Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-11 / 59. szám, péntek

8 I KULTÚRA 2016. március 11.1 www.ujszo.com Újra támad a vörös kapitány Michal Kollár rendező Dominik Dán regénye alapján forgatta a szlovák filmtörténet legtöbb trükköt alkalmazó filmjét TALLÓSIBÉLA Már látható a mozikban a várva várt szlovák bűnügyi film, A vörös kapitány, mely Michal Kollár rendezői műhe­lyéből került ki. E krimit az év legnagyobb hazai filmes eseményeként hirdetik. Ez az első moz­gókép, amely Dominik Dán-regényből készült. A legolvasottabb szlo­vák krimiíré műve meg­történt esetet dolgoz fel. A vörös kapitány hat évig készült, kétmillió euróból. Ez az egyik legdrágább szlovák film és a Jánošík: Egy igaz tör­ténet, valamint a Báthory - A legenda másik arca után a leg­nagyobb koprodukciós pro­jekt, egyebek közt Pozsony­ban, Prágában, Olomoucban és Krakkóban forgatták szlo­vák, cseh és lengyel színé­szekkel. 360 jelenete tartal­maz speciális vizuális effektet- A vörös kapitány ezzel a szlovák filmtörténet legtöbb trükköt alkalmazó filmje. E trükkök segítségével sikerült megalkotni Pozsony retroké- pét, vagyis az effekteknek kö­szönhetően tudták az alkotók- nagyon hatásosan és hitele­sen - „visszaállítani” a szlo­vák fővárost abba az állapo­tába,- amilyen a 90-es évek elején volt. A történet ugyanis 1992-ben játszódik. Épül az új rendszer, bizonyos dolgok azonban még tovább élnek korábbról, mint például a háttérben kísértő Stb-s múlt, ami bonyolítja és megnehezíti az új erőviszo­nyok alakulását. A különféle visszaélésekre lehetőségeket nyújtó Štb-s múlt adja a film bonyodalmát. 1992-ben Pozsonyban nagyban folynak az építkezé­sek, amelyek a sírkerteket sem kímélik. Egy régi temetőben síráthelyezés közben meg­rongálnak egy koporsót. A csontváz koponyájában egy vasszög éktelenkedik. Nyil­vánvaló, hogy annak idején gyilkosság történt. Bár az eset elévült, a gyil­kossági csoport fiatal, ambi­ciózus nyomozója, Richard Krauz (Maciej Stuhr) úgy dönt, utánajár. Idősebb, meg­fontoltabb társa, Eduard Bur­ger (Marián Geišberg), aki már a múlt rendszerben is szolgált, mértékletességre inti, többször is figyelmezte­ti, nem ajánlatos feszegetni a múlt „elhantolt” dolgait, kü­lönösen, hogy a hivatalos szervek sem ajánlják. Nehézkes nyomozással rá­jönnek ugyanis, hogy a ko­porsóval egy sekrestyés tete­mét emelték ki végső nyug­helyéről. Levéltári iratok ta­núsága szerint halála napján el is temették. A holttest vizs­gálatából kiderül, hogy a sek­restyést nemcsak eltették láb alól, hanem sokáig kínozták is - gombostűket szúrtak a kör­mei alá, és az ujjperecéit is el­törték. A gyilkosság hátterében bonyolult Stb-s és egyházi összefonódások húzódnak meg. A sekrestyés tudott bi­zonyos iratokról, amelyek kompromittálók lehettek vol­na, azért kellett meghalnia. Az iratok tartalmát az egykori vörös kapitány fedhetné fel, ezért Krauz a nyomába ered. Burger hiába próbálja vissza­fogni, a fiatal nyomozó hajt­hatatlan. Minél közelebb ke­rül a vörös kapitányhoz és az igazsághoz, annál többen es­nek a régi eset áldozatául. A film pazar, mégis vissza­fogott, finom esztétikai érzék­kel kezelt látványvilága való­ban tükrözi a költségvetést. Kitűnőek a színészi alakítások — a gyilkossági csoport egyik eltökélt nyomozójaként Mo- kos Attila ezúttal is erősen je­len van pár epizódban. A fő­szereplő a kitűnő lengyel Ma­Krauz (Maciej Stuhr) nyomozó és idősebb társa, Burger (Marián Geišberg) (Fotó: Forum Film Slovakia) FILMKOCKA A vörös kapitány ■ Szlovák cím: Červený kapitán ■ Színes szlovák-cseh-lengyel bűnügyi film, 2016,115 perc ■ Rendező: Michal Kollár ■ Forgatókönyvíró: Miro Šifra, Anna Fifíková, Michal Kollár ■ Operatőr: Kacper Fertacz ■ Zene: Petr Ostrouchov ■ Szereplők: Maciej Stuhr, Martin Nahálka, Oldrich Kaiser, Marián Geišberg, Martin Finger, Zuzana Kronerová, Michal Suchánek, Ladislav Chudík, Helena Krajčlová, Mokos Attila A film előzetesét f megnézhetik az ujszo-eom-on. ciej Stuhr vállán viszi a filmet, de minden epizódszereplő a helyén van. A film legemlé­kezetesebb alakítása mégis Ladislav Chudíké, akinek ez volt utolsó filmszerepe. A vö­rös kapitány hitelesen mutatja be a nyomozók munkáját, a krimi és a thriller követelmé­nyeinek megfelelően adagolja az akciókat, amelyek hatáso­sak - az illeszkedő zene kel­lően erősíti a hatást. Minden a helyén van, mégis hiányérze­tet hagy a nézőben. Helyen­ként nehéz követni a történt fonalát. Egy kriminél pedig ez elengedhetetlen. VILÁGOS A JÖVŐD? JELENTKEZZ MÁRCIUS 31-IG A NYITRAI KeTK-re! RÖVIDEN Elton John fotói a Taté Modernben London. Elton John privát fotógyűjteményéből rendez kiállítást a világhírű Taté Modem galéria egy hosszú távúnak mondott együtt­működés kezdeteként. A The Radical Eye című tárlat novembertől mutat be százöt­venet a fotóművészet moder­nista mestereinek műveiből. Elton John birtokában van a világ egyik legjelentősebb fotógyűjteménye, több mint 7000 kép. A zenész 1991 -ben kezdte gyűjteni olyan művé­szek munkáit, mint Andre Kertész, Man Ray, Berenice Abbott, Walker Evans vagy Dorothea Lange. A 68 éves popsztár közölte, hogy a fotók mindegyike inspirációt jelen­tett számára az életben (MTI) Eperjes Károly egyetmi tanár lesz Budapest. Egyetemi tanárrá nevezik ki Eperjes Károly színművészt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások (EMMI) minisztere állt elő a javaslat­tal, a köztársasági elnök hatá­rozata a kinevezésről a már­cius 8-i Magyar Közlönyben jelent meg. A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész 2014 nyarán távozott a Nemzeti Színház vezérigazgató­helyettesi posztjáról, ahová Vidnyánszky Attila igazgató nevezte ki. Vidnyánszky művészeti rektorhelyettes a Kaposvári Egyetem Színházművészeti Intézeté­ben, ahol Eperjes eddig ad­junktusként dolgozott. Az egyetem már korábban is felteijesztette Eperjest az EMMI-hez a tanári címre, de akkor a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság el­utasította azt. Ugyanakkor a bizottság ítélete nem kötelező Balog miniszterre nézve. Epeijes március 14-től kapja meg az egyetemi tanári foko­zatot. (index, juk) A két mű egymás mellett ásít Párizs. Franz Xaver Mes­serschmidt Ásító című szob­rának és Munkácsy Mihály Ásító inasának összepárosí- tása eddig még senkinek sem jutott eszébe. Annyi kellett hozzá, hogy két francia kurá­tor Budapestre utazzon, és szűz kézzel válogasson a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Ez a két al­kotás egymás mellett megle­hetősen extrém látványt nyújt a Musée du Luxembourgban, a francia főváros egyik leg­látogatottabb kiállítóhelyén, ahol a két budapesti múzeum válogatása vendégeskedik egy európai turné keretében. A művek egy része Milánó­ból érkezett Párizsba, majd- egy kis pihenőt beiktatva - jövő tavasszal a madridi Thyssen-Bomemisza Múze- j umba utazik tovább a kiállí­tás. (muzeurricafé, ]uk A furcsa pár(osítás) (Képarchívum MP 160037

Next

/
Thumbnails
Contents