Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-16 / 38. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. február 16. KOZELET 15 egyetemen sztrájkolnak ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Kassa. Tegnaptól az egyetemi oktatók folytatják a közoktatásban résztvevő pedagógusok sztrájkját. Saját követeléssel nem álltakelő. Tegnap délután 15 egyetem oktatói jelezték, hogy bekapcsolódnak a sztrájkba. Juraj Halas, az Egyetemi Oktatók Kezdeményezésének (IVU) képviselője, a sztrájkbizottság tagja szerint ezzel szolidaritásukat akarják kifejezni a közoktatásban dolgozó kollégáikkal. Tiltakoznak az ellen a stílus ellen, ahogyan kollégáikkal bánt az állam a sztrájk során, elégedetlenek a pedagógusok társadalmi pozíciójával, és egyben támogatják a pedagógussztrájk három követelését. Sztrájk és beszélgetés A sztrájkba bekapcsolódó oktatók száma egyelőre bizonytalan, a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezésének (ISU) honlapján egyelőre csak a sztrájkba bekapcsolódott egyetemek listája található meg. Tájékoztatást tegnap estére ígértek, lapzártánkig nem adtak hírt pontosabb számokról. Több egyetemjelezte azonban, hogy az oktatók mintegy negyede bekapcsolódott a sztrájkba. Több oktató sztrájkol a pozsonyi Komenský Egyetem magyar tanszékén is. A sztrájkba egyénileg lehet bekapcsolódni. „Addig tervezem a sztrájkot, amíg a bölcsészkar sztrájkolni fog, mert ez a kari szenátus döntése volt” Kassán átadták a stafétát mondta lapunknak Hizsnyai Ildikó, a kar oktatója. A sztrájkban résztvevők száma egyelőre a bölcsészkaron sem ismert. „Van olyan tanszék, amelynek minden oktatója csatlakozott a sztrájkhoz - tájékoztatott Hizsnyai. - A kar vezetése szolidarizál a sztrájkkal.” A sztrájkolok egyébként tegnap bementek az órákra, de nem tanítottak, hanem a hallgatókkal beszélgettek. A munkabeszüntetésbe bekapcsolódó oktatók a sztrájk idej én nem (Németi Róbert felvétele) kapnak fizetést, és egészségbiztosításijárulékukat is maguk fizetik. Kassán is sztrájkolnak Tegnap délben a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem oktatóinak képviselői vették át az óvodai, az alapiskolai és a középiskolai pedagógusoktól a sztrájk folytatását jelképző stafétabotot. A szimbolikus átadásra az egyetem Šrobár utcai főépülete előtt került sor, a tanárokon kívül a sztrájkot támogató FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS egyetemi hallgatók és a kassai iskolák diákjai is jelen voltak. „Egyetértek az alap- és középiskolák tanáraival, én is kötelességemnek érzem a sztrájkoló kollégák támogatását. Tizennégy évig a közoktatásban dolgoztam, úgy érzem, nekem is itt a helyem” - mondta tegnap az újságíróknak Andrea Klim- ková, a kassai egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. A szakadó eső ellenére mintegy százan gyűltek össze az egyetem épülete előtt. AlžbetaBojková, a Šafárik Egyetem oktatója elmondta, azért kapcsolódott be a sztrájkba, mert az állam ignorálja az utcán tiltakozó kollégáit. Bojková kijelentette, addig fognak tiltakozni, amíg az állam nem hajlandó teljesíteni az ISU követeléseit, ő és két másik kassai kollégája a sztrájk végéig ingyen fog tanítani. „Keddtől az egyetem természettudományi karának oktatói is bekapcsolódnak a sztrájkba. Addig folytatjuk a tiltakozást, amíg a kormány nem hajlandó odafigyelni ránk” - zárta Alžbeta Bojková. Az oktatási minisztérium csak egy rövid közleményben reagált a sztrájkra. A tiltakozást egyéni szimbolikus gesztusnak tartja. „A minisztériumban folytatódik az oktatási koncepció kidolgozása, amely tárgyalná a pedagógusok továbbképzését és az iskolák finanszírozását” - állítja a szaktárca sajtóosztálya. Apedagógusokatarifabérek 140 eurós emelését követelik a közoktatásban, az iskolák felszereltségének javítására 400 millió eurót követelnek, és új törvényben szabályoznák a pedagógusi életpályát. (Ipj, nr, SITA) RÖVIDEN Ficót is kihallgatják a Matovič-iigyben Pozsony. Átadta tegnap a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek (NAKA) cége könyvelését Igor Matovič, az OEaNO elnöke. Azokról a dokumentumokról van szó, amelyek Robert Fico kormányfő szerint a papírgyűjtőben végezték közvetlen azelőtt, hogy az adóhivatal ellenőrzést tartott a cégben. Matovič tegnap azzal vádolta a rendőrséget, hogy a kormányfő politikai megrendelését teljesíti a cége ellen folyó nyomozással. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány visszautasította Matovič vádjait, és bejelentette, hogy kihallgatják Robert Fico miniszterelnököt is, akitől azt akaiják megtudni, honnan jutott hozzá a Matovič cégére vonatkozó bizalmas dokumentumokhoz. (SITA, dp) Jól fizet a belügyi kórháznak a VŠZP Pozsony. Bőkezű a belügyminisztérium új kórházával az Általános Egészségbiztosító (VŠZP), állítja Marian Faktor,. a KDH egészségpolitikusa. Szerinte a tavaly megnyitott Szent Mihály kórház több diagnózisért is a dupláját kapja annak, mint amit egy hasonló kórház általában kap. Egyes kórházi kezelések árát a Szent Mihályban 41-108 százalékkal növelték az előző évhez képest. (TASR) I 1 M MOST-HID POLGÁRI PÁRT - OBČIANSKA STRANA Tisztelt polgárok, Március 5-én lehetőségünk van arra, hogy közösen adjunk egy esélyt Dél-Szlovákiának. Hogy újra erős képviselete legyen a régiónknak a parlamentben. Most itt a lehetőség. Kérem, hogy szavazatával támogassa a Hidat. Mert esélyt csak az esélyes adhat. A Híd esély Dél-Szlovákiának! (yb&u SZOLGÁLTATÓ: i-Step communication, a. s., Prešovská 43, 821 02 Bratislava, IČO: 357 54 281 MEGRENDELŐ: MOST-HÍD, Trnavská cesta 37, 831 04 Bratislava. IČO: 42 171 229 ■B MP150653