Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-04 / 77. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. április4. AUTÓ-MOTOR I 9 BL.9595KV BL£595KV 1®LÍ®Í fv-W^rNviA/ ri^r y'Tmj PMU ' .'kf* PvsM"" ATalisman az egyik legszebb Renault (Aszerző-felvételei) Renault Talisman: a franciáknak ez a próbálkozása igazán bevált Az első üléseken található luxusról a hátul utazók csak álmodhatnak, a tágas tér inkább csak optikai csalódás DEMECS PÉTER Rég vártam már egy tesztet úgy, mint a Renault újdonságát, a Talismant. Az, hogy az autá igazán feltűnő és szép, lápten-nyomon érezhető. Bárhol megálltam vele, garantált volt, hogy pár perc után néhány járókelő megáll mellette, hogy közelebbről is megnézze. Hiába, a dizájn szempontjábál a Renault nagyot alkotott, a Talisman nem fog elveszni a menedzseri konkurenciában. De milyen is vezetni? A Talismant vehetnénk a távozó Lagúna és a Latitude helyettesének, bár a márka ezt a párhuzamot kerüli. Érthető miért, hiszen azt akarja su­gallni, hogy az újdonságnak semmi köze ehhez a két modellhez. A tesz­telt változat az Initiale Paris jelölésű leggazdagabb felszereléssel rendel­kezett, tehát a Talisman esetében ez a lehető legjobb és egyben legdrá­gább változat. Határozottan feltűnő Az összetéveszthetetlen dizájn az autó elülső részén található hatal­mas gyémánt jelnek és a széles fényszóróknak köszönhető. Az au­tó masszív tekintélyes megjelenése azt sugallja, hogy az utasterében is tágas lesz a tér, ennek viszont épp az ellentettje igaz. Nem mintha szűkösen érezném magam benne, elég hely van, de az utastér nem olyan tágas, mint amilyennek el­képzeltem. Négy felnőtt kényel­mesen elfér benne, bár a hátul uta­zóknak az alacsonyabb tető miatt nem marad sok helyük fejmagas­ságban. Az utastérben minőségi anyagokat használtak fel, az autó egyik csúcspontja szerintem az ülések nyújtotta kényelem. Attól eltekintve, hogy számtalan irány­ban mozgathatók, még masszíroz­zák is az utas hátát. Három külön­böző masszázsfunkció közül lehet válogatni, s egy hét tesztelés után rájöttem, hogy pontosan ez az az extra, amire a saját autómban nem költenék pénzt. A funkció szerin­tem az első három alkalommal ér­dekes és kényelmes, aztán viszont idegesítő. El tudom képzelni, hogy hosszabb úton bekapcsolnám, hogy kicsit megmozgassa a hátamat, de pár perc után rájönnék, hogy azért nem olyan felüdülő élmény. Ha már fáradt vagyok, inkább megállók és kiszállok az autóból kinyújtózkod­ni, a masszázsfunkciót szerintem egy percnél tovább nem igazán le­het kibírni. Ráadásul a masszázs csak az elülső üléseken érhető el ugyanúgy, mint az ülések fűtése és hűtése. A csomagtérbe gyakorlatilag bár­mi elfér, amit viszont kicsit félre­szabtak, az a csomagtartó ajtaját nyitó gomb elhelyezése, a Talisman felirat alatt található gomb ugyanis állandóan koszos. Számtalan funkció A műszerfalon már az ismert, vertikálisan elhelyezett nagy táb­lagépre emlékeztető érintőképer­nyő dominál. Ezen keresztül irá­nyítható minden létező funkció és ► Motor hengerűrtartalma ► Teljesítmény ► Forgatónyomaték ► Csomagtér térfogata ► Hossz./Szél./Mag. (mm) ^ Végsebesség ^ Gyorsulás (0-100 km/6) ► Fogyasztás városban ► Fogyasztás városon kívül ► Kombinált fogyasztás ► Modell alapára ► Tesztelt modell ára opció. A rendszer kezelését meg kell szokni, a képernyő ugyanis olyan érzékeny, hogy néha a minimális véletlenszerű érintésekre is reagál, s olyasvalamit is bekapcsol, amit nem akartunk. Ezért jó, hogy az R-Link 2 rendszer a középkonzolon talál­ható vezérlőgombokkal is irányít­ható, ez vezetés közben is meg­könnyíti a beállításokat, átkapcso­lásokat. Egyébként annyi funkció áll rendelkezésre, hogy csak ezzel a rendszerrel órákon át lehet játszani és állítgatni. Arra is lehetőség van, hogy több sofőr személyre szabott beállításo­kat mentsen el az autóban, a meg­1598 cm3 118 kW 4000 fordulatnál 380 Nm/1750 fordulatnál 608 dm3 4849/1890/1463 215 km/ó 9,4 mp 51/100 km 41/100 km 4,41/100 km 23 490 euró 37 390 euró világítástól kezdve, az elmentett rá­dióállomásokon át egészen az ülés pontos helyzetéig. A motorházban 1,6 literes 118 kW/160 LE teljesítményű erőforrás volt 380 Nm-es forgatónyomaték- kal. A duplakuplungos váltó az ese­tek többségében nagyon rugalma­san és észrevétlenül sorolja a sebes­ségfokozatokat, helyenként viszont mintha bealudna, s az autót kicsit megrántja. Ráadásul lassításnál né­ha olyan érzésem volt, mintha haj­lamos lenne bedögleszteni a motort. A gyári adatok szerint 4,4 literes át­lagfogyasztást kellene elérni 100 kilométeren, ez viszont a tesztelés alatt abszolút fikciónak bizonyult, az átlag 6,51/100 km volt. Összegezve és aláhúzva Az új Talisman mutatós, kényel­mes autó. Menedzsereknek, de gaz­dagabb családoknak egyaránt ideá­lis választás lehet. Kár, hogy ilyen kategóriájú és ilyen árú autóban a hátul utazók nem kaptak kicsivel több extrát. A fogyasztás tűrhető, az autó agilitása meglepő, az alváz kombinálva a négykerék-meghaj- tással lehetőséget ad a dinamiku­sabb tempóra, élesebb kanyarodás­ra. A VW Passat, a Mazda 6 vagy a Ford Mondeo alkotta konkurenciá­ban igazán megállja a helyét. Renault Talisman dCi 160 EDC

Next

/
Thumbnails
Contents