koalíción belül, hogy javítsanak az eddigi feszült viszonyon. „A jelentést tudomásul kell venni, és nem tartanám jónak, ha a kormánykoalíciós képviselők közül valaki folytatni szeretné azt a stílust, amit eddig az ombudsman- nal szemben képviseltek”-mondta az Új Szónak Bugár. Az előző választási időszakban a Híd élesen bírálta a Smer hozzáállását az ombudsman tevékenységéhez. Alkotmányt szegtek Az ombudsman 2015-ös jelentése ezúttal is részletesen foglalkozik az egyes emberi jogi területekkel, egyrészt a beérkezett beadványok, másrészt az ombudsmani hivatal által végzett felmérések alapján. Az egyik legnagyobb visszhangot kapott ügy, amellyel 2015-ben az ombudsman foglalkozott, a Denník N napilap ügye volt. A kormányhivatal és több minisztérium nem volt hajlandó tájékoztatni a Denník N újságíróit, mivel a lap kritikusan viszonyult a kormány tevékenységéhez. Maga Robert Fico kormányfő sem válaszolt a lap riportereinek kérdéseire a sajtótájékoztatókon, előfordult, hogy más újságírót kért fel, tegye fel ugyanazt a kérdést, és úgy megválaszolja. Az ombudsman megállapította, hogy a kormányhivatal és több minisztérium ezzel a hozzáállásával megszegte az alkotmányt. A jelentés szerint a jogsértés megállapítása után egyes érintett szervek változtattak a hozzáállásukon. A nyelvtörvény is téma A jelentés kitér a kisebbségi jogok helyzetére is - az alkotmányban biztosított kisebbségi jogok megsértése kapcsán 2015-ben egyetlen panasz sem érkezett az ombudsmani hivatalhoz. Ennek ellenére a jelentéshez csatolt tizenegy ajánlás egyike a kisebbségi jogok területére vonatkozik. Az ombudsman azt kéri, a kisebbségek hivatali érintkezésben való nyelvhasználati jogának betartása céljából hangolják össze a kisebbségi nyelvhasználati törvény vonatkozó rendelkezéseit, hogy bármilyen kisebbségi nyelven kiadhatóak legyenek az anyakönyvi kivonatok. A 2011-ben módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi az anyakönyvi kivonatok kiadását kisebbségi nyelven, ám a gyakorlatban az anyakönyvi hivatalok és a belügyminisztérium akadályozták az elmúlt időszakban a törvény megfelelő végrehajtását. Megkérdeztük Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost, hogy értékeli az ombudsman ajánlását. „Üdvözlöm az ombudsman javaslatát, hiszen egy valós problémára mutat rá - közölte Bukovszky. — A kialakult helyzet orvoslása mindenképpen szükséges, hogy a teljes értékű kétnyelvű anyakönyvi dokumentumokat a kérvényezők kézhez kaphassák. Kompetenciáim függvényében a közeljövőben keresni fogom a probléma megoldásának a lehetőségét.” A kormánybiztosi hivatalnál folyamatban van egy munkaterv kidolgozása, tette hozzá Bukovszky, amelynek része a kisebbségi nyelvtörvény alkalmazásának elősegítése, az ebben lefektetett célokat a kormányhivatal vezetése elé tervezik teijeszteni. A kormányprogram két helyen foglalkozik konkrétan a kisebbségi nyelvhasználattal: a vasútállomásokon kihelyezendő kisebbségi nyelvű táblák esetében, illetve egy általános pontban, ahol a kisebbségi nyelv- használati törvény és a gyakorlat összehangolását ígéri.