Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-04 / 77. szám, hétfő
ÚJ szó 4 tipp, hogyan fogyhat házimunka közben 14. oldal 2016. április 4., hétfő, 14. évfolyam, 12. szám Ma van a sárgarépa világnapja. Ugye,\mok is hallottak arról, hogy ez a kedvelt zöldség milyen rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezik elsősorban a szem egészségét illetően. Jobb, ha tudják: ezeknek az „ismereteknek” a fele sem igaz. Most szakember segítségével próbáljuk megcá- $. '*& folni a féligazságokat. Javul a látás? Ezzel vezettek félre bennünket gyermekkorunkban. S mi pedig, ha már másért nem, legalább a szemünkért, időnként fogyasztottuk a sárgarépát, aminek 2003 óta világnapja is van. Az ünnep jó alkalom a szemorvosok számára, hogy elmagyarázzák, mi is az igazság e zöldség tényleges hatásáról. A leggyakoribb mítoszok A mítoszok közé tartozik például az, hogy ha valaki nem visel szemüveget, akkor rendben van a szeme. Tudni kell, hogy az emberi szemet sok más probléma is sújthatja, amit kivizsgálás nélkül a kezdet kezdetén senki nem vesz észre. „A páciens általában nem ismeri fel az előrehaladott stádiumú szembetegséget. Néha pedig tünetek nélkül is haladhat előre a betegség, és ha nem fedezzük fel idejében, a kezelés bonyolult lehet és nem jár mindig sikerrel” - magyarázza dr. Radovan Piovarči szemsebész. Szürke hályog, érj meg! Elterjedt tévhit, hogy a szürke hályognak „meg kell érnie”, és csak utána kell műteni. Ez az állítás már rég nem igaz. Ellenkezőleg! Minél előbb megtörténik a beavatkozás, annál kisebb lehet a szövődmény. Dr. Piovarči figyelmeztet: „A beavatkozást nem kell halogatni, az egészségbiztosítók teljes mértékben fizetik és teljesen fájdalommentes. Ráadásul a legkorszerűbb technológiának köszönhetően femtoszekundáris lézerrel, mindenféle éles eszköz használata nélkül is eltávolítható. A műtét nemcsak a hályogtól szabadít meg, hanem a dioptriáktól is. Fájdalmas lézerek? A szakember szerint a köztudatban az a tévhit él, hogy a lézeres szembeavatkozások fájdalmasak. Dr. Radovan Piovarči ezt határozottan cáfolja. „Csak az excimer beavatkozások okoznak fájdalmat a műtét utáni első napokban, amikor a sebész eltávolítja a szaruhártya felső rétegét. A kíméletes femtoszekundáris lézer semmilyen fájdalmat nem okoz. A beteg másnap dolgozhat, és néhány nap múlva már sportolhat • 5> IS. A sárgarépa ezt nem tudja „A sárgarépa nem javítja a szem dioptriás állapotát. Bár sok benne az A-vitamin akárcsak a tejben, a sajtban vagy a tojásban. Ez táplálja ugyan a recehártyát, de nem szabadítja meg az embert a szemüveg viselésétől. Hasonló szolgálatot tesznek a flavonoidok, továbbá a leveles zöldségben és a kukoricában található zeaxantin és lutien, valamint a halolaj omega3 zsírsavai” - magyarázza a szakember. Méregtelenít és enyhíti a gyulladást A sárgarépa hatásáról már a 19. század végén elődeink is vitát folytattak. Az 1899-ből származó leírás szerint köhögés és más betegség elleni szirupot készítettek belőle. A terhes nőknek és azoknak a gyerekeknek ajánlották, akiknek orsóférgük van. így szólt az ajánlás: sárgarépát éhgyomorra! w Ha nyersen rág a a sárgarépát, a béta-karo- tinnak mindössze 3 százalékához jut. A sárgarépa kitűnő zöldség gyulladás és mérgek ellen. Napi egy adag sárgarépa-saláta elindítja a méregtelenítő folyamatokat. A múlt század hetvenes éveiben végzett tudományos kutatások igazolták, hogy a naponta elfogyasztott egy közepes sárgarépa fékezi a gyulladásos folyamatokat, rendezi a hormonszintet és a máj működését. A nyers gyökérben értékes anyagok vannak, amelyek segítik a szervezetet, hogy könnyebben megszabaduljunk a salakanyagoktól. Ráadásul természetes szoláriumként működik. Ha minél több béta-karo- tinhoz szeretne jutni, hogy köny- nyebben lesüljön, főzze vagy párolja meg. Ha nyersen rágja a sárgarépát, a béta-karotinnak mindössze 3 százalékához jut. A főtt vagy olajon párolt sárgarépából a béta-karotin 39 százaléka kioldódik. Csatlakozik ön is? A sárgarépát ma nemcsak a franciák és az olaszok, hanem a svédek, az oroszok, az angolok, az ausztrálok és a japánok is megün- neplik. Jó lenne, ha ma mindenki fogyasztana valamilyen formában sárgarépát, például reszelt almával keverve, néhány csepp olajjal ízesítve. (kovács) A LEGJOBB GYÓGYNÖVÉNYEK HAJHULLÁSRA Bár sokan tartanak a csalán szedésétől, ám egy igazán értékes, multifunkcionális növényről van szó 12. oldal TUDJA, MI A DIVAT A TÁPLÁLKOZÁSBAN? Amint előbújnak a tavaszi napsugarak, irány a természet! 13. oldal „qAfutásfenntaYtja egészségünket, íenMetünket, tápfátja ßennünkazfkteYot oAßceJ-foffinan