Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-14 / 10. szám, csütörtök
Vilii Horgász 2016. január • www.ujszo.com Új SZÓ HOBBI I Görbüljön a bot! Sokan feltették már a kérdést: mi a horgászat értelme? Atavisztikus, ősi ösztönök vezetik a horgászt, a zsákmányszerzés vágya, vagy csak a kikapcsolódás reménye? A válaszok természetesen megoszlanak. Karácsony táján magam is elkacérkodtam a gondolattal, hogy meglepem magam egy kis kütyüvel, amit halradarként hirdetnek a lapok. A halradartól különösen a parti horgászok azért ódzkodnak, mert általában csónakból lehet használni őket. Most pedig itt van a legújabb csoda: egy kicsiny, gömb alakú lokátor, amelyet partról is bepöty- tyenthetünk a vízbe, és - állítólag - kezelni is egyszerű. S ami nem mellékes, nem kerül sokba. Aztán legyintettem. Kell a fenének! Hiszen ezzel éppen a titoktól fosztanám meg magam, ami a horgászat varázsát és értelmét jelenti számomra. Hogyan dobjam be a horgom egy folyó öblébe, vagy egy bokorsor elé pontyok reményében, ha előzőleg megnézném, mi van ott a víz alatt? A költővel szólva: miről fecseg a felszín, s miről hallgat a mély? Ezzel el is árultam, mi az a varázserő, ami a vérbeli horgász lelke mélyén munkál. A titok keresése. Ezért érzek leküzdhetetlen averziót a bojlis, vagy nem bojlis „malacetetéssel" szemben, ahol vályúhoz igyekeznek csalogatni az összes halat. Ezért megy fel az adrenalinszintem, amikor szakíró kartárs arról szövegel, hogy a radarral „csak a me- deralakulatot"'vizsgálja, nem a halakat keresi. Aztán néhány sorral lejjebb csak kiderül, hogy a kuttyogatóval csalogatott harcsa elemelkedett a rejtekhelyéről, megbökte a csalit, de nem rontott rá, hanem visszasüllyedt a fenékre. Vagyis az illető az egész jelenetet úgy nézte végig, mint más a kedvenc filmjét a tévében. Rövidre fogva: a 2016-os évet is halradar nélkül fogom végighorgászni. Ha nem tudom, csak sejtem, mit akasztok, annál izgalmasabban görbül a bot. (kövi) Mit tehetünk télen? a kishalak és a ózkodnak. A kishalak egyre mélyebb s a balin természetesen követi a . télen egészen a fenék közelében tartó Elég azonban néhány órás téli verőfényes napsütés, hogy a kishalbandák a felszínre emelkedjenek. Az éhes ragadozók követik őket. Mert a közhiedelemmel ellentétben a halak nem mozdulatlanul „telelnek", a leghidegebb télben is táplálkoznak, csak kisebb intenzitással. A balinok tartózkodási helyét ilyenkor nem feltétlenül árulja el rablásuk, de ha egy-egy öbölben gyűrűző kishalat pillantunk meg, biztosak lehetünk benne, hogy az éhes balinok ott a közelükben. Persze nem kell mindig menni a téli vízhez. Jókat lehet sétálni ; keresgélve, nézelődve is, mert az alacsony vízállásnak köszönhetően ilyenkor figyelhetjük meg okát a helyeket, amelyeket majd tavasszal, nyá- nk meghorgászni. Ilyenkor tűnnek elő a víz akadok, bedőlt fák, kőrakások, medertörések és gödrök, amelyek egész évben a halak búvóhelyei lehetnek. Nem szólva arról, hogy a téli mozgás egészséges. Azt talán nem is kell hangsúlyozni, hogy ilyenkor vigyázzunk az öltözékkel, mert a téli vízparti séta akkor egészséges és élvezetes, ha nem párosul megfázással. Egyetlen szépséghibája van a fent leírtaknak: Szlovákiában csak február elsejéig szabad pergetni. A téli halmozásra tehát holnaptól két hetünk marad. A balinhorgászatot sokan a pergetés csúcsának tartják. Nem véletlenül, hiszen egy kapitális vagy legalábbis két-három kilós ragadozó ónt becsapni és horogra csalni kiváló teljesítmény. kik nem kedvelik, _ általában azzal érvelnek, hogy túl szálkás, gasztronómiai értéke nem túl nagy. A vérbeli horgászok azonban ezzel vajmi keveset törődnek. Ők a halfogás, a hal eszén való túljárás szempontjait tekintik fontosnak. A balinfogás szakmai értékét növeli, hogy a többi ragadozóval ellentétben az ón ravasz és sokszor kiszámíthatatlan. Olykor veszettül rabol és bélpoklos módjára zabái, máskor teljes csődöt mond minden tudományunk, az istennek sem sikerül becsapni. Míg a csuka elég buta ahhoz, hogy minden csillogó-villogó herkentyűnek odacsapjon, a süllő élő kishallal, halszelettel „kitapogatható", s mindkettő egyaránt fogható wobb- lerrel, körforgóval, a balin esetében sosem mehetünk biztosra. WOBBLEREK A balint sokféle csalival kergethetjük. Megeszi a kishalat, a gilisztát, a legyet, vízre hulló bogarakat, sőt, még a gyümölcsöt is. Esetében mégis a pergetés számít az igazi parádénak. Főleg az ún. spinnerekkel, hosszú levelű forgókanalas villantóval próbálkozhatunk (pl. Mepps Aglia), míg a támolygó villantók közül csak a kis méretű, hosszúkás kanalak jöhetnek szóba (pl. Abu Toby). A villantót mindiga rablás irányába hajítsuk, ne csak úgy szanaszét dobáljunk. Még jobb, ha a hal haladásának vélt irányában dobunk, és nem a rablás helyére, amivel megriasztjuk a halat. Igaz, többször előfordult velem is, hogy a vízre toccsanó villantóra a másodperc tört része alatt rárontott a balin, ami arról árulkodik, hogy már a vízre érés előtti pillanatban „kiszemelte" magának az áldozatát. Aránylag nagy szeme egyébként arról árulkodik, hogy a balin kiválóan lát, és érzékeli a víz fölötti mozgást is. Ezzel kapcsolatban hadd említsek két végletet. Egy alkalommal a bodaki holtágaknál csukáztunk, amikor olyan balinparádét vettünk észre, amihez foghatót azóta sem láttam. Többtucatnyi őn kerítette be a kis halakat egy öbölbe, és őrjöngve tizedelte őket. Természetesen azonnal felcsatoltam egy kis körforgót, és elkezdődött az örömpeca. Valami hét-nyolc ragadozót sikerült kifognom a csapatból, egyenként kilós- másfeles darabokat, mire észbe kaptak, és elszeleltek onnan. A halakat természetesen visszaengedtem. Máskor a Kis-Duna egyik holtágán pillantottam meg egy balin- csapatot. A lélegzetem elállt a látványtól: méteres halak „ácsorogtak" egy vízre hajló lomb alatt, és a vízre pottya- nó bogarakat szemezgették. A hely, mondanom sem kell, megdobhatatlan volt. Győr-
