Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-16 / 38. szám, kedd
2 I KÖZÉLET 2016. február 16. | www.ujszo.com PROGRAMMUSTRA: KISEBBSÉGI JOGOK Módosítanák az államnyelvtörvényt? A kisebbségi nyelvi jogok terén mi a párt legfőbb célja? Hogyan érné el a párt a nyelvi jogok hatékony alkalmazását? Szükség van a kisebbségek hatalomgyakorlásban való részvételének törvényi szabályozására? magyar? KÖZÖSSÉG 2 I MAĎARSKÉ I KOMUNITY Bár a törvény szövegéből a Radičová-kormány idején sikerült a legrosszabb elemeket törölni, változatlanul feleslegesen gátol és szabályoz több szférát. A jelenlegi törvényt egy korszerűbb szellemiségűvel kellene felváltani. Az „azt szabad, amit megmondunk" elvét a „mindent lehet, amit nem tiltunk" elvére kellene cserélni, és a lehető legkevesebb dolgot tiltani. A legfontosabb távlati cél: a magyar váljon regionális hivatalos nyelvvé Dél-Szlovákiában. Rövid távú cél: kiterjeszteni a kétnyelvűséget. A jogi környezet megváltoztatása mellett javulást elérni a jogtudatosság terén is. Komoly problémát jelent, hogy az emberek még azokkal a jogaikkal sem élnek, amelyekkel már rendelkeznek. Két területen lenne nagyon fontos az intézményesített hatalomgyakorlás: a kultúrában és az oktatásban. A többi területen eddig viszonylag jól működik a jelenlegi választási rendszer. Kivételt a rosszul megszabott határú járások és megyék jelentik, ha ezen lehetne változtatni, az javítana a magyarság hatalomgyakorlási lehetőségein az alacsonyabb közigazgatási szinteken. MOST-HID rOlOABI PÁB7 - OSÍUM«». STSAMA Az államnyelvtörvény alapvető hibája, hogy indokolatlanul korlátozza a magyar nyelv használatát. Nincs tekintettel arra a tényre, hogy a magyar éppoly őshonos nyelv az ország területén, mint a szlovák. A magyarlakta régiókban a magyar nyelvhasználat egyenrangú legyen a szlovákkal mind jogi, mind gyakorlati értelemben. Az alacsony minőségű és töredékes nyelvi jogaink gyakorlati érvényesítése már azzal is jelentősen javulna, ha az állami szervek nem szabotálnák el tudatosan a kötelességeiket. Ezt komolyan elősegíteni parlamenti képviselettel lehet, egyébként csak a politikai tiltakozást, nyelvhasználati kampányokat és ha kell, a bírósági utat kell eszközül használni. Igen, szükség van rá. A kis létszámú kisebbségeknek ma Szlovákiában nincs esélyük parlamenti mandátum megszerzésére. így a végrehajtó hatalomban, a kormányban sem kaphatnak sosem helyet. Mivel a szlovákiai magyarság asszimilációja ennyire gyors ütemű, garanciát jelentene, ha törvény szabályozná a nemzeti kisebbségek és a kormány, valamint a parlament kapcsolatát. Törekedni fog a párt a kisebbségi önkormányzatiság valamilyen modelljének kialakítására? Megtartanák a kisebbségi kormánybiztos funkcióját? Megfelelő a kisebbségi kultúra támogatásának jelenlegi rendszere? Mi lenne a párt legfontosabb intézkedése a kisebbségek asszimilációjának megállítására? MAGYAR? KÖZÖSSÉG 2 J MAĎARSKÉ s KOMUNITY A párt egyértelműen törekedni fog a kulturális és oktatási önkormányzat kialakítására a kisebbségek számára. A kisebbségi kormánybiztos a jelenlegi hatásköreivel, a kormány elutasító, ignoráns hozzáállásával nem tud hatékonyan működni. Egy új kormányban felül kellene vizsgálni a jelenlegi gyakorlatot. Egy komolyabb kompetenciákkal rendelkező, valódi mozgásteret kapó biztosra lenne szükség. A Híd az ősszel állt elő a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló koncepciójával, mivel a jelenlegi rendszer egyértelműen rosszul működik. A létrehozandó Kisebbségi Kulturális Alap egy kulturális önkormányzati modell. Kormányra kerülve ennek létrejötte lesz a Híd egyik alapvető prioritása. Dél-Szlovákiát elsősorban gazdaságilag kellene talpra állítani. Meg kell állítani a fiatalok elvándorlását. Az itt élők számára a kulturális és oktatási önkormányzatiság, valamint a magyar nyelv helyzetének megerősítése jelentenék a legfontosabb vívmányokat. Az iskolaügyben oda kellene figyelni a szlováknyelvoktatás minőségére: ha a szülők azt gondolják, hogy a magyar iskolában végzett gyermekeik nem tudnak majd érvényesülni, nem fogják oda küldeni a gyermekeiket. Ezt pedig mindenképpen meg kell akadályozni. 2014 decemberében megjelentetett koncepciójukban javasolják a személyi és a területi önkormányzatiság elvének érvényesítését. A koncepció vitaképes nemcsak a magyarok között, hanem a szlovák társadalom és a szlovák média egy része is vitaalapnak tekinti azt. Miniszterelnök-helyettesi tárcára lenne szükség. Csak így biztosítható, hogy a törvényjavaslatok a kormány elé kerüljenek. A kisebbségi kormánybiztos tisztsége egy kirakatintézmény, mellyel az európai intézmények felé lehet büszkélkedni, de tényleges eredményt nem tud elérni. A 2014-ben nyilvánosságra hozott koncepció részleteiben felvázolja, miként is működhetne Szlovákiában a nemzeti kisebbségek kulturális önkormányzata. Ki kell venni az állami hatáskörből a kulturális intézmények fenntartását, illetve finanszírozását, és egy, a kisebbségek által választott testületnek kell azt ellátnia. A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, az a nemzetiség tudott fönnmaradni, amelyik kivívta magának az önkormányzatiság valamilyen formáját. Érvényes ez a finnországi svédekre, a belgiumi németekre, vagy a dél-tiroli osztrákokra. Az MKP által előterjesztett önkormányzati koncepció a magyar nyelv társadalmi pozícióinak jelentős megerősítését, regionális hivatalos nyelvvé válását célozza meg. Létfontosságú továbbá a magyar iskolarendszer minőségének látványos emelése, önálló igazgatása. A Fico-kormány négy éve: visszalépés a kisebbségi jogok terén SZALAY ZOLTÁN A második Fico-kormány idején lekerültek a napirendről a kisebbségek elleni nyílt színi támadások, ám a sokat hangoztatott „status quo" már a kormány megalakulásakor sérült. Mi történt a kisebbségi jogok területén 2012 óta? Pozsony. Bár a Smer vezetői váltig állították, hogy nem csökkentik a kisebbségi jogoknak a Radičová- kormány idején elért szintjét, már első intézkedéseik egyike nagy vihart kavart: eltörölték az emberi jogi és nemzeti kisebbségi miniszterelnökhelyettes 1998 óta létező funkcióját, így ezek után kormányszinten nem képviselte senki a kisebbségi jogokat, nem volt, aki jogszabálytervezeteket terjeszthetett volna a kormány elé. A Fico-kormány azzal próbálta tompítani az intézkedés élét, hogy létrehozta a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos funkcióját. A kormánybiztosra tartalmilag hasonló jogköröket bíztak, mint amelyeket a miniszterelnök-helyettes birtokolt, megmaradt azonban tanácsadó szervnek, amelynek tényleges döntési jogkörök nem voltak a birtokában. így a Smer csak félig teljesítette saját kormányprogramját, abban ugyanis egy tényleges döntési jogkörökkel rendelkező kormány- biztosi funkció kialakítását ígérték. Az első kormánybiztost a Híd delegálta, A. Nagy Lászlót 2012. június 13-án nevezte ki a kormány, funkcióját 2013. június 30-ig töltötte be, amikor is saját kérése alapján visszahívták őt. A. Nagy azzal indokolta lemondását, hogy a parlament elutasította a vasúti táblák kisebbségi megnevezéseit lehetővé tevő törvénytervezetet. A. Nagy László távozása után nem neveztek Id új kormánybiztost, a kormánybiztos funkcióinak ellátásával a kormányhivatal egyik munkatársát, Mária Jedličkovát bízták meg, máig ő látja el ezt a feladatot. A nyelvi jogok terén az egyik legtöbbet ragozott kérdés a vasúti táblák ügye volt, a Híd parlamenti képviselői többször is beterjesztették erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatukat, amelyet a parlament minden alkalommal elvetett. A másik fontos kérdés a kisebbségi támogatások kérdése volt. A. Nagy László kormánybiztost számos kritika érte, amiért beleszólt a támogatások odaítélésébe. Távozása után a támogatásra szánt összeg csökkent, ami leginkább a magyar kisebbséget érintette. A szakmai bizottságok összetétele kapcsán is kétségek merültek fel, a magyar kisebbség „írott kultúrára” kijelölt bizottságában például egyetlen irodalmár sem kapott helyet. A Híd 2015 végén a parlament elé terjesztette a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásáról szóló törvényt, amelyet a Smer második olvasatban lesöpört az asztalról. A kisebbségi kormánybiztosi hivatal meggyengítette a kisebbségek érdekképviseleti szerveként működő tanácsadó szervet, a kisebbségi bizottságot is, a nagyobb létszámú kisebbségek jelenleg ugyanakkora szavazati aránnyal bírnak, mint a néhány száz létszámú kisebbségek. A. Nagy László egy évig volt kormánybiztos (Somogyi Tibor felvétele)