Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-22 / 93. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. április 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Hazafi, végy hazait! Nem elég hatásos az állami propaganda, új intézmény kell hozzá A második világháborús fasiszta szlovák állam, a csehszlovák kommunista diktatúra és napjaink Szlovákiája sok mindenben különbözik, egyvalami azonban nem változott. A politikusok továbbra is kiskorúnak tartják a választóikat, akik nevelésre szorulnak, a nevelés leghatékonyabb eszköze pedig a propaganda. „Vásároljon hazai káposztát: egészséges, finom és olcsó!”- rémálmaimban még ma is kísért a kommunista diktatúra állami televíziójának múlt század nyolcvanas éveiben közvetített reklámja, amely talán egy életre megutáltatta velem a káposztát. Az akkor kiadott lexikon szerint a szocialista reklám célja „a kommunista párt által kitűzött gazdasági, politikai és kulturális célok, a szocialista életstílus népszerűsítése a munkásosztály körében”. A kommunista elvtársak azonban korántsem voltak eredetiek. A fasiszta szlovák államot gyermekként megélő nagyim még nyugdíjas korában is fújta az akkori szlogent: „Egyen bárányhúst, a miénk és olcsó!”, miközben bárányhúst soha életében nem evett. Mi változott mára? A harmadik Fico- kabinet olyan marketingalapot szeretne létrehozni, amely a hazai élelmiszereket népszerűsítené. Részletkérdés, hogy az ehhez szükséges anyagiakat a magáncégektől hajtanák be, hiszen már megszoktuk, hogy az állam ott nyúlja le a pénzt, ahol csak tudja. A lényeg a végeredmény. Elvileg azt szeretnék elérni, hogy a lakosság több hazai élelmiszert vásároljon, támogatva ezzel a szlovák gazdaságot. Mire számíthatunk? Már az előző Fico-kormány is arra nevelte a lakosságot, hogy vegye a hazait, és meg is lett az „eredménye”. A GfK piackutató társaság felmérése szerint a lakosság háromnegyede állítja azt, hogy figyel a termék eredetére, előnyben részesíti a hazait, mert az állítólag - legalábbis a kormánypropaganda szerint - jobb minőségű, mint a külföldi. Ugyanilyen válaszokkal találkozhatunk akkor is, ha a kereskedelmi televíziók híradóiban kérdezik az „utca emberét”. A válaszok alapján azt gondolhatnánk, hogy a szlovákiai vásárlók többsége már csak hazai élelmiszert vásárol, vagyis az állami propaganda termékeny talajra hullott. Az államhoz hasonlóan azonban a fogyasztók sem változtak, megtanulták, „mi az elvárás”, ha mikrofont dugnak az orruk alá, azonban a mindennapi életben magasról tesznek a propagandára. A földművelésügyi tárca elemzése szerint a legkevesebb hazai élelmiszert a Lidi üzletlánc kínálja, ahol a szlovákiai élelmiszerek aránya alig haladja meg a 16 százalékot. A TNS Slovakia piackutató társaság pedig a napokban arra volt kíván cm, hogy a szlovákiai vásárlók körében melyik a legnépszerűbb üzletlánc. Nos, a legtöbb embernek, a megkérdezettek háromnegyedének a Lidi a kedvence. És az állam még az emberek tudatlanságára sem hivatkozhat, hiszen a felmérés arra is fényt derített, hogy ez az üzletlánc elsősorban az érettségizett, egyetemet végzett vásárlókat vonzza. Ennyit az állami propagandáról, legyen az fasiszta, kommunista vagy akár a legvegytisztább demokrata. Döntsd a tőkét! GULYÁS ZSUZSANNA udvar közepén fiatal, szép eperfa állott. A gazda aznap nem kötötte meg a szamarát. Ott futkosott szabadon az udvaron. Minthogy elbámészkodott, nekiszaladt a fának - így kezdődik Szőke József szamárról és disznóról szóló története, gyermekkorom egyik kedvenc meséje. Talán maga a gondviselés rendezte úgy, hogy minap az esti meseolvasásnál épp A síró hóember című könyv akadt a kezembe, amely zömében rövid, ezópusi ihletésű történeteket tartalmaz. „Humoruk, sallangtalan bölcsességük élvezetes olvasmányt nyújt a felnőtt olvasónak is” - olvasható a bevezetőben. És valóban. Az, amit gyermekfejjel nem értettem - hogy az ál latok sokszor okosabbak, mint az emberek, de azért köztük is akad szamár, akárcsak az emberek sorában -, azzal felnőttként szinte naponta szembesülök. A szamár és a disznó történetében a szamár arra próbálja rávenni a disznót, hogy döntse ki az eperfát, mert akadályozza őt a futkosásban, ficánkolásban. A disznót azonban hízelgéssel (a te agyaraid erősek) és kekeckedéssel (talán nem bírod?) sem tudja rábírni arra, hogy kidöntse a fát. A szamár nem akarja és nem is tudja megérteni a disznó érvelését: kár lenne a fáért, amelynek árnyékában nagyszerűen lehet pihenni, heverészni. A disznó hiába magyarázza neki, hogy a kidöntött fa tus- kója és a kitúrt tuskó helyén tátongó gödör a szamarakra ugyanolyan veszélyes, mint maga a fa - a csökönyös csacsi hajthatatlan. A disznó a szamarat végül egy summás kijelentéssel teszi helyre. Sajnos az embervilág nem így működik. Az embervilág disznóiból hiányzik a mesebeli megfontoltság, bölcsesség és józanság. Az embervilágban a csökönyös szamarak szinte mindig keresztül viszik akaratukat. És ennek nyomán dőlnek a fák Párkányban, dőlnek Kassán, dőlnek az egész országban. Betegek és egészségesek, fiatalok és öregek egyaránt. Mert a szamarakat a fák nem érdeklik. Mert őket csak egy dolog érdekli: az, hogy a fák ne állják útjukat. Mert a szamarak nem tudják, hogy ha kivágtuk az utolsó fát, megmérgeztük az utolsó folyót és kifogtuk az utolsó halat is, akkor rádöbbenünk, hogy a pénzt nem lehet megenni. Hol van az alsó határ? LAJOS P. JÁNOS römmel jelentette be Ján Richter szociális ügyi miniszter, hogy a munkanélküliség 10 százalék alá csúszott. Lehet vitatkozni azon, hogy melyik munkanélküliségi adat a valóban fontos, a kormány által hangsúlyozott 9,89 százalék, amely az azonnal rendelkezésre álló munkanélkülieket jelenti, vagy a 10,6 százalék, amelybe beleszámítanak azok is, akik közmunkát végeznek. Vagy esetleg a 11,69 százalék, amelybe beletartoznak még a betegek, az átképzésen levők, vagyis mindenki, aki szerepel a hivatal nyilvántartásában - összesen mintegy 317 ezer ember. A lényeg, hogy a munkanélküliség csökken, sőt vannak olyan járások, ahol több száz munkahelyet nem tudnak betölteni helyi munkaerővel, mert gyakorlatilag már mindenki dolgozik, aki akar. Mint például a Galántai járásban, ahol 4,6 százalékos a teljes munkanélküliség, és jelenleg is több mint ezer betöltetlen állást tartanak nyilván. A kérdés az, hogy meddig és milyen ütemben csökken a munkanélküliek aránya. A legnagyobb probléma ugyanis nem a teljes szám - bár még a 317 ezer fő is viszonylag magas -, hanem az, hogy több mint 165 ezer embernek minimum egy éve, 71 ezer embernek pedig 4 vagy több éve nincs munkája. Akiknek négy vagy több éve semmilyen rendes állásuk nem volt, azokon valószínűleg nem segít a negyedik autógyár, sőt nem segítene az ötödik vagy a tizedik sem, mivel nincs megfelelő képzettségük. És feltehetően nincsenek meg a készségeik sem ahhoz, hogy akár egy egyszerű szalagmunkához szükséges képzést elvégezzenek. A munkanélkülieknek ez a csoportja feltehetően nagymértékben fedi az alapiskolát sem végzett (közel 17 ezer), illetve a csak alapfokú végzettséggel rendelkező (további 78 ezer) munkanélküli csoportját. Sokan közülük már azt az alapvető követelményt sem tudnák teljesíteni, hogy rendszeresen, pontos időre munkába járjanak. Ok azok, akik a munkaadóknak sem kellenek, inkább vállalják azt, hogy külföldről - például Romániából - hoznak bejóval motiváltabb és a szlovákiainál olcsóbb munkaerőt. A munkanélküliség tehát a közeljövőben is apadozhat még, de most már ideje lenne, hogy a szociális kormányzat erre a 165 ezer fos csoportra, ezen belül is a leghosszabb ideje állástalan, legalacsonyabb képesítéssel rendelkezők több tízezres csoportjára összpontosítson. A hagyományos módszerekkel - munkahelyteremtés, átképzések, beruházások - a munkanélküliség még egy-két százalékponttal csökkenthető, de aztán elérjük azt a 2008 előtti szintet, ahonnan már csak az említett csoport foglalkoztatásával lehet tovább mozdulni. A miniszter ugyan arról is beszélt, hogy a szociális vállalat lehet a megoldás erre, a baj az, hogy ilyen kísérlet már volt. Ján Richter miniszter párttársa, Viera Tomanová próbálkozott ezzel, de csak annyit ért el, hogy a Smerhez közeli „szociális vállalkozók” jártakjól, és a kétes ügyek miatt az unió leállította a finanszírozást: a projekt megbukott. Most nem ártana körültekintőbben eljárni, a célcsoportnak nem a Smer-közeli vállalkozókat tekinteni, hanem a valóban rászoruló több tízezres tömeget. „Hármast" adtak a csehek a magyaroknak KOKESJÁNOS A csehek az országukban élő nemzeti kisebbségek és bevándorlók közül leginkább a szlovákokat kedvelik. A magyar kisebbség a hatodik a szimpátialistán-derült ki abból az országos felmérésből, amelyet márciusban készített a CWM prágai közvéleménykutató intézet a többségi lakosság körében. A tudományos akadémiához tartozó intézet több mint ezer, 15 évnél idősebb személynél az iránt érdeklődött, milyen a viszonya az országban élő 16 népcsoporthoz. A válaszadók 1-től 5-ig terjedő skálán értékeltek. Az egyes jegy nagyon szimpatikust, a kettes szimpatikust, a hármas közömböst, a négyes nem szimpatikust, az ötös pedig nagyon nem szimpatikust jelentett. Az első helyen a szlovákok végeztek 1,88-as minősítéssel, a másodikon a lengyelek 2,61-gyei, a harmadikon a németek 2,87-es átlagjeggyel. Őket a görögök (2,88), a zsidók (2,91), majd a hatodik helyen a magyarok követték 2,93-as átlaggal. A korábbi három évben a magyarok átlagjegyei a következők voltak: 2013-ban 2,96, 2014- ben 2,80, tavaly 2,88. A csehek a legkevésbé az albánokat, az arabokat és a romákat kedvelik, akik a lista utolsó három helyét foglalták el. Az albánok át- lagjegye3,86, az araboké 4,20, míg a romáké 4,26. A szlovákok a Csehszlovákia felbomlása (1992) utáni években rendszeresen az első helyen vannak minden hasonló felmérésben, míg a romák hagyományosan az utolsók. A CWM elemzése szerint az utóbbi években növekvő tendenciát mutat az ukránok, a vietnamiak és az oroszok iránti ro- konszenv, míg romlott az arabok, a görögök, a lengyelek, a szlovákok és az albánok megítélése. Csehországban a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor mintegy 8000 ember vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A rendszerváltás utáni első népszámláláskor (1991) még 20 ezren voltak. Szakértői becslések szerint a csehországi magyarok reális száma ma is mintegy 15 ezerre tehető. Legnagyobb, és egyetlen országos szervezetük, az 1990-ben megalakult Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), amelynek hét városban van helyi szervezete.
