Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-24 / 70. szám, csütörtök
HASZNOS TANÁCS www.ujszo.com | 2016. március24. 9 Nyugdíjasok adóbevallása ÖSSZEFOGLALÓ Március az adóbevallások hónapja, és a legtöbb dolgozó nyugdíjas ilyenkor felteszi a kérdést: nekem is el kell számolnom a bevételeimmel és az adóval? Az idősek nem mindig kötelesek adóbevallást készíteni, de sokuknak érdemes, mert az alacsony jövedelműek nagy valószínűséggel visszakapják a befizetett adót. összeállításunkban a nyugdíjasok adóbevallásával foglalkozunk. Minden adózónak, köztük a nyugdíj mellett munkát vállaló időseknek is, adóbevallást kell készítenie, ha 2015-ben az adóköteles jövedelme túllépte az 1901,67 eurót. Annak a nyugdíjasnak, akinek a munkaadója adóelőléget vont le a béréből, akkor is megéri adóbevallást készítenie, ha összbevétele nem érte el az 1901,67 eurót. Minden bizonnyal adótúlfizetése keletkezett, amit az adóhivatal visszaad - feltéve, hogy az összeg meghaladja az 5 eurót, ennél kevesebbet ugyanis nem fizetnek vissza. Ha az idős személynek a nyugdíján és az alkalmazotti fizetésén kívül nem volt más bevétele, A típusú adóbevallást kell készítenie. Akinek volt egyéb bevétele is (nem pénzbeli nyeremény, bérbeadásból, ingatlan értékesítéséből vagy vállalkozásból származó jövedelem, értékpapírokból, részvényekből származó haszon stb.), B típusú nyomtatványt dolgoz ki. A szükséges űrlap beszerezhető az adóhivatalban, a nyomtatványokat is forgalmazó papírboltokban, vagy letölthető az adóhivatal honlapjáról. Mielőtt hozzáfogunk az adóbevallás kitöltéséhez, először is tudatosítani kell, hogy a nyugdíj nem minősül adóköteles bevételnek, azaz abból nem kell adót fizetni. Az öregségi, korengedményes, rokkantsági, árvasági, szolgálati vagy özvegyi nyugdíjat az adóbevallásban nem kell a bevételek közé sorolni. Nyugdíj ós adózás Aki tavaly vált nyugdíjassá, az teljes mértékben érvényesítheti az adózóra vonatkozó adómentes részt, azaz 3803,33 eurót leírhat az adóalapjából, ha az adóalapja nem lépte túl a 19 809 eurót. Amennyiben az adóalap ennél magasabb, érvénybe lép az ún. milliomosadó, ami azt jelenti, hogy az adómentes rész 8 755,578 euró (a létminimum 44,2-szerese) és az adóalap negyedének a különbö- zete. Minél magasabb jövedelme volt valakinek, annál alacsonyabb adómentes részt tud leszámolni. Azok a nyugdíjasok, akiknek egész évben folyósítottak járandóságot, vagy a nyugdíjat visszamenőleg 2015 .január 1 -jei dátummal hagyták jóvá, csak akkor jogosultak az adómentes részre, ha az egész éves nyugdíjuk kevesebb volt 3803,33 eurónál. Ez azokra vonatkozik, akik járandósága havonta nem lépte túl a 317 eurót. Mivel az átlagnyugdíj Szlovákiában 400 euró körül mozog, sok nyugdíjas nem jogosult semmilyen adómentes részre. Az adómentes részt csak azon dolgozó nyugdíjasok esetében kell csökkenteni a kifizetett nyugdíjjal, akiknek az SP egész évben folyósította a nyugdíjat. Ha valakinek év TÉMA: nyugdíjasokadóbevallása ? gét is - de nem a bevételek között a nyomtatvány V. részében, hanem az adóalap csökkentésére vonatkozó III. részben, a 28. sorban. Csak a rendes nyugdíjat kell bevallani, a karácsonyi nyugdíj-kiegészítést nem, arra ugyanis úgy tekintenek, mint egyfajta szociális segélyre, ami nem minősül adóköteles jövedelemnek. Az adóbevalláshoz nem kell csatolni igazolást a nyugdíj nagyságáról. A járandóság összege annak a megítélése szempontjából fontos, hogy az adott személy jogosult-e valamilyen adómentes részre. közben hagyták jóvá a járandóságot, az egész 2015-ös évre vonatkozóan érvényesítheti az adómentes rész teljes összegét - még abban az esetben is, ha nem dolgozott egész évben. Az új nyugdíjasok nagy valószínűséggel adótúlfizetésre számíthatnak. Több munkaadó Csak egy adóbevallást dolgoz ki az is, akinek év közben több állása volt (egy időben, vagy egymás után). A nyomtatvány kitöltéséhez szükség van a munkaadó(k) igazolására arról, hogy tavaly mennyi volt a fizetése, és a bruttó bérből mennyi adót és járulékot vontak le. Ezt az igazolást mellékelni kell az adóbevalláshoz. Az űrlapon fel kell tünteti az összes munkáltató adatait. Aki tavaly több cégnél is dolgozott, előbb össze kell adnia, hogy összesen mennyit keresett, és a munkaadók összesen mennyi adót és járulékot vontak le. Azok az idősek, akiknek tavaly egész évben folyósítottak nyugdíjat, vagy visszamenőleg jóváhagyták számukra év elejétől, az adóbevallásban feltüntetik az egész évi járandóságuk összeAdóbónusz A nyugdíjasok is érvényesíthetik az adóbónuszt, de csak akkor, ha 2015-ben a nyugdíj mellett munka- szerződés alapján vagy vállalkozásból legkevesebb 2280 euró bevételre tettek szert. Az adóbónusz összege 21,41 euró havonta, 256,92 euró évente. Un. passzív bevételekre ezt a kedvezményt nem lehet érvényesíteni. Passzív bevételnek számít például a bérbeadásból, nem pénzbeli nyereményből, ingatlan eladásából, értékpapírokból származó jövedelem. Az adóbónuszt csak azokra a hónapokra lehet érvényesíteni, amikor az adott gyermek eltartottnak minősül. Az adóbónusszal közvetlenül az adót lehet csökkenteni. Amennyiben az adó kisebb az adó- bónusznál, nem kell fizetni semmilyen adót, sőt az adóhivatal visszaadja a különbözetet. A kitöltött adóbevallást legkésőbb március 31-éig kell a lakhely szerint illetékes adóhivatalba eljuttatni - leadható személyesen, postázható ajánlott küldeményként vagy elküldhető elektronikus úton is. (sza) ADÓTÚLFIZETÉS VISSZAIGÉNYLÉSE - NYUGDÍJASOKNAK I Ki kell számolni, hogy jogosult-e adó-visszafizetésre. Nem kell adót fizetni 1901,67 eurónyi bevételből (az adóalap adómentes részének a fele). Az, hogy az állam ■ visszaadja-e azt az adót, amelyet a munkaadó levont a havi fizetés(ek)ből, a bruttó összjövedelem összegétől függ, melyet még nem kurtítottak meg a járulékokkal. Össze kell adni az összes munkaadótól származó bruttó jövedelmet, valamint hozzá kell adni a bérbeadásból, ingatlan eladásából, nyereményből vagy az egyéb forrásból származó esetleges bevételeket is. Ha az eredmény alacsonyabb 1901,67 eurónál, visszakapja az adót. 3 Aki vissza akarja kapni a befizetett adót, annak nem elég, hogy a munkaadójától kérte az éves adóelszámolás elvégzését. Az alapján az ■ adóhivatal nem ad vissza semmit, a dolgozó nyugdíjasok kizárólag az adóbevallás alapján kaphatják vissza az adót. 4 Az adóbevallásban fel kell tüntetni a tavalyi egész évi nyugdíj összegét, de csak azoknak, akiknek nagyon alacsony volt a járandóságuk, ezért jogosultak az ■ adóalap adómentes tételének legalább egy részére. Aki azon a címen kéri az adótúlfizetés visszatérítését, hogy a fizetése alacsonyabb volt az adómentes minimum felénél, nem kell feltüntetnie a nyugdíja összegét. 5 Az adótúlfizetés visszaadását igénylő kérvény az adóbevallás részét képezi. Közvetlenül a nyomtatványon kell kiválasztani, hogy a pénzt ■ milyen módon adják vissza: átutalással bankszámlára vagy postai úton. Ha valaki elfelejti kitölteni a nyomtatvány ezen részét, később külön kérvényt kell majd benyújtania, melyben igényli az adótúlfizetés visszaadását, ellenkező esetben az adóhivatal nem ad vissza semmit. 2 Az állam automatikusan nem ad vissza semmit. Az adótúlfizetést az adóbevallással kell visszakérni. A nyugdíjon kívüli többi jövedelem fajtájától ■ függően A vagy B típusú nyomtatványt kell kitölteni. Az űrlaphoz csatolni kell egy igazolást a munkaadótól a bér nagyságáról, valamint a belőle levont adóról és járulékokról. A munkaadó köteles ilyen igazolást adni. • Fotó: fotolia.com Lépésről lépésre Az adóbevallás kitöltése az adóvisszaigénylés érdekében József nyugdíjas, tavaly havi 350 euró nyugdíjat kapott. A nyugdíj mellett alkalmi munkát vállalt, így 2015-ben 1500 euró bruttó bevételre tett szert. Munkaszerződés alapján dolgozott, járulékokat nem vontak le a tiszteletdíjából, de 285 eurónyi adót igen. Mivel a nyugdíján kívül csak ez a munkaviszonyból származójövedelme volt, az A típusú adóbevallási ívet kell használnia. Az űrlap kitöltéséhez szüksége van a munkaadója igazolására a tavalyi fizetéséről és a belőle levont adóról. Ezt a dokumentumot mellékeli az adóbevalláshoz. A nyugdíjas az 1-10. sorokban megadja a személyére vonatkozó adatokat és az elérhetőséget (név, lakcím, telefonszám). Felső részben bejelöli, hogy adóbevallásról van szó, valamint hogy a 2015. évre vonatkozóan dolgozza ki. A következő sorokat üresen hagyja. A 2. oldalon a 27. sorral folytatja, ahol x-szel megjelöli, hogy nyugdíjas. A 2. oldalon kitölti az V. részt, itt kell kiszámolni az adót. A munkaviszonyból származó bevétel nagyságát a 32. sorban kell feltüntetni - ide úja be az 1500 eurót. Mivel az egész összeget megbízási szerződés alapján kapta, a 32a sorba is ugyanez az érték kerül. Mivel járulékokat nem fizetett, a 33. sor üresen marad. A 34. és a 36. sorokba 1500 euró kerül. Mivel nyugdíjat folyósítottak számára, nem érvényesítheti az adózóra vonatkozó adómentes részt, ezért a 37. sort üresen hagyja. A 3. oldalon a 42. sorba ismét az 1500 euró kerül, majd a 43. sorba úja az adót, 285 eurót (az 1500 euró 19%-át). Az 50. és az 56. sorokba nullát ír, mert a tavalyi adóköteles bevétele alacsonyabb volt 1901,67 eurónál. A 4. oldalon a 64. sorban megadja az adóelőleget - 285 eurót melyet a munkaadó levont a tiszteletdíjából. Kitölti a 66. sort is, ahová az adótúlfizetés összege kerül - megismétli a 34. sorban szereplő 285 eurót. Az 5. oldalon a VIII. részben megjelöli, hogy nem érvényesíti a 2 százalékos adófelajánlást. A 6. oldalon a 79. sorral folytatja - beúja, hogy 1 mellékletet csatol (igazolás a munkaadótól). Nem Szabad elfelejteni feltüntetni a dátumot és aláírni az ívet! Ugyancsak kitölti a 6. oldalon a XI. részt - kéri az adótúlfizetés visszaadását, és megadja, hogy milyen formában kéri a kifizetését - például postai úton. Ismét feltünteti a dátumot, majd aláírja a nyomtatványt. Ha ezt nem írja alá, a kifizetéshez új kérvényt kell majd kitölteni. A kitöltött és aláírt adóbevallást a melléklettel együtt március 31 -éig személyesen elviszi a lakhelye szerint illetékes adóhivatalba, vagy eddig a dátumig postára adja (a postai bélyegzőn lévő dátum a mérvadó). Érdemes ajánlott küldeményként feladni. Aki személyesen viszi el, annak az adóhivatal alkalmazottja az átvételkor ad igazolást. (sza) JÖVŐ HETI TÉMÁNK: MINIMÁLNYUGDÍJ ■ KI JOGOSULT, MILYEN FELTÉTELEKET KELL TELJESÍTENI, HOGYAN KELL KÉRVÉNYEZNI