Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-24 / 45. szám, szerda
6 KULTÚRA 2016. február 24.1 www.ujszo.com FÜLVIDÉK Piros karikás részletek Ha a Phoenix RT tagjai nem olvasták az előző CD-ikről írt kritikáimat, akkor egy rugóra jár az agyunk. Ha olvasták, akkor megfogadták a tanácsaimat. A legégetőbb bajt is orvosolták, pedig arról nem írtam még. Élőben csak nemrég láttam a zenekart. A fellépést jellemző energia és lendület az eddigi nagylemezeken csak nyomokban fedezhető fel. A Puss Tamás (ének, basszusgitár), Kálmán Ákos (gitár) és Lépes Ferenc (dob) alkotta csallóköz- csütörtöki Phoenix RT új CD-jéről három dalt már a megjelenés előtt megismertünk. Az együttes első lírai szerzeményéből, a Bújj hozzám címűből rockos változat készült Durván bújj hozzám címmel, amely a koncertek egyik húzószáma. A fiúk ezzel, valamint a pörgős Privát mennyország és a rock and rollos, a szabadságról szóló Lépjünk le! cíművel magasra tették a lécet. De ezt a szintet is megugoiják, az albumon legalább három ilyen kaliberű dal szerepel még. Az indító, metálos Nincs lehetetlen a Phoenix RT ars poeticája. „Kitartás legyen ajelszó, soha nem szűnő, sírig tartó” - ezzel kezdődik. A következő, szintén metálos, refrénnel induló Élj úgy a trió eddigi legjobb szerzeménye. A Kikötőd leszek rockköntösbe bújtatott szerelmes dal, a Végtelen csillagtenger vonósokkal kiegészített rockballada, a Szépség vs Szörny a nő és a férfi kapcsolatára, a Nem vagyok szent a bulizásra fókuszál, a Sötétség nélkül pedig a zenekar eddigi legszókimondóbb zeneszáma, egy dühvei teli korlenyomat. „Játszik velem az Isten, hogy mennyit bír el a lelkem” - hallható benne. Puss Tamás egyre jobban és változatosabban énekel. Szövegíróként is sokat fejlődött. Az erős és slágeres, már-már klisémentes szöveg végre egy szinten van a zenével, amely minden eddiginél zúzósabb. A lemezeim a Szépség vs Szörny refrénjében hangzik el: „Életünk vásznára festett színeket díszítik a piros karikás részletek”. A Phoenix RT most már CD-n is hasít. A szlovákiai magyar rockzene eddigi csúcsprodukcióját készítette el. (Edge Records, 2015) Értékelés: 10/8 Puha József RÖVIDEN Esterházy János szenvedéstörténete Dunaszerdahely. A Kegyelem életfogytig, Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumai Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései alapján című könyvet mutatják be ma 18 órától a dunaszerdahelyi Symbol Cáréban. A kötetet, amelyet Tóth László méltat, Molnár Imre történész állította össze, szerkesztette és látta el jegyzetekkel. Az estet Zirig Arpád vezeti. (juk) Teremtés, a cigány hitvilág szerint Pozsony. Bada Márta Balázs János-díjas gödöllői festőművész Teremtés című sorozatának paszEgy kép Bada Márta sorozatából (Képarchívum) teliképeiből nyílik kiállítás február 25-én (holnap) 17 órakora Csemadok nagytermében (Május 1. tér). Bada Márta képein a bibliai teremtés pillanatai a cigány hitvilág felfogásában elevenednek meg. Gazdag színvilágú, impresszionista hatású művein megjelenik az ősi cigány hagyományvilág, a roma kultúrkincs sokszínűsége. A kiállítást Kovács Gergelyné Szabó Irén kultúrtör- ténész nyitja meg, közreműködik a kosúti Berkenye néptáncegyüttes. A kiállításmegnyitó után Tálamon Lóránt Diószeghi Kuffher Károly báró öröksége Diószegen című könyvét mutatják be a Csemadok székházában, a kiadványt Vizy László műemlék-felügyelő, építész méltatja. A diószegi cukorgyár történetét bemutató kötet 2013-ban elnyerte a legjobb kis kiadvány díját, amit a szlovákiai múzeumok és galériák szervezete ítél oda. (k) Elhunyt Douglas Slocombe operatőr London. 103 éves korában elhunyt Douglas Slocombe, a legnevesebb brit operatőrök egyike. Olyan filmeket fényképezett, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Vámpírok bálja, a Jézus Krisztus szupersztár, A nagy Gatsby eredeti változata, vagy Az olasz meló. A negyvenes években került a filmiparba, a második világháború alatt dokumentumfilmeken dolgozott, ezután váltott játékfilmekre. Háromszor jelölték Oscar-díjra és háromszor nyerte el a Brit Filmakadémia díját. A Brit Operatőrök Társasága 1995-ben életműdíjjal jutalmazta. (MTI, juk) Tájak és emberek Németalföldi festészet a Szlovák Nemzeti Galéria új tárlatán TALLÓSl BÉLA Pozsony. A Szlovák Nemzeti Galória első idei kiállításával a klasszikus művászet, a hagyományos festészet kedvelőit szólítja meg. Az Esterházy-palotában május 22-ig látható A németalföldi festészet című tárlat a 16-18. századba vezeti a látogatót portrák, csendéletek, zsánerképek és tájképek révén. egy-cgy vászon még közös festéssel „összerakott” mű. Megfigyelhetők olyan figurális ábrázolások, amelyeken valaki precíz kidolgozással tájképtanulmányként megalkotta a hátteret, majd utána egy másik festő a részleteiben megfogott tájban elhelyezett néhány aprócska figurát. A következő lépcső ebben a megosztásban az volt, amikor a természetet másoló festő már tudatosan úgy teremtette meg a hátteret adó tájat a vásznon, hogy egy figuralista később elhelyezhesse benne az alakokat. Kiváló szignózatlan műveken figyelhető meg a „ráfestésmódszer”. Ezek arról árulkodnak, hogy kezdetben a természet másolására helyezték a hangA németalföldi festészet a 14. század második felétől kezdve virágzott az itáliai festészet mellett, és kiemelkedő helyet vívott ki magának. A Szlovák Nemzeti Galéria kiállításának anyaga a 16. századtól indul, érzékeltetve, ahogy a vallásos jelenetek ábrázolása helyett a világi téma kezdett teijedni. A vallásos téma továbbra is jelen volt, de már más „funkcióban” hódított magának teret. A bibliai jelenteket ábrázoló képek szerepe az volt, hogy a gazdag családok otthonában vizuális formában teijesszék a könyvek könyvének tanításait. A 17. század folyamán pedig a városi és a vidéki életképek megjelenítésével a világi témák teljesen meghódították a festészetet - remek portrék, zsánerképek, tájképek születtek. Hogy milyen kiemelkedő helyet vívott ki magának a németalföldi művészet, mutatja az is, hogy a pozsonyi nemzeti galéria ötszáz műtárgyat tartalmazó régi európai művészeti gyűjteményének felét épp a németalföldi alkotások teszik ki. Az intézmény vezetése ezért is gondolta úgy, hogy tíz év után pótolja a hiányt, klasszikus festészeti tárlatot rendez, mégpedig e gazdag, tematikailag is szerteágazó anyagból. A bemutatott művek jól illusztrálják, hogyan fejlődött a németalföldi „új” festészet a jelöletlen ún. műhelymunkáktól kezdve a hamis szignóval ellátott műveken keresztül a neves mesterek műhelyében született alkotásokig. Onnan indul az anyag, ahol Hendrick ten Oever: Indulás a vadászatra, 1674, SNG Pieter de Grebber: Izsák feláldozása, 1640-1650, SNG (Fotók: SNG) súlyt (a táj a dominánsabb eleme a képnek), ám idővel csupán háttérszerep jutott a tájnak, melyből dominánsan kiemelkedtek a cselekvő emberi alakok. Olyan fejlődésvonalat mutat be a kiállítás első része, melynek végére a kompozíción átvette a szerepet a figurák egymáshoz viszonyulásában tükröztetett drámai helyzet. A kiállított anyag eljut a mesterek századába, a holland aranykornak, illetve az „arany évszázadnak” nevezett korszakba. Ezzel kapcsolatban a kurátor, Zuzana Ludiková elmondta: szívesen jelentené ki, hogy sok-sok művet állítanak ki a legnagyobbaktól. Az igazság azonban az, hogy a tárlaton jelen van a Szlovákiában megtalálható valamennyi eredeti Rembrandt-mű, ám ezek nem festmények, hanem grafikák. Viszont a mester követőitől értékes festményeket is bemutat a galéria. A kiállítás nyolc szekcióba osztott kb. száz műalkotással vezet végig a németalföldi festészeten, bemutatva a korszak technikáit, alkotóit, iskoláit és kedvelt témáit. A kezdeti szakasz főleg vidéki életképeket vonultat fel, a második részben megtalálhatók a városi lét mozzanatait megörökítő kompozíciók, a társasági és a családi élet jeles eseményeit megjelenítő vásznak, de helyet kaptak az anyagban allegorikus ábrázolások és finoman kidolgozott portréfestmények is. A németalföldi festészet című tárlaton egyebek mellett központi alkotásként prezentálják Pieter de Grebber Izsák feláldozása című festményét is. A németalföldi, illetve a korabeli holland festészetet a kurátor szerint a legtöbben azért is kedvelik, mert témáival a mindennapok valóságát és a vidéki élet eseményeit ábrázolja. Az Izsák feláldozása című festmény azonban arra utal - mondta a kurátor —, hogy a bemutatott korszak mást is képvisel. Ezért - ennek a hangsúlyozására - került ez a festmény a kiállításhoz kiadott katalógus címlapjára.