Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-09 / 82. szám, szombat

PRESSZÓ ■ 2016. ÁPRILIS 9. www.ujszo.com ARCKÉPVÁZLAT jj\ Pezsgő helyett folyha­tott volna méz is azon a délutánon. Burkina- Faso-i méz, mert ott is vannak méhek és méhészek, Nemes Gyula játékfilmje, a Zero erről is szól. % csak pezsgő ■ Zj folyt, sok pezs­M 1 gő és ott volt ő, a delejes te­kintetű, még mindig szabályos tes­tű Udo is. Udo Kiér. Andy Warhol és Paul Morrissey hajdani Franken­steinje, a Fassbinder-filmek egy­kori sztárja, egy Madonna-klip, a Deeper and Deeper szereplője, Lars von Trier JollyJokere, de legfőképp, főleg nekünk, magyaroknak Weö­res Sándor és Bódy Gábor Nárcisza. Várható volt, hogy „odabukkan”, Karlovy Vary legelőkelőbb szállo­dájába, a Puppba, amelynek legfé­nyesebb termében a Zero bemuta­tó vetítését követő fogadása zajlott. Udo már az előző napon, de főképp előző éjszaka is sokat pezsgőzött, jól érzi magát a cseh fürdővárosban, ismeri a legjobb bárokat, kisven­déglőket, vendégeskedett már ko­rábban is a fesztiválon. Volt, hogy macska karmolta arccal érkezett, de mint soha semmiből, ebből sem csinált nagy ügyet. Annak, aki rá­kérdezett, elmesélte: ilyen vérmes a kandúrja, nehezen viseli, ha magára hagyja, foggal-körömmel ragasz­kodik hozzá, aminek nemegyszer véres nyoma marad. Most sérüleden arccal érkezett. Ele­gánsan, csak egy kicsit másnaposán. A szeme sem úgy állt, mint egyéb­ként. Különös aurája volt. Mintha tetőtől talpig lángolt volna. Tüzet hozott, tüzet fogott, tüzes volt min­den gesztusa. Nem akart elvegyülni a tömegben. Beállt egy ablakmé­lyedésbe, fél arcát a függöny mögé rejtve, s onnan fürkészte, ki kivel beszélget. Egy-egy arcon megállt a tekintete, volt olyan is, amelyet hosszasan kémlelt, aztán felfede­zett valakit, akiért azonnal feladta pompás rejtekhelyét. Mint párduc a gödölyére, úgy csapott le az érzéki szépségű Aňa Geislerovára. Ahogy később mesélte: régi barátság az övéké. A cseh színésznő járt is már nála, kaliforniai birtokán. De itt, a Puppban egyikük sem számolt a másik jelenlétével. Udo örömében vázát ürített. Kikapta belőle a hosz- szú szárú fehér liliomot, s még mi­előtt Aňa kezébe nyomta volna, a szájába vette. Ördögi tekintetek so­rát produkálva vadult, vagy inkább bolondozott. Magánszáma elhalvá­nyította mindazt, ami a háttérben zajlott, a Zero szakmai közönségé­nek kora délutáni csevegését. Ez a liliomos produkció egy revüben, egy bárban, egy éjszakai lokálban is tapsot kapott volna, ahol ledér táncosnők körében ez lett volna a legerotikusabb mutatvány. Parádés attrakciójával Udo Kiér meg is koronázta az aznapi állófo­gadást. Pedig az sem semmi, amit Nemes rendezésében, a Zéróban művel. Egy üzletembert játszik a filmben, akinek szeretett lánya húz­za át a számításait azzal, hogy szere­lembe esik, és apja ellen fordul. Az apa egy mobilcég igazgatója, akit arra kényszerítenek, hogy tévéka­merák előtt mondja ki, nincs na­gyobb baromság a mobiltelefonnál, küldjék inkább postagalambbal az Udo, a mindentudó üzeneteiket. De más is van a film­ben, mert a lány szerelme mézgyár­ban dolgozik, ezért aztán mézben is hancúroznak. „Teljesen dilis a film - állítja Udo Kiér. - Dilis, én mégis nagyon szeretem, mert gonosz figu­rát játszom benne. Gonosznak len­ni jó. Legalábbis kamera előtt. Az életben nem vagyok az. Ott totál bolond vagyok.” Hatásszünet, eret­nek mosoly, és egy váradan, intim vallomás. „Én az ágyban gyakran hallom azt, hogy gonosz vagyok. Érdekes mód mindig az orgazmus után. Akkor hogy is van ez?” Tényleg, hogy is van ez? Akkor gonosz is, meg nem is? Mint a moziban? Előbb ugyan a horror­filmek ikonikus alakjaként emle­gették, hiszen Frankensteinként és Drakulaként is sokakat riogatott a világon, aztán művészfilmek jöttek, majd amerikai fuggeden produkci­ók. Közben volt a Nárcisz és Psyché Bódy Gáborral, a Magyar rapszódia és az Allegro Barbaro Jancsó Mik­lóssal. Akkoriban már Fassbinder is dolgozott vele, de Wendersnél és Herzognál már csak azután forgat(hat)ott, hogy Rainer Wer­ner meghalt. Ma elsősorban Lars von Trier fétisszínésze, akivel olyan filmeket forgatott, mint a Hullám­törés, a Dogville, a Manderlay, a Melankólia vagy A nimfomániás. Csupa fiira, tébolyult, sokszor ré­misztő fazon. Persze semmi sem véletlen. Az ő életében minden fontos momen­tum különleges. Születése után pár perccel az angolok bombázása miatt rommá dőlt a kölni kórház. Csoda, hogy édesanyjával együtt megmaradtak. Kamaszként, ami­kor a társai focizni mentek, ő mi- nistrálni járt. Papok nevelték, ők formálták lelki világát. Színésznek > sosem tanult. Ö annak született. Ahhoz pedig, hogy ezt bizonyítsa, elég neki egy villanás is a kamera előtt, nem fontos hozzá főszerep. Madonna az Otthonom, Idaho autóalkatrész-kereskedőjeként látta, s azonnal felkérte őt, hogy dolgozzon vele. így lett az éne­kesnő dekadens férje. Udo Kiér szmokingban, Madonna estélyi ruhában, köztük egy ruhátlan férfi, négykézláb, pórázon... ugye, ismerős a kép? A Deeper and Deeper után a Sex book című klip következett, amelyben már azt csinált, amit akart - egy szexklubban. Ez az ő terepe. Az extravagancia és a flúg közti szűk mezsgye, amelyen teljesen szabad mozgásteret kap. Dario Argentótól Lars von Trierig mindenki ezen a sávon használja. Zakkant, bepör- gött figurák hosszú sorát játszotta már el - nem kis élvezettel. Híres színész. Németországtól Ja­pánig a világ számos országában ismerik az arcát. Kétszázhúsz film­je közül nagyon sokat Amerikában forgatott. Ott is él. Farmja van Palm Springsben. Bőrkalapban és cowboycsizmában szőrén üli meg Max von Sydow nevű lovát. Ló nélkül nem élet az élet, mondja, hiszen a ló a férfiasság szimbólu­ma. Hű társnak pedig ott van Liza, a kutyája. Teljes nevén Liza Min- nelli. Nyulai is vannak, de nem ketrecben. Szabadon kószálnak a birtokán. „Boldog ember vagyok - szakad fel belőle a ki tudja hánya­dik pezsgő után. - Más örül, ha tíz jó filmet forgat élete során, ne­kem ennek a többszöröse adatott. Bármilyen őrültséget bevállalok, amit izgalmasnak látok. Imádom a váradan, kiszámíthatadan hely­zeteket. Minél esztelenebb dolgot kérnek tőlem, annál nagyobb hév­vel vetem bele magam a munká­ba. Engem a szokásostól merőben eltérő szerepek vonzanak. Bódy Gáborral, Jancsó Miklóssal ko­moly filmeket forgattam, igazi művészfilmeket. Nemes Gyula egészen más eset. Majdnem klini­kai, mint én. Kinek jutna eszébe egy ilyen történet, hogy a méhek nem szeretik a mobiltelefon-tor­nyokat? Csak egy bolondnak, mint ő. Amikor Bódyval forgat­tam, elvitt egy ideggyógyintézetbe, hogy megfigyelhessem az ápolta­kat. Elképesztő élmény volt. Sok szerephez később is kapóra jött ez az erős élmény. Xantus Jánossal a Gellért fürdőben forgattunk egy rövidfilmet. Két férfi áll a zuhany alatt, az egyik vak, a másik nem tud beszélni. Ez utóbbi voltam én. A történetet el sem mondom. De nagyon élveztem. Bódyval nagyon, sok tervünk volt, sajnálom, hogy végzett magával. Nincs hozzá ha­sonló rendező a világban. Nagy kár, hogy elment.” Ö is elindul. Körülnéz a meghívot­tak körében, a tekintetével megta­lálja Aňát, Aňa Geislerovát, de még mielőtt elköszönne tőle és tőlem is, a fülembe súgja, hogy legközelebb ismét Trierrel forgat. Ez titok? - kérdezem. „Igen! - feleli -, de csak azért, mén ezt ő, a dán rendező szeremé bejelenteni. Hogy egy so­rozatgyilkosról készít nyolcrészes tévésorozatot A ház, amelyet Jack épített címmel.” És búcsúzóul a ke­zembe nyom egy képet. Ezt. „Re­mélem, tetszik - mondja. - Nekem ez az egyik kedvenc fotóm. De csak a szempilla-göndörítő miatt.” Nem vettem észre, honnan és mi­kor húzta elő a képet. Csak néztem, mint Mario a varázslóra. Szabó G. László

Next

/
Thumbnails
Contents