Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-05 / 54. szám, szombat

6 I KÜLFÖLD 2016. március 5.1 www.ujszo.com Fizet az unió a menekültekért Zágráb lehetővé teszi a hadsereg bevetését a határokon - tavaly 1,25 millió migráns jött Áznak és fáznak Idomeniben, ahol már 12 ezer menekült torlódott fel (SITA/ap) RÖVIDEN Két olasz túsz meghalt Líbiában Róma. A tavaly Líbiában túszul ejtett négy olaszból kettő életét veszítette, másik két társukat a líbiai hatóságok kiszabadították. A líbiai hatóságok szerint a 47 éves Salvatore Failla és a 60 éves Fausto Piano tegnap életét ve­szítette az őket fogva tartott fegyveresek és a hatósági erők közötti harcban Sabratha váro­sának térségében. A 4 műszaki szakember a Bonatti olasz ipari cégnek dolgozott Líbiában. Ta­valyjúliusban ejtették őket tú­szul. Olasz értesülések szerint a nekik kijelölt líbiai sofőr árulta és adta el őket egy fegyveres csoportnak. Olaszország a héten jelentette be, hogy kész felderítő egységet küldeni Líbiába, majd további több ezer katonát az észak-afrikai ország stabilizálá­sát célzó nemzetközi katonai művelet keretében. Líbiában egyelőre az olasz titkosszolgálat emberei tartózkodnak. (MTI) Palesztin nő támadt, agyonlőtték Jeruzsálem. Nekihajtott egy iz­raeli katonának autójával egy palesztin nő tegnap az Izrael által megszállt Ciszjordániában, mire a katona társai agyonlőtték.„A katona megsérült, kórházba kel­lett szállítani. A helyszínen tar­tózkodó társai a helyzet veszé­lyessége miatt lelőtték a támadót. Aj árművében egy kést találtak”- olvasható a hadsereg közlemé­nyében. Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izrael­ben napi rendszerességgel is­métlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint általában késeléses merényletekkel. (MTI) Pokolgépes akció Észak-írországban Belfast. Pokolgépes merényletet követtek el ismeretlenek Eszak- Irország fővárosában. A rendőr­ség attól tart, a húsvéti dublini felkelés 100. évfordulójának kö­zeledtével a britellenes katolikus milíciák további terrortámadá­sokat kísérelhetnek meg. A po­kolgépet egy büntetés-végrehaj­tási tisztviselő gépkocsijának al­jára rögzítették. A szerkezet részlegesen robbant csak fel, de az 52 éves férfi így is súlyos se­besüléseket szenvedett. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb ter­rorcselekménye a régióban. (MTI) Elítélték a két szír embercsempészt Ankara. Fejenként 4 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen tegnap Törökország­ban azt a két szír embercsem­pészt, akiket felelősnek tartanak Aylan Kurdi 3 éves Szíriái kurd menekült kisfiú halálában. A fiú tavaly szeptember 2-án anyjával és egyik bátyjával az Egei-ten- gerbe fulladt Bodrum partjainál. A gyerek partra vetett holttesté­ről készült felvételek bejárták a világot, és egyes vélemények szerint megváltoztatták a mene­kültválság megítélését. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Zágráb. Az Európai Bi­zottság tegnap bejelentette a Törökországnak nyújtandó 3 , milliárd eurós segélyalap kere­tében történő első projektek­et. Aki jogosult nemzetközi védelemre, annak meg kell kapnia, aki pedig nem, azt visszaküldjük - mondta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja. Dimitrisz Avramopulosz, az Eu­rópai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja tegnap arra vonatkozó tervet mutatott be, hogy hogyan le­het helyreállítani az akadálymentes utazást biztosító schengeni övezet rendes működését. A biztos közölte: a cél az egyoldalú intézkedések és minden belső határellenőrzés meg­szüntetése az év végéig. Jelenleg hét olyan ország van, amely a migrációs válságra hivatkozva ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést a schengeni övezet belső határain. Az Európai Bizottság tegnap be­jelentette a Törökországnak nyúj­tandó 3 milliárd eurós segélyalap Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlét­be helyezését, hogy bármikor bevethetők legyenek az érkező fenyegetésekre válaszul. Phenjan. Kim Dzsong Un egy újonnan kifejlesztett sorozatvető ki­próbálására rendezett hadgyakorlat levezénylése után nyilatkozott arról, hogy az észak-koreai hadseregnek fel kell készülnie a megelőző csapások­ra. Szerdán az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa (BT) az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket fogadta el Eszak-Koreával szemben, mert ja­nuár elején újabb kísérleti atomrob­A republikánusok 2012-os elnökjelöltje, Mitt Romney volt massachusettsi kormány­zó élesen támadta az idei elnökjelöltségre a republiká­nusok táborából eséllyel pályázó Donald Trumpot. Washington. A napi politizálástól visszavonult Mitt Romney a utahi egyetemen mondott beszédében arra szólította a Republikánus Pártot, hogy keressen más elnökjelöltet. A2012-es elnökjelölt „hamis, csaló” embernek nevezte a milliárdos ingatlanfejlesz­tőt, akinek az ígéretei szerinte annyit érnek, mint a Trump Egyetem diplo­mája. Romney ezzel arra a skanda­lumra utalt, amely nemrégiben került napvilágra: Donald Trump egyetem­nek nevezett oktatást indított, be­szedte a tandíjakat, miközben az in­tézménynek nem volt érvényes akk- reditációja. Romney arra figyelmez­tetett, hogy Trump belpolitikája az amerikai gazdaság recessziójához vezet, külpolitikája következtében keretében megvalósuló első projek­teket: 55 millió eurót a Szíriából el­menekült gyerekek iskolai oktatásá­ra, 40 millió eurót pedig élelmiszer­re fordítanak. Johannes Hahn regio­nális politikáért felelős uniós biztos elengedhetetlenül fontosnak nevez­te, hogy a Törökországban tartózko­dó szíriai menekültek gyerekei részt vehessenek az iskolai oktatásban. A horvát kormány tegnapi ülésén döntött az államhatár védelméről szóló törvény, valamint a védelmi törvény módosításáról, hogy a had­sereg kivételes és különleges hely­zetekben segítséget nyújthasson a rendőrségnek a határok védelmé­ben. Az indoklás szerint a törvény módosítása a migrációs válságban kialakult jelenlegi helyzet miatt szükséges, és alkalmazása nem igényli a pénzügyi keret bővítését. Sártengerré változtatta a zuhogó eső az idomeni menekülttábort, ahol több mint 12 ezren várnak arra, hogy Macedónia beengedje őket a terüle­tére. Az eső ellen nem védenek a rög­tönzött sátrak, sokan teljesen átáztak, ráadásul hideg van. Macedónia két hete lezárta a határait, és naponta csak néhány száz szíriai és iraki menekül­tet enged be területére, ezért egyre torlódnak a bevándorlók a balkáni út­bantást hajtott végre, majd egy hó­nappal később műholdat lőtt fel bal­lisztikus rakétával, mindkét alka­lommal megsértve a BT korábbi ha­tározatait. Kim Dzsong Un azt mondta, Észak-Koreának „a minősé­get és a mennyiséget tekintve is erő­sítenie kellene nukleáris fegyvereit, a nukleáris robbanófejeket állandóan készenlétben kell tartani, hogy bár­melyik pillanatban kilőhetők legye­nek”. Az amerikai védelmi minisz­térium válaszul arra szólította fel Phenjant, hogy tartózkodjon a fe­szültségeket geijesztő, provokatív megnyilvánulásoktól, és ehelyett in­kább nemzetközi kötelezettségei be­tartására összpontosítson. (MTI) pedig az Egyesült Államok bizton­sága veszélybe kerülne, s a világban bizonytalanság uralkodna el. Azt ál­lította, hogy Trump nem is igazán si­keres üzletember, mert már kétszer is csődeljárást kellett kérnie. John Mc­vonal első állomásán. Hivatalos ada­tok szerint mintegy 32 ezer migráns rekedt Görögországban. Orbán Vik­tor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádióban úgy összegzett: Görögor­szág megsértette a schengeni megál­lapodást, mégis „valakik”, például a németek, állandóan megvédték. Rekordszámú, 1,25 millió mene­dékkérő érkezett tavaly Európába, ez több mint kétszerese a 2014-ben re­gisztrált számoknak - derült ki az Eu­Damaszkusz. Szíria mozgósítja csapatait, hogy további stratégiai­lag fontos ellenzéki területeket fog­laljon el - közölte tegnap Moha­med Allús, a Szaúd-Arábia támo­gatta ellenzéki csoportokat tömörí­tő Tárgyalási Főbizottság (HNC) főtárgyalója. Allús közölte, a szíri­ai tűzszünet február 27-i hatályba lépése óta a szíriai kormányerők többször megsértették a megálla­podást, és több, korábban a felke­lők kezén lévő területet vontak irá­nyításuk alá. A HNC főtárgyalója szerint a fegyvemyugvás dacára a szíriai rezsim emellett többféle fegyvert, különösen harci repülő­ket és hordóbombákat vetett be. Az utóbbi napokban a kormányerők Cain arizonai szenátor, szintén ko­rábbi elnökjelölt pedig aggódik „Trump úr alulinformáltsága és va­lóban veszélyes nyilatkozatai miatt”. A szuperkedd utáni első tévévitán Trump két riválisa, Marco Rubio és rópai Unió statisztikai hivatala (Eu­rostat) által tegnap közzétett jelentés­ből. Az unió 28 tagállamában 2015- ben 1 255 600 menedékkérelmet nyújtottak be, míg az azt megelőző évben 562 680-at. A legtöbben a pol­gárháború sújtotta Szíriából érkeztek Európába, a vizsgált időszakban mintegy 363 ezer szíriai állampolgár ért partot a dél-európai országokban. A közel-keleti országot Afganisztán (178 200) és Irak (121 500) követi. ostromgyűrűjébe zárt ellenzéki te­rületekre eljuttatott humanitárius segélyek „a szükségletek 10 száza­lékának kielégítésére sem elegen­dőek, és a legtöbb területre semmit sem szállítottak”. A tűzszünet élet­be lépése óta csak szórványos har­cokról érkeztekjelentések. A szíriai tűzszünetnek már van­nak kezdeti eredményei, amelyek egyengetik az utat a szíriai helyzet politikai rendezése felé - állapította meg öt európai ország (Német-, Francia-, Orosz-, Olaszország és Nagy-Britannia) csúcsvezetője tegnap, telefonos konferenciabe­szélgetésük után. Putyin elnök megerősítette Oroszország elköte­lezettségét a tűzszünet iránt. (MTI) Ted Cruz mindent bevetett: elővették a milliárdos gyanús üzleti ügyeit, az átverésgyanús egyetemét, azt, hogy hogy a pénzember korábban a de­mokratákat támogatta, mindhiába. Sőt Rubio durva sértésként arról be­szélt, nem érti, hogy lehetnek olyan kicsi kezei Trumpnak, és „tudjuk, mit mondanak arról, akinek kicsi a ke­ze... nem lehet bennük bízni!” - mondta Rubio, miközben valójában arra célzott, Trumpnak kicsi a péni- sze. Amit a milliárdos a tenyere fel­mutatásával és hosszas bizonygatás- sal megpróbált helyretenni. A vissza­jelzések, keresőszavak alapján rög­tön mindenki Trump „altesti adott­ságaival” volt elfoglalva - a gyanús ügyei, támadható húzásai helyett. Ma Kentuckyban és Maine-ben a republikánusok, Nebraskában a de­mokraták választanak, Kansasben pedig mindkét párt jelölőgyűlést tart. Holnap Puerto Rico előválasztást tart, Maine-ben a demokraták, Ha- waiin pedig a republikánusok ren- deznekjelölőgyűlést. (MTI, index) Kim élesíti atomrakétáit Tart a szíriai tűzszünet Szó szerint övön aluli ütéseket áll Donald Trump 2012-ben még egymás kedvében járt Romney (balról) és Trump (sita/ap)

Next

/
Thumbnails
Contents