Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-07 / 106. szám, szombat
Gergely Ágnes VíharJcabát KEMÉNY KÖTÉS Négy verskötet Polgár Anikó könyvespolcáról 2016. május 7., szombat, 10. évfolyam, 19. szám A nemzetközi diplomácia porondján már 1944 őszétől érezhetővé vált, hogy a háborút követő európai újrarendezés megint rendkívül kedvezőtlenül alakul a magyar nép számára. Számítani lehetett a visz- szacsatolt területek nagy részének újbóli elvesztésére, és kilátástalannak - vagy legalábbis bizonytalannak - tűnt a határon túli magyarság sorsa Valóban, az utolsó csadóssá degradált Magyarország és főként a trianoni határokon kívül élő magyarság támasz és védelem nélkül maradt, kiszolgáltatva a nagyhatalmak döntéseinek és a környező államok támadásainak. A kiküszöbölendő kisebbség Az Edvard Beneš által Londonban megalakított csehszlovák emigráns kormány a második világháború éveiben átértékelte a nemzetiségekkel kapcsolatos politikáját. A korábbi - szerintük nem kielégítő eredményt hozó - asszimilációs politika helyébe új terv lépett: a megszabadulás az idegen népcsoportoktól, a németektől és a magyaroktól. Beneš személyes tragédiaként élte meg életműve, Csehszlovákia ösz- szeomlását 1938-39-ben, s ezért az országban élő nemzetiségeket okolta. Nemzetállamot akart létrehozni, ahol egybeesnek az etnikai és a politikai határok. Elképzelése szerint a nemzeti kisebbségek szüntelen zavart keltő tényezők az államéletben, ezért kiküszöbölendők. Elgondolásaival sokan rokonszenveztek, nemcsak a csehszlovák állami szervek, hanem a győztes hatalmak képviselői között is, akik az ország szétesésének egyik okát a német és magyar pártok csehszlovákiai tevékenységében látták. A megtorlásokhoz a kollektív felelősség elvének meghirdetése szolgáltatta az elvi alapot. Beneš a kisebbségek eltávolításával a müncheni egyezmény bármikori, bármilyen formában való megismédődésé- nek lehetőségét akarta kizárni. A németek és a magyarok kitelepítésével, vagyis az etnikai megoszlás erőszakos megváltoztatásával Csehszlovákia arra törekedett, hogy az ország politikai határait a jövőben ne lehessen megkérdőjelezni. Az új csehszlovák kormány 1945. április 5-én, Kassán hozta nyilvánosságra programját. Falra hányt panasz A csehszlovákiai magyar nemzetiség helyzetével az Ideiglenes Nemzeti Kormány kezdett el először a magyar kormányok közül foglalkozni, 1945. április végén. Korlátozott szuverenitása következében azonban a csehszlovák kormánnyal közvedenül nem vehette fel a kapcsolatot, csupán arra volt lehetősége, hogy a szovjet katonai szerveknél és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál (SZEB) tiltakozzon, és panaszai orvoslását kérje. Működése alatt (1945. november 15-ig) mintegy 150 írásos tiltakozást küldött, ezekben nyomatékosan felhívta a szövetséges hatalmak figyelmét a felvidéki magyarsággal szembeni méltadan bánásmódra. E Gyöngyösi János külügyminiszter Párizsban aláírja a magyar békeszerződést Kitelepítésre váró család a vagonban - ingóságokkal és kutyával A lakosságcsere-egyezmény a magyar kormány szemszögéből Hetven éve írták alá a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt. Demi történt 1946. február 27-én? Talán nem felesleges feltenni a kérdést, hogy a magyar kormány és Gyöngyösi János külügyminiszter megtett-e mindent a csehszlovákiai magyarságot fenyegető veszteség mérséklése érdekében, írásomban ehhez a kérdéshez szeretnék hozzátenni néhány gondolatot. tiltakozások és panaszok többségét a SZEB szovjet vezetői eltussolták, illetve érdemben nem foglalkoztak vele. 1945. szeptember 24-én az amerikai misszió tájékoztatást kért Vorosilov marsaikéi, a SZEB elnökétől, aki erre kijelentette: „Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányától egész idő alatt panaszok és bejelentések érkeznek arról, hogy Csehszlovákiából állítólag kitelepítik a magyarokat, és megértik az érdekeiket.” NotosAov hozzátette, hogy ezek a panaszok tényekkel nincsenek alátámasztva, és ezért nem felelnek meg a valóságnak. Vorosilov és a csehszlovák vezetés hozzáállására a magyar ügyhöz a következő eset szolgál például. A magyar kormány 1945. szeptember 14-én beadványt adott be a SZEB-nek, ebben a szlovákiai magyar iskolák bezárása ellen tiltakozott, és felsorolt mintegy 110 bezárt magyar intézményt. A jegyzékben kifogásolta, hogy a csehszlovák hatóságok az iskolabezárásokkal mintegy 22 250 tanulót fosztottak meg az anyanyelven való tanulás lehetőségétől. A SZEB nem foglalkozott az ügy kivizsgálásával, hanem a SZEB-hez rendelt csehszlovák delegáció vezetőjének, Dalibor Miloš Krnónak adta át. Krno 1946. január 18-án kormánya nevében lako- nikus egyszerűséggel közölte, hogy a jegyzékben foglaltakat „elintézni nem tudják, mivel azok konkrétumokat nem tartalmaznak”. A magyar kormány kénytelen volt ezt tudomásul venni. Gyöngyösi reményei Gyöngyösi János magyar külügyminiszterként, baloldali gondolkodású demokrataként és felesége révén, aki szlovák származású volt, A magyar-szlovák áttelepítési hivatal ellenőrzi a papírokat Érsekújvárnál (1946. szeptember) (Képarchívum) csalódással vette tudomásul a kialakult magyar-csehszlovák viszonyt 1945 nyarán. 1945. július 3-án az Új Magyarországban megjelent cikkében erről így írt: ,Annál fájóbb, hogy Csehszlovákia részéről ez idő szerint nemcsak baráti, de még nyugalmi légkörről sem beszélhetünk. Fájó és meglepő ez részünkre, mert joggal élt bennünk a remény hogy az a Csehszlovákia, amely rég demokratikus hagyományokon alapszik, megértést és barátságot tanúsít az új demokratikus Magyarországgal szemben, amely viszont kihangsú- lyozottan megzakított minden ideológiai kapcsolatot az előző reakciós uralommal. ” Gyöngyösi és a magyarországi politikusok is abban reménykedtek, hogy a masaryki demokrácia éledhet újjá Csehszlovákiában és az ottani magyarság helyzetére ez pozitívan hathat. Azonban ebben hamar csalatkozniuk kellett. Gyöngyösi véleményét a beneši dekrétumokról a Békéscsabán 1945. július 4-én elmondott beszédéből ismerhetjük meg. Kijelentette, hogy a magyar kormány a legnagyobb önuralommal figyelte a csehszlovákiai eseményeket, és a magyar sajtó is visszafogott volt a dekrétumokkal kapcsolatosan. Gyöngyösi arról beszélt, hogy „népcserét vagy telepítést a magyar kormány soha nem kezdeményezne, és ahhoz csakis nemzetközi megállapodás alapján járulna hozzá. Nem tartja sem humánusnak, sem demokratikusnak kiszakítani népcsoportokat arról a helyről ahol születtek, ahol már őseik is verejtékeztek, s ahol munkás életükkel gyökeret vertek." Gyöngyösi azzal folytatta, ha esetleg a magyarországi szlovákok el akarnának menni Magyar- országról, azt ők nem akadályozhatják meg. Beszédéből kitűnik, hogy Gyöngyösi nem ijedt meg Benešéktôl, a maga és a magyar kormány nevében is elutasította a népcsere gondolatát. Gyöngyösi Beneš további támadásaira a Kis Újság 1945. júliusi számában reagált: ,Azt azonban nem kívánhatja sem Beneš, sem senki más, hogy olyan szlovákokat küldjünk ki Magyarország területéről akik innen nem akarnak visszatérni, és akik kétszáz esztendős szorgalmas, becsületes munka és állampolgári hűség alapján jogot is nyertek ahhoz, hogy őket ne hagyjuk odadobni prédául egy puszta elméletért.” Gyöngyösi hozzátette, hogy „nemzetiségileg egészségesebb államra törekedni kétségkívül helyes törekvés, tiszteletreméltó és méltányolandó is, ezt azonban nem lehet egyoldalúan elintézni, mert akkor semmiben sem különbözik az egykori fasiszta faji üldözésektől”. Lakosságcsere vs. földcsere 1945. július 17. és augusztus 2. között a győztes szövetséges hatalmak konferenciát rendeztek Potsdamban. A csehszlovák kormány már ott el akarta érni, hogy a németek mellett a magyarokat is kitelepíthessék Csehszlovákiából. A potsdami értekezlet azonban az állásfoglalás alapján a csehszlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítéséhez nem járult hozzá - a kötelező nemzetközi előírás helyett a két ország közti megegyezésre bízta a lakosságcsere megvalósítását, ezért a két érintett ország kénytelen volt közvetlen tárgyalásokat kezdeni. 1945. szeptember 3-án Krno ismertette a csehszlovák elképzeléseket a magyar kormánnyal: első lépcsőben a csehszlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok cseréje indulna el, amit követne a magyarság fennmaradó részének áttelepítése. A csehszlovák fél ezt barátságos megegyezéssel és a trianoni határokat sérthetedennek tekintve akarta megvalósítani. Gyöngyösi a kitelepítés és a népességcsere elől is elzárkózott. Válaszában utalt arra, hogy a 600 ezer csehszlovákiai magyarral nem lehet 60 ezer magyar- országi szlovákot szembeállítani, és „földcserét” ajánlott. Ha jövőjének biztonsága érdekében Csehszlovákia meg akar szabadulni a magyaroktól - fogalmazta meg ellenjavaslatát Gyöngyösi -, „akkor csupán a határokat kell kiigazítani, és így nem lesz szükség százezrek embertelen áttelepítésére”. Gyöngyösi úgy vélte, a szlovákiai szórványmagyarságot lehet kicserélni azokkal a szlovákokkal, akik önként el akarják hagyni Magyarországot. Eközben Csehszlovákiában tovább folyt a magyarok üldözése Gyöngyösi, hogy ezt mérsékelni próbálja, 1945. szeptember 6-i beszédében, melyet az Ideiglenes Nemzetgyűlés előtt tartott, a szövetséges hatalmaktól kért segítséget. „Mi nem kérünk mást a szövetséges nagyhatalmaktól mint hogy gondosan tanulmányozzák ezt a kérdést, s hozzanak igazságos és helyes döntést, nem is a magyar érdekeknek megfelelően, hanem az európai érdekeknek, az európai békének és azoknak az eseményeknek megfelelően, amelyek a San Franciscó-i alapokmányban rögzítést nyernek. És arra kérjük a szövetséges nagyhatalmakat, hogy a helyszínen vizsgálják meg a kérdést, és minél előbb vessenek véget annak a tarthatatlan• állapotnak, hogy a szlovák határ mentén máris emberek ezrei bolyongnak hajléktalanul és hontalanul. ” Az első prágai tárgyalások Gyöngyösi reményeket fűzött ahhoz, hogy a Tildy Zoltán miniszterelnök vezetésével 1945. november 15-én alakult új kormány nevében sikeresebben tud tárgyalni Csehszlovákiával. Magyarország új kormányát számos ország elismerte, így a diplomáciai kapcsolatok felvételével már közvetlenül fordulhatott az angol, az amerikai és a szovjet kormányhoz és fejthette ki az álláspontját. Azonban a nagyhatalmak ismételten a kétoldalú tárgyalásokat ajánlották, így a csehszlovák kormány Prágába hívta a magyar küldöttséget. A magyar minisztertanács 1945. november 27-én tárgyalt Gyöngyösi prágai útjáról, amelyen a pártok képviselői és a külügyminiszter is szükségesnek mondta a tárgyalások felvételét. Folytatás a következő oldalon.
