Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-26 / 71. szám, szombat
14 ÉRDEKESSÉG PRESSZÓ ■ 2016. MÁRCIUS 26. www.ujszo.com Amerika messze van. Még sincs oly nagy távolságban, hogy az Ovilág mozirajongó közönsége évente legalább egyszer, február utolsó vasárnapjának éjszakáját ne virrasztaná át. Ekkor adják át Los Angelesben, a világ filmfővárosában az Oscar-díjakat. Nekünk, magyaroknak az idei ünnepség különlegesnek számított: Nemes Jeles László remeke, a Saul fia volt a fő esélyes. Tudtuk, hiszen a legjelentősebb seregszemlén, a cannes-i film- fesztiválon az Arany Pálmát is megnyerte. Az Aranyglóbuszt ugyancsak megkapta. Az álmok ezúttal beteljesültek: a magyar rendező a legendás aranyszobrocskát is hazahozhatta. E bből az alkalomból szinte minden tömegtájékozató eszközből megtudhattuk, hogy van már két Oscar- díjasunk: Rófusz Ferenc és Szabó István. így szép, így kerek a világ. Ha épp nem ragad el bennünket a kishitűség - a kilengő inga törvényszerűségeinek engedelmeskedve - szinte szétvet bennünket az öntudat. Amelynél a legtöbbször csak tudadanságunk nagyobb. Ugyanis nem két, hanem nyolc Oscar-díjas él Magyarországon. Érdemes a nyomukba erednünk. De előbb pár szót a szobrocskáról, amellyel pénz nem jár ugyan, de az aranynál is többet ér. elkövetkező néhány évben a díjazott számíthat arra, hogy elárasztják jobbnál jobb ajánlatokkal, amelyek általában átlagosnál magasabb anyagi juttatással járnak. Érdekességként megemlítendő, hogy mindazok a magyar filmesek, akik a díj odaítélésekor idehaza alkottak, a mai napig nem hagyták el hazájukat. Mint kiderül, jóval többen vannak, mint akik nevét ismerjük. Ennek egyeden oka van: a tömegtájékoztató eszközök csak elvétve foglalkoznak az ifjúsági Oscar- és a műszaki-tudományos Oscar-díjak kitüntetettjeivel. Az alábbiakban az ő tevékenységüket is megismerjük. Napjainkban minden, filmezéssel tartani, mivel egy nappal korábban egy merénylő rálőtt Ronald Reagan amerikai elnökre. A szervezők a kezdeti tanácstalanságot követően gyorsan kapcsoltak: a következő keddre helyezték át a ceremóniát. Mit sem sejtve arról, hogy még éri őket alapos meglepetés. Amikor A légy című film rendezőjét, Rófusz Ferencet szólították a színpadra, aki a rövidfilm kategóriában elnyerte az aranyozott szobrocskát, a magyar delegáció vezetője, a Hungarofilm igazgatója odapenderedett, és a nagy alkotók nemes egyszerűségével átvette a kincset érő díjat. Pechjére azonban a teremben helyet foglalt egy olyan résztvevő is, aki személyesen ismerte a rendezőt, a díjátadást követően haladéktalanul közölte a szervezőkkel a csalást. Akik nem is haboztak: azon frissiben elkobozták a bitorlótól a díjat. Néhány hónapos késéssel egy pótünnepség keretében kapta meg a trófeát igazi tulajdonosa, Rófusz Ferenc. . Ennél sokkal izgalmasabb, hogy miért is méltatták erre a díjra a nemzetközi körökben szinte teljesen ismereden fiatal alkotót. Mint minden hasonló esetben, ezúttal is egyaránt szerepet játszott a formai kivitelezés és a mondanivaló, a közölt üzenet. Az előbbit illetően érdemes elmondani, hogy a rajzfilmek a kezdetektől fogva úgy készültek, hogy egy, általában álló háttér előtt mozogtak az előtérben a figurák. Az első időszakban minden képkockát külön megrajzoltak - másodpercenként 24-et -, majd a nagy újító, Walt Disney zseniális ödetének köszönhetően a két síkot szétválasztották: a papírlapon ábrá1981-ben a 35 éves Rófusz Ferenc filmtörténetet írt 1931 óta Oscar Bár a 19. század végén, 1895-ben született meg a mozgókép, egyértelműen a 20. század legnagyobb hatású műszaki és művészeti eszközei közé kell sorolnunk a mozifilmet. Az Egyesült Államok a győztesen megvívott első világháború után vált nagyhatalommá. Az ország mérföldes léptekkel fejlődött, ami szinte korládan lehetőségeket kínált a filmesek számára is. A népszerűség ígérete, a magas fizetések lehetősége lépesmézként vonzotta magához az alkotókat a világ minden tájáról, így Magyarországról is. Kialakult egy új tevékenységi terület, amelyet gyakran a nem túl hízelgő filmipar megnevezéssel szoktunk illetni. 1927-ben megalapították az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát (Academy of Motion Picture Arts and Sciences, AMPAS). Ennek az intézménynek az édes gyermeke az 1929-től évente kiosztott Akadémiai Díj (Academy Awards), amelyet 1931 óta Oscarnak neveznek. A, trófea filmtekercsen álló meztelen férfialakot ábrázoló, kardja markolatára támaszkodó, modern stílusú, 33 centiméteres, színarany bevonatú szobrocska. Eredetileg bronzból készült, újabban a könnyebben megmunkálható britannium nevű ónötvözetből formázzák. A hivatalos nevén Akadémiai Díjra az Oscar jelzőt 1931-ben Margaret Herrick könyvtáros ragasztotta, akit azonos nevű nagybátyjára emlékeztetett a figura. A díjak, kitüntetések döntő többsége esetében az erkölcsi elismerésen túl anyagi juttatásban is részesül a kedvezményezett. Az amerikai filmesek legjelentősebb kitüntetése, az Oscar-díj nem ebbe a csoportba tartozik: csupán a szobrocskával jár, amelynek értéke viszont az arannyal vetekszik. Az egy kicsit is foglalkozó néző tudja, hogy a legnagyobb látványosságnak számító Oscar-díjat a szakma legkiválóbbjainak jelenlétében, a jelöltek részvétele mellett osztják ki. E különleges eseményt idén kétszáznál több tévétársaság élőben közvetítette. Botrányt kavaró eset Egy emberöltővel ezelőtt, amikor még a „béketábor” polgárait gondosan óvták a gaz imperialisták megrontó szándékaitól, nemcsak az történhetett meg, hogy a rangos díjátadásra a későbbi győztes el sem mehetett, hanem az is, hogy helyette - anélkül, hogy ezt közölte volna az érintettekkel - olyasvalaki állhatott a kamerák kereszttüzében, dicsfénytől övezve, akinek fogalma sem volt a szobrocskával díjazott alkotás készítésének körülményeiről. A nagy botrányt kavaró eset nem is olyan régen, az 1981-es díjátadón történt. Annak rendje és módja szerint a magyar küldöttség kiutazott az ünnepségre, mivel hivatalos értesítést kaptak, hogy az animációs rövidfilm kategóriában egy magyar alkotást is besoroltak a díjazásra javasoltak közé. Már az előzmények is rendhagyóak voltak: az eredeti időpontot, március utolsó vasárnapját nem tudták zolt háttér előtt átlátszó - egy, két, akár háromrétegű - fólián jelentek meg a mozgó figurák. Rófusz Ferenc teljesen egyedülálló megoldást talált ki: a hátteret mozgatta. Ezt azzal a módszerrel valósította meg, hogy a légy szemével mutatta a világot. Úgy is mondhatnánk, hogy a kamerát a légy fejére erősítette. Eljárása nemcsak szokadan, hanem elementáris erejű is volt. Ha műfajilag kellene jellemezni háromperces alkotását, gyorstragédiának mondhatnék. Az ellenpontozás mesterfoka, ahogyan a kerti idillben röpködő légy betéved a lakásba, ahol porban fedezi fel az egyes tárgyakat, a íplyosókat, a helyiségek zugait. Egyszer csak rájön, hogy halálos csapdába került: közeledő léptek zaja hallatszik, légycsapó sújt le rá, amely elől menekülni próbál. Csakhogy tudatosítania kell: ahol a menekülési útvonalat keresi, az a legnagyobb veszedelem; ádátszó ablaküveg, a szabadság csalóka illúziójával, a valóságban pedig a pusztuláshoz vezető út. Rófusz Ferenc 1946. augusztus 19-én Budapesten született. Már gyerekkorában érdekelte a megelevenedett kép, ezért általános iskolás korában rajzszakkörökben pallérozta tudását. Tanulmányai befejeztével a MAFILM-nél díszletfestőként és trükkfilmrajzoló- ként kezdett dolgozni. A Pannónia Az álmok 5 rajzfilmsúdióba 22 évesen került. Kezdetben fázisrajzolóként, majd animátorként dolgozott. Közreműködött a János vitéz elkészítésében. Első önálló filmje a Nepp József ödete alapján 1974-ben készült Kő volt. A légy második alkotása. Ezért a művéért az Oscar- díjon kívül megkapta a Krakkói Filmfesztivál Don Quixote-díját és az Ottawai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál második díját is. /Ugyanezen a fesztiválon 1984-ben első díjat nyert a Gravitáció című rajzfilmjével. Művészi tevékenységének elismeréseképpen 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Jelenleg is szülőhazájában él, a saját stúdiójában tevékenykedik. A nevezetes 1981-es évben a 35 éves Rófusz Ferenc filmtörténetet írt: első, Magyarországon élő alkotóként szerezte meg az áhított szobrocskát. Hogy aztán a következő évben a magyar filmesek di- adalútja folytatódjék. A magyar szuperprodukció A múlt század ötvenes éveitől kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pazar kiállítású, nagy tömegeket megmozgató, látványos filmek a legjobb ajánlólevélnek számítanak az Oscar díj megszerzéséhez. Ezt az egyre inkább elterjedő véleményt Szergej Bondarcsuk is pontosan felismerte, amikor a három szobrocskára jelölt Háború és béke másfél órás amerikai feldolgozásával szemben elkészítette Lev Tolsztoj monumentális művének hét óránál is hosszabb szovjet változatát. Számítása pontosan bevált: a négy egymást követő évben leforgatott négyrészes filmeposza 1969-ben megszerezte a legjobb idegen nyelvű alkotásnak odaítélt Oscar-díjat. Szabó István tanult a leckéből: rájött, hogy nemzetközileg ismert, világirodalmilag is értékes alkotást érdemes a fenti recept szerint, lehetőleg ugyancsak ismert színésszel a főszerepben megörökíteni a celluloid szalagon. A fasizmus a németek és a 20. századi európai civilizáció legnagyobb traumája. Romboló hatását napjainkig próbálják bemutatni a legkülönfélébb művészi alkotásokban, Végső soron a Saul fia is erről szól. A Mephisto című, 1936-ban megjelent regény egy határtalan ambícióval megáldott-megvert vidéki színész életútját mutatja be, aki baloldali gondolkodása ellenére a szélsőjobboldali hatalom uszályába kerül, csakhogy eljátszhassa szerepei álmát a fővárosi színházban. Eközben elveszti élete értelmét, mindazt a hitet, ami miatt érdemes e világon lennie. Klaus Mann, a mű szerzője nagy csapásként élte meg, hogy minden idők egyik legnagyobb írója, édesapja, Thomas Mann nyomasztó szellemi árnyékában kénytelen élni. Természetes, hogy a náci Németországban közellenségnek tartották e bátor antifasiszta alkotás miatt. Az viszont kevésbé, hogy egy emberöltőnek kellett korai halála után eltelnie, amikor fölfedezték maradandó értékeit. Ráadásul nem is szülőhazájában: Párizsban vitték 1980-ban színre regénye dramatizált változatát. Szabó István azonnal ráérzett: megtalálta, amit eddig keresett. Dobai Péterrel közösen forgatókönyvet írt Klaus Mann alkotásából, amelyet a szocialista hatalom el is fogadott. A főszerepek egyikét nyilvánvalóan Cserhalmi Györgynek kellett eljátszania, aki kora legkarakteresebb magyar színésze, Jancsó Miklós filmjeiből külföldön is ismert volt, viszont a címszerepet olyasvalakire kellett bíznia, aki egyrészt ismert, másrészt a filmvásznon újnak hat az arca. A bécsi Burgtheater tehetséges művészénél, Klaus Maria Brandauernéi aligha találhatott volna ideálisabb jelöltet. A mozi a látványos felvételek színtere. Ehhez olyan operatőrre volt szüksége, aki drámai képekben tudja ábrázolni a főhős tragikus sorsát: felemelkedését és erkölcsi bukását. A mindössze 35 éves Koltai Lajost szemelte ki magának, aki fiatal kora ellenére már 36 film elkészítésével tette le névjegyét a szakmában. Ráadásul volt is egy világosítási újítása, amelyet azóta „lajosozásnak” angolul „Lajosingnak” neveznek. A filmbe még a kisebb szerepekre is beválogatta a magyar színészek legjobbjait, elég csak Major Tamásra, Lukács Sándorra, Hernádi Juditra, Tordai Terire, Temessy Hédire, Bánfalvi Ágnesre vagy Bárdy Györgyre utalni. A csapat összeállt, megkezdődhetett a munka. Hogy milyen remek alkotás született, arra a legjobb példa, hogy kasszasiker lett az egész világon, miközben a legjelentősebb szemléken tájfunként tarolt: kapott David di Donatello-, BAFTA, Bambi-, Ezüst szalag, Londoni Filmkritikus díjat, a Szabó István által írt forgatókönyv megszerezte a cannes-i filmfesztivál első díját, mindezek megkoronázásaként pedig a következő évben, 1982-ben a rendező átvehette Los Angelesben a legendás szobrocskát. lgy született meg az első, magyar nagyjátékfilmért kiosztott Oscar-díj. Alma és fiija A múlt század 70-es éveiben a velencei és a cannes-i filmfesztivál szervezőinek a fejében vetődött fel, hogy sok esetben az elsőfilmes alkotók is olyan komoly művekkel jelentkeznek, amelyek megérdemelnék a kitüntetett figyelmet. Nem volt ez alól kivétel az Újvilág Klaus Maria Brandauer mint Mefisto, és Szabó Istvánnal az Oscar-gálán
