Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-30 / 299. szám, szerda

2 i KOZELET 2015. december 30. | www.ujszo.com Elégtelen Čisláknak Čislák elégedett magával (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elégtelenre vizsgázott a 2015-ös évben az egészségügyi miniszter - derül ki a nővérkamara és az orvosok évértékelőjéből. Viliam Čislák viszont elégedett idei teljesít­ményével, szerinte több pozitív módosítást sikerült véghezvinnie az ágazatban. A rendszerváltás óta 14 tárcaveze­tő állt az egészségügyi minisztérium élén, mind közül Vilám Čislák (Smer) volt a legrosszabb - állítja az Egészségügyi Nővérek és Szülész­asszisztensek Szlovák Kamarája (SKSaPA). ,dílődei ugyan csalódást okoztak, mert nem harcolták ki a bér­emelést, ő viszont még annak remé­nyétől is megfosztotta az ágazat dol­gozóit, hogy valaha igazságosan megfizetik munkájukat, hiszen »be­betonozta« a béreket” - magyarázza Iveta Lazorová, az SKSaPA elnöke. Januárban lép életbe az a jogszabály, mely az egészségügyi dolgozók bé­rét szabályozza, és amely elindította az egészségügyi nővérek tömeges felmondását. Emellett a kamara fel­rótta a miniszternek az ágazat idei botrányait is: az egészségügyi intéz­mények bérleti és a kórházak étkez­tetési szerződéseit, az Általános Egészségbiztosító volt igazgatójá­nak és nagynénjének botrányos szer­ződéseit és a nyitrai kórház kórlap­hamisítását is a legnagyobb negatí­vumok közé sorolták. „Semmilyen hatékony intézkedést nem vezetett be az offshore cégek és a korrupció megfékezése érdekében. Ellenkező­leg, a korrupcióval szembeni fellépés leghatékonyabb módját az egészség- ügyi dolgozók korrupcióellenes képzésében látta” - értékelte a mi­nisztert Lazorová. , (Közben az ága­zat többmilliós botrányai nem az egészségügyi dolgozók, hanem a tár­cavezető által kinevezett menedzse­rek és vezető beosztású alkalmazot­tak nevéhez fűződik” - tette hozzá. A kamara szerint a miniszter nem az ágazat dolgozóit képviseli, hanem kizárólag pártpolitikai elvárásoknak igyekszik megfelelni. Bár az ellenzék két alkalommal is megpróbálta őt meneszteni, Viliam Čislák több szempontból is pozití­van értékeli az idei évet. „Elindítot­tuk az egészségügy elektronizáció- ját és a DRG-rendszert, vagyis a di­agnózis alapú térítési rendszert, korrupcióellenes telefonvonalakat indítottunk a kórházakban, a parla­ment elfogadta azt a jogszabályt, mely átláthatóvá teszi a gyógyszer- gyárak és az orvosok együtt­működését, és szabályozzuk a gyógyszerek után fizetendő illeté­ket is. Decembertől optimalizáltuk az állami kórházakban az egészség- ügyi berendezések közbeszerzését, mely a jövőben minden egyéb árura és szolgáltatásra kiterjed majd” - mondta Viliam Čislák. Hozzátette: elégedett vagyok az egészségügyi dolgozók bérét szabályozó jogsza­bállyal is, mert az az ágazat összes dolgozóját érinti és garantálja a bé­rek valorizációját. Čislák szerint a jogszabállyal kapcsolatban félreve­zették a nővéreket, ezért került sor a tömeges felmondásokra. A nővérkamarához hasonlóan az orvosok sem osztják a miniszter op­timizmusát és elégedettségét. „A ha­zai egészségügy helyzete csak akkor fordulhat jobbra, ha olyan mi­niszter kerül a tárca élére, aki nem hozható kapcsolatba a különböző pénzügyi csoportokkal” - jelentette ki Peter Visolajský, az Orvosszak­szervezet (LOZ) elnöke. Visolajský felrótta Čisláknak, hogy álbotrány­nak minősítette a pöstyéni CT- vásárlást, miközben a rendőrség nyolc embert gyanúsít bűncselekménnyel, akiket akár 15 éves börtönbüntetésre is ítélhetnek. „Az egyetlen pozitívum, hogy a jö­vőben a közbeszerzéseknél össze fogják hasonlítani az árakat, de ez a javaslat sem a tárcától érkezett, tehát nem a miniszter érdeme” - zárta a LOZ elnöke. A két tábor egyetért ab­ban, hogy a jövőben olyan tárcave­zetőre van szükség, aki valóban ten­ni kíván az ágazatért, és aki hajlandó meghallgatni az egészségügyi dol­gozókat és szakembereket, (ie, tasr) RÖVIDEN Matovičók keveset kommunikáltak Pozsony. Igor Matovič szerint az OLaNO preferenciái azért csökkentek Daniel Lipšic párt­jával való összeborulását köve­tően, mert keveset kommuni­káltak a választókkal. Matovič állítja, Lipšicben azért talált partnerre, mert bár két alkalom­mal is tárcavezető volt, egyetlen korrupciós ügybe sem kevere­dett bele. (TASR, ie) Pellegrini hiányolja a szakmaiságot Pozsony. Peter Pellegrini (Smer) házelnök hiányolja a szakmaisá­got a parlamentből. Védelmébe vette viszont a Radičovát leha- zugozó Robert Ficót, mert Pel­legrini szerint ezek a kijelentések a politikához tartoznak. (TASR, ie) AzRTVS a legszegényebb Pozsony. A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Európa leg­szegényebb közszolgálati intéz­ménye - véli Václav Mika igaz­gató. „Ha ugyanaz a szolgáltatás Horvátországban 11, Szlovéni­ában 13, nálunk pedig 4,64 eu­róba kerül, akkor itt valami nincs rendjén”-közölte Mika. (TASR) Előkerítik a szabálysértőket az unióban Már nem okoz gondot a rendőröknek az Európai Unióban, hogy pillanatok alatt kiderítsók, kinek a nevére van bejegyezve egy külföldi autó, amellyel közúti szabálysórtóst követtek el. Pozsony. Az unió hatóságai az el­múlt hónapokban csatlakoztak a gépjármű- és jogosítványadatok gyors lekérdezését segítő EUCARIS (European car and driving license information system) rendszeréhez, amely lényegesen megkönnyíti és felgyorsítja az információcserét. Statisztikai adatok szerint a rend­szerben naponta körülbelül ötven- szer jelentkezik be valamelyik or­szág, ahol lefotóztak egy szabály- sértő szlovákiai rendszámú gépko­csit. Azt, hogy az osztrák és a magyar rendőrök sorra kezdték küldeni a szlovákiai sofőröknek a bírságokat, több, lapunkkal együttműködő au­tómárka menedzsere is igazolta. Korábban a Renault írt nyílt levelet a szakújságíróknak, hogy a teszt­autók vezetése során legyenek kü­lönösen körültekintőek, mivel csak Ausztriából napi 3-4 bírságot kap­nak, ezeket aztán továbbítják azok­nak, akik a szabálysértés idején az autót vezették. A sebességgel lehet gond Külföldön főként az előírt sebes­ség betartására kell összpontosítani. Magyarországon és Ausztriában már évek óta működik az objektív fele­lősség elve, s az autópályákon ren­geteg traffipaxot helyeztek ki. Nem úgy, mint Szlovákiában, ahol szintén van lehetőség az objektív felelősség szerinti büntetésre, ám a traffipaxok rendszerének kiépítésére eddig nem sikerült pénzt szerezni, így a rend­őrök manuálisan keresik ki az autó tulajdonosát a rendszám szerint. S mivel ez időigényes tevékenység, inkább kerülik az objektív felelősség szerinti sebességméréseket. Ha egy ország rendőrsége hasz­nálni akarja az EUCARIS rendsze­rét, meg kell adnia, milyen közle­kedési szabály megszegése miatt akarja elérni az autó tulajdonosát. Arról, hogy melyek a leggyakoribb szabálysértések, nem létezik sta­tisztika, becslések szerint viszont minden bizonnyal a gyorshajtás ve­zet. Lehet fellebbezni? Igen, ez a folyamat viszont rend­kívül bonyolult. Például az Ausztri­ából küldött bírságokról szóló hatá­rozatok hátoldalán szerepel egy in­formáció, mely szerint ha a sofőr nem fizet, az automatikusan felleb­bezésnek minősül. A külföldön megbírságolt sofőrre az adott ország jogrendje vonatko­zik, ezért szlovákiai hatóságokon vagy bíróságokon keresztül nincs is lehetőség fellebbezésre. Egyetlen esély egy nemzetközi jogrenddel foglalkozó ügyvédi iroda szolgálta­tásainak igénybevétele. Természe­tesen a fellebbezést meg kell indo­kolni, ami szintén nem egyszerű fel­adat. Gyorshajtásért kapott bírsá­goknál például bizonyítani kellene, hogy a hatóság nem az adott útsza­kaszon érvényes sebességkorlátozás szerint számolta ki a bírságot. Lovász Attila az egyesített közmédia (RTVS) nemzetiségi adásai­nak igazgatója Politikai újságíróként tanulsá­gos, mert tele volt a világ olyan eseményekkel, amelyekhez eddig nem voltunk hozzászokva, kezdve Ukrajnával és folytatva a mene­kültválsággal nevezett jelenséggel, amit én nem hívnék válságnak. A szakmai életemben nem tör­téntek változások, arra várunk, a társadalom észreveszi-e, hogy az RTVS adósságok felhalmo­zása nélkül, Közép-Európában a legalacsonyabb költségvetésből képes legalább hasonlítani egy jó közszolgálati intézményhez azok után, hogy évtizedeken át semmi­féle beruházás nem történt. MILYEN VOLT AZ ÖN 2015-ÖS EVE? Szekeres Klaudia a Szlovákiai Magya­rok Kerékasztala jogsegélyszolgála­tának vezetője 2015-ben a jogsegélyszolgálatban végzett munka több kézzelfogható eredményt hozott. A civil szférával karöltve elkönyvelhettünk kisebb- nagyobb sikereket, melyek közül én a Selye János Egyetemen kihar­colt magyar nyelvű diplomáknak örülök a legjobban. Az oktatás­ügyi kérdésekben nagyon szép összefogásnak lehettünk tanúi, s bár egyelőre még eredményt nem lehet felmutatni, bízom benne, hogy a májusi petícióban, illetve a komáromi tüntetésen megfogal­mazott követelményeket az állami szervek előbb-utóbb kénytelenek lesznek figyelembe venni. Varga Erik kétszeres világbajnok traplövő Nagyon sikeres évet zártam, de ehhez az is kellett, hogy fejben ki­egyensúlyozott legyek. Ezért hálás vagyok a feleségemnek, Patríciá­nak és a fiamnak, Christophemek. Az ő támogatásuknak köszön­hetően bírtam el a rám nehezedő nyomást, ezért tudtam megvédeni a világbajnoki címemet. A lövészetben minden fejben dől el, egy világversenyen három napon keresztül kell jól teljesíte­ni. Ajó lövő olyan, mint a jó bor, én most kamatoztatni tudtam a 28 éves pályafutásom tapaszta­latait. Bérezi Zsófia a nyitrai Konstan­tin Filozófus Egyetem Közép­európai Tanul­mányok Karának dékánhelyettese, író Szakmai és magánéleti szempont­ból is sikeres évet zártam, zártunk. Munkahelyemen megérkeztek a karunk akkreditációs eredményei, és a kar minden szempontból teljesítette a bizottság által felál­lított összes feltételt. December 31-ével sikeresen lezárul egy nagy hároméves projektünk, melyet a strukturális alapoktól nyertünk el. Magánéleti szempontból is rendkívül sikeresnek értékelem a 2015-ös évet. Békés, nyugodt volt a családi életünk, semmilyen diszharmónia nem zavarta meg. Hunčík Péter pszichiáter Magánemberként szokványos, csak az unokáim tették színe­sebbé. A közéletben kiábrándító. Huszonhat évvel a fordulat után ugyanúgy tombol a korrupció, átláthatatlanok az erőviszonyok a gazdaságpolitikában, és Kelet-Eu- rópa országaival együtt Szlovákia is levizsgázott a migránshullám kezelésében. (szalzo, bt, ie) DEMECS PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents