Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-16 / 12. szám, szombat

12 SZTÁRVILÁG PRESSZÓ ■ 2016. JANUAR 16. www.ujszo.com Mesterséges intelligenciájú asszisztenst akar A Marvel-filmhős Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló „i-komomyik” létrehozá­sát tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartás­ban és munkájában. A népszerű közösségi oldal ve­zetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelli­genciájú komornyik öt- '“tét is egy Facebook- posztban osztotta meg követőivel. „Ügy képzeljétek el, mint Jarvist, a Vasemberből” - festette le köze­lebbről a tervet a Marvel- film intel­ligens szá­mítógépes rendszerére céloz­va. Zuckerberg először tanulmányozni szeremé a már létező technoló­giákat, aztán elkezdené tanítani az asszisztenst, » Zuckerberg az elmúlt években célként tűzte ki maga elé, hogy havonta elolvasson két könyvet, és azt is, hogy megtanuljon mandarin nyelven. úgy, hogy felismerje gazdája hangját, majd megértse azt is, amit mond, és így képes legyen kezelni házában bizonyos dolgokat, mint például a világítást, a fűtést vagy éppenséggel a zenegép be- és kikapcsolását. Arra is szeremé megtanítani, hogy felis­merje a becsengető látogatókat, és a barátait be is engedje. Emellett a munkájához is igénybe venné a ké­pességeit. (MTI) Hugh Hefner a villájában levő mozi bejárata előtt Eladó a Playboy-villa iacra dobják a Playboy magazin alapítójának, Hugh Hefhernek Los Angeles-i villáját 200 millió dollárért - adta hírül aTMZ amerikai honlap. Az 1927-ben épült, 6 hektáros Holmby Hills birtokot, amely Beverly Hills közelében fekszik, ingadanpiaci források szerint túl drágán kínálja tulajdonosa, a Play­boy Enterprise. A környék hasonló ingadanjai a közelmúltban 60 mil­lió dollárért keltek el, történelme alapján a Playboy-villa ára a 80-90 millió dollárt érheti el a források szerint. Az eladás érdekessége, hogy a vevő Hugh Hefherrel együtt vá­sárolja meg az ingadant, ugyanis hagyni kell, hogy Hefner élete vé­géig a villában lakhasson. A potenciális vevők alaposan szem­ügyre vehetik az ingadant, egyeden kikötéssel, Hefher hálószobáját nem nézhetik meg. A Forbes magazin szerint az épület gótikus/Tudor-stílusban épült, a Victoria Silvstedt svéd fotómodell, egykori Playmate Porschéja és a Playboy-villa előtt (Fotók: sita/ap) birtokon van három épület állatok lapotban van. A 89 esztendős Play- számára, sőt egy kisállattemető, egy boy-alapító főszerkesztő szeptem- teniszpálya, egy vízesés, egy uszoda berben döntött úgy, hogy a nyuszis és egy edzőpálya. Számos korábbi magazinban befejezik a meztelen látogatója szerint az épület rossz ál- női képek közlését. (MTI) A teljes Trump család. Balról: Eric Trump, az elnökjelölt aspiráns fia feleségével, Lara Yunaskával; Donald Trump legfiatalabb fiával, Barronnal és feleségével, Melániával; Vanessa Haydon férjével, ifj. Donald Trumppal; Ivanka Trump és férje, Jared Kushner; TiffanyTrump. A két gyerek Kai Trump és legifjabb Donald Trump. Donald Trump felesége nem száll be a politikába M elania Trumpról készített hosszas, képekkel illuszt­rált riportot a Harpers Bazaar című amerikai folyóirat. A repub­likánusok elnökjelöltségére pá­lyázó milliárdos felesége egyebek mellett arról beszélt, hogy nem kíván politikával foglalkozni. A szlovén származású volt top­modell a választási kampányban eddig háttérben maradt, s most azt fejtegette, hogy ezen a jövőben sem nagyon akar változtatni. ,Azért döntöttem úgy, hogy a háttérben maradok, mert a po­litika a férjem dolga. A magán­életben ugyan nagyon szeretek politizálni, de csak a férjemmel kettesben” - mondta Melania Trump. „Megvan a magam vé­leménye, a magam egyénisége, s a férjem, azt hiszem, ezt szereti bennem” - tette hozzá. Mindennapjait aTrumppal közös gyermeke, Barron tölti ki. „Nincsen dadám, csak egy szaká­csom és egy asszisztensem, min­dent magam csinálok” - mondta Melania Trump az újságíróknak. S bár nem vesz részt a kampány­ban, és általában a politikában sem, mindenben támogatja férjét. A mai Amerikában zajló eseményekről, folyamatokról azonban egyáltalán nem akart » Donald Trump magánélete ■ 1977-ben feleségül vette Ivana Marie Zelníčková cseh sízőnőt, egykori mo­dellt. Házasságukból szü­letett ifj. Donald (* 1977), Eric (* 1984) és Ivanka (* 1981). Ivanka, mielőtt fele­ségül ment Jared Kushnerhez, áttért a zsidó hitre. ■ 1992-ben elvált, és rövid ideig Carla Brunival, Nicolas Sarkozy egykori francia elnök nejével élt. ■ 1993-tól 1999-ig Maria Maples színésznő, tévés személyiség volt a felesége, egy lányuk született, Tiffany. ■ 1996-tól, Diana hercegnő válása után, hatalmas virágcsokrokkal bombázta „a szívek királynőjét". Ő volt Trump álmai hercegnője - ahogy azt az amerikai üzletember maga beismerte. ■ 2005-től él a volt szlovén modellel, Melániával. Fiuk, Barron 2006-ban született. ■ Összesen hét unokája van. beszélni. „Nem akarok részle­tekbe bocsátkozni, de az biztos, jt hogy a férjemből kiváló elnök / jj lenne” - fogalmazott Melania JL Trump. (MTI, ú) "Nincsen dadám, csak egy szakácsom és egy asszisztensem, mindent magam csinálok" (Fotók: SITA/AP) Ha Kitzbühelben a helyiek összesúgnak... Ha a síszezonban Kitzbühelben összejönnek a német és osztrák high society képviselői, két téma uralja a napi társalgást: az urak az ingadanokról beszélnek, a hölgyek pedig a szerelem, válás, tartásdíj témakörét merítik ki - írta a Bunte online magazin, amely egyúttal azt is elárulta, mi, illetve ki áll most a figyelem középpontjában. Sosem fogják kitalálni! Nem a gazdag Geissék, se nem Swarovskiék vagy vala­melyik színész, színésznő. Nos, Franz Beckenbauerékről pus­mognak mostanság, akik „mint a vándorcirkusz, hurcolkod­nak”. A Császár ugyanis 10 mil­lió euróért eladta oberndorfi pa­rasztházát, holott két évvel ez­előtt épp a közeli Kitzbühel­ben vett egyet. Erre is van magyarázat. / Állítólag felesége, i Heidi kérte erre, aki ezek után már minél távo­labb akar élni és üdülni a fel­kapott osztrák síparadicsomtól, amely túl kicsi ahhoz hogy két Beckenbauerné síeljen a Hah­nenkamm alatt. Az egykori hí­res focista második exfelesége, Sybille Beckenbauer igazán ott­hon van Kiztbühelben, ő a nóbl település „császárnéje”, ahogy az ottaniak hívják. Heidi pedig kellemedenül érzi magát, ha lépten-nyomon belebodik ’ a helyiek körében kedvelt asszonyba. Ezek után az ^ is elképzelhető, hogy a Kitzbühel közelében levő többi ingadanától is megvá­lik majd a legendás Csá­szár, merthogy neki , állítólag több is If i van a környéken, (bunte, ug) (Fotó: SITA/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents