Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-30 / 276. szám, hétfő

12 EZ-AZ-HIRDETÉS EGESZSEG ■ 2015. NOVEMBER 30. www.ujszo.com Sztárok életmódja Felfedezte a meditációt Barbora Švidraňovát főleg tévésorozatokból ismerhetik a nézők, a Panelházi történetek után számos más sikeres szériában is sze­repet kapott. A vörös hajú színésznő, aki az életben szimpatikus teremtés, s kitűnő a hangja is, öccsével zenekaruk is van, rendre fondorlatos, pénzsóvár hárpiákat játszik, így a népszerű Forr a borban is. Bár mindenütt nőiességével hódított, mégis úgy dön­tött, hogy megszabadul a fölösleges kilóitól. Fogadalmát be is tartotta, tíz ki­lót leadott, de nem drasztikus diétával, inkább okosan és fegye­lemmel. Megváltoztatta az ét­rendjét, amelyből kiiktatta a lisz­tet és a cukrokat, az édesített ita­lokat. Ehelyett sokkal több zöld­séget eszik. S arra is ügyel, hogy ne nagy mennyiségben vegye magához az ételeket: naponta ötször eszik kisebb adagokat. Amellett sokkal többet mozog. S mindezzel összefügg az is, hogy szabadulni akar a stressz­től, vagy legalább a minimálisra csökkenteni, ami persze sem színészi, sem énekesi hivatásá­ban nem könnyű dolog. Ezért is fordult szakemberhez: oktató segítségével rendszeresen medi­tál. Bő egy éve foglalkozik me­ditációval. Kurzusokra nem járt, mert arra nem futja az ide­jéből, időközben rengeteget ol­vasott róla és sok információt gyűjtött, így már otthon, maga is képes arra, hogy pszichohigiéniát végezzen. A meditáció egyébként nem más, mint a test tudatos ellazítása, környezetből való kikapcsolása. Ilyenkor szellemünket átenged­jük a nyugalomnak és a bel­sőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás ke­resése. Barborának ez sikerült, amit a környezete is észrevett és igazolt. A változás nála testben és lélekben is lezajlott, s ez így ideális. Egészségesebbnek érzi magát, könnyebben tud kon­centrálni, ezért kevésbé érzi ma­gát leterheltnek, és sokkal köny- nyebben talál megoldást bármi­lyen helyzetben. (urbán) EGY HET A SZEPASSZONNYAL vagy meleg mézzel édesítve. A vastagbélnek balzsam a lenmag, az erjesztett zöldség és a savanyí­tott tejtermék Igyon borsmen­ta-, édeskömény-, ánizs-, kamil­la-, mustárgyökér vagy cicka- farkteát. Két tenyere közé kép­zeljen zöld energetikai gömböt, és helyezze a hasára. Látogassa meg a fodrászt, mert a frizura és a tartós hullám most tovább tart. December 5-6. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg a vesére, a vértisztítás­ra és a testnedvek egyensúlyára hat. Viseljen meleg fehérneműt, melegen tartja a lábat, és újhol­dig igyon tisztító alma-, köröm­virág- és orbáncfuteát. Naponta igyon két csészével. A tisztítótea ivását összekötheti vízivással, hogy a salakanyagok kiválasztá­sa könnyebb legyen és a vesét se terhelje meg. A gyógynövény drog, ezért óvatosan kell vele bánni. Egyen céklát, petrezsely­met és sárgarépát, ezek mind vízhajtók. Masszírozza meg a talpát, ott kezdődik a vese me­ridiánja. Nyugodtan üljön le, hunyja le a szemét, és moso­lyogjon. Alkalmas idő a szellőz­tetésre, a festésre, a takarításra, az ablak- és üvegmosásra, a fá talajburkolat tisztítására. (www.krasnapani.cz) November 30. - a Hold a Rák jegyében van Igyon zöld teát, segít a máj méregtelenítésében, egyben vízhajtó és segít megőrzi az optimális testsúlyt. Eddze a kebleit: a mellkas előtt ami­lyen erősen csak tudja, nyom­ja össze a tenyerét. Egyen diót - csökkenti a mellrák kialaku­lásának kockázatát. December 1-2. - a Hold az Oroszlán jegyében van di a szívét. Reggel zuhanyozzon hideg vízzel, „felébreszti” vele a keringést és az érrendszert. A helyes testtartás hat a szív tevé­kenységére. Nyújtózkodjon: áll­jon terpeszállásba, hogy a lábak vállszélességben legyenek, és hol az egyik, hol a másik kezét emelje fel. Egyen fügét, sok olyan anyagot tartalmaz, amely a csontok egészségéhez, a vér­képzéshez és a szív védelméhez szükséges (mész, vas, magnézi­um mangán, kálium stb.). December 3—4. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyet, a vé­kony- és vastagbelet, az emész­tést javítja A hagyományos kí­nai gyógyászat szerint december­ben a vastagbelet éri a legna­gyobb teher. Legaktívabb 5 és 7 óra között, órától 19 óráig vi­szont a leglassúbb. Ügyeljen arra, hogy reggel rend­szeresen ürítsen. Ha problémája van az ürítéssel, próbáljon éh­gyomorra szil- vakompótot vagy éjszakára vízbe áztatott aszalt szilvát enni, kevés útifüsziruppal Az Oroszlán a szívet és a vérke­ringést befolyásolja. Reggel pó­tolja C-vitamin-szükségletét: igyon narancslevet, napközben pedig gyenge zöld teát, ezzel vé­Az »i t 'C X Karácsonyi játékunk nép hetlf ^ december12-ig í összegyűjteniXpo^eve^p^f^ Bf ■ m A Ziaja ajándékcsomagja testápolóból, tusfürdőből és kézápoló krémből áll. A termékek E-vitamint, olívaolajat és telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, amelyek a jó tápanyagellátáshoz és a megfelelő hidratáltsághoz szükségesek. Az ajándékcsomag része arcpakolás is, amely hidratál és ránctalanít, valamint ajakbalzsam, amely télen pótolhatatlan. A családi csomagolású In ka kávé a cikória gyöke­réből készül, jól helyette­síti a kakaót és más reg­geli italt. Koffeint nem tartalmaz, ezért a gyere­kek, a terhesek és a szoptatós anyák is fo­gyaszthatják. Tápanyag­értéke, kellemes íze és enyhe aromája miatt min denki kedveli. Az infravörös lázmérő 3 másodperc alatt képes megmérni a testhőmérsékletet, ha a homlokra vagy a halántékra helyezzük, 1 másodperc alatt pedig, ha a fülbe tesz- szük. Gyerekeknek és felnőtteknek egy­aránt alkalmas. Az ajándék része ned- veskendő-csomag, valamint Bel Baby fül­tisztító pálcika és Philips Avent palack. Ön is szereti az ízletes italokat? Mostantól bár­hová megy, az Oravan szirupot mindenhová magával viheti. A mű­anyag palack praktikus kirándulásra, sportolásra, megterhelő túrákra is. Ez a termék nem tartalmaz tartósítószert, színező­anyagot, sem mestersé­ges édesítőt. 12 ízben kapható. Ha hideg a lába, fáradt és gyenge a keze, próbálja ki a medvehagyma hatóanya­gát. Méregtelenítő és anti- bakteriális hatásának kö­szönhetően optimalizálja a vérkeringést, megakadá­lyozza az érelmeszesedést. A medvehagymakrém ha­gyományos receptúra sze­rint készül, s tartalmaz még szegfűszegolajat is, amely kellemesen el- lazítja a végtagokat. Xí A Sunar Gravimilk egye­dülálló tejtermék a ter­heseknek, a szoptató anyáknak és azoknak a nőknek, akik még csak tervezik a terhességet. Az ajánlott napi 200-250 ml elfogyasztásának kö­szönhetően a kismamák­nak biztosított a vitami­nok és ásványi anyagok szükséges mennyisége. Az ajándékcsomag része a Sunar Fashion egyik darabja is. Napjainkban a kozmetikai szerek kí­nálata olyan gazdag, hogy néha ne­héz választani. Sokan talán épp ezért a természetes módszerek, alapanya­gok felé for­dulnak. Ehhez nyújt segítsé- |# ff get a Krása f z prírody című könyv. . ' < A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs#ujszo.com; 02/59 233 461, Reklámmenedzser: Mierka Dóra, tel.: +421 2 59 233 248, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@petitpress.sk fotók: Fotolia, képarchívum, Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents