Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-21 / 294. szám, hétfő

4 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2015. december 21. iwww.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSA Kínát megfojtják a rossz hitelek Peking. A pénzügyi világ bekapcsolhatja a biztonsági öveket: a gazdasági növe­kedés lassulása miatt Kí­nában jövőre jelentősen nő a bankok rossz hitelállo­mánya . A Nomura japán pénzügyi csoport szakértő­je szerint a rossz hitelek ér­téke a harmadik negyedév­ben 1,2 ezer milliárd jüant (185 milliárd dollár) tett ki. Ez az összeg a legmaga­sabb a pénzügyi válság óta, és jövőre tovább emelke­dik. 2013 végén 592 milli­árd jüan volt a bedőlt hite­lek értéke Kínában. (MTI) Jövőre drágul a cukor Budapest. A világpia­ci tendenciák alapján jö­vőre drágulhat a cukor - állítja Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Be­fektetési Zrt. vezérigaz­gatója. Szerinte idén megfordult a cukor vi­lágpiacát 2009 óta jel­lemző túlkínálat. Már idén augusztus közepe óta is több mint 20%-kal mentek feljebb a londoni tőzsdén a fehér cukor jegyzései, míg az ameri­kai nyerscukor-árak még ennél is jobban, mintegy 40%-kal emelkedtek. A drágulás Juhász Gergely szerint 2016-ban is foly­tatódhat, annak mértéke elérheti a 10%-ot. Az Eu­rópai Unió cukorpiacán nagyjából 3,4 millió ton­nát elérő visszaesésre le­het számítani, aminek következtében a cukor- termelés 46 éve nem lá­tott alacsony szintű, 14,5 millió tonna lehet. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA i ÁRFOLYAM j VALUTA I ÁRFOLYAM I Angol font 0,7266 Jj Lengyel zloty 4,2806 D Cseh korona 27,030 jjj Magyar forint 314,25 D Horvát kuna 7,6495 H Román lej 4,5160 n Japán jen 131,60 •T Svájci frank 1,0768 E Kanadai dollár 1,5123 ] USA-dollár 1,0836 n VÉTEL ­ELADÁS BANK DOLLAR I CSEH korona! FORINT Sbsrirank 1,12-1,05 27,85-26,22 329,89-301,47 OTP Bank 1,13-1,04 28,23-25,85 329,42-301,65 Postabank 1,12-1,05 27,99-26,10­Szí. Takarékpénztár 1,12-1,05 27,76-26,22 329,94-301,52 Tatra banka 1,13-1,06 27,85-26,22 329,00-304,00 ČSOB 1,11-1,06 27,74-26,36­Általános Hitelbank 1,13-1,06 27,84-26,22 331,54-302,98 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Göngyölt füstölt lapocka 1 kg egységár 2,89 EUR/kg Csomagolatlanul, vagy vákuumos csomagolásban. Füstölt csontozott tarja 1 kg /kf egységár 3,29 EUR/ki| Csomagolatlanul, vagy vákuumos csomagolásban. Csomagolatlan narancs 1 kg egységár 0,59 EUR/kg A fotó csak Illusztrációs jellegű Csomagolatlan mandarin 1 kg egységár 0,75 EUR/kg A fotó csak illusztrációs jellegű . Banán 1 kg egységár 0,79 EUR/kg A fotó csak illusztrációs jellegű A legjobb hazai élelmiszerek Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! POTRAVINY S«P SUPERMARKET Tempo Az ideiglenesen csökkentén árak érvényességének időtartama: 2015.12.10-12.315 Vásároljon a C00P Jednotában 20 € értékben és játsszon több mint 184 000 nyereményért! Minden 20 € értékű vásárlásért a COOP Jednotában 2015.11.12 és 2015.12.31 között kaparós sors­jegyet kap. Részletes információkat és a verseny szabályait megtalálja a www.coop.sk oldalunkon. Robert Fico kedvenc vállalkozói a nyerők A legtöbb állami megrendelést a kormányhoz közel álló nagy építőipari cégek kapták (Ján Krošlákfelvétele) Pozsony. Szlovákia lema­radt az uniós támogatá­sok merítésében, amit a Fico-kabinet az utolsó pillanatban igyekszik behozni az infrastruktu­rális beruházások fel- pörgetásável. A korábbi mulasztások legna­gyobb nyerteseinek így a nagy építőipari cégek számítanak, amelyek közül egyesek rendkívül közel állnak a baloldali kormányhoz. Szlovákia jelentősen lema­radt az előző, 2007 és 2013 közötti programozási idő­szakra elkülönített uniós tá­mogatások merítésében, ami­ért az ellenzék a Fico-kabinetet teszi felelőssé, azt állítva, hogy ez utóbbi hibájából Szlovákia akár egymilliárd eurótól eshet el. Robert Fico kormányfő ugyanakkor azzal vág vissza, hogy a késésért a 2010 és 2012 között hatalmon levő Radičová-kormány a felelős, így ők már csak tűzoltást foly­tatnak, mentve, ami még menthető. Szlovákia az emlí­tett programozási időszakra elkülönített 11,483 milliárd euróból eddig 10,3 milliárd eurót, vagyis a teljes összeg 89,64 százalékát használta fel. Ľubomír Vážny beruházáso­kért felelős kormányfőhelyet­tes szerint ez az összeg az idei év végéig 92 százalékra nőhet, vagyis nagyjából 800 millió és egymilliárd euró közötti összeg maradhat fenn, azon­ban egyelőre még nincs min­den veszve. Korábban ugyan azzal számoltak, hogy a pénzt csak az idei év végéig lehet majd felhasználni, Vážny sze­rint azonban az Európai Bi­zottság idén tavasszal hozott döntésének köszönhetően egyes programokban erre 2017. március végéig lesz le­hetőség. Több megrendelés Az uniós támogatások me­rítésével kapcsolatban elpa­zarolt időt a Fico-kabinet idén igyekezett behozni, felpör­getve az útépítéssel kapcsola­tos beruházásokat. Az első osztályú utak átfogó felújítása mellett 167 kilométeren ki­cserélték az autópályák mel­letti szalagkorlátokat is. Gyorsított ütemben folyt a sztrádaépítés is. Idén több mint 56 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adtak át, további 77 kilométeres útsza­kaszon pedig még dolgoznak. Tarolnak a nagyok Az állami megrendelések növekvő száma meglátszik az útépítéssel foglalkozó építő­ipari cégek gazdálkodásán is. A CEEC Research elemző társaság most közzétett fel­mérése szerint az építőipari cégek kapacitásaiknak jelen­leg a 83 százalékát használ­ják fel, ami az elmúlt egy év­ben alig változott. Ez azon­ban csak az átlag, vagyis az egyes szegmensek között je­lentős különbségek vannak. „A cégek többségénél csök­kent a kapacitások kihasz­náltsága, kivételnek csupán az infrastrukturális beruhá­zások számítanak, ami az uniós támogatások gyorsabb merítésével magyarázható” - áll a CEEC Research elem­zésében. Eszerint a megren­delések növekedéséről a cé­gek 38 százaléka számolt be, amely között az állami meg­rendeléseket elnyerő na­gyobb építőipari társaságok dominálnak. Ez utóbbiaknak több mint 9 hónapra előre vannak megrendeléseik. A legnagyobb nyertesek között található a Fico-kabinettel korábban jó_ kapcsolatokat ápoló Juraj Široký nagyvál­lalkozó is, akinek a cégcso­portja Zuzana Wienk a Fair- Play Szövetség elnöke által közzétett elemzés szerint a második Fico-kabinet regná­lásának csak az első két évé­ben több mint 640 millió eu- rós állami megrendeléshez jutott, míg a Radičová- kormány idején, vagyis szin­tén nagyjából két év alatt, ez 250 millió körül mozgott. Új alkalmazottak A nagy cégek javuló gaz­dasági mutatói lassan a fog­lalkoztatottságon is meglát­szanak. Szlovákiában jövőre a CEEC Research szerint az építőipari cégek nagyjából harmada tervezi új alkalma­zottak felvételét, a legna­gyobb érdeklődés a szak­munkások és segédmunkások iránt mutatkozik. Az új alkal­mazottak iránt elsősorban a nagy építőipari társaságok érdeklődnek, ezeknek több mint a fele jelezte, hogy 2016- ban növeli az alkalmazottak számát. (TASR, SITA, vív) Csúcsszezon a hitelpiacon Felpörgött a hitelpiac a karácsony előtti hetek­ben. A legtöbben autóra, elektronikai cikkekre, lakásfelszerelésre vesznek fel kölcsönt. Pozsony. „Már novem­berben is 7%-kal több fo­gyasztási hitelt igényeltek tő­lünk, mint az azt megelőző hónapokban, decemberben pedig még ennél is jóval na­gyobb az érdeklődés” - nyi­latkozta Alena Walterová, az Általános Hitelbank (VÚB) szóvivője, hozzátéve, hogy a legtöbben a szabad felhasz­nálású kölcsön iránt érdek­lődnek. A Szlovák Takarék- pénztárban is látványos nö­vekedésről számolhatnak be. „Csak novemberben több mint 100 millió euró értékű fogyasztási hitelt folyósítot­tunk, ami csaknem a harma­dával több, mint a múlt év azonos időszakában” - mondta Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szó­vivője. Szerinte a legtöbben lakásfelszerelésre, autóra vagy egyéb használati tárgyra vesznek fel hitelt, sokan pe­dig a korában felvett kölcsö- nüket cserélik kedvezőbbre. Hasonló trendről számolt be a Príma banka, a Tatra banka és a ČSOB is. „A hitelpiacot el­sősorban az alacsonyabb ka­matok és a hiteligénylés fel­tételeinek az enyhítése pör­gették fel” - nyilatkozta Zu­zana Ďuďáková, az UniCre- dit Bank szóvivője, (vív, TASR) RE150730

Next

/
Thumbnails
Contents