Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-09 / 6. szám, szombat
8 KULTÚRA 2016. január 9. lwww.ujszo.com RÖVIDEN A magyar kormány frissíti az irodalmat Budapest. „A magyar irodalmi élet felfrissítése érdekében” tehetségvadászatot indít a magyar kormány. A munkát a Kárpátmedencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. végzi majd, amely az év első felében írja ki irodalmi pályázatait. A kft. ügyvezetője, Tímár Alpár László tájékoztatása szerint 8-10 bizonyított, többkötetes, de állami díjjal még ki nem tüntetett alkotó, 5, első kötetén dolgozó fiatal szerző, valamint 10-12 ígéretes pályakezdő részesülhet 1-3 éves anyagi támogatásban. A cég kormány- határozat alapján jött létre, 3 millió forint törzstőkével és 147 millió tartalékkal. Ezen az összegen túl pályázatokból és mecénásoktól remélnek további támogatásokat, emellett az intézmény egyfajta kulturális ügynökségként is működik majd, szerzői jogokkal is kereskedni fog, valamint segít a szerzők köteteinek finanszírozásában. (hvg) Spike Lee filmje Michael Jacksonról New York. Michael Jackson sztárrá válásáról szól Spike Lee új dokumentumfilmje, a Michael Jackson's Journey from Motown to Off the Wall. A film premierje január 24-én lesz a Sundance Filmfesztiválon, DVD-n pedig február 26-án kerül a boltokba, egy csomagban a Jackson számára áttörést hozó, 1979-es Off the Wall című album új kiadásával. Kezdetben Michael volt a gyereksztárja a bátyjaival közös The Jackson Five formációnak, majd húszévesen elkészítette az Off the Wallt. Következő albuma, az 1982-es Thriller minden idők legnagyobb példányszámban elkelt korongja. Az eddig sosem látott archív anyagok felhasználásával készült film a kezdetektől követi az énekes világsztárrá válásának folyamatát. (MTI) Emma Watson könyvklubja London. Virtuális feminista könyvklubot alapított Emma Watson brit színésznő, a Harry Potter-filmek sztárja. Az Our Shared Shelf (Közös könyvespolcunk) nevű internetes klub tagjai minden hónapban megbeszélnek egy-egy könyvet. Néhány óra alatt több mint 23 ezren csatlakoztak a színésznő kezdeményezéséhez. Emma Watson lépését azzal indokolta, hogy az ENSZ női érdekeket képviselő jószolgálati nagyköveteként rengeteg könyvet és írást olvas az egyenjogúságról. „Olyan sok mindent fedeztem így fel, hogy néha úgy érzem, felrobban a fejem” - írta a könyvklub honlapján. Elsőként Gloria Steinern neves amerikai jogvédő, nőjogi aktivista My Life On The Road című kötetét olvassák el a tagok. Steinern felajánlott egy személyes találkozót is a klubnak. (MTI) Túlélő a ló gyomrában Inárritu kalandfilmje, A visszatérő mélyen átélhető, eredeti, kiemelkedő produkció TALLÓSI BÉLA Ijesztően durva, döbbenetes erejű mozi Alejandro González Inárritu A visszatérő című kalandfilmje. Az amerikai vadonban játszódó film nyers valóságában mutatja be az életben maradásért vívott emberfeletti küzdelmet. A természeti környezetről fotózott, monumentális ás sodró erejű fagyos téli kópéi hidegrázósan természetesek. A film minden összetevője - történet, rendezés, képi világ, zene, színészi játék - annyira eredeti, annyira markáns, hogy kockáival mélyen bevési magát a (vizuális) tudatba. Mélyen átélhető, kiemelkedő produkció, olyan hihető valóságábrázolással, amilyen ritkán kerül mozivászonra - különösen ebben a műfajban. Vizuális hatását nagymértékben erősíti a lélegző környezeti atmoszféra, amelyben teljesen valószerűnek hat a színészek kemény, helyenként erőn felettinek tűnő fizikai teljesítménye. Rendkívüli érzékenységgel illeszkedik a zenei kíséret az ember (az egyes szereplők) természet erőivel vívott küzdelméhez - a moraj ló futamok, az ütősök lüktető pergése, a drámai helyzetek kiélezését alátámasztó sípoló-süvítő fémes zaj a látvánnyal harmóniában élő hangteret hoz létre. A visszatérő megtörtént események alapján készült. A legendás prémvadász, Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) az 1823-as évben az indiánok földjén vadászik társaival, kitéve a „vad törzsek” támadásainak, valamint a zord természet, a zúgó vízesések, a tomboló tél keménységének és kiszámíthatatlanságának. Glasst indián anyától született fia is elkíséri a vadászatra. Apát és fiát nagyon erős szálak fűzik egymáshoz, ami abban gyökerezik, hogy évekkel korábban a franciák rátámadtak a törzsre, amelybe Glass „benősült”. A feleségét megölték, a fiát pedig súlyosan megsebesítették. Az apa akkor azzal biztatta az eszméletlen gyermeket, hogy amíg lélegezni bír, ne adja fel, s hogy mindig ott lesz mellette. Amikor a vadászcsapat az indiánok rajtaütése miatt a vadászatról visszafelé tart a táborhelyre, Glassra rátámad egy grizzly. Bár a férfi hihetetlen erővel igyekszik kitérni a kar- molások, tépések és a harapások elől, Hugh Glass (Leonardo DiCaprio)... ... és ellenfele, John Fitzgerald (Tom Hardy) egymásra vadásznak a vadonban a medve olyan sebeket ejt rajta, hogy társai nem bíznak a felgyógyulásában. A mostoha természeti viszonyok között nem tudják a tehetetlen férfit magukkal vinni, ezért jutalom fejében hárman - Glass fia és annak a barátja, valamint a csapat legélhetet- lenehb és elvetemült tagja, John Fitzgerald (Tom Hardy) - vállalják, hogy vele maradnak, és ha meghal, tisztességgel eltemetik. Fitzgerald azonban nem akarja kivárni Glass halálát. Fiát megöli, a másik fiatalt pedig hazugsággal - hogy tíz indiánt látott a közelben A visszatérő Golden Globe-esélyei Alejandro González Inárritu nagy esélyese lehet a 73. Golden Globe-gálának, amelyet helyi idő szerint holnap este tartanak Los Angelesben. A visszatérőt négy kategóriában jelölték a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók - megkaphatja a legjobb film, a legjobb rendezés díját, de a legjobb filmzenéért is elviheti a glóbuszt. Leonardo DiCaprio pedig ismét a legjobb színésznek járó elismeréssel távozhat a gáláról. Mi több, azzal a reménnyel - ahogy már többen megjósolták -, hogy ez az alakítása végre meghozhatja neki az Oscar-díjat is. Az Aranyglóbuszért vívott versenyben a legjobb film mezőnyében a drámák között A visszatérő ellenfele a Carol, a Mad Max-A harag útja, Aszóba és a Spotlight című alkotás. A vígjáték vagy musical műfajban pedig A nagy dobás, a Joy, a Mentőexpedíció, A kém és a Kész katasztrófa méretik meg. A legjobb idegen nyelvű filmek listáján Nemes Jeles László Saul fia című drámája is ott van. A Golden Globe eredményeiről keddi számunkban közlünk összefoglalót. (tb) rábíija, hogy temessék el a félholt férfit a már előre kiásott sírgödörbe. Glass kikaparja magát a ráhantolt föld alól, és szinte esélytelenül, csúszva-mászva nekivág a vadonnak, azzal, hogy nem adja fel, amíg lélegezni bír. Mérhetetlen kitartással vonszolja magát kétszáz mérföldön keresztül, szakadékokba zuhanva, zúgó folyókba alámerülve, hegyeken, erdőkön és hómezőkön át, hogy bosszút álljon fia haláláért. Emberpróbáló akadályokat küzd le: van úgy, hogy egy frissen elhullott ló bendőjét és beleit vájja ki, s mezítelenre vetkőzve a gőzölgő tetembe vackolja be magát, hogy átvészelje a fergeteges hóvihart. De eszik nyers húst, gennyező sebeit pedig úgy kezeli, hogy puskaport szór a varas mélyedésbe, s meggyújtja. Az egyre nagyobb erőre kapó Glass válogatott brutalitásokkal találkozik vándorlása során: ha túléljük a medvével való találkozás borzadalmas élményét, a könyörtelen marcango- lást, és képesek vagyunk tovább nézni a filmet, kapunk skalpolást, kasztrálást, ujj levágást, vádlifel- metszést... (Ajánlott hát üres gyomorral beülni a moziba.) Leonardo DiCaprio észveszejtő teljesítményt nyújt - nemkülönben az ellenfelét játszó Tom Hardy, aki korábban is remekül alakított érzéketlen erőembereket. DiCaprio úgy nyilatkozott, hogy A visszatérő for(Fotó: Barracuda Movie) (Fotó: TASR/AP) FILMKOCKA A visszatérő 1 Eredeti cim: The Revenant 1 Szlovák cím: Revenant-Zmŕtvychvstanie i Színes amerikai kalandfilm, 2015, 156 perc 1 Rendező: Alejandro González Inárritu 1 Forgatókönyvlró: Alejandro González Inárritu, Mark L. Smith i Zeneszerző: Ryuichi Sakamoto, Carsten Nicolai 1 Operatőr: Emmanuel Lubezki ' Szereplők: Tom Hardy, Leonardo DiCaprio, Domhnall Gleeson, Will Poulter A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. gatásán a színészeknek minden akadállyal reálisan kellett megbirkózniuk. „A film a szenvedésről szól, ezért az autentikusság elvárás volt” - mondta. Az autentikus tusák, küzdelmek, a küzdés és a szenvedés teszi nyers, brutális, összetéveszthetetlen filmmé Inárritu új moziját. A visszatérőben ábrázolt túléléstörténet komor, borongós, fagyos, erőszakos és kíméletlen. Bár letűnt századokat hoz vissza a film, mégis úgy és olyannak mutatja a hősök (szereplők) közötti viszonyokat, hogy a látottak mélyen elgondolkoztatnak a ma emberének természetéről is.