Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-16 / 12. szám, szombat
s SZALON ■ 2016. JANUAR 16. www.ujszo.com Apponyi Albert megérkezik a francia külügyminisztérium palotájába, ahol átveszi a békediktátumot (1920). A magyar delegáció vezetője Jehlička szlovák autonómiatervezetét is magával vitte Párizsba. (Képarchívum) František Jehlička: szlovák hazafi vagy Budapest ügynöke? A trianoni békeszerződés után a magyar politikai elitben az a meggyőződés élt, hogy egy esetleges népszavazáson a szlovákok és a ruszinok a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavaznának. /I t ' ehszlovákia j felbomlasztása ügyében a magyar vezetés a Hlinka-féle Szlovák Néppárt magyarbarát frakciójára - Vojtech Tukára és a hasonlóan gondolkodókra - számított. Ezenfelül abban bízott, hogy a Monarchiában szocializálódott szlovák papság királypárti és magyarbarát irányba fogja befolyásolni a népet, és a szlovákság a Csehszlovák Köztársaság helyen végül a Magyar Királyságot fogja választani. A magyar elképzelések ennek értelmében bizonyos szlovák körök megnyerését célozták. A revíziós eszme partnere A revízióra törekvő magyar politikusok kitűnő partnerre találtak František Jehličkában (1879— 1939). Jehlička a szlovák, illetve a csehszlovák történelem bonyolult, ellentmondásos alakja, aki e nehéz történelmi időszakban többször is válaszút elé került. 1879-ben Jókúton (Kúty) született, tanítócsaládban. A teológiát Bécsben végezte el. Már 1905-ben, 26 évesen a teológia doktora lett; a kimagasló képességű fiatalember előmeneteléért egy briliánsokkal ékesített gyűrűt kapott Ferenc József császártól. A fiatal pap előtt fényes egyházi karrier lehetősége állt. A modori tanítóképzőben lett hittanprofesszor, 1904 és 1907 között Pozsonyban a papi hivatást gyakorolta és a Katolikus Újság (Katolické noviny) társszerkesztője volt. A Szlovák Néppárt alapítói közé tartozott, 1906-ban Bazin képviselőjévé választották a magyar országgyűlésben. A politikai támadások miatt, melyek a magyar kormány részéről érték, Jehlička 1907-ben lemondott képviselői mandátumáról és Budapestre költözött. A szlovák politika nagy reménysége így dezertált a politikai életből. Valószínűleg egyházi elöljárói nyomására döntött így, mivel ellenkező esetben egyházi pályafutása is derékba tört volna. 1915-ben a budapesti teológiai kar professzora lett, a szlovák származású Csernoch János herceg- prímás támogatásával. 1918 októberében kapcsolódott be ismét a politikai életbe. Ekkorra Jehlička eltávolodott közelmúltbeli magyar irányultságától, a szlovákok és a csehek közös állama mellett érvelt. Csehszlovákia megalakulása után nagy reményeket fűzött az új államalakulathoz. A pozsonyi Erzsébet Egyetem kormánybiztosává nevezték ki, majd 1919 márciusában a csehszlovák parlamentben lett képviselő. Kezdetben Andrej Hlinka legközelebbi munkatársai közé tartozott. Részt vett a néppárt megújításában, és a párt sajtóorgánumának, a Slováknak a megalapításában is segédkezett. Hlinkával a párizsi békekonferencián Jehlička és más szlovák értelmiségiek hamar kezdték kétségbe vonni a csehszlovák állam ideáját. Úgy látták, a szlovákok egyenrangúságával kapcsolatos elképzelések az új köztársaságban távolról sem valósulnak meg. Nem tudta és nem is akarta elfogadni a csehszlovák nemzet koncepcióját, amit Eduard Beneš hirdetett. Jehlička, csalódva reményeiben, csehellenes álláspontra helyezkedett, a szlovák autonómia szószólójává vált. E kérdésben maga mellé állította Andrej Hlinkát, az 1918 decemberében újjáalakult Szlovák Néppárt elnökét is. Az autonómiamozgalom a szlovák lakosság szélesebb, főleg katolikus rétegeinek a fennálló viszonyokkal való elégededenségére épült. A vallásos hagyományok mellőzése, az egyházi iskolák működésének korlátozása, a bürokrácia túlkapásai, az állami centralizmus, a gazdasági válság, a csehek tömeges érkezése Szlovákiába, valamint a szocialista eszmék terjedése mind-mind radikalizálta az autonómia híveit. Jehličkának nagyjából 1919 közepétől - azaz abban az időpontban, amikor Csehszlovákia határai még bizonytalanok voltak - már Szlovákia elszakítása, az új államalakulat szétverése állt a programja középpontjában. Megbízható források hiányában nem tudjuk, hogy saját kezdeményezésre lépett-e kapcsolatba a magyar irredentizmus képviselőivel, vagy a magyar kormány vette fel vele a kapcsolatot a szlovák néppárti delegáció titkos párizsi missziójának előkészítési szakaszában. Jehlička mindenesetre meggyőzte Andrej Hlinkát, hogy utazzanak ki a párizsi békekonferenciára, és adjanak át memorandumot a szlovákkérdésről a békedelegációknak, ezzel demonstrálva nemzeti különállásukat. Hlinka csak hosszas habozás után egyezett bele a javaslatba. Hlinka és Jehlička mellett Jozef Rudinský zsolnai teológiaprofesz- szor, Štefan Mnoheľ katolikus pap, a Slovák szerkesztője, valamint a kereskedő Jozef Kubala alkotta a szlovák küldöttséget, mely előbb Varsóba, majd onnan hamis lengyel údevelekkel Párizsba utazott. 1919. szeptember 19-én érkeztek meg a francia fővárosba, ahol egy kolostorban szálltak meg, mert ott nem kellett bejelentkezniük, így tartózkodási helyük egy időre titokban maradhatott a hatóságok előtt. A általuk megfogalmazott memorandum francia szövegének megalkotásában Jehlička játszotta a legfontosabb szerepet, a dokumentumot postai úton az amerikai, a francia, az angol, a lengyel és a jugoszláv delegációnak is eljuttatták. Hivatalosan nem tudták előterjeszteni, csak az újságírók között osztották szét, mivel a delegációk képviselői hivatalosan nem fogadták Hlinkáékat. A csehszlovák diplomácia még azt is elérte a francia hatóságoknál, hogy rövid úton kiutasítsák őket. A békéért Közép-Európában - A szlovákok memoranduma a béke- konferenciához című dokumentum Csehszlovákia létének alapjait veszélyeztető megfogalmazásokat tartalmazott. Hangsúlyozta Csehszlovákia soknemzetiségű voltát, valamint a pittsburghi egyezmény teljes szövegét is belefoglalták a szerzők, és annak be nem tartását csalódásnak minősítették. ,A szlovák autonómia megvalósulása helyett cseh uralom alá kerültünk. A magyar hegemóniát a cseh hegemónia váltotta fel. Csupán az igát cseréltük fel. A magyar iga helyett most cseh iga alá helyeztek bennünket, ami azért is nehezebb és keserűbb, mert azoktól kell elszenvednünk, akik magukat testvéreinknek nevezik.” A további részek a szlovákok politikai, gazdasági, kulturális, nyelvi, oktatásügyi és egyházi sérelmeit sorolják. A békekonferencia döntéshozóit arra kérték a megfogalmazók: kötelezzék Csehszlovákiát, hogy biztosítson autonómiát Szlovákia részére. A memorandumban leszögezték, hogy a két etnikum két különböző nemzetet alkot, a szlovákok nem tartják magukat sem cseheknek, sem csehszlovákoknak. Végezetül sürgették, hogy tartsanak népszavazást Szlovákia hovatartozásáról. Jehlička és Hlinka párizsi útja nem volt sikeres, annyit azonban elértek, hogy a nemzetközi közvélemény tudomást szerzett a szlovák nemzet létezéséről, valamint arról, hogy a „csehszlovákkérdésben” megosztottság tapasztalható. A memorandum végül mégis a békedelegáció asztalára került: 1920. január 25-én a magyar küldöttség hozzácsatolta a magyar békebeadvány 14-es, a szlovákkérdéssel foglalkozó fejezetéhez. A szlovák autonómia tézisei Jehlička széleskörű műveltségével, tehetségével és nyelvtudásával magasan Hlinka fölé emelkedett. Kétségtelen, hogy nemcsak a néppártban, hanem Csehszlovákia politikai életében is befolyásos politikussá válhatott volna. Ha későbbi elképzelései megvalósulnak, valószínűleg a magyarok is elismerték volna a munkáját: püspöki széket vagy magas politikai tisztséget kapott volna a visszaszerzett szlovák területeken. Jehlička pálfordulásában az is közrejátszott, hogy a csehekben a huszita tanok és a pogányság terjedésének elősegítőit látta. A szemében Csehszlovákia olyan államalakulattá vált, amely a bol- sevizmus közép-európai terjedésének veszélyét hordozza. Egyre inkább Magyarországban látta azt az erőt, amely ezt meggátolhatja. A párizsi kaland után Hlinka visz- szatért Csehszlovákiába, ahol egy időre börtönbe került. Jehlička viszont tudta, hogy nyomozás és megtorlás várna rá, így egy rövid bécsi megállót követően 1919. szeptember végén inkább Budapestre ment. Ott kapcsolatba lépett Bleyer Jakabbal, a nemzeti kisebbségekért felelős magyar miniszterrel, és Szlovákia Magyarországon belüli területi autonómiájáról kezdett vele tárgyalni. A magyar félnek átadott követeléseit két alapvető pontban foglalta össze: „1. A szlovákokat Felső-Magyarországon és az országban „szlovák” nemzet névvel illetik. 2. A szlovák nemzet autonómiát kap, ezenfelül minden többségi szlovákok lakta megyében az egységes magyar államban, a szlovák nyelv hivatalos nyelvként is bevezetésre kerül.” Jehličkát kinevezték a Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma szlovák osztályának vezetőjévé, és megbízták a megújuló történelmi Magyarország keretein belüli szlovák autonómia hivatalos tervezetének kidolgozásával. Jehlička 1919 decemberében Budapesten létrehozta a Magyarbarát Tót Néppártot, megkezdte a Zahraničný Slovák című folyóirat kiadását, és rengeteg cikket írt a szlovákkérdésről magyar és külföldi lapokba. Pártjának az volt a célja, hogy a jövőre nézve területi autonómiát eszközöljön ki a magyar kormánytól, s hogy a megszállt területek szlovákságát ennek fejében megnyerje a Magyarországhoz tartozás gondolatának. A Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma Tót Főosztálya a szlovák autonómiatörekvés támogatása révén ekkor békés módszerekkel szándékozott elérni a célját, azaz a területi revíziót. Jehlička 1920. január 9-én szlovák autonómiatervezetet nyújtott be a magyar miniszter- tanácsnak. A tervezet széles körű önkormányzatot és autonómiát ígért Szlovákiának egyebek mellett a közoktatás, a vallás, a népjólét, a közigazgatás területén. A magyar küldöttség 1920. január elején utazott el a párizsi békekonferenciára. Jehlička a szlovákok képviselőjeként igyekezett támogatni a delegáció álláspontját, ezért Viktor Dvorčákkal együtt meglátogatta Apponyi Albert grófot, a magyar küldöttség vezetőjét. Átadta neki Szlovákia Magyarországon belüli autonómiájának tervezetét, Apponyi pedig megígérte, hogy azt a legmagasabb helyeken adja át Párizsban. „Jehlička és Hlinka a tótok között nagy befolyással bírnak” Jehlička ezután Lengyelországba utazott, ahol részt vett egy lengyel-magyar közös katonai fellépés előkészítésében, amely a Felvidék visszaszerzésére irányult. Lengyel- országból Csernoch hercegprímás közvetítésével tárgyalt a magyar kormánnyal a szlovák autonómiáról. „Mi minden eshetőségre követeljük azt, hogy a csehek kiűzése után a tót parlament döntsön a tótok sorsáról. (Népszavazást nem akarunk, mert a tapasztalat megmutatta, hogy ez a legborzasztóbb csapás azon területre nézve, amelyen az történik.) Ezt nemrég Budapestre is megüzentük. Ha a magyarok bebiztosítják és aláírják azt az autonómiát, melynek tervezetét jelen soraimmal egyidejűleg Budapestre küldöm, mi viszont bebiztosítjuk azt, hogy Hlinka az egész tót parlamenttel együtt a Magyar- országgal kapcsolatos autonómia mellett fog dönteni. Azért hatni kellene Horthy kormányzó úrra és a magyar kormányra, hogy feltételeinket fogadják el és nekünk arról aláírásokkal és pecsétekkel ellátott hivatalos okmányokat küldjenek, így valószínűleg sikerülni fog az összes lengyel irányokat a magyartót megoldás részére megnyerni és bizonyos, hogy enélkül leheteden lesz lengyel segítséget kapni.” Csernoch a levelet továbbította Teleki Pál magyar külügyminiszterhez. Ebben saját véleményét is kifejtette, mely szerint minden eszközt igénybe kell venni a „felső magyarországi” területek visszaszerzésére, továbbá azt írta: ,Azért minden megnyerhető elemnek támogatását biztosítanunk kell. Márpedig Jehlička és Hlinka a tótok között nagy befolyással bírnak. Ha Andrej Hlinka, a Szlovák Néppárt vezére. „Bebiztosítjuk azt, hogy Hlinka az egész tót parlamenttel együtt a Magyarországgal kapcsolatos autonómia mellett fog dönteni" - üzente Teleki Pálnak František Jehlička.
