Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-01 / 75. szám, péntek
191 KÜLFÖLD 2016. április 1. I www.ujszo.eom Moszkva öklét rázza a Pentagon dandárja miatt NATO-katonák gyakorlatozása. Az USA mintegy 65 ezer katonát állomásoztat Európában. Létszámuk az 1980-as években meghaladta a 200 ezret. (TASR) RÖVIDEN Megrohamozott tévéadó Tripoliban Tripoli. Valószínűleg a líbiai nemzeti egységkormány követői rohamozták meg a libiai főváros egyik tévéadóját: a Tripoliban székelő és a nemzetközi közösség által el nem ismert iszlamista kormányhoz közel álló televíziós csatorna két újságírója azt mondta, az Al-Nabaa munkatársait „az egységkormány követőinek tűnő személyek” fegyverrel kényszerítették a munkálatok leállítására. Fájezesz-Szarrádzs, az egységkormány vezetője a rivális csoportok tiltakozása ellenére szerdán megérkezett Tri- poliba és egy haditengerészeti támaszponton állította fel hivatalát. A Nyugat támogatja a líbiai egységkormányt, azt remélve tőle, hogy véget vet az észak- afrikai országot Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása óta uraló káosznak. (MTI) A Pentagon tervei szerint 250 tankot, lövószpáncélost és önjáró löveget, 1750 egyéb páncélozott harcjárműt és folyamatos rotációban 4200 katonát telepíthetnek Kelet- Európába. Moszkva aszimmetrikus választ ad az amerikai katonai jelenlét európai növelésére. Washington/Moszkva. A Pentagon azután döntött így, hogy a NATO keleti tagállamai, elsősorban a baltiak és a lengyelek aggályaikat fejezték ki amiatt, hogy az amerikaiak nem elég elkötelezettek Oroszország elrettentésében. Páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok-jelentette be közleményében az amerikai hadsereg Európában ál- lomozó erőinek főparancsnoksága. Közleményében a főparancsnokság nem nevezte meg, hogy melyik országba telepítik a dandárt, de indoklásában leszögezte: a döntés az orosz agresszió miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja. A dandár telepítése 2017 februárjában kezdődik, az új egység ki- lenchavonta cserélődik egy dandárban körülbelül 4500 katona teljesít szolgálatot és az egység minden egyes alkalommal modernebb felszereléssel érkezik. „A rotációk megszakítás nélkül zajlanak majd, s ezzel lehetővé válik, hogy folyamatosanjelen legyünk Kelet-Európábán egy páncélos dandárral” - szögezte le Laura Seal, a Pentagon egyik szóvivője. A Pentagon tisztségviselői elmondták, az amerikai hadsereg további kommunikációs felszerelést (rádiókat, számítógépeket) is küld majd Európába. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter az elmúlt hónapokban többször is látogatást tett Kelet-Európábán és további katonai támogatást ígért a térségnek. A 2017- es amerikai védelmi költségvetés a hadgyakorlatok és a csapatok cseréje költségeinek fedezésére 3,4 milliárd dollárt irányoz elő, ez négyszerese a korábban e célra fordított összegnek. Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ ad — mondta Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete. Hangsúlyozta, Moszkva meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart „indokolatlan” amerikai katonai jelenlét erősítésének ellen- súlyozására. „Természetesen a válasz tökéletesen aszimmetrikus lesz” - mondta. Moszkva rendszeresen óva inti a NATO-t attól, hogy az orosz határok közelében jelentős haderőt állomásoztasson. (MTI, 444.hu) Lassan kiürülhet Guantánamo Washington. A tervek szerint tucatnyi foglyot telepít át a Pentagon a Kuba délkeleti részén fekvő guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába. Az amerikai védelmi minisztérium intézkedése annakjele, hogy Barack Obama amerikai elnök még megbízatásának lejárta előtt igyekszik bezáratni a 2001. szeptember 11 -i, az USA elleni terrortámadások után létrehozott, bírált intézményt. A börtöntáborban jelenleg 91 embert tartanak fogva, legtöbbjüket terrorizmus gyanúja miatt bírósági eljárás és vádemelés nélkül. (MTI) Washingtoni atomcsúcs Washington. A világ legbefolyásosabb politikusai, 56 ország államfői és miniszterelnökei érkeztek az amerikai fővárosba, hogy két napon át tanácskozzanak a nukleáris biztonságról rendezett értekezleten. Miután a nukleáris terrorizmus fenyegetése globális, arra globális választ kell adni. Oroszország nem vesz részt a konferencián; ezt a nemzetbiztonsági tanács helyettes tanácsadója, Ben Rhodes elszalasztott lehetőségként értékelte Oroszország számára. (Mii) Heves harcok dúlnak Jemenben Szanaa. Legalább 60 halottja van a jemeni kormányerők és a síita lázadók között kedd óta tartó összecsapásoknak az arab ország északnyugati részén, a veszteség háromnegyede a kormányerőké. Az Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hü erők az ország északnyugati részén, a Vörös-tenger partján található Midi városból hadműveletet indítottak egy szomszédos településre az Irán támogatta, síita val- lású húszi lázadók ellen, a lázadók azonban körbevették a támadó alakulatot, és heves összecsapások törtek ki közöttük. (MTI) Salah Abdeslam besúgó lesz Németország elleni támadásokra szólít fel az Iszlám Állam, Bonn reptere a célkeresztben ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Berlin. Salah Abdeslam, a tavalyi párizsi merényletek kitervelője vállalta, információkkal látja el a francia hatóságokat az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezettel kapcsolatban. Cedric Moisse, Abdeslam belga ügyvédje tegnap azt mondta, hogy védence együtt akar működni a francia hatóságokkal, és vállalja a besúgó szerepét. Moisse ismét megerősítette, hogy a párizsi merényletek kitervelésével vádolt Abdeslam már nem ellenkezik a kiadatása ellen. Azt szeretné, ha ez minél hamarabb megtörténne. Abdeslamot március 18-án kapták el a brüsszeli Molen- beek városrészben. Abdeslam továbbra is azt állítja, hogy nem vett részt a párizsi merényletek kiterve- lésében, csak sofőrként szállította a terroristákat. Korábbi kijelentései- ,vel ellentétben mihamarabb Franciaországba szeretne kerülni és együttműködni a francia hatóságokkal - tette hozzá Moisse. A 26 éves, francia állampolgárságú Abdeslam a lehető leghamarabb francia bíróság elé kíván állni, hogy az ottani hatóságokkal együttműködve magyarázatot adjon a november 13-án elkövetett merényletsorozatban játszott szerepére. Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője hozzátette: a főügyészség nem ellenzi a kiadatást. A belga hatóságok tegnap este jelezték, a Párizs által kérelmezett férfit kiadják Francia- országnak - jelentette a VRT fla- mand közszolgálati televízió bírósági forrásokra hivatkozva. Németország elleni támadásokra szólította követőit a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet az interneten közzétett fotómontázsok révén - jelentette hírportálján a Bild című német lap. A beszámoló szerint az egyik montázson a Köln-Bonn nemzetközi repülőtér füstölgő főépülete látható, előtte pedig egy terepszínű ruhát viselő férfi, a vállán gépkarabéllyal. A képen elhelyezett német nyelvű felirat szerint „te is meg tudod tenni, amit testvéreid megtettek Belgiumban”. Egy másik montázson a berlini kancellári hivatal lángoló épülete és a terrorszervezet zászlaja látható. A felirat szerint „Németország csatatér”. A Bild kiemelte, hogy ugyanezek a témák más variációkban már előfordultak az iszla- misták propagandaanyagaiban — például berlini helyszín helyett a római Szent Péter teret ábrázolták lángba, füstbe borítva az utalás a brüsszeli terrortámadásokra viszont új elem. A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke azt mondta, a brüsszeli merényletek ügyében nem találtak Németországba vezető szálakat. Most, hogy Irakban és Szíriában területeket veszít, az Iszlám Állam az európai merényletekkel akarja bizonyítani az erejét - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. A szakértő közölte, regionális összefogás alakult ki a Közel- Keleten az Iszlám Állam ellen, területeket veszít, ezért a terrorszervezet új frontot nyitott Európában, hogy az itteni sikereivel ellensúlyozza legalább kommunikációs szinten az ottani kudarcait. A terrorszervezet a merényletekkel igyekszik bizonyítani, hogy még létezik, még fontos és még fenyegetést jelent - tette hozzá. Szakértők szerint Palmüra elvesztése 2015 májusában stratégiai és pszichológiai csapást is jelentett az Iszlám Állam elleni harcban, ezért a szír város visszaszerzése óriási lendületet adhat a szíriai és az iraki kormányerőknek is, miközben lerombolja az iszlamisták legyőzhetetlenségének mítoszát. Moszkva éppen tegnap ismerte el, hogy a bombázókon kívül orosz katonai tanácsadók vettek részt a Palmürát felszabadító hadművelet előkészítésben. (NOL, mti) A hágai bíróság felmentette Seseljt Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék tegnapi ítéletében felmentette Vojiszlav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust. . Hága/Belgrád. A Nemzetközi Törvényszék elnöklő bírája által ismertetett ítélet szerint a hágai törvényszék a vádpontok mindegyike alól felmentette és szabad embernek nyilvánította a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökét. Jean-Claude Anto- netti hozzátette, a szerb politikus elleni elfogatóparancs az ítélet nyomán érvényét vesztette. Seselj ellen 9 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűntény miatt emelt korábban vádat a törvényszék ügyészsége. A 61 éves Seseljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban Seselj, az uszító. Megúszta, (tasr/ap) 1991 és 1994 között elkövetett bűn- cselekményekért. E bűnöket félkatonai szervezetek követték el, az SRS-t vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek a vajdasági magyarokat is célba vették- hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához. A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Seselj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések. „Úgy aludtam, mint egy csecsemő, nincsenek lelkiismereti problémáim”- közölte a Szerbiában tartózkodó Seselj az ítélethirdetés reggelén. Seselj elmondta: az eljárás kezdete óta tudta, hogy egyetlen bűncselekményt sem tudnak rábizonyítani, és miután minden hamis tanúvallomást megcáfolt, minden hamisított dokumentumra rámutatott, és győzött, már nem is érdekelte maga az ítélet. Megjegyezte viszont, hogy „talán egy rövid büntetést” kaphatott volna, hogy a szerbség ellenségei ne legyenek ennyire dühösek az ítélet miatt. (MTI) Visszaküldik a menekülteket Athén. Görögországnak az a szándéka, hogy hétfőn visszaküldi Törökországba a bevándorlók első, 500 fős csoportját a márciusban létrejött EÜ-török megállapodásnak megfelelően. Durva verekedés tört ki afgán és szíriai migránsok között a görög Pireusz kikötőjében, többen megsérültek. Az összetűzést az váltotta ki, hogy egy afgán férfi egy szíriai nőt molesztált. A kikötő egy része az éjjel csatatérré változott. Fiatal afgánok és szírek tucatjai csaptak össze, és dobálták kövekkel egymást. Beverték azoknak a várótermeknek az ablakait is, amelyekben emberek aludtak. A pireuszi kikötőben 5800 migráns táborozik. Görögországból március 9. óta nem tudnak továbbutazni a balkáni államokba az érvényes úti okmányok és vízum nélkül érkezők. (MTI)