Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-29 / 49. szám, hétfő

14 EZ-AZ EGESZSEG ■ 2016. FEBRUAR 29. www.ujszo.com Színész, aki retteg a tömegtől Az agorafóbia gyakoribb betegség, mint gondolnánk. Sokan ret­tegnek attól, hogy ki kell lépniük a kapun, az ajtón. Szinte hihe­tetlen, hogy ilyen diagnózissal valaki a színészi hivatást válassza. A csinos, fiatal Matúš Kvietik példa erre. A Nemzeti Színház egykori híres művészének, Štefan Kvietiknek az unokáját nemrégiben ismerte meg az egész ország a Markíza Kukucska c. sorozatának főhőse­ként. Ekkor kezdett érdeklődni iránta a sajtó, s természetesen a titokra is fény derült. Édesanyjá­nak és nagybátyjának is tömeg­iszonya van. Az agorafóbia nem más, mint tömegtől, nyilvános helyektől való félelem. A beteg­ség pontos okát nem ismeri az orvostudomány, az viszont tény, hogy szoros kapcsolatban áll a szorongás egyéb formáival, s oly­kor pánikbetegség is kíséri. A szakemberek szerint az agorafó­bia nem más, mint tudatalatti védekezés a külvilággal szemben, egyfajta önvédelmi mód. A be­tegség első tüneteként a nyugta­lanságot, verejtékezést, szaporább pulzust emlegetik, s természete­sen a félelmet. Ez a fóbia a bete­gek számára valóságosnak tűnik még akkor is, ha általában tud­ják, hogy nincs mitől rettegniük. A betegségben szenvedők sokszor mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen elmenniük otthonról, így egyre súlyosabb lesz betegsé­gük, míg végül teljesen otthon­ülővé válnak. Erre Matúš is utalt. Élete nem változott azután sem, hogy népszerű lett, leginkább otthon érzi magát biztonságban. Ha csak teheti, továbbra sem jár társaságba, ha mégis ilyesmire kényszerül, azonnal pánikba esik, reszket a keze. Hogy miért lépett mégis nagyapja nyomdokaiba, arra érdekes magyarázatot adott, amit a pszichológus is megerősí­tett: állítólag csak a tömegben fél, a tömegtől, azaz a nézőktől nem. A színpadon, a kamerák élőn nem tör rá a félelem, de ha egy üzletközpontba vagy egy plá- zába kényszerül, beleizzad, s mire végre újra kiszabadul onnan, csu­rog róla a víz. (urbán) Hogy a hajunk újra puha és fényes legyen! Száraznak érezzük a hajunkat? Több egy­szerű módja is van annak, hogy tincseink­nek visszaadjuk természetes nedvességüket, és megelőzzük a kiszáradást. Varázsoljunk puhává és fényessé hajunkat egy perc alatt! A száraz, söprűsze- den kellene ahhoz, hogy rű haj nem a leg- lassan, de biztosan rendbe hoz- szebb látvány. Ta- zuk tincseinket, újra puha és Ián úgy gondol- fényes legyen az összhatás. Sze- juk, túí sok min- rencsére nincs igazunk! » A kezelés egyszerűbb, mint hinnénk. Lássuk a lépéseket! Nathaniel Hawkins hajstylist az alábbiakat javasolja: I Az első teendő: beazonosítani a száraz • hajat. A hajformázó termékeket gyorsan beszívják a tincsek, végeik könnyebben ki­száradnak zuhanyzás után. A statikus elekt­romosság sem tesz feltétlenül jót nekik. Használjunk hidratálót, mielőtt a • zuhanyzóba lépünk! Egy olajos keze­lés a sampon használata előtt jó megoldás le­het. Mielőtt bevizezzük, vigyünk fel tincse­inkre hajolajat, majd hagyjuk állni 5 percig. Mindenhová kenhetünk olajat, ahol száraz­nak érezzük a hajat, de legjobb a fül vonalá­tól lefelé haladni a hajvégekig. Ezután sam- ponozzuk be a hajat és kondicionáljuk, ahogy szoktuk. 3 Kerüljük a túl meleg vizet! A forró víz • hatására a hajszálak megnyílnak - s ha a haj száraz vagy károsodott, nem képes teljesen bezáródni, a nedvesség kiszivárog belőle a for­mázás során. Csak mérsékelten meleg vizet használjunk a hajra, a végekre pedig hideg is mehet. Ezzel a trükkel sokkal fényesebb, egész­ségesebb hatású hajkoronánk lehet. 4 Ne samponozzuk naponta a hajat! •A túl gyakori mosás megfoszthatja a tincseket természetes olajuktól. Jobb megol­dás, ha minden 2. nap samponozzuk, ha na­ponta szükséges a mosás, altkor csak kondi­cionálót alkalmazzunk a folyadékpótlás cél­jából. Ha már sampon, legyen gazdag! • Olyan terméket alkalmazzunk, amely pótolja az elveszített nedvességet, válogas­sunk a száraz, károsodott tincsekre való sam­ponokból. Túlságosan száraz hajhoz tisztító jellegűt válasszunk. Ezek a termékek elég gyengédek ahhoz, hogy a piszkot eltávolít­sák, de tápláljanak a tincsek természetes ola­joktól megfosztása nélkül. 6 Heti egyszer használjunk hajmasz­• kot Mosást követően fogjuk össze a hajat lófarokba és vigyük fel a tincsekre a hajmaszkot. Kössük fel kontyba, majd fed­jük be zuhanyzósapkával a fejünket. A me­legség, amelyet így teremtünk, segít, hogy a termék mélyebben a hajszálakba épüljön. Tartsuk a fejen 15 percig, majd öblítsük ki. 7 Hagyjunk a hajon kondicionálót • Vannak olyan típusok, amelyeket nem kell kimosni, így azok folyamatosan hozzájá­rulnak a folyadékpótláshoz, fenntartják a haj nedvességét. 8 Formázás során is gondoskodjunk • arról, hogy a tincseket hidratáljuk. Keressük a krémeš vagy szérum állagú haj­formázó termékeket, melyek segítenek meg­gátolni a haj kiszáradását. 9 Nézzük meg, milyen hajszárítót- és • vasalót használunk. Ezek az eszközök könnyen lehetnek a tincsek legfőbb ellensé­gei! A legjobb, ha olyat alkalmazunk, ame­lyen lehet állítani a hőfokot, amit minél ala­csonyabbra tekerünk. A nagyon forró haj­formázó eszköz borzasztóan rongálja a hajat - ne kockáztassunk! Formázás élőn pedig fújjuk be hővédő spray-jel a tincseket. Nem valószínű, hogy krónikus • hajszárazságtól szenvedünk. Csupán a hajvégeink mutatnak gyatrán - ha azt tapasztaljuk, hogy már szárítás során látványosak a száraz végek, jobb, ha elme­gyünk a fodrászhoz és vágatunk a tincsek­ből egy keveset. Nem kell sok, hogy újra ragyogó és egészséges hatást keltsenek! (napidoktor) EGY HET A SZEPASSZONNYAL Február 29. - a Hold a Skorpió jegyében van Tanuljon meg minden reggel ki­ürülni, nem lesz ingerlékeny és a világ jó oldalát fogja látni. Szék­rekedésre segít az aszalt gyümölcs — füge, sárgabarack, szilva. Ha nem eszik gyakran halat, jódfor- rásként tengeri algaféléket fo­gyasszon. Egyebek mellett gyor­sítják az emésztést, és segítik el­égetni a fölösleges zsírokat. Március 1-3. - a Hold a Nyilas jegyében van A Nyilas a combokra, a kereszt­csontra és a mozgékonyságra hat. Erősítse az egészségét für­dőzéssel, szaunával és masszázs- zsal. A zöldségek és gyümölcsök lúgos kémhatásúak, emiatt sem­legesítik a testben lévő savakat. A lúgos élelmiszerek hiánya túlsavasodáshoz vezet, és a túl- savasodott szervezet túl sok kal­ciumot használ (szüksége van rá az egyensúly létrehozásához), ezért vonja ki a fogakból és a csontokból, ami feltartóztatha­tatlanul csontritkuláshoz vezet. A hagyományos kínai orvoslás szerint február közepén a szer­vezetünk számára megkezdő­dött a biológiai tavasz. Egészsé­ges, de mégis fáradtnak és erőt­lennek érzi magát? Csináljon hétnapos tavaszi méregtelenítő kúrát egészen újholdig. Igyon naponta kétszer vízzel hígított zöldség- és gyümölcslevek« fél órával az étkezés előtt. A gyü- mölcscentrifügában bármilyen zöldségből készíthet italt pl. sárgarépából, céklából, uborkából, zellerből, ká­posztából, és kiegészít­heti gyógynövények­kel (csalán, kanka­lin, bodza, pity­pang, nyír, homoktövis stb.). Március 4-5. - a Hold a Bak jegyében van A Bak a csontokra, a térdre, a testtartásra és a mozgásra hat. Ezek a napok alkalmasak a szőrtelenítésre, a tyúkszem, a szemölcs eltávolítására. Vágja le a körmét, tisztítsa meg az arcbőrét, készítsen hajkúrát: keverjen össze 2 nagy kanál olívaolajat és 1 tojássárgáját. Masszírozza be a hajába, te­kerje be egy szatyorba és me­leg törülközőbe. Fél óra eltel­tével öblítse le. Egy jógi böl­csesség szerint: az ember olyan fiatal, amilyen ru­galmas a gerince. Fe­küdjön le a hátára, és képzelje el, hogy a teste megnyúlik a feje tetejétől a lábujjai hegyéig. Kilégzéskor emelje fel a fejét, és feszítse meg a lábujjakat, belégzéskor tegye vissza a fejét, és lazítsa el a lábát. Ha útépítést vagy -ja­vítást tervez, most alkalmas az idő erre. Gyomláljon, forgassa meg a talajt. Március 6. - a Hold a Vízöntő jegyében van A Vízöntő a vádlira, a sípcsont­ra, a visszerekre, a bokára, a sa­rokra hat. A szépség és az egész­ség érdekében mindennap fél órára tegye fel a lábát, a legjobb feltámasztani a falra. (www.krasnapani.cz) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461, Reklámmenedzser: Mierka Dóra, tel.: +421 2 59 233 248, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@petitpress.sk fotók: Fotolia, képarchívum, Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents