Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-28 / 297. szám, hétfő
www.ujszo.com Egészség ■ 2015. december 28. GYÓGYHÍREK 111 Hogyan befolyásolja á|horoszkóp az alvást? A bolygók állása és a horoszkóp hatással vafliét az alvási szokásokra. Figyeljen és fejtse meg a jeleket! H ajlamosak vagyunk úgy tekinteni az alvásra, mint amit csak a neurológusok vagy pszichológusok segítségével lehetne feltérképezni. Ez viszont tévedés, mivel az asztrológia számos módon képes magyarázattal szolgálni, hogy mit miért művelünk éjszaka. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy az alapvető alvási szokásokra hatással vannak az éjszakák és a nappalok, illetve a Nap és a Hold mozgásának váltakozása. Ezt bizonyítja az is, hogy ősszel és a téli időszakban sokkal mélyebben alszunk, mint nyáron. Ennek ellenére a modem életritmusunk könnyen elrejti ezeket a jeleket. A Nap mozgása és éberségünk Az asztrológiában a Nap a tudatosságot képviseli. Tehát napközben, az ébrenlét időszakában tudatosan vagyunk képesek irányítani a cselekedeteinket. A 24 órából a Nap két órát tölt a tizenkét ház mindegyikében. Éjfél előtt érkezik a negyedik házba, amely a tudatalattival és a belső élményekkel van kapcsolatban. A harmadik ház, amelyet éjfél után ér el, irányítja a szellemi tevékenységet, a tanulást és a kommunikációt. Ez pontosan megegyezik azzal az eredménnyel, amelyet a kutatók állapítottak meg az alvás vizsgálata során. Rémálmok és kreativitás Visszaemlékezni az álmokra nem mindig kellemes érzés, mégis számos bizonyíték van rá, hogy azok, akiket gyakran gyötörnek rémálmok, kifejezetten kreatív elmével rendelkeznek Rémregények és horrorfilmek ijesztő alakjaiban gyakran a lidércnyomásos álomképek köszönnek vissza. Mary Shelley egyik leghíresebb műve, a Frankenstein szintén ilyen módon kelt életre. Az álmokból nyerhető kreativitás fontos velejárója, hogy a Pluto is kifejtse áldásos tevékenységét. Ez teszi lehetővé, hogy elmélyítve tapasztalatainkat olyan mély szintre juttassuk azokat, ahol átalakíthatok egy kreatív megnyilvánulássá. Ezt élik át azok a művészek is, akik álomképeiket használják fel alkotásaikban. Alvás a születésbe kódolva Az alvás az asztrológiában hagyományosan a Hold tevékenységéhez társul. Mivel ez egy tudattalan folyamat, ezért a Halak jegye, a Neptunusz és a tizenkettedik ház köthetők hozzá. Ez ad magyarázatot arra, hogyan lehet a születési adatainkból összefüggések levonni az alvási szokásainkra. Tudományos alapok Azoknak, akik továbbra is kételkednek az asztrológia hitelességében, érdemes megfigyelniük, hogy a tudomány az emberi viselkedés vizsgálata során olyan kifejezéseket vezetett be, mint a bioritmus, biológiai óta, a Hold mozgásainak leírása. Ezek segítségével tudományos alapot adtak annak, amit az asztrológia több ezer évvel ezelőtt leírt. Forrás: napidoktor.hu sérülést szenvedett, nagyobb hólyagok jelentek meg, azonnal keressen fel egy orvost, hogy ő lássa el. Tipp: Legyen körültekintő, és egy védőkesztyű a legkisebb munkafolyamat esetében is jól jöhet Ugyancsak nem árt az óvatosság, miközben szeleteljük a húst, hiszen könnyedén megvághatjuk kezünket. Ha nagyobb vágás keletkezett, már csak saját megnyugtatásunk miatt is célszerű megmutatni az orvosnak, hogy kiderüljön, nem sérültek-e mélyebben a rétegek, esetleg idegek. Takarításkor leggyakrabban a boka ficamodik ki, húzódik meg a derék, legrosszabb esetben eltörik valamelyik végtag. Tipp: Porszívózás közben figyeljen a madzagra, használja a hosszabbított csövet; hogy elkerülje a derékfájdalmakat; és vegyen fel gumitalpú papucsot vagy zoknit, hogy ne csússzon el felmosás után. Ami a legfontosabb, mindig legyen rajta a szemünk gyerekeinken, nehogy olyat egyenek, tegyenek, amely miatt kezelésre szorulhatnak! Gyakran fordul elő, hogy a legszebb pillanatok néhány másodperc alatt pokolivá változnak. Hogy az ünnep valóban a szépsége miatt maradjon emlékezetes, nem árt megfogadni néhány jó tanácsot A sütés, főzés minden családban rutinszerű elfoglaltság, de egy apró figyelmedenség miatt is szenvedhet valaki súlyos égési sérülést, miközben benyúl a sütőbe, vagy odateszi a fazekat a tűzhelyre. Ha megégette a kezét, azonnal tegye folyó, hideg víz alá legalább tíz percre, mert így csökkentheti a fájdalmat és elkerülheti a bőr további elhalásának terjedését. Ha a sérülése csupán egy-két centis, bőrpír vagy apró hólyagok alakultak ki, nem kell feltédenül orvoshoz sietni. Ne tegyen semmit a sérült testrészre, bármilyen népi gyógymódot is ismer, inkább pihentesse rövid ideig a kezét, majd a fajdalom csökkenésével, megszűnésével folytathatja a megkezdett munkát. Ha nagyobb, több ujjnyi területet érintő HA MEGÉGETTE A KEZÉT, AZONNAL TEGYE FOLYÓ, HIDEG VÍZ ALÁ LEGALÁBB TÍZ PERCRE Egyértelmű helyzetekben történhet baj az ünnepek alatt! Köszöntse az új esztendőt azzal, hogy egészségesen fog élni, abbahagyja a dohányzást Fél, hogy nem fog sikerülni? Az i Coach applikációval és az intelligens digitális segédeszközzel nemcsak az első napokat hanem az egész évet kibírja. Az Európai Bizottság 2011 óta segít a fiataloknak, hogy le tudjanak szokni a dohányzástól. Az iCoach applikációt ez év februárjában mutatták be, és eddig 464 780 felhasználó alkalmazza. Szlovákiában november végéig több mint 9 ezren regisztráltak. Az applikáció ingyen hozzáférhető az EU 28 tagországának 23 nyelvén. 2011 óta az iCoach felhasználóinak 36 százaléka három hónapon belül abbahagyta a dohányzást. ,Az iCoach applikáció különösen a fiataloknak jó, és nagyon örülünk annak, hogy épp a dohányzás elleni harcban születnek ilyen kezdeményezések” - mondta dr. Darina Sedláková, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szlovákiai irodájának igazgatója. Rekordmennyiségű segélykérelem Az idei karácsonyi ünnepeket több száz, nehéz helyzetbe került család is jó hangulatban, a korábbi évektől eltérően jobb körülmények között tölthette. Ők azok, akiknél az Orange Alap Ajándékozzon karácsonyt elnevezésű programjának köszönhetően gazdagabbak voltak az ünnepek Idén 14. alkalommal fogadta az alap a segélykérelmeket, amelyekből rekordmennyiségű, összesen 673 érkezett. Több mint 90 000 eurót osztottak szét azok között a családok között, amelyek a bíráló bizottság szerint a legjobban rászorultak a segítségre. (k) Még távol van az elektronikus egészségügyi rendszer A szlovák kormány azt ígérte, hogy 2017. január elsején üzembe helyezi az elektronikus egészségügyi rendszert. Egy internetes felmérés szerint, amelyet a Slovenský pacient polgári társulás végzett, a páciensek többsége nem ismeri az időpontot. Kiderült, hogy csak minden huszadik beteggel beszélt erről a kezelőorvos. Ennek oka Ján Mútala, a társulás igazÄz alvást a bolygók mozgása szabályozza? gatója szerint az orvosok és az egészségügyi minisztérium gyenge felvilágosító munkája. Az eHealth mind az orvosoknak, mind a pácienseknek hasznára válik. Az információk egy helyen lesznek, s egyszerűbbé válik az adminisztráció is. (k)