Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-14 / 288. szám, hétfő

6 KÜLFÖLD 2015. december 14. | www.ujszo.com Esély a Föld megmentésére klímavédelmi megállapodást a Greenpeace is „fordulatnak" minősítette A tribünön Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára (balra), Laurent Fabius francia kül­ügyminiszter és Francois Hollandé francia államfő (TASR/AP-feivétei) RÖVIDEN Hazautazott Kim lányzenekara Peking. Indoklás nélkül le­mondta pekingi koncertjét és né­hány órával a szombati előadás kezdete előtt távozott a kínai fő­városból az a csak lányokból álló észak-koreai popegyüttes, melyet Kim Dzsong Un, az állam veze­tője hívott életre. Az első észak­koreai állami popbanda, a Mo- ranbong tagjait szombat délután az észak-koreai nagykövetség autói a pekingi repülőtérre vitték, ahonnan hosszú várakozás után az észak-koreai Air Koryo gépén távoztak. A Szöuli Egyetem Eszak-Korea-szakértője szerint a koncert váratlan lemondása talán azzal függ össze, hogy a Moran- bong vezetője állítólag Kim Dzsong Un barátnője volt, és a híresztelések alááshatják az álla­mi vezető „tekintélyét”. (MTI) Kormányellenes tiltakozás Varsóban Varsó. Tízezrek vonultak az ut­cára szombaton Varsóban, hogy az államfő és az új kormány al­kotmányos intézkedései ellen tiltakozzanak. A varsói önkor­mányzat ötvenezerre becsülte a tüntetők számát. Á tiltakozást az újonnan alakult Demokráciavé- delmi Bizottság (KOD) szervez­te, amely szerint Andrzej Duda államfő az alkotmányt megsértve nevezett ki alkotmánybírákat. Az elnöki palota felé vonulva a tilta­kozók azt kiabálták, hogy „Du­dának mennie kell”, az elnöki palotához érkezve pedig azt kezdték skandálni, hogy „Ez nem Budapest, hanem Varsó”. Egy tüntető amiatt fejezte ki aggo­dalmát, hogy Lengyelország in­toleráns országgá válhat, és el­szigetelődhet Európában. (MTI) Robbantás egy pakisztáni piacon Pesavar. Legkevesebb tucat­nyian meghaltak tegnap egy piar­con elkövetett robbantásos me­rényletben Pakisztán északnyu­gati részén. A detonáció az Af­ganisztánnal határos Kurram félautonóm törzsi terület szék­helyén történt, a város egy több­ségében síiták lakta részén. (MTI) Figyelmeztető lövések Moszkva. Veszélyesen megkö­zelített egy török halászhajó egy orosz rombolót az Égei- tengeren tegnap reggel. Az összeütközés elkerülésére az orosz haditengerészet Szmetli- vij nevű rombolója figyelmez­tető lövéseket adott le a török hajóra. Az orosz védelmi mi­nisztériumba bekérették Török­ország moszkvai nagykövetsé­gének katonai attaséját, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az ügy miatt. Az incidens tovább növeli Oroszország és Törökország között a feszültséget, amely né­hány hete éleződött ki, amikor a török légvédelem lelőtte az orosz légierőnek az Iszlám Ál­lam nevű terrorszervezet szíriai állásai elleni bevetésre induló egyik harci gépét. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Párizs. Barack Obama amerikai elnök szerint a párizsi ENSZ-konferencián szombaton elfogadott, átfogó klímavédelmi megállapodás jelenti „a legnagyobb esélyt arra, hogy megmentsék a Földet". A klímamegállapodás központi célkitűzése, hogy a Föld légköré­nek felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparoso­dás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyege­tett szigetállamok kérése volt, amelyet több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai támogattak, és legvégül az Egye­sült Államok is, de a jelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd- Arábia, Venezuela, India és Orosz­ország péntek este még nem akar­tak támogatni. A házigazda Franciaország dip­lomáciai vezetője, Laurent Fabius szerint a szöveg „differenciált (az országok felelősségében), igazsá­gos, tartós, dinamikus, kiegyenlí­tett, és jogilag kötelező érvényű”. Az évi 100 milliárd dolláros tá­mogatás, amelyre az északi fejlett országok tettek javaslatot a déli, fejlődő országok technológiai átál­lásának finanszírozására 2020-ig „egy lépcsőfok”, „az új szám­szerűsített célt legkésőbb 2025-ig Rijád. Beválasztottak egy nőt egy Mekka környéki település önkormányzatának képviselő- testületébe a szaúd-arábiai helyhatósági választásokon, amelyeken az ország történetében először indulhattak és szavazhattak nők is. Szalma bint Hizab al-Oteibit az iszlám legszentebb helyétől nem messze található Madrakah községi tanácsába választották be, így - több társával együtt - ő lesz az első női politikus a muszlim monarchiában. Franciaországban tegnap tartották a regionális választások második fordulóját, amelynek tétje az volt, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontnak sikerül-e megismételnie az első fordulóban aratott győzelmét és elnyernie egy vagy több régié irányítását. Párizs. A szavazóhelyiségek nyolc órakor nyitottak ki, az urná­kat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárták le, a nagy­meg kell határozni” - mondta a szöveg délelőtti bemutatásán Lau­rent Fabius. A kötelezettségválla­lásokra 2025-től vonatkozó öt­évenkénti felülvizsgálat is beleke­rült a megállapodásba. „Ez a megállapodás az egész vi­lág és minden ország számára el­engedhetetlen. Segíteni fogja a szi­getországokat abban, hogy véde­kezni tudjanak a partjaikat fenye­gető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afri­kának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olaj­termelőknek is segít energiaterme­lésük diverzifikálásában”-hívta fel a figyelmet a francia külügymi­niszter. „Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az rosban, Dzsiddában választottak meg, összesen állítólag 17 asszony járt sikerrel. A sivatagi királyság volt az utolsó ország a világon, ahol nők nem jelöltethették magukat és nem szavazhattak választáson. Az idén ja­nuárban elhunyt Abdallah bin Abdel- Azíz király 4 évvel ezelőtt rendelke­zett arról, hogy nők is részt vehetnek a voksolásokon. A szombati vokso­láson mintegy 900 női és hatezer fér­fijelölt száll versenybe azért, hogy helyet kaphasson a csak korlátozott hatalommal bíró 284 községi tanács valamelyikében. (MTI, ORF) városokban este 8 óráig lehetett szavazni. A 44 millió választópolgár az idén újrarajzolt 13 régió tanácsának 1722 tagját választhatta meg hat évre. Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a kormányzó Szocialista Párt. A múlt vasárnapi első fordulóban a Nemzeti Front a 13 régióból hat­ban végzett az élen, országos összesítésben a párt a szavazatok közel 28 százalékát szerezte meg. Másfél évvel a 2017-es elnökvá­lasztás előtt ez az utolsó országos élelmezésbiztonság, a szegénység elleni küzdelem, az alapjogok és végül a béke” - tette hozzá. A végleges tervezetet más kör­nyezetvédő szervezetekhez hason­lóan a Greenpeace is „fordulatnak” minősítette. A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyez­ményt, amelynek céljairól 2011 -ben a dél-afrikai Durbanban határoztak. Az országok által az üvegházhatású gá­zok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a kör­nyezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megálla­podás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 év­re, és a 2020-ban lejáró kiotói egyez­ményt váltja fel. Budapest. Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXVI., tisztújító kongresszu­sán. A budapesti Hungexpón teg­nap tartott tanácskozáson a magyar miniszterelnök az 1177 érvényes szavazatból 1174-et kapott. O volt az egyedüli elnökjelölt. Orbán 2003 óta a Fidesz elnöke, korábban pe­dig 1993 és 2000 között is ő állt a párt élén. Megválasztották a Fidesz négy alelnökét is: a küldöttek újra bizalmat szavaztak Pelczné Gáli Il­dikónak, a leköszönő alelnökök helyére pedig Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilár- dot választották meg. Orbán Viktor kormányfő készen áll arra, hogy két év múlva vezesse a Fideszt és szövetségeseit a vá­szintű választás, s az elnökjelölt­ségre készülő Marine Le Pen pártja történelmi teljesítményként érté­kelhetné akár egy régió elnyerését is, amire még soha nem volt példa. Az utolsó felmérések nagy bi­zonytalanságot mutattak a Nemzeti Front esélyeit illetően a három nagy politikai erő, Marine Le Pen pártja, a köztársaságiak és a Szocialista Párt közötti kiegyenlítettség, vala­mint amiatt, hogy a kormányzó bal­oldal visszaléptette a jelöltjeit a Ni­colas Sarkozy volt jobboldali ál­lamfő vezette köztársaságiak poli­A párizsi döntést követően a wa­shingtoni Fehér Házban nyilatkoz­va Obama kijelentette, hogy mint minden szerződés, ez sem lehet tö­kéletes, a megvalósítás útja pedig nehéz és kihívásokkal teli, mégis fordulópontot jelenthet a káros ég­hajlatváltozás elleni nemzetközi fellépésben, és „megmutatja, hogy mi minden lehetséges, ha a világ összefog”. Az egyezmény szerinte hosszú távra teremti meg azokat a kereteket, amelyekre a nemzetközi közösségnek szüksége van a klí­maválság megoldásához. A megállapodást szombat este számos más vezető politikus is méltatta. Angela Merkel német kancellár például azt emelte ki, hogy az emberek milliárdjainak se­gíthet megfelelő életfeltételeket biztosítani a távolabbi jövőben is. O is hozzátette ugyanakkor, hogy még sok munka vár az érintett országok­ra a tényleges eredmények elérésé­hez. David Cameron brit miniszterel­nök fogalmazása szerint Párizsban létfontosságú lépéseket tettek, amelyek révén „gyermekeink és unokáink is látni fogják, hogy ez a generáció megtette kötelességét a bolygó jövőjének biztosítása érde­kében”. Franciaország köztársasági el­nöke, Francois Hollandé világossá tette, hogy a megállapodás csak a kezdetét jelenti az éghajlatváltozás elleni küzdelem új szakaszának. Arra szólította fel az országokat, hogy próbálják meg nemzeti válla­lásaikat a megállapodásban sze­replőnél is korábban felülvizsgálni és teljesítésüket elkezdeni. lasztási kampányban és győzelem esetén folytassa a munkát a kor­mány élén. A továbbiakban annak a véleményének adott hangot, hogy Európa megújításért kiált, le kell zárni a liberális politika korszakát, és vissza kell térni a demokratikus Európához. Úgy fogalmazott: az elmúlt 25 év egy nagy liberális kor­szak volt Európában, voltak nagy pillanatai, mára azonban,.kifulladt, lemerült”, szembefordult a sza­badsággal, ezért szembekerült az emberekkel, a demokráciával. „Az Európai Uniónak új szabá­lyokra van szüksége” - mondta Orbán. A Fidesz a kongresszuson poli­tikai nyilatkozatot fogadott el a be­vándorláspárti politika ellen. (MTI) tikusainak javára abban a három körzetben, ahol az első fordulóban a Nemzeti Front jelöltje került az élre, a baloldal pedig a harmadik helyre szorult. Elzászban viszont nem volt haj­landó visszalépni a Szocialista Párt jelöltje, az első fordulóban 16 szá­zalékot elért Jean-Pierre Masseret. A szocialista kormánypárt a visszaléptetések után felkérte a szavazókat, hogy adják voksukat a jobboldali jelöltre, megakadályo­zandó a szélsőjobbos Nemzeti Front győzelmét. (MTI) Nők kerültek be a szaúdi önkormányzatokba Két további nőt a szaúdi kikötővá­Orbánt újraválasztották Az utolsó nagy teszt a francia elnökválasztás előtt

Next

/
Thumbnails
Contents