Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-13 / 36. szám, szombat
Í2ÖT SZALON 2016. FEBRUAR 13. www.ujszo.com „Minden megváltozott, de semmi sem” - állapította meg a Luke Skywalkert alakító Mark Hamill a Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő forgatásán. Ez az egyszerű mondat jól érzékelteti az új epizód egy lényeges vonását, amely máshonnan közelítve abban ragadható meg, hogy Az ébredő Erő a (film)technikai fejlődés kiaknázása anélkül, hogy az alkotók elszakadnának a Star Wars-univerzum múltjától, pontosabban kezdetétől. Új frizura, régi kabát A Star Wars VII horizontjai M egoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy a párhuzam a negyedik résszel mennyire kötött, az ismétlés mennyire identikus, mindenestre remake helyett (ami szoros kapcsolatot jelent, és a történet azonosságát feltételezi) inkább újrateatralizálásról érdemes beszélnünk. A hangsúlyeltolódások közül elsőként egy olyanra szeretnék utalni, amely a képi retorikára tereli a figyelmet. Valószínűleg minden néző számára a klasszikus széria egyik legizgalmasabb pillanata volt Darth Vader arcának megpillantása. Az ébredő Erőben a maszkok levétele jelölőláncba szerveződik, önreferenciális módon utal egyik a másikra. A legnyomatékosabb természetesen Kylo Ren (Adam Driver) maszklevétele, amely egyben meg is kettőzi a láncolatot, ugyanis amikor a fejről lekerül az álarc, nagyon hasonló beállításban látjuk, mint korábban Darth Vader fejének maradványát. Ez az alakzat tehát összeköti a szereplőket (Rey, Finn és Kylo Ren figuráját), jelentősége mégis abban áll, hogy Darth Vader örökségét vizuális anyagként, a közelképek egymásra vetülő sorozataként viszi színre. Ennek észlelése után a film nem is nagyon nézhető másként, mint az identitással való játék történeteként. Ezen a ponton elkanyarodhatnánk afelé, hogy ki Rey (Daisy Ridley), miképpen alakul a családi saga és így tovább, de maradjunk inkább az érzékelés megújításának kérdésénél. (Az előbbi kapcsán a média különféle találgatásokba bocsátkozott, az utóbbi megfigyelése viszont legalább akkora kaland.) A Star Wars széria a tudományos fantasztikum azon válfajába tartozik, amely bővelkedik a mesterséges végtelenben: hatalmas űrhajók, világűr, hipertér, bolygónyi városok, galaktikus birodalom, óriási hómezők és sivatagok kombinálása gépesített tájakkal stb. Mindez totálképek rendszerét igényli, ugyanakkor a néző könnyen eltévedhet az idegen térben. A méretarányok helyreállítása ezért különösen fontos filmes eljárás a sci-fiben. Az ébredő Erő bolygófelszínei ebből a szempontból parádés látvánnyal szolgálnak. Rey profi roncsvadászként tevékenykedik a Jakku bolygón, melynek sivatagos felszínén űrhajó- és lépegetőroncsok láthatók. Persze, a sterilitástól megfosztott kultúrtáj egy régi háború lenyomata, és meglódítja a képzeletet a múlt felé, ugyanakkor a romok a Star Wars- univerzumból származó módosított díszletek (innen nézve nem - a sci-fikben előszeretettel felvonultatott - nyugtalanító technikai objektumok). Egyrészt arra utalnak, hogy valami után vagyunk (a történet kezdetekor), másrészt Rey élettereként nemcsak a pusztulást, hanem az ellenkezőjét, a létfenntartást is jelölik. A művi hatások nélküli „élő díszletek” között otthonosan mozgó Rey perspektívája lehetővé teszi a néző számára a monumentalitás és a látás elbizonytalanításának rugalmas kezelését. Scott Bukatman A mesterséges végtelen: A trükkfelvételekről és a fenségesről című alapvető tanulmányában így fogalmaz: ,A tudományos-fantasztikus objektumok fenségesen érthetetlenek: Trantor városa Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában beborít egy egész bolygót - egyike a science fiction határtalan településeinek -, és ott van az űrhajó a Csillagok háborúja nyitóképéről: túl nagy ahhoz, hogy a filmvászon - vagy az agyunk — befogadja. A tudományos-fantasztikus műfaj közvetlen és mély összeköttetésben áll a fenséges jelképes értelmével. ” Látástechnikai szempontból ez azt jelenti, hogy mivel a Csillagok háborúja kezdősnittjének a moziban ülő néző a viszonyítási pont. (Ugyanez igaz a Halálcsillag felrobbanására is a mű végén. Mindkét beállítás megismétlődik Az ébredő Erő megfelelő pontjain is.) A technológiai fenség retorikája ilyen módon az egyik legmeghatározóbb élményközvetítő és hangulatszabályzó elemmé vált a szériában. Rey karakterének kiemelése a fentebb említett kontextusban ezért több, mint történetképző elem. Először egy maszkot látunk (vö. a jelölőlánc felvétele), majd amikor kitágul a tér (egy romhajó belsejében vagyunk), az alak behelyezése a monumentális térbe úgy történik, hogy az egyben tájolja is a film nézőjét abban, miként fogadja a látványt és a mélységet. Ezt a funkciót diegetikus nézőnek nevezi a filmtudomány, és döntő jelentőségű abban a tekintetben, hogy a sci-fi-filmekben miképpen szerveződik a látványtér. Ha van ilyen figura a képen belül, a néző figyelmét reflektálná teszi, mert egyszerre érzékeli a monumentalitást, a fenségest, de mégis társíthat hozzá aktuális horizontot. Amikor Rey leereszkedik az aknába, ami valójában egy űrhajó belseje, vágásonként mindig bekerül a képbe, és ezzel hozzáférhetővé, átélhetővé teszi a film befogadója számára a végtelent. Ez mindenképpen értékelhető, esztétikai megformáltságot előidéző megoldás, mert általa a fenséges, a megragadhatatlan széppé, értelmezhetővé válik. Az ébredő Erőről szóló kritikák egy része azzal foglalkozott, hogy ki Rey. Ennek a kérdésnek a fentiek fényében nincs különösebb jelentősége. Mivel a nézőpontkarakter nincs eredethez kötve, éppen a történethez való hozzáférésnek a módján változtathat. Ezért volt jó választás Daisy Ridley. A test, a perspektíva és az arcjáték valószínűleg minden néző számára emlékezetesen dramatizálja a fenségessel való találkozást, azaz leképezi a film közönségének reakcióit. Bukatman terminológiáját alkalmazva, „a látvány bevésése” (értsd: a kitartott képek adagolása az akciót megakasztva) a Star Wars hetedik epizódjában nagyon következetesen ellensúlyozza a folyamatossá tett végtelen illúzióját. Gondoljunk arra, hogy az eddigi részek ezt a kérdést tényleg máshogy kezelték, inkább abban voltak érdekeltek, hogy kitágítsák a „messzi-messzi galaxist”. Rey funkciója így visz- szairányítja a figyelmet az érzékelés tartományaira, ilyen értelemben túlmutat a Star Wars univerzumán. Ezek szerint játszadozhatunk a végtelennel? Természetesen igen. Az ébredő Erőben van egy jelenet, amely megnyitja a mű tartományait a további lehetséges részek felé. Egy olyan jelenet, amely szintén Rey karakteréhez kötődik, de paratérben játszódik. Ez bizonyos szempontból nem is jelenet (dramaturgiailag nem egységes), inkább egy tudathoz vagy valamilyen megváltozott környezethez köthető. Amikor Rey megtalálja Luke lézerkardját, látomása támad, paratérben látja egyesülni a múltat és a jövőt. Vagyis ez a néhány másodperces snitt egyszerre flashback és flashforward: vissza- és egyben előre utal olyan történésekre, melyeket nem láthattunk. Ezek az időindex szempontjából elkülöníthetők, de kérdéseket generálnak. A paratérben ugyanis a szereplők racionalitása és szubjektuma le- bomlik, Rey megretten a „látottaktól”. Az identitás többszörösen is labilissá válik, aktivizálja a nézőt, hiszen a gyors vágásokkal adagolt montázst próbálja alkalmazni, ez azonban csakis kudarccal végződhet. A paratér bepillantást enged múltba-jövőbe, de referenciák nélkül. Sajátos oszcilláció veszi itt kezdetét, mert a néző látszólag túllát az aktuális történeten, de még sincs hozzáférése. Ez a látszólagos paradoxon azonban arra utal, hogy a Star Wars, bár része a múltnak, mégsem elegendő ahhoz, hogy az új karaktert rögzítsük a rendelkezésünkre álló világon belül. Mivel mindehhez újabb jelölőláncokra, horizontokra van szükség, megkockáztatható, hogy az újrarendezés nem véletlenül a kezdeti feltételek dinamizálására alapoz. Ismerős itt minden, de mégsem ugyanaz; a visszatérés elkülön- böződés. Az ébredő Erő többféle értelemben is sugalmazza, hogy lássunk túl az ismert történeten, újítsuk meg a látásmódot a Star Wars-univerzummal kapcsolatban. A fentiek szempontjából tehát azért minősülhet ez a legjobb résznek a folytatások közül, mert kétértelműen kezeli, hogy a Star Wars fontos része mindenki múltjának. A Star Wars működése nem lehetséges Rey perspektívája, Rey sorsának alakítása pedig a Star Wars múltja nélkül. A Csillagok háborúja filmtörténeti jelentősége valószínűleg ezen az egyszerű ponton válik megértett vizuális és egyben narratív hagyománnyá. H. Nagy Péter szemtanúja, nincs jeleneten belüli Amikor Rey megtalálja Luke lézerkardját, látomása támad\ paratérben látja egyesülni a múltat és a jövőt. OTTHONUNK A NYELV Többségi nyelvi hatások a rövidítések és betűszók írásában egyszerűségre, rövidségre való törekvés jegyében a nyelvek a sűrűn előforduló közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használnak különféle rövidítéseket, betűszókat és szóösz- szevonásokat, amelyek elsősorban írásban élnek. Ezek jelentős része mind a magyarban, mind a szlovákban többszavas szókapcsolatot helyettesít, melyek írásmódja alkalmanként egyezést mutat, pl.: ELTE (= Eötvös Loránd Tudományegyetem), UK (= Univerzita Komenského). Többnyire azonban eltérő írásmód jellemzi a két nyelvet. A sportesemények nevét illetően például a magyarban az Eb (Európa-bajnokság) betűszó a kéttagú szerkezet tulajdonnévi, ill. köznévi elemét jelölő kezdőbetűk leképzéséből jött létre; míg szlovák megfelelője, az ME (majstrovstvá Európy) betűszó annak ellenére nagybetűs, hogy a két szóból álló megnevezésnek csak az egyik tagja tulajdonnév. A szintén sporteseménynek számító világbajnokság szóból keletkezett vb betűszó nyelvünkben az összetétel köznévi alkotóelemeihez igazodva kisbetűs írásmódú, a szlovák azonban a kifejezés (majstrovstvá sveta) köznévi tagjaitól függetlenül nagybetűsen, MS alakban jegyzi, írásunkban ezúttal olyan - szlovákiai magyar sajtótermékekből gyűjtött -rövidítésekkel és betűszókkal foglalkozunk, melyekben egyértelműen nyomon követhető a többségi nyelv helyesírásának hatása. Szlovák nyelvű szövegek alapján sokak számára tudvalevő, hogy az s. r. o. (= spoločnosť s ručením obmedzeným) betűszói formájú rövidítésben a háromszavas kifejezés minden elemének kezdőbetűje után pont következik; magyar megfelelőjének, a kft. (= korlátolt felelősségű társaság) rövidítésnek azonban a helyesírási szabályzat szerint csak a végére kerül írásjel. A rendelkezésünkre álló példák azt mutatják, hogy a szlovákiai magyar írásgyakorlatban is elterjedtebb a szabályos írásmódot követő kft. alak, nem ritka azonban - főként az elektronikus sajtóban - a szlovák rövidítés írásformájához igazodó k. fi t. módosulat sem. Hasonló helyesírási interferencia jelentkezik a szlovák a. s. (akciová spoločnosť) rövidítés magyar megfelelőjének írásában is: a standardnak számító bt. (= betéti társaság) írásalak mellett egyre gyakrabban jelentkezik a szlovák helyesírást követő b. t. írásforma. Arra is akad példa, hogy különböző típusú magyar nyelvű szövegekbe közvetlen kölcsönszóként gyakran mellékjelet tartalmazó szlovák betűszók épülnek be. Ez általában akkor fordul elő, ha az anyaországitól eltérő közigazgatáshoz, pénzügyi szektorhoz, kultúrához stb. kapcsolódó rövidítésnek Szlovákiában nem alakult ki magyar megfelelője, pl.: ČSOB (= Československá obchodná banka), SĽUK (= Slovenský ľudový umelecký súbor) stb. Nem kis problémát okoz továbbá, hogy az anyaországban ritkábban, a határon túli magyar beszélőközösségek nyelvhasználatában azonban gyakran előforduló kifejezések, szókapcsolatok rövidítésének standard írásformáját nem határozza meg az egyébként közmagyar érvényű helyesírási szabályzat. Ennek az a következménye, hogy egyes, elsősorban többszavas kapcsolatok rövidítése a legkülönfélébb módozatokban jelenik meg a kisebbségi írásgyakorlatban. Az esetünkben értelemszerűen gyakori szlovákiai magyar’ szerkezetnek például tudományos jellegű írásokból kilenc (!) írásváltozata adatolható: szlovákiai magy., szlovákiai m., szláv, magy., szlov. m., szm., szm, Szm., Szm, SM. Misad Katalin
