Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-26 / 96. szám, kedd
2 | KÖZELET 2016. április 26. | www.ujszo.com Eddig egyetlen sofőrt sem büntettek meg ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Eddig egyetlen sofőrt sem büntettek meg azért, mert elektronikus sztrádamatrica nélkül vezette gépkocsiját a fizetésköteles útszakaszokon. Kiderült, a rendszer olyan autókra is kiállít bírságot, amelyekre megvásárolták az e-matricát, vagy amelyek ingyen használhatják a sztrádákat. A gazdasági miniszter ráadásul csökkenteni akaija a bírságok összegét, így míg nem módosítanak törvényt, nem büntetnek. Február 1-jétől érvényesek az országban az elektronikus sztrádamatricák. A rendszert egyéves tesztelés után vezették be. Ján Gajdoš, a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) volt igazgatója még januárban büszkén állította, hogy minden tökéletesen működik, a kamerák a fizetett útszakaszokat használó gépkocsik több mint 95 százalékát képesek leellenőrizni, így az első bírságokat már február 1-jén kiküldhe- tik. Ehhez képest máig egyetlen sofőr sem kapott büntetést. Az NDS új vezetője, a Sieť jelölte Róbert Auxt azt állítja, technikai szempontból reális elképzelés, hogy az első bírságot idén kiküldjék. Hogy pontosan mikor, azt nem tudja megjósolni. Gondok a rendszerrel A szlovákiai e-matricák rendszere komoly gondokkal küszködik, a SkyToll társaságnak az állam 14 millió eurót fizetett a kifejlesztésére. Az első és alapvető gond, hogy képtelen 100 százalékos munkát végezni. Például olyan belügyminisztériumi szolgálati autókat is büntetne, amelyek a törvény szerint fel vannak mentve a sztrádadíj fizetése alól. Előfordul az is, hogy olyan autóra állít ki bírságot, amelyre vásároltak e- matricát. „Az alapvető gond a rendszámok rendszerezésével van. Egyszerűen olyan rendszámok is bekerültek az adatbázisba, amelyeknek nincs ott keresnivalójuk. Aránylag nagy a hibalehetőség, dolgosaink a probléma megoldásán úgy, hogy a hibaszám egyenlő legyen a nullával” - mondta Auxt. Az NDS egyelőre a feketén közlekedő gépkocsik statisztikáját sem tudja nyilvánosságra hozni, mert az jelenleg a belügyminisztérium, a rendőrség, a mentő- szolgálat vagy a tűzoltók autóinak rendszámait is tartalmazza, holott ezekre nem kell sztrádamatricát vásárolni. „A statisztikát nem hozhatjuk nyilvánosságra, mert nem lenne (Ján Krošlák felvétele) pontos” - mondta a Hospodárske noviny gazdasági lapnak Auxt. Alacsonyabb bírságok Időközben kiderült, hogy még ha működne is rendszer, sem büntethetnének, az új közlekedési miniszter, Roman Brecely (Sieť) ugyanis túlzásnak tartja a jelenlegi 300 eu- rós bírságokat, így törvénymódosítással 150 euróra akarja csökkenteni a büntetés felső határát. Míg a jogszabály nem lép hatályba, egyetlen büntetést sem fognak kiküldeni, holott lenne kinek. Csak a rendszer beindításának első napján körülbelül hétezer olyan sofőrt mértek be, akinek autóján nem volt érvényes sztrádamatrica. A tárcavezető azon is módosítani akar, milyen gyakran kaphatnak a szabály- sértők egymás után büntetést. Jelenleg ugyanis egymás után automatikusan három bírságot is kaphatnának, ha három egymást követő napon bemérik őket. Brecely azt szeretné, ha a következő bírságokat csak azután küldenék ki, miután a sofőr az előzőt kifizette. „Amíg nem változik meg a törvény, egyszerűen nem fogunk büntetéseket küldeni. Ha most postáznánk a rendszerben levő 100 ezer sofőrnek a bírságokat - összesen körülbelül 20 millió euróról beszélek-, akkor garantálhatom, hogy nagyon sok embert szó szerint tönkretennénk anyagilag” - állítja a miniszter. Az új jogszabálytervezet Brecely szerint már a héten elkészülhet. Viszont az, hogy a rendszerrel gondok vannak, még nem jelenti azt, hogy ingyen használhatjuk a sztrádákat. A bírságolásra ugyanis a szabálysértéstől számított két év áll rendelkezésre. Amint megváltozik a törvény, mindenki, akit február elejétől rajtakaptak, hogy e-matrica nélkül használta a fizetésköteles útszakaszokat, megkapja büntetését. A borítékban viszont 300 helyett 150 eurós büntetés lesz, s ha a sofőr ezt 15 napon belül kifizeti, akkor csak 100 eurót kell majd megtérítenie. (dem, SITA) Csak ott mértek, ahol kérték DEMECS PÉTER Több mint kétezer sofőrt értek gyorshajtáson múlt héten a rendőrök a huszonnégy érés, gyorsasági maratón elnevezésű akció során, melynek érdekessége, hogy kizárólag ott mérték az előírt sebesség betartását, ahol azt az állampolgárok akarták. Pozsony. „Meglepő, hogy ennyi sofőrt lefüleltünk, pedig valóban csak ott mértünk, ahol azt az emberek akarták. Pozsonyban például egy sofőrt egy órán belül ugyanaz a rendőr kétszer is bemért” - mondta Miroslav Ábel, az országos rendőrfőkapitány helyettese. A csütörtök-pénteki akció előtt 591 javaslatot kapott a rendőrség a veszélyes útszakaszokra, ebből 511 helyen mértek. A sofőrök átlagban 45-50 km/órával lépték túl az előírt sebességet, a rekordot egy 23 éves pozsonyi férfi tartja, aki a fővárosi körgyűrűn a 90 km/órás előírt sebesség helyett 160 km/órával hajtott. Az akcióhoz egyébként ugyanazon a napon 20 európai ország csatlakozott. Szlovákiában 591 rendőr mért, egy egyenruhásra körülbelül négy szabálysértés jutott. Magyarországon a 613 rendőr 423 gyorshajtást észlelt, ami rendőrönként alig 1 szabálysértést jelent. „Ebből is látni, hogy ott, ahol már működik az objektív felelősség elve, és ahol ezt az intézményt is kihasználták a mérések során, sokkal jobb eredményeket értek el, mert a sofőrök tudj ák, hol vannak elhelyezve a radarok, és ott lelassítanak” - mondta Ábel, utalva a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezROVIDEN Matík ítélete jogerős marad Pozsony. Nem tárgyalják újra a BMG Invest pénzügyi szolgáltató volt igazgatójának, František Ma- tíknak az ügyét, a Specializált Büntetőbíróság tegnap lesöpörte az asztalról a korábban már 11,5 éves szabadságvesztésre ítélt Matík javaslatát. Az elítélt azért követelte az ismételt tárgyalást, mert távollétében ítélték el, külföldön tartózkodott, s nem kapott lehetőséget a vallomásra. A Specializált Büntetőbíróság szerint nem merültek fel olyan bizonyítékok, melyek alapján indokolt lenne az ügy megnyitása. A tegnapi döntés egyébként még nem jogerős, Mátík panaszt nyújtott be ellene, így a végleges döntés meghozatala a Legfelsőbb Bíróságra vár. A BMG volt igazgatóját távollétében ítélték el még 2007-ben, tavaly januárban tartóztatták le Szerbiában. 2002-től bujkált, nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. (SITA) Új RegioJet-járat indulhat Pozsony. Újabb járatott indítana a magánkézben levő cseh RegioJet társaság. Ezúttal a rendkívül népszerű Pozsony-Prága vonalon indítana naponta egy-egy szerelvényt, idén decembertől. A társaság már jelezte szándékát a Szlovák Vasúttársaságnak (ŽSR), ám Aleš Ondrűj, a RegioJet szóvivője pontosabb tájékoztatást egyelőre nem adott. „Egyelőre nem árulhatok el semmilyen részletet az új, 2016 decemberétől hatályos menetrendről. Terveinket fokozatosan fogjuk nyilvánosságra hozni” -mondta a szóvivő. (SUA) Kártérítés a sterilizálásért Kassa. Közel 17 ezer eurós kártérítést ítélt meg a Kassai II. Járásbíróság annak a roma nőnek, akit a kassai Louis Pasteur Kórházban 1999-ben a tudta nélkül sterilizáltak. A bíróság szerint megsértették a roma nő jogait. Az ítélet nem jogerős, a kórház a döntést megfellebbezte. A roma nők beleegyezésük nélküli sterilizálására több mint egy évtizede derült fény, ez több kelet-szlovákiai kórházban is gyakorlat volt. (TASR) Új igazgatók a biztosítókban Pozsony. Tomáš Drucker(Smer- jelölt) egészségügyi miniszter már kiválasztotta jelöltjeit az Általános Egészségbiztosító (VšZP) és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal élére (ÚDZS). Ajelöltek nevét szerdán terjeszti a kormány elé, addig nem kívánja nyilvánosságra hozni a neveket. Sajtóértesülések alapján az ÚZDS igazgatói székébe Tomáš Haško, a ružinovi kórház igazgatóhelyettese kerülhet. Drucker hivatalba lépése után azonnal menesztette a VŠZP és a felügyeleti hivatal vezetőit, akik nevéhez több botrány is kapcsolódott. A koalíciós szerződésnek megfelelően megígérte, hogy az intézmények felügyelőtanácsában helyet kapnak az ellenzék képviselői is. (TASR, ie) (TASR-felvétel) árulta el, mondván: nem ez volt az akció prioritása. „A cél a megelőzés volt, az esetek 19 százalékát figyelmeztetéssel oldottuk meg” - fűzte hozzá Ján Ignaták, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának vezetője. Az akció során Európában a legtöbb szabálysértést Németországban észlelték (72 063), a legkevesebbet pedig Portugáliában (63). Az ország idei baleseti mutatói egyébként a rendőrség szerint egyelőre rendkívül kedvezően alakulnak. Év elejétől tegnapig Szlovákiában összesen 3695 közúti baleset történt, ami az előző év ugyanazon időszakával összehasonlítva 63-mal kevesebb. Az utakon eddig 54 ember halt meg, ami 2015-höz képest 12 halálesettel kevesebb, s csak eggyel több, mint a rekordévnek számító 2013-ban. Gyakran csak figyelmeztettek deményezésére, amely miatt törölték az objektív felelősség elvét érvényesítő kamera- és radarrendszerre meghirdetett tendert. Az SNS elnöke, Andrej Danko ugyanis túlzásnak tartotta, hogy a belügyminisztérium több millió eurót költsön radarvásárlásra, ezért a koalíciós egyeztetések során a tender beszüntetését prioritásként kezelte. „Ahol teljes egészében működik az objektív felelősség rendszere, ott biztonságosabbak az utak” - fűzte hozzá tegnap Ábel. Az egynapos akció is igazolta, hogy a szlovákiai utakon továbbra is komoly gondot jelent a gyorshajtás, a szabályokat a leggyakrabban a fiatal, 18—30 év közötti sofőrök sértik meg. Érdekesség, hogy a 24 óra alatt észlelt 2196 gyorshajtóból csupán 361 volt nő. Azt, hogy mennyi bírságot gyűjtöttek be, a rendőrség nem Ha még nem küldték a bírságot, nem jelenti, hogy nem is fogják