Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-12 / 35. szám, péntek
8 I KULTÚRA 2016. február 12. | www.ujszo.com A duma és a mondandó Szászi Zoltán új regényében nincs narratív szöveg, párbeszédekből kellene összeállnia , A szokott helyen, RÖVIDEN Értjük egymást - a Vermes-villában Dunaszerdahely. A Kortárs Magyar Galériában, a Vermesvillában ma 17 órakor nyitják meg a kassai központú Rovás alkotóközösség, az eNRA Értjük egymást című tárlatát, melyen közel harminc alkotó műveiből kapnak ízelítőt az érdeklődők. A kiállítást Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója nyitja meg. A tárlat március 4-ig tekinthető meg. (ú) Diénes Attila Meghasonlás című plasztikája is szerepel a Rovás tárlatán (Képarchívum) Harry Potter visszatér London. Hamarosan kézbe foghatják a Harry Potter-rajongók azt a könyvet, amely a J. K. Rowling regénye nyomán született színművet tartalmazza. A Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) története 19 évvel a roxforti csata után játszódik. Harry Potter a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt alkalmazottja, három gyerek apja, legkisebb fia pedig - a tulajdonképpeni főhős - első évét kezdi a Roxfortban. A kiadó szerint az írónő sok e-mailt kapott azoktól a rajongóktól, akik nem láthatják a darabot, hogy legalább hadd olvashassák el. A darab premierjét július 30-án tartják a Palace Színházban, másnap pedig megjelenik a szövegkönyv, nyomtatott és elektronikus változatban is. A bejelentés után pár órával a szövegkönyv az Amazon előjegyzési listájának élére ugrott. (MTI, juk) JUHÁSZ KATALIN A szokott helyen, hatkor a költőként aktívabb Szászi Zoltán harmadik regénye. Mostanra vált egyértelművé, hogy a szerző prózában állandóan egy félig valós, félig elképzelt kisvárost akar megteremteni, összekapcsolva a múltat a jelennel. 2009-ben mutatkozott Szászinál először ez a szindróma, A felejteni nem tudás gyönyörűsége és szomorúsága című kötetben. Ezt a prousti ihletésű, kunderás című, kissé művészieskedő „gépesített kisre- ményt” a sokkal élvezetesebb és alaposabb Zimankó és a Város Szíve követte 2012-ben, amely sok szállal kapcsolódik ehhez a mostani, terjedelmesebb regényhez. Már csak azért is, mert ugyanott játszódik: „a szokott helyen”. Adott tehát a kisváros, Nyomród- tomya, amely Tornaijából és Rimaszombatból lett összegyúrva, de nyomokban más gömöri településeket is tartalmazhat. Az egykor virágzó mezőváros lepukkant sárfészek lett. És az emberek vele együtt tompultak el, fakultak ki, gatyásodtak le, lassan emésztve az emészthetetlent. A szokott helyen, hatkor érdekessége, hogy nincs benne narratív szöveg. Párbeszédekből áll össze. Pontosabban kocsmai beszélgetésekből. 1989 júniusában vagyunk, hárman söröznek a Dzsungel nevű italmérés teraszán. Egy huszonöt éves fiatalember, aki vagonrakodóként dolgozik, de sokat megélt idősebb barátai szerint ennél többre hivatott. A két ötvenes „vénember” történeteket mesél Öcsinek a városról, amely emlékeikben él, de talán sosem létezett. Az unalmas hétköznapok megtelnek igaz mesékkel és leporolandó titkokkal. Ráadásul van valami a levegőben, legalábbis a szomszédban, „a hunoknál” fura dolgok zajlanak. Például újratemetik Nagy Imrét. A határ menti erdő pedig tele NDK-s Wartburgokkal. Nincs abban semmi rossz, ha egy író a saját régiójával foglalkozik. Abban sem, ha ki akar próbálni egy új regénytechnikát. És nyilván mindenkit érdekel, hogyan élik meg a nyomród- tomyai kisemberek a bársonyos forradalom előtti és utáni hónapokat. Sőt, még azt is érteni vélem, miért választotta a szerző a kocsmát helyszínül. A könyvre azonban ráfért volna egy alapos szerkesztés. Nem csak azért, mert hemzseg a vesszőhibáktól. „Talán az a hibám, hogy sose tudok belevágni a dolgok közepébe, mindig kell valami felvezetés, vagy egy kis félrevezetés. Ha belefogok egy történetbe, mindig szétfutok, el- tekergek. Néha akár egészen messzire elkanyarodok. Ami már nem biztos, hogy jó” - fogalmazta meg helyettem a kötet legzavaróbb tulajdonságát Szászi Zoltán, Öcsi szájába adva ezeket a mondatokat. Tudom, hogy egy kocsmai beszélgetés ritmusa és íve más, mint mondjuk egy telefon- beszélgetésé. Ezek hárman azonban egy idő után idegesítők. Öcsi mondogatja is Misi bácsinak és Miki bácsinak, hogy téljenek a tárgyra, de lassú és vontatott a folyamat, amelynek a végén össze kellene állnia egy- egy történemek. A szerző célja nyilván az volt, hogy a korábban csak célzások szintjén megjelenő momentumok, alakok a későbbi beszélgetések során új adalékokkal egészüljenek ki, és fokozatosan épüljenek fel a mesék és a karakterek. Ä sok duma miatt azonban nehezen követhető ez az építkezés. Négy-öt oldalanként elhangzik, ki hány éves, valamint az aznapi dátum, és a szereplők állandóan a nevükön szólítják egymást, hogy az olvasó tudja, mikor ki beszél. Újra és újra elhangzik az is, ki kinek a kicsodája, mintha a szerző nem bízna az olvasó memóriájában. Ezek a megoldások gyakran lehetetlenné teszik a kocsmában alapkövetelménynek számító természetes beszédmódot, kizökkentik az olvasót. Amikor viszont felépül egy történet, fény derül egy titokra, egy személyes tragédiára, az valóban szívszorító. Ilyen jól sikerült rész a „fel- szabadúlás”, amikor a szovjet katonák nőket erőszakoltak meg, egy életre tönkretéve őket. Vagy az egyik „vénember” rövid, tragikus házasságának története. Vagy amikor az unoka kezébe nyomják rég halott nagyapja levelét, melyet csak a szovjetek kitakarodása után szabad megkapnia. Vagy a nácik elől Nyomród- tomyára menekült lengyel kisfiú és a helyi magyar srác életre szóló barátságának kezdete. Vagy az a ragaszkodó szeretet, ahogy a karakterek elhunyt szeretteik sírjáról tudnak beszélni. Ezekért érdemes átrágni magunkat a kötet szétfolyós részein. Ismét Szászitól idézek: „Hidd el, az a jó, ha senki nem ismeri fel magát a történeteidben egy az egyben, de amikor elolvassák, mégis mindenki azt hiszi, ezt a figurát pont őróla mintázták. Szinte versengenek azon, vajon melyikük is ihlette.” Bár én senkit sem ismertem fel, apró nü- anszokból, például a pontosságra törekvő kömyezetrajzból és jellemzésekből végig éreztem, hogy a szerző csak annyit színezett igaz meséin, amennyi feltétlenül szükséges volt. És még valamit éreztem: az önéletrajzi ihletést. Bizony, az is meglehet, hogy neki magának volt két folyton mesélő öreg haverja (bár egy ötvenöt éves férfi talán a rendszerváltás előtt sem számított még vénembernek, mint ahogy a magyarokat sem hívtuk „hunoknak”, legalábbis mi, Rimaszombatban biztosan nem). Ez a regény, amellett, hogy érdekes kísérlet, több szemszögből mutat be olyan eseményeket, amelyeknek talán az olvasó is tanúja volt. És megtanulhatjuk belőle, hogyan ragaszkodjunk a szülőföldhöz, még akkor is, ha a tökéletes hely talán csak álmainkban létezik. Szászi Zoltán: A szokott helyen, hatkor. Kalligram, 2015. Az ÚJ SZÓ ajánlja Budapest mintegy 120 forrása és kútja összesen több mint 70 millió liter vizet ad naponta és 17 gyógyvizes termálfürdőt lát el. Ezek közül háromban nappali kórházat és ivócsarnokot is magában foglaló orvosi részleg működik. A magyar főváros területén található Európa leggazdagabb termálvízkincse - Budapest pedig a világ legnagyobb fürdője. A kiadvány 32 oldalas. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2016. február 20-ig tart. MEGRENDELŐLAP 6,50€ + postaköltség Budapest fürdői-Télen-nyáron darab Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Postai irányítószám: E-mail: ___ D átum: Település: Telefonszám: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/ telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakda Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@ujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266
