Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-30 / 100. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. ÁPRILIS 30. ERDEKESSEG 13 Egy látogató a Napóleont ábrázoló festmény előtt, amelyen a császár kívánsága olvasható: „Azt kívánom, hogy hamvaim a Szajna partján nyugodjanak, a francia emberek között, akiket annyira szerettem." A tábori ágy, amelyen Napóleon 1821. május 5-én meghalt (Fotók: TASR /AP) A Szent Ilona szigetén elhunyt I. Napóleon francia császár utolsó otthonát teremtették újra a Francia Hadtörténeti Múzeumban nyílt kiállításon Párizsban. A száműzetésre kény­szerült francia csá= szár 1815 októbe­rétől 1821. május 5-én bekövetkezett haláláig élt Szent Ilonán a Longwood Házban, tón azt az atmoszférát teremtették újra, amelyben Bonaparte Napó­leon a személyes emlékei, bútorai és könyvei között nagyon szerény körülmények között töltötte az utolsó éveit. A császári emlékek, amelyeket Napóleonnak sikerült magával vinnie a szigetre, teljes ellentétben állnak a amelyet először rekonstruáltak múzeumi körülmények között. A korabeli bútorok és a volt csá­szár restaurált személyes tárgyai egyébként először kerültek kiál­lításra Franciaországban. Amikor a Waterlooi vereség után a francia törvényhozás 1815. június 22-én lemondásra kény­szerítette a császárt, ő a brit kor­mánytól kért védelmet, amely nem engedte angol földre, hanem az Adanti-óceán déli részén fek­vő Szent Ilona-szigetre száműzte, ahova Napóleon egy kis számú kísérettel érkezett. A július 24-ig látogatható tárla­Napóleon vadászpuskája 1815-ből száműzött fogoly életkörülmé­nyeivel. Összesen 240 műtárgy, bútorok, személyes dokumentu­mok, Napóleon kádjától a tábori ágyáig, valamint egyenruhái és híres, filcből készült kalapja is ki­állításra kerül. A tárlat arra keresi a választ, hogy mi maradt meg a császárból és mi az emberből Napóleon utolsó életszakaszában, amelyet saját legendája megte­remtésének szentelt. (MTI) Törvénnyel fékezik meg a Times Square elkanászodott mesefiguráit T örvénybe foglal­ták New Yorkban, hogy pontosan hol és hogyan folytathatják tevé­kenységüket a Times Square me­sefigurái, vagyis azok a jelmezbe bújt emberek, akik azzal keresik a betevőjüket, hogy turistákkal pózolnak. New York polgármestere, Bili de Blasio aláírta a javaslatot, amely­nek értelmében a városi hatósá­goknak ezentúl joguk lesz kor­látozni a mesefigurák mozgását, és megakadályozni, hogy azok feltartóztassák a járókelőket a tér forgalomtól elzárt részein. A városi tanács egy éve próbálja megzabolázni a teret ellepő erősza­kos kéregetőket, akik közül néhá- nyan egyenesen követelik a pénzt a járókelőktől, miután pózoltak velük. Múlt nyáron többek között meztelen, testfestett nők okoztak felfordulást a téren, ahol a New York-iak millióin túl évente 39 millió turista fordul meg. A városi tanács e hónapban hagy­ta jóvá a javaslatot. A szavazást megelőző meghallgatások egyi­kén a téren Jokerként pózoló Keith Albahae „igazságtalannak” nevezte az új szabályokat. Mint fogalmazott: „Remek szórakozást nyújtunk. Gyakorlatilag csak azo­kat az embereket zavarja a tevé­kenységünk, akik ingyen akarnak fényképezkedni. Senki sem köte­lez arra, hogy fényképet készíts, és ha valaki mégis így tesz, akkor viselje, ami ezzel jár.” A New York-i rendőrség korábban már röplapokon és jelzőtáblákon is tájékoztatta a turistákat arról, hogy nem kötelező a figurák szol­gáltatásaiért fizetni. (MTI) ► A Times Square mesefigurái gyakran gorombák és agresszí­vak. Több támadás is történt a fizetni nem akaró turisták, köztük gyerekek ellen is. Egy Pókembernek beöltözött személy például egy rendőrt is megütött, aki éppen egy nőnek magyarázta, hogy nem kötelező borravalót adnia. (Fotó: SITA/AP) Napóleon utolsó otthona

Next

/
Thumbnails
Contents