Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-15 / 87. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. április 15. DIGITÁLIA 115 Zuckerberg össze akarja kapcsolni az embereket, nem megosztani (Fotó: TASR/AP) Facebook: Tapogatni fogjuk a valóságot Hackerekkel törette fel az iPhone-t az FBI INDEX-HÍR A nagy Apple-FBI vita, amelyben a nyomozóiroda arra kötelezte volna a techcéget, hogy feltörje a saját titkosítását, néhány hete azzal zárult, hogy az FBI visszavonta a bírósági indítványát, mert időközben sikerült külső segítséggel hozzáférniük a San Bemardinó-i merénylő Iphone-ján tárolt adatokhoz. Eddig úgy tudtuk, hogy egy Cellebrite nevű izraeli cég segített a hatóságnak a telefon feltörésében, de a Washington Post most úgy értesült, hogy valójában hackereket bíztak meg a feladattal, akik egy egyszeri pénzdíjat kaptak a segítségükért. A lap szerint a profi hackerek keresték meg az FBI-t egy addig ismeretlen sebezhetőséggel, majd ezt kihasználva fej lessiette egy hardveres megoldást, amellyel úgy tudta az FBI feltörni a négy számjegyű belépőkódot, hogy ki tudták kerülni azt a biztonsági megoldást, amely tíz sikertelen próbálkozás után minden adatot törölt volna. Az ebben az esetben kihasznált hiba mindenesetre bevallottan rövid ideig használható csak fel, és csak az iOS9-et futtató iPhone 5C-k esetében működik. Zombivá váltak a svédek a mobilozástól ÖSSZEFOGLALÓ A Facebook fejlesztői konferenciáján minden a virtuális és a kiterjesztett valóság, valamint a mesterséges intelligencia körül forgott. Az összekapcsolt világért küzdő Mark Zuckerberg az amerikai elnökjelölt, Donald Trump hozzáállását sem hagyta szó nélkül. Megkezdődött a Facebook F8 fejlesztői konferenciája San Franciscóban. Az eseményt Mark Zuckerberg nyitotta meg, a cég hosszú távú terveiről beszélt. Tíz év múlva a Facebook jövőjének szerves része lesz a most még csak szárnyait bontogató virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR), valamint a mesterséges intelligencia. Az alapító kapott az alkalmon, és Donald Trump republikánus elnökjelölt hozzáállását is bírálta, bár nem nevesítette a politikust. „Úgy látom, hogy az emberek és a nemzetek ellenzik az összekapcsolt világ ötletét. Falak építéséről beszélnek. Falak helyett hidakat kell építenünk. Az embereket, ahelyett hogy megosztjuk, össze tudjuk kötni. Bátorság kell hozzá, hogy a reményt válasszuk a félelemmel szemben.” A cégvezető az elmúlt években több külföldi munkaerőt is felvett, szerinte szakmai szempontból fontos a bevándorlók foglalkoztatása. Ezután megosztotta a Facebook következő tíz évre vonatkozó terveit, amelynek szerves része lesz a virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR). A VR-élményt érintős kontrollerek- kel szeretnénk majd még interaktívabbá tenni, ezekkel a vezérlőkkel a felhasználó megérintheti és manipulálhatja is majd az objektumokat a virtuális térben. Ez teljesen átalakítja majd a közösségi appokat is. Életünk része lesz a VR Zuckerberg szerint a kiterjesztett valóság is ugyanennyire fontos lesz, a jövő AR-eszközei úgy fognak kinézni, mint a hétköznapi szemüvegek. Azt szeretné, hogy a felhasználók egyenesen be tudjanak ugrani a saját fotóikba, többek közt ezért is dolgoznak egy saját 360 fokos kamerán, a Surround 360-on. „A tévédet egy egydolláros appal is kiválthatod, amit a kitérjesztett- valóság-appok boltjából tölteszmajd le” - mondta Zuckerberg, aki leszögezte: ehhez még sok idő kell, nem véletlenül a tízéves terv második felében fókuszálnak majd ezekre a technológiákra. Az idei Microsoft Build konferencián is fontos szerepet játszottak a botok, azok az automata programok, amelyeket bizonyos feladatok végrehajtására programoznak be. Flogy ez valóban fontos trend lesz a jövőben, mi sem bizonyítja jobban, hogy Zuckerberg a Messenger platform szerves részévé akarja tenni. A fejlesztők értékesítő és hírszolgáltató-chatbotokat fejleszthetnek a Messengerre, ezek automatizált üzeneteket és képeket küldenek az ügyfeleknek a csevegőn keresztül. Sok ember számára ez lesz az első interaktív találkozás a mesterséges intelligenciával. A Facebook a CNN botjával mutatta be, hogy kell ezt elképzelni gyakorlatban. A bot csevegőn keresztül, beszélgetés formájában küld érdekes cikkeket az embereknek. Más botok időjárás-jelentést és híreket, recepteket küldenek az appon keresztül. Virágot is lehet rendelni egy szállítótól anélkül, hogy felemelnénk a telefont. Pénzköltést generálnak David Marcus, a Facebook üzenetfejlesztésért felelős vezetője azt mondta: Garantálom, hogy sokkal több pénzt fogtok erre költeni, mint amennyit akartok. A mesterséges intelligencia hivatott kiváltani a hírfolyam válogató algoritmusát is, ami sokkal pontosabban tudja majd kiválogatni a felhasználónak érdekes tartalmakat. A Messenger a világ leggyorsabban növekvő csevegőplatformja, már 900 millió ember és 50 millió cég használja naponta. A WhatsAppon és a Messengeren keresztül összesen 60 milliárd üzenetet küldenek naponta a felhasználók, ami háromszor annyi, mint a világ SMS-forgalma. (origo) ÖSSZEFOGLALÓ A stockholmiak igencsak átestek a ló túloldalára, és valóságos zombiként bújják a mobil kijelzőjét. A hasonlat sajnos olyannyira találó, hogy szó szerint az élet és a halál határán táncolnak az utcán mobilozó svéd gyalogosok. Egy baleseti elemzésekkel foglalkozó német vállalat, a Dekra végzett kutatást hat európai főváros 14 ezer gyalogosának részvételével, és abból az derült ki, hogy a stockholmiak 23,6 százaléka gyaloglás közben is a mobilját nyomkodja. Egyesek üzeneteket pötyögnek be, mások zenét hallgatnak vagy telefonálnak, vagy Okostelefonok és buta emberek egyszerre mindezt megteszik. A hollandok sokkal kevésbé mobilfüggők, náluk csak a gyalogosok 8,3 százaléka bámulja a kijelzőt, míg a berliniek 14,9 százalékkal a középmezőnyt erősítik. A mobilozók figyelmetlensége ronthatja a baleseti halálozási statisztikákat, és a gyalogosok már most is veszélyben vannak. Az Európai Unióban a balesetben elhunytak 22 százaléka gyalogos. Nagyon hajmeresztő történetek is vannak, egy svéd lány például a kereszteződés közepén vette elő a mobilját, hogy írjon egy üzenetet, és csak akkor vette észre, hogy hol van éppen, amikor rádudált a busz — idéztre a Local.se Clemens Künkét, a Dekra menedzserét, (index) (Képarchívum) Itt a HTC legújabb csúcstelefonja ÖSSZEFOGLALÓ Lerója a kötelező köröket és néhány ígéretes újítást is hoz a HTC idei csúcsmodellje. A szebb napokat látott cég az utóbbi egy-két évben alulmaradt a versenyben, ezen a frissen bejelentett, HTC 10 névre hallgató telefon változtathat. Az eszközzel a HTC alaposan elrugaszkodott az előző három generációtól megszokott formatervtől, főleg az előlapon: a jó hangzást biztosító, alsó-felső hangszórópáros eltűnt, a cég helyette inkább samsun- gosra vette a figurát és a kijelző alatt egy ujjlenyomat-olvasóval kombinált home gombot, illetve kétoldalt kapacitív vissza és multitasking gombokat helyezett el. Bár a telefonról hiányzik az alsó előlapi hangszóró, a cég szerint ez a modell is kiérdemli a BoomSound címkét: az elő- oldal felső hangsugárzója a magas hangokért, az alsó élen elhelyezett hangszóró pedig a mélyekért felel. A hátoldal azért maradt HTC-s, az eszköz egy darabból mart alumíniumházat kap, noha valamivel határozottabb élekkel, mint a korábbi modellek - az előlap üvegének széle, ahogy szinte minden idei csúcstelefonnál, itt is lekerekített. A telefonra egy Super LCD 5 kijelző került, 1440x2560 pixel felbontással (565 PPI), amely mögött természetesen az idei mobilprocesszorzászlóvivő, a Qualcomm Snapdra- gon 820 dolgozik, egy Adreno 530 GPU-val és 4 gigabájt RAM-mal megtoldva. A telefon 32 és 64 gigabájt belső tárhellyel vásárolható meg, a tárterület microSD-kártyával bővíthető - az eszköz továbbá, a Samsung és az LG idei csúcstelefonjaival ellentétben az „adoptálható” tárhelyet is támogatja. A HTC 10-ben egy emberes, 3000 mAh kapacitású akku kapott helyet, ami ígéretes üzemidővel kecsegtet, a telefon ráadásul a Quick Charge 3.0 szabványt is támogatja, így a telep nulláról 50 százalékra tölthető fél óra alatt. Ami a kamerákat illeti, a gyártó a hátlapra egy 12 megapixeles szenzort tett, lézeres autofókusszal és optikai képstabilizációval. Az érzékelő, 1,55 mikrométeres képpontjainak hála, ismét megkapta az UltraPixel címkét. A kamerával RAW-képek, illetve 4K videók is készíthetők. Az előlapon egy 5 megapixel felbontású szenzor figyel, amely eddig egyedülálló módon szintén optikai képstabilizációval érkezik. A vállalat az utóbbi években nem remekelt igazán a kamerák terén telefonjam, így ideje erőset mutatnia a területen - a tényleges teljesítmény persze majd élesben derül ki. Szoftveroldalon az Android 6.0 fölött megtaláljuk a HTC Sense felületét, noha a cég, akárcsak sok felhasználó örömére mára a gyártók többsége, igyekezett azt minél inkább az érintetlen Androidhoz igazítani, a UI nem áll messze a Nexusokétól. Ugyancsak pozitívum, hogy a gyártó az előre telepített appok számát is minimalizálta: ha egy funkciót valamelyik Google-app ellát, a cég arra nem tett egy saját, második alkalmazást is a készülékre. Akad azért HTC-s szoftver is a telefonon, ilyen például az akkuidő- és teljesítményoptimalizáló Boost+, amelyet a cég egyébként más készülékekre is elérhetővé tesz. A kötelező, inkrementális újítások mellett tehát akadnak kifejezetten pozitív változások a HTC háza táján. Hogy prémium eszközről van szó, az sajnos az árban is megmutatkozik, az okostelefon 32 gigabájtos verziója bruttó 700 eurós ár környékén rendelhető elő. Az első példányok várhatóan májusban lesznek elérhetők. (hwsw)