Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-21 / 67. szám, hétfő

AUTÓ-MOTOR www.ujszo.com | 2016. március 21. 9 Az egyedi külső jelzi, hogy nem hétköznapi Countrymanről van szó (A szerző felvételei) Ha már a Mini Countryman sem elég, itt az autó Park Lane változata Lassan és visszafogottan gyakorlatilag lehetetlen vezetni, a fogyasztás könnyen eléri a tízliteres átlagot DEMECS PÉTER A Mini gyakorlatilag mindegyik modellje egyedi, még látványos színkombinációk nélkül is kilóg a sorból. A brit márka ennek ellenére próbál különleges, sokkal ütősebb karakterrel rendelkező sorozatokat kiadni az egyes modellekből. Ilyen az amúgy is sikeres Countryman Park Lane változata, amely jelenleg az egyetlen, Szlovákiában elérhető, extra sorozatba tartozé Mini. Ez az opció elsősorban azoknak szól, akik a klasszikus Minivel nem elégednek meg, s még valamilyen extrát akarnak. A Countryman ele­ve nagy népszerűségnek örvend Európában. Tágasabb a klasszikus Mininél, öt teljes értékű üléssel, na­gyobb csomagtérrel rendelkezik, s mivel már négykerék-meghajtással is elérhető, terepen is boldogulhat - elvileg. A Park Lane exkluzív kü­lönkiadást a tavalyi genfi autósza­lonon mutatták be, s júliustól lett el­érhető világszerte négyféle motor- változattal. Honnan ered a név? London Mayfair kerületében ta­lálható Park Lane negyed a brit fő­város egyik legstílusosabb helye. A mostani egyébként a harmadik alka­lom a márka történetében, amikor a Park Lane a nevét kölcsönzi a Mini egy különleges modelljének. Első­ként a klasszikus Mini egy utánoz- hatatlanul exkluzív, csúcs felszereltségű változata viselte a modelljelölést 1987-ben, majd az elődmodellt követve egy újabb Mini Park Lane mutatkozott be 2005-ben, a márka BMW Group alatti újrain­dulását követően. A brit prémiumautó-gyártó most először alkalmazza a különleges modellki- adásokat londoni utcák és kerületek nevével jelölve a Countryman ese­tében. Gazdag extra felszerelés A klasszikus Countryman és a Countryman Park Lane közti kü­lönbség első ránézésre evidens. Ez a modell ugyanis teljesen egyedi szín- kombinációt és dizájnt kapott, mi­nek köszönhetően már első ránézés­re evidens, hogy nem hétköznapi modellről van szó. Az Earl Grey szürkemetál fényezés teljesen új, Oak Red mélyvörös árnyalatú tető­vel és külső visszapillantóházakkal van kombinálva. Az oldalsó irány­jelzők jellegzetes, szellőzőnyílás­ként kialakított krómkerete szintén vörös betétet kapott. Akinek mindez nem elég, s valami egyértelmű bi­zonyítékot akar, az az oldalsó szel­lőzőnyílásokon, az utastér egyes fe­lületein és a küszöbléceken elegáns, Park Lane feliratú emblémákat is ta­► A motor hengerűrtartalma ► Teljesítmény ► Forgatónyomaték ► Végsebesség ► Gyorsulás 0-100 km/ó ► Üzemanyag ► Fogyasztás városban ► Fogyasztás városon kívül ► Kombinált fogyasztás ► Alapár ► Extrafelszerelés ára ► Tesztelt modell ára Iái. A sorozat sajátossága az Oxide Silver ezüstszínű ajtó- és utastérbe­tét, a középkonzolos Cross Stripe Grey szürke harántcsíkos motívum­mal ellátott szegély is. A különleges Countrymanba ext­raként rendelhető a világos Tobacco színű szövet/bőr sportülés, automata klíma, fedélzeti számítógép, automa­ta menetfényvezérléssel társított eső­szenzor, a legsportosabb jármű­beállításokat aktiváló Sport gomb, multifúnkciós gombokkal szerelt sportkormány és a velúr szőnyegek. 1598 cm3 135 kW/184 LE 5500 fordulatnál 240 Nm/1600-5000 fordulatnál 215 km/ó 7,7 mp benzin 9,71/100 km 5,91/100 km 7,31/100 km 28 500 euró 12 070 euró 40 570 euró Az utastér egy hosszirányban mozgatható és 20:40 arányban osz­tott, lehajtható háttámlával szerelt hátsó üléssort kínál, aminek követ­keztében a csomagtér térfogata 350 literről szükség szerint egészen 1170 literig bővíthető. A tesztelt modell motorházában egy négyhengeres benzines erőforrás volt 135 kW tel­jesítménnyel, 184 lóerővel. A dina­mikát, sebességet érezni a járgány­ból lépten-nyomon, ezért lassan és visszafogottan vezetni gyakorlatilag lehetetlen vele. Az átlagfogyasztás könnyen elérte a tíz litert. Összegezve és aláhúzva Nem mondok újat azzal, hogy a MINI nem szlovákiai utakra való, de nagyon dögös autó. Igen élvezetes vezetési élményt kínál, s aki meg­békél azzal, hogy néha a kelleténél is jobban fog ugrálni az úton, az meg­szereti. A Countryman egyik másik előnye, hogy a klasszikus Minihez képest kicsit magasabban ül benne a sofőr, ezért a kilátás is sokkal jobb. A Park Lane kivitelt a sok extrával csak azoknak ajánlom, akiknek a klasszikus Countryman egyszerűen nem tetszik, s valamilyen extrát akarnak. A modell technikai adatai

Next

/
Thumbnails
Contents