Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-16 / 290. szám, szerda

6 KULTÚRA 2015. december 16. | www.ujszo.com RÖVIDEN Ákos kijelentése felháborodást szült A folk utazó nagykövete Dom Flemons az utóbbi három évben összesen egymillió ember előtt zenélt Budapest. Hatalmas a felhábo­rodás a legnagyobb közösségi oldalon Kovács Ákos nőkről szóló kijelentései miatt. Sokan visszaváltják, illetve eladásra kí­nálják az interneten az előadó mai és holnapi Aréna koncertjére szóló jegyüket. A popsztár az Echo TV-ben adott hangot azon véleményének, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy ugyan­annyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot beteljesíteni... Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”, íme, egy jellemző komment a mai Ákos-koncert Facebook- oldaláról, amelyet később töröl­tek, feltehetően a tiltakozó hoz­zászólások miatt: „Sajnos nem tudok menni, egész este vacsorát főzök az uramnak, ezzel betelje­sítve a női princípiumot. Azt még nem tudom, hogy szülök-e az­nap, de ha igen, mindenképp csak a saját unokámat. Egyéb­ként Ákos: nem fájt nagyon a műtét? Tudod, amikor kivették a gerinced!” (juk) Csárdáskirálynő lesz Rost Andrea Bécs. Rost Andrea világhírű magyar szoprán játssza Kálmán Imre legnépszerűbb operettjé­nek, a Csárdáskirálynőnek a főszerepét ma este a bécsi Volksoperben, a mű ősbemuta­tójának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi előadáson. Rost Andrea de­cember és január folyamán összesen háromszor játssza Vereczky Szilvia szerepét, majd jövő nyáron többhetes ja­pán turnéra indul a bécsi társu­lattal. Kálmán Imre darabjának ősbemutatóját 1915-ben tartot­ták a bécsi Johann Strauss szín­házban a magyarországi pre­mier pedig egy évvel később, 1916. november 3-án volt. (MTI) JUHÁSZ KATALIN Az arizónai Dom Flemons sok hangszeren játszik, és szembe megy a trendekkel. Az ameri­kai folkot próbálja népszerűsí­teni, akár úgy is, hogy felkere­kedik, és egy szál gitárral vagy bendzsóval járja az iskolákat. A világ 2011-ben figyelt fel rá, amikor zenekara, a Carolina Chocolate Drops bemutatkozó lemezéért megkapta a legjobb hagyományos folkalbumnak járó Grammy-díjat. A siker csúcsán lépett ki az általa alapított csapatból. „Egy idő után egyszerűen meguntam ezt a formá­ciót. Úgy éreztem, az egész vala­hogy kiüresedett, ismételjük önma­gunkat, kényelmesen elzenélge- tünk, és úgy is mindenütt sikerünk van. Szólóban több a kihívás, és nem kell minden egyes ötletemet mások­kal megvitatnom. Ha pedig hibá­zok, csak magamat ostorozhatom. Persze így sokkal nagyobb a nyo­más rajtam, de kárpótol az a tudat, hogy a magam ura vagyok, én osz­tom be a saját időmet. Például annyit próbálok, amennyit csak akarok” - mondja Dom Flemons, hozzátéve, hogy egy egyszemélyes zenekar könnyebben is mozgatható. A be­szélgetésünk előtti napon például épp Londonban lépett fel, és gond nélkül át tudott ruccanni Budapestre egy kézipoggyásszal és a bendzsó- jával, hogy bemutatkozzon egy ran­gos szakmai rendezvényen. Számí­tásai szerint az utóbbi három évben egymillió ember előtt játszott. Azt meg sem meri saccolni, hány mér­földet utazott. Az eddigi legnépesebb közönség­gel Atlantic Cityben találta szembe magát, ahol a Dave Matthews Band előtt lépett fel egy stadionban, ötven­ezer ember előtt. „Ez persze kivételes alkalom volt, általában két- háromszáz férőhelyes klubokba hív­nak. Ennél nagyobb helyen nem is ér­zem jól magam, mert az akusztikus zenéhez kell némi intimitás. És per­sze az is fontos, hogy az utolsó sor­ban is értsék a szöveget, hiszen a da­lok egy-egy történetet mesélnek el.” Dom Flemonshoz világ életében közel állt a történetmesélés. Tíz éve zenél aktívan, azelőtt a slam poetry műfajban ért el komoly sikereket, 2003-ban és 2004-ben az országos döntőbe is bejutott. Ezzel egy idő­ben producerként számos slam po­etry lemez születésénél bábásko­dott. Aztán rákattant a hagyomá­nyos folkzenére, és versek helyett dalokat kezdett írni, a régi amerikai gitáros dalnokok stílusában. Még a Carolina Chocolate Drops előtti időkben célozta meg az iskolákat, és azóta is gyakran játszik zsúfolt tor­natermekben. „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek a legfogékonyabb életkorban ismerkedjenek meg a (Képarchívum) tradicionális amerikai folkkal. Úgy veszem észre, minél kisebbek, an­nál jobban élvezik. A tinédzsereket már nehezebb lekötni, mert megfer­tőzte őket a kommersz popzene, ami nem is csoda, hiszen mindenhonnan az zúdul rájuk. Az élő zenének azonban előttük is nagy respektje van. Díjazzák, ha valaki jól játszik egy hangszeren. Igyekszem úgy összeállítani a műsort, hogy a hu­moros szövegű dalok domináljanak, és gyakran bedobok igényes, tech­nikás szólókat. Egyébként diplomás angoltanár vagyok, úgyhogy akár taníthatnám is őket. De attól tartok, a kelleténél többet énekelnék az órákon”. Arra a kérdésre, hogy mennyire számít trendi műfajnak manapság a folk Amerikában, meglepő választ adott. „Hát, amennyire az önök nép­zenéje trendi műfaj az ön országá­ban. Azzal a különbséggel, hogy Bob Dylan óta több könnyűzenei stílus ebből táplálkozik. Az énekes­dalszerzők a hatvanas évek végén voltak a csúcson, aztán valahogy minden túl hangos lett, és a nagy ri­csajban nem hallatszott messzire a hangjuk. Az utóbbi pár évben azon­ban ismét sokan éneklik egy szál gi­tárral a saját dalaikat. És előbb-utóbb valamilyen szinten mindannyian el­kezdenek érdeklődni a műfaj gyö­kerei iránt” — állítja Dom Flemons, aki nem győzi dicsérni az államilag dotált közép-európai népzenei ha­gyományőrző kezdeményezéseket. Bármilyen hihetetlenül hangzik, az USA-ban az állam semmilyen módon nem támogatja a régi folk- felvételek gyűjtését és archiválását. Erről valahogy minden kormány el­feledkezik. Nincsenek nemzeti ér­tékmentő projektek, egyetlen wa­shingtoni könyvtárban lehet csak kutatni ezt a területet, ott is szinte csak olyankor gyarapszik számotte­vően a gyűjtemény, ha meghal egy öreg gyűjtő, és a család a könyvtár­nak adományozza a bakelitlemeze­ket. „Ezért szinte kötelességemnek érzem, hogy ha rábukkanok egy-egy gyöngyszemre, megismertessem azt a nagyközönséggel. Néha egy az egyben átveszem a hangszerelést, de gyakrabban fordul elő, hogy kissé modernizálom, közelebb hozva a mai kor emberéhez.” A dalszerző-előadót érdeklik a harmincas-negyvenes évek folkda- lainak különböző verziói is. Mivel ezek szájról szájra terjedtek, régi­ónként változik a szöveg, és gyak­ran a dallam is. A bennük szereplő személyneveket és földrajzi neve­ket másokkal helyettesítik, az igaz történetek alapján íródott szöve­gekből pedig mondák lesznek. Dom Flemons emellett a blues gyökereit és stílusváltozatait is lelkesen kutat­ja. Újabban pedig a ragtime kezdte el érdekelni, ez a műfaj szerinte sok­kal gazdagabb és változatosabb, mint amennyit manapság ismerünk belőle. A véletlennek köszönheti sikerét egy visszhangtalan regény Alison Waines első regénye, a Girl on the Train 2013-ban jelent meg, különösebb visszhang nélkül. Két évvel később azonban a szerző hirtelen arra lett figyelmes, hogy a regény e-book változatának eladásai az egekbe szöktek. Kiderült, hogy 30 ezer vásárló valószínűleg figyelmetlenségből vet­te meg a könyvet, valój ában a The Girl on the Train című krimit keresték, amelyet Paula Hawkins írt. És mivel nagyon kevés reklamáció érkezett az Amazon.com-hoz, a többség való­színűleg úgy olvasta végig a 400 ol­dalas krimit, hogy észre sem vette a tévedést. Lehet, hogy ők jártak jól, a visszhangtalan könyv ugyanis sokak szerint jobb, mint a neves lapok által egekig magasztalt Hawkins-mü. A The Girl on the Train (magyarul A lány a vonaton címmel jelent meg) meteoritként csapódott be az angol­szász piacra. Nagy-Britanniában a megjelenést követő három hónap alatt csaknem kétmillió példányt ad­tak el belőle, többet, mint a bestsel­lerlistán utána következő nyolc műből összesen. Amerikában is vit­ték, mint a cukrot, tizenhárom héten át vezette a New York Times eladási listáját, Dan Brown sikerkönyve, aDa Vinci-kód se fogyott ilyen jól. Paula Hawkins thrillerének főhőse THRILLING AND TENSE AND WILDLY UNPREDICTABLE 2 IT SUCKED UP MY ENTIRE AFTERNOON NOT TO BE MISSED!"' —TESS GERRITS EM Rachel, akinek az élete romokban he­ver, munkahelyéről kirúgták, félje elhagyta. Alkoholizmusa, depresszi­ója miatt egyre inkább elveszíti a kapcsolatát a valósággal. A látszatot fenntartandó azért naponta bejár vo­nattal Londonba, mintha munkába menne. A szerelvény mindig ugyan­annál a fénysorompónál várakozik. A nő nemcsak egykori otthonát látja ilyenkor (ahol volt félje már új csa­ládjával él), hanem egy másik ház ab­lakán is be-beleshet, amelynek lakói látszólag tökéletes párt alkotnak. Ra­chel sóvárogva nézi boldogságukat, szinte már családtagként tekint a pár­ra - egészen addig a napig, amíg meg nem lát valamit a vonatból. A thrillerre már Hollywood is le­csapott: film készül belőle Emily Blunt főszereplésével. Emiatt is so­kat cikkeztek róla, és mindenütt sze­repelt a fent vázolt alaphelyzet. En­nek ellenére csak néhány megtévedt könyvvásárló panaszkodott amiatt, hogy egészen más történetet kapott a pénzéért. A Hawkinshoz hasonlóan első­könyves Alison Waines kevesebbet vállalt, mint bestsellerszerzővé avanzsált kolléganője, ám azt a ke­veset korrekt módon teljesítette. Az ő története egy vonaton kezdődik, amelyről egy lány leugrik. Ugyan­azon a járaton utazik egy újságírónő, akinek a félje szintén ily módon lett öngyilkos .Több zavaró tényező tűnik fel neki, gyilkosságot sejt, nyomozni kezd. A történetmesélés lineáris, az olvasó fokozatosan ismeri meg a szereplők előéletét, esetleges moti­vációit. Hawkins bestsellerében há­rom szereplő szemszögéből ismeijük meg az eseményeket, ők boncolgat­ják az érzéseiket. Néhány kritikus szerint azonban a karaktereknek nincs önálló, jól elkülöníthető hang­juk, egyéniségük. Ha a fejezetek ele­jén nem jelezné a szerző, hogy épp ki monologizál, az olvasó akár össze is keverhetné őket. Alison Waines bevallotta, még soha nem keresett annyit, mint idén, a tévedésből megrendelt könyvek­nek köszönhetően. Hasonló dolog történt egyébként Stephen King Joyland című kötetével is, amely e- book formában csak később jelent meg. Amikor az első előjegyzések befutottak, csak Emily Schultz Joy­land című könyve volt kapható ilyen formában. A hölgy nem is rejtette véka alá, hogy mennyire örül a tör­ténteknek, sőt, egy blogot is elindí­tott Hogyan költöttem el Stephen King pénzét címmel. (juk) Dom Flemons

Next

/
Thumbnails
Contents