Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-30 / 276. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2015. november 30. SPORT 113 Rosbergé az idényzáró Kettős Mercedes sikert hozott az Fl-es Abu-dzabi Nagydíj LŐRINCZ TAMÁS A német Nico Rosberg idei hatodik győzelmét hozta a szezonzáró Forma-l-es Abu- dzabi Nagydíj. A dobogó második fokára csapattársa, Lewis Hamilton állhatott fel, míg harmadikként a Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen zárt. Zsinórban a hatodik pole Az időmérő edzés egyértelmű Mercedes-fölényt hozott, csupán a német csapat két versenyzője tudott 1:40-en belüli időt autózni. Az utóbbi versenyhétvégék szombati napját uraló Rosberg ezúttal is verhetetlennek bizonyult. Annak ellenére autózta a leggyorsabb időt, hogy autójában már hetedik alkalommal szerepel ugyanaz a motor. A német pilóta zsinórban hatodszor indulhatott a rajtrács első helyéről, ami korábban csak Ayrton Sennának, Alain Prostnak és Michael Schumachemek sikerült. Rosberg nagyon boldog volt, hogy ezúttal is legyőzte márkatársát. „Korábban is közel voltunk egymáshoz, és sokszor kevéssel maradtam le az első helyről. Pillanatnyilag én vagyok a gyorsabb, és nagyon elégedett vagyok ezzel. Szeretném mindezt kiélvezni” -mondta az időmérő után. Pérez kis szenzációja Rosberg mellől háromszoros világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton várhatta a rajtot. A harmadik rajtpozíciót a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen kaparintotta meg. A nap szenzációja Sergio Pérez nevéhez fűződik, aki a negyedik leggyorsabb időt autózta. Meglepetést keltett a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel első szakaszban történő kiesése. A német versenyző a csapat rossz taktikája miatt búcsúzott a kvalifikációtól, és Grosjean büntetése miatt a tizenötödik helyről indulhatott. A francián kívül Will Stevens motorcsere miatt kapott büntetést, csapattársa, Roberto Merhi a bokszutcából vágott neki az 55 körös futamnak. Zűrös kerékcserék A rajtot követő féktávot nagyon elmérte Fernando Alonso, akinek hibáját Maldonado bánta, a venezuelai Lotusán eltört a felfüggesztés, ezzel véget is ért számára a futam. A A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: Pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) spanyol világbajnok tettéért boxut- ca-áthajtásos büntetést kapott. A kerékcserék folyamán is zajlott az élet. A Williams a kerékcserét követően figyelmetlenül engedte ki Bottast, aki hátulról eltalálta az új abroncsokért igyekvő Buttont. Nem elég, hogy a finn autójáról letört az első légterelő, még öt másodperces büntetéssel is sújtották. Hamilton az utolsó boxkiállások előtt szuperlágy gumikra szeretett volna váltani, de mérnöke lebeszélte róla, a kerékcserénél lágy abroncsokat kapott. Örült a Force India Nico Rosberg az 55 kör során megállíthatatlan volt, csupán egy alkalommal került hozzá közelebb csapattársa, Hamilton. A német versenyző Hamilton harmadik világ- bajnoki címének begyűjtése óta legyőzhetetlen. A Yas Marina-i aszfaltcsíkon sorozatban harmadik alV ABU-DZABI NAGYDÍJ 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Csapatok: 381 pont 1. Mercedes 703 pont 322 pont 2. Ferrari 428 pont 278 pont 3. Williams 257 pont kálómmal nyert, pályafutása 14., idei hatodik futamgyőzelmét aratta. Másodikként csapattársa, a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton zárt, ezzel a Mercedes idei 12. kettős győzelmét ünnepelhette. A dobogó harmadik fokára Kimi Räikkönen állhatott fel. Nagyot ment Vettel, aki a 15. helyről rajtolva a negyedik helyig küzdötte fel magát. Remekül sikerült a Force India 150. versenyhétvégéje: a csapat mindkét versenyzője pontot szerzett (Pérez 5., Hülkenberg 7. lett). Az indiai istálló az összetettben az előkelő 5. helyen végzett, ami a csapat fennállása óta a legjobb eredmény. Rosberg élvezi a csatát „Austin volt a mélypont számomra idén. Onnantól kezdve azonban sokkal erősebb lettem, és nagyon örülök, hogy újra nyerni tudtam. Tőlem már a következő héten jöhetne az új szezon első versenye, nincs szükségem pihenésre. A viccet félretéve, nagyon jó lesz így elmenni a szünetre, de már rettentően várom az új idényt. Biztos vagyok benne, hogy a csapat megint fantasztikus autót fog adni alám, de a Ferrari veszélyt jelent majd. Köszönöm a csapatomnak ezt a szezont, mert remek munkát végeztek, és Lewis nagyon kemény ellenfél. Élvezem a csatát kettőnk között, és örülök, hogy a Mercedes pilótája lehetek” - értékelt a futamot követően a győztes Rosberg. A szlovák síző huszadszor állhatott Vk-dobogón (tasr/ap) Zuzulová nagyszerű 2. helye Aspen. Pályafutása során először kezdte meg dobogós helyezéssel az aktuális Világkupaszezont Veronika Velez- Zuzulová. A 31 éves alpesi síző második lett a műlesiklók aspeni idénynyitóján. „Az első futamban egyet hibáztam, kár az idő- veszteségért. A másodikban kicsit küszködtem, a pálya már elég árnyékos volt” - nyilatkozta Zuzulová, akinél csak az amerikai Mikaela Shiffrin volt jobb. Ő azonban világcsúcsot jelentő különbséggel, 3,07 másodperccel verte szlovák riválisát. „Nehéz megmondani, mit jelent a jövőre nézve ez a hatalmas különbség. Jósolni sosem lehet, de szerintem azért nem fog ránk verni minden nap három másodpercet” - jegyezte meg Zuzulová. A viadal másik szlovák indulója, Petra Vlhová 11. lett. A tegnap esti, második verseny lapzárta után ért véget. (SITA) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 14. foduló: Aston Vllla-Wattord 2:3, g.: M. Richards (41.), Hutton (69., öngól), Ayew (89.), ill. Ighalo (17.), Deeney (85.); Bournemouth-Everton 2:3, g.: A. Smith (79.), Stanislas (87.), ill. Mori (25.), Lukkaku (36.), Bakley (90.); Crystal Pa- lace-Newcastle 5:1, g.: McArthur (14,90.), Bolasie (17., 47.), Zaha (41.), ill. Cissé (10): Manchester Cily-Southampton 3:1. g.: De Bruyne (9.), Delph (20.), Kolárov (69.), ill. Long (49.); Sunderland-Stoke City 2:0, g.: Van Aanholt (82.), Watmore (85.); Leicester City-Manchester United 1:1, g.: Vardy (24.), ill. Schweinsteiger (45.); Tottenham-Chelsea 0:0; West Ha rawest Bromwich 1:1, g.: Zarate (17.), ill. Reid (50., öngól). SPANYOLORSZÁG, 13. forduló: FC Barcelona-San Sebastian 4:0, g.: Neymar (22., 53.), L. Suárez (41.), Messi (90.); At- létíco Madrid-Espanyol Barcelona 1:0, g.: Griezmann (3.); Malaga-Granada 2:2, g.: Charles (45.), Fornals (57.), ill. El Arabi (83.), Rochina (86): Las Palmas-La Coruna 0:2, g.: Simon (19., öngól), Lucas Pérez (90.): Celta Vigo-Gijón 2:1, g.: Orellana (15.), Nolito (84.), ill. Carlos Castro (65.); Levante-8etis Sevilla 0:1, g.: Castro (4 ); Eibar-Reat Madrid 0:2, g.: Bale (43.), Ronaldo (82.). OLASZORSZÁG, 14. forduló: Torino-Bologna 2:0, g.: Belotti (75.), Vives (90.); AC Milan-Sampdoria 4:1, g.: Bonaventura 16.), Niang (38., 11-esbôl, 49.), L. Adriano (79.), ill. Éder (87., 11 -esből); Getafe-Villarreal 2:0, g.: Lafita (21 (.Vázquez (51.), AS Roma-Atalanta 0:2, g.: A. Gómez (40.), G. Denis (82., 11- esből): Genoa-Carpi 1:2, g.: Figueiras (8.), ill. Borriello (57.), Zaccardo (80.): Frosinone-Verona 3:2, g.: Ciofani (22,11- esből, 40.), Dionisi (48), ill. Viviani (69.), Moras (76.); Chievo Verona-Udinese 2:3, g.: Paloschi (26.), Inglese (72.), ill. N. Frey (42, öngól), Théréau (46,80.). NÉMETORSZÁG, 14. forduló: Bayern München-Hertha Berlin 2:0, g.: T. Müller (34,), Coman (41.); Werder Bremen-Hamburg 1:3, g.: Jjah (62.), ill. Ilicevic (3.), Gregoritsch (27.), N. Müller (68.); Hannover-Ingolstadt 4:0, g.: Guedes-Filho (5.), Andreasen (11.), Karaman (24,), Beeil (85.): Holtenheim- Mönchengladbach 3:3, g.: Zuber (11.), E. Polanski (34.), Amiri (47.), ill. F. Johnson (5,87.), Drmic (56.); Mainz-Frankfurt 2:1, g.: Muto (5.), Malii (42.), ill. Seferovic (61.); Darmstadt-Köln 0:0; Dortmund-Stuttgart 4:1, g.: Castro (3.), Au- bameyang (19,90.), Niedermeier (65, öngól), ill. Didavi (40.) CSEHORSZÁG, 15. forduló: Ostrava-Jihlava 1:2, g.: P. Nerád (6.), ill. J. Krejči (31. öngól), Mesanovic (44 ): Olomouc-Slo- vácko 2:0, g.: T. Malec (4,85, a másodikat 11-esbó'l); Slávia Praha-PFíbram 2:1, g.: M. Škoda (27,11-esbó'l), Piták (67,), ill. J. Divíšek (74.); Mladá Boleslav-Bohemians 19051:1, g.: Zahustel (31.), ill. Jirásek (27.); Dukla Praha-Teplice 4:0, g.: Gorkss (45,89.), Cajic (40.), T. Prikryl (75,). FRANCIAORSZÁG, 15. forduló: Paris St. Germain-Troyes 4:1, Angers-Lille 2:0, Ajaccio-Lorient 1:1, Nantes-Bastia 0:0, Reims-Rennes 2:2, Toulouse-Nice 2:0, Lyon-Montpellier 2:4, St. Étienne-Guingamp 3:0. HOLLANDIA, 14, forduló: Heerenveen-Roda 3:0, Excelsior- Feyenoord 2:4, Twente-Willem II Tilburg 1:3, Cambuur-De Graafschap 2:3, Vitesse Arnhem-Nijmegen 1:0, Groningen- Den Haag 2:1, Utrecht-Heracles 4:2, Zwolle-Ajax 0:2. BELGIUM, 17, forduló: Genk-Gent 0:1, Charleroi-Lokeren 1:2, Kortrijk-Waasland-Beveren 3:1, St. Truiden-Mouscron Peruwelz 0:1, Zulte-Waregem-Standard Liege 2:3, Anderlecht-Le- uven 2:2, Mechelen-Club Brugge 1:4, AUSZTRIA, 17. forduló: Sturm Graz-Mattersburg 0:0, Wolfs- berger-Admira 4:0, Grödig-Salzburg 1:1, Ried-Austria 4:2. OROSZORSZÁG, 17. forduló: Ufa-Kubany Krasznodar 2:2, Szamara-Amkar Perm 0:0, Tyerek Groznij-Zenit Szentpétervár 4:1, Anzsi Mahacskala-CSZKA Moszkva 1:1. ■ Jégkorong NHL - péntek: Boston-New York Rangers 4:3, Philadelphia- Nashville 3:2 - hosszabbítás után, Minnesota-Winnipeg 1:3, Anaheim-Chicago 2:3 - hosszabbítás után, Marián Hossa (Ch) 1+0, Washington-Tampa Bay 4:2, Buffalo-Carolina 4:1, Columbus-Pittsburgh 2:1 - hosszabbítás után, New Jersey-Montreal 2:3 - rávezetések után, Detroit-Edmonton 4:3- hosszabbítás után, Tomáš Tatar (D) 1+1, Andrej Sekera (E) 1+0, Florida-New York Islanders 3:2 - rávezetések után, Jaroslav Hálák (I) 25 lövést fogott meg, Dallas-Vancoover 3:2 - rávezetések után, Arizona-Calgary 2:1 - hosszabbítás után. Szombat: New York Rangers-Philadelphia 0:3, Toronto-Washington 2:4, Montreal-New Jersey 2:3 - hosszabbítás után, Tampa Bay-New York Islanders 2:3, Pittsburgh-Edmonton 2:3- rávezetések után, Andrej Sekera (E) 0+1, Nashville-Buffalo 1:4, Minnesota-Dallas 3:4- hosszabbítás után, St. Louis-Co- lumbus 3:1, Colorado-Winnipeg 5:3, San Jose-Calgary 5:2, Arizona-Ottawa 4:3, Los Angeles-Chicago 3:2 - hosszabbítás után Marián Gáborík (LA) 2+0. TIPSPORT LIGA, 25. tóduló: Žilina-Zvolen 3:2 (1:0,1:2,1:0), g.: Leblanc (16.), D. Rebák (31.), Kolena (54.), ill. Skvaridlo (22.), Klbúfek (35.); Banská Bystrica-Skalica 5:0 (1:0,1:0, 3:0), g.: Handzuš (11.), Sandgren (35.), Šmach (46.), Lamper (53), R, Handlovský (55); Poprad-Košice 1:4 (0:1,1:1,0:2), g.: R. Rapáč (31.), ill. T. Hmká (16.), P. Bartoš (22.), Hričina (49.), M. Bartánus (60.): Nitra-Trenčín 4:2 (2:0,0:2,2:0), g.: E. Piačka (7.), Blackwater (12., 54.),Kutálek (60,), ill. Nemec (25.), Michal Hlinka (35,): Piešfany-Martin 4:0 (2:0,1:0,1:0), g.: Belluš (3.), R. Filip (20.), Brňák (31.), Hrehorčák (49,). KHL: Hanti-Manszijszk-Slovan Bratislava 1:3 (0:0,1:1,0:2), g.: Panov (40.), ill. Nagy (28,), Skokan (50.), Mikiik (60.). ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 9. lordulé, A csoport: Veszprém-PSG 28:20 (16:14), legjobb góldobók: llics 10/4, ill. Narcisse 4. FÉRFI EHF-KUPA, 3. forduló a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó: Csurgó-Magdeburg 24:23 (10:10) - az első mérkőzésen: 37:42, továbbjutott: Magdeburg; Tatabánya-Ystads (svéd) 20:31 (11:16) - az első meccsen: 28:28, tj.: Ystads. FÉRFIEXTRALIGA, 12. forduló: Prešov-Nové Zámky 36:26 (20:12), legjobb góldobók: L. Urban 7, ill. T. Straňovský 10/2; Hlohovec-Pezinok 50:19 (22:10), Kožík és L. Duríš 7-7, F. Zafko 7/1, Hl. Fekete 6: Topoľčany-ŠKP Bratislava 25:18 (12:8), Macovcbin 6, ill. Tobiaš 8: Považská Bystrica-Šaľa 28:31 (16:17), Valló 6/3, ill. S. Mažár 7, Páleš 7/5. Ndl FELKÉSZÜLÉSI TORNA, Umag: Szlovákia-Németország 31:31 (14:14), legjobb góldobók: M. školková 8/4, ill. Smits 7; Ho rvátország-N émeto rszág 27:24. A torna végeredménye: 1. Horvátország 4 pont, 2. Németország 1 (55:58), 3. Szlovákia 1 (50:60). NŰI FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Magyarország-Ukrajna 37:19 (21:9), legjobb góldobók: Kovacsicz 6, ill. Nikolajenko 6/1 és 33:20 (14:11), Kovacsics 5, Triscsuk 5, ill. Nikolajenko 6/4. ■ Kosárlabda NBA - péntek: Charlotte-Cleveland 90:95, Orlando-Milwaukee 114:90, Boston-Washington 111:78, New York-Miami 78:97, Houston-Philadelphia 116:114, Indiana-Chicago 104:92, Memphis-Atlanta 101:116, Oklahoma City-Detroit 103:87, Denver-San Antonio 80:91, Phoenix-Golden State 116:135, Sacramento-Minnesota 91:101, Los Angeles Clippers-New Orleans 111:90, Szombat: Washington-Toronto 82:84, Cleveland-Brooklyn 90:88, Dallas-Denver 92:81, Utah-New Orleans 101:87, Portland-Los Angeles Lakers 108:96, San Antonio-Atlanta 108:88, Golden State-Sacramento 120:101. EUROVIA SBL (férfiextraliga), 17. forduló: Svil-Prievidza 83:92 (27:19, 15:30, 22:21, 19:22), legeredményesebbek: Bakare 22, ill. Wisseh 23; Inter Bratislava-Levickf Patrioti 104:79 (32:13,25:23,20:16,27:27), B. Young 19, ill. Miljko- vics 16; Nitra-Spišská Nová Ves 81:63 (17:17,12:21,23:13, 29:12), Szimics 24, ill. Hovaňák14. NŰI EXTRALIGA, 13. forduló: Good Angels Košice-Ru- žomberok 72:44 (13:19,17:6,25:9,17:10), legeredményesebbek: Oblak 23, ill. K. Tetemondová 15: Poprad-Piešfanské Čajky 37:85 (8:22,5:20,15:23,9:20), Petríková 10, ill. N. Parker 22; Banská Bystrica-Samorín 59:70 (16:21,11:14, 9:17, 23:18), Mištinová 23, ill. Slama 20. ■ Vízilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 3. forduló, A csoport: Eger-Barceloneta 6:5 (2:0,0:2,2:1,2:2), egri gólszerzők: Va- penski, Hosnyánszky, Hárai, Cuckovic, Biros, Erdélyi 1-1. B csoport :0SC Újbuda-Pro Recco 7:12 (2:3,0:1, 2:4, 3:3), újbudai gólszerzők: Salamon 3, DeckerÁ., Bátori, Graham, Gór- Nagy 1-1: Jog Dubrovnik-Szolnok 10:9 (1:1, 6:2, 2:2,1:4), szolnoki gólszerzők: Vámos 3, Varga D. 3, Younger 2, Jansik. FÉRFIEXTRALIGA, 8. forduló: Slávia UK Bratislava-Topoľča- ny 17:5 (4:1,4:2,6:0,3:2), legjobb góldobók: Patrik Tkáč 8, ill. Daňo és Gažík 2-2; Nováky-CH Hornets Košice 11:4 (1:1, 2:1,5:1,3:1), Stehlík, Úradník és Maroš Tkáč 3-3, ill. Ratkov, Mitruk, Baran és Vojtenko 1-1; Komárno-ŠKP Modrí Draci Košice-Slaré Mesto 6:14 (3:3,3:3,0:5,0:3), Dékány és Vrečič 2-2, ill. Grutka 4. ■ Röplabda Ndl EXTRALIGA, 11. forduló: COP Nitra-Senica 3:2 (19, -23, 20, -16, 13); Kežmarok-Zvolen 3:0 (16, 21, 17); 1. Bratislavský volejbalový klub-UKF Nitra 1:3 (-25,16, -19, - 17): Slávia EU Bratislava-Pezinok 3:2 (23, -23, -22,23,6). FÉRFIEXTRALIGA, 11. forduló: Prešov-Košice 3:1 (14,13, - 18,21): Stará Cubovna-Spartak UJS VKP Komárno 0:3 (-14, -23,-21). ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Aspen, női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:39,81; 2. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) 1:42,88; 3. Frida Hansdotter (svéd) 1:43,07;... 11. Adeline Baud (francia) és Petra Vlhová (szlovák) +5,67. Női óriás-műlesiklás: 1. Lara Gut (svájci) 2:02,51; 2. Eva- Maria Brem (osztrák) 2:02,61; 3. Federica Brignone (olasz) 2:02,85;... 9. Velez-Zuzulová 80,26. Vlhová 24. VK-VIADAL, Lake Louise, férfilesiklás: 1. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:47,29; 2. Peter Fill (olasz) 1:47,30; 3. Travis Ga- nong (amerikai) 1:47,65. ■ Sífutás VK-VIADAL, Ruka, férfi 15 km-es üldözéses verseny: 1. Martin Johnsrud Sundby 37:10,0; 2. Petter Northug +44,7; 3, Finn Haagen Krogh (mind norvég) +46,5;... 61. Peter Mlynár (szlovák)+5:14,2. Férfi 10 km: 1. Sundby 21:05,5; 2. Alex Harvey (kanadai) +11,2; 3. Dario Cologna (svájci) +11,6;... 70. Mlynár, összetett: 1. Sundby 314 pont, 2, Northug 248,3. Krogh 204. Női 10 km-es üldözéses verseny: 1. Therese Johaug (norvég) 27:22,3; 2. Stina Nilsson (svéd) +22,6; 3. Ingvild Flugstad öst- berg (norvég) +32,4; ... 54. Alena Procházková (szlovák) +4:47,2. Női 5 km: 1. Johaug 11:23,8; 2. Charlotte Kalla (svéd) 11:41,4; 3, Ida Ingemarsdotter (svéd) 11:49,2;... 57, Procházková +1:22,4. Összetett: 1. Johaug 313 pont, 2. Nilsson 280,3. Östberg 237. ■ Műkorcsolya JAPÁN GP, Nagano, jégtánc: 1. Maia Shibutani, Alex Shibu- tani (amerikai) 174,43 pont, 2. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjov (orosz) 169,33; 3. Madison Hűbbel, Zachary Donohue (amerikai) 167,49. Férfiak: 1. Juzuru Hanju (japán) 322,40 pont - világcsúcs, 2. Po-jang Tyin (kínai) 266,43; 3. Takahito Mura (japán) 242,21. Nők: 1. Szatoko Mijahara (japán) 203,11 pont; 2, Courtney Hicks (amerikai) 183,12; 3. Mao Aszada (japán) 182,99. Páros: 1. Meagan Duhamel, Eric Radford (kanadai) 202,72 pont, 2. Siao-jü Jü, Jang Tyin (kínai) 191,02; 3. Alexa Scimec, Chris Knierim (amerikai) 190,66. ■ Biatlon VK-VIADAL, Ostersund, vegyes váltő, páros (1x6 km és 1x7,5 km): 1. Norvégia (Kaia Woeien Nicolaisen, Lars Helge Birkeland) 36:27,3 (1 büntetőkör), 2. Kanada (Rosanna Crawford, Nathan Smith) +11,9 (0), 3, Németország (Maren Ham- merschidt, Daniel Böhm) 13,2 (1);.,. 17. Szlovákia (Terézia Po- laková, Martin Otčenáš) 2:51,8 (5). Vegyes válté, csapat (női 2x6 km és lórii 2x7,5 km): 1. Norvégia (Fanny Horn Birkeland, Tiril Eckhoff, Johannes Thingnes Boe, Tarjei Bő) 1:11,42,6 (0 büntetőkör+9 lövőhiba), 2. Németország +33,6 (0+7), 3. Csehország 1:11,5 (0+11);... 16. Szlovákia (Paulína Fialková, Jana Gereková, Tomáš Hasilla, Miroslav Matiaško) 4:40,7 (2+13). ■ Tenisz DAVIS-KUPA-DdNTÖ, Gent: Belgium-Nagy-Britannia 1:3 (Steve Darcis, David Goffin-Andy Murray, Jamie Murray 4:6, 6:4,3:6,2:6; Ruben Bemelmans-Andy Murray 3:6,2:6,5:7; David Goffin-Kyle Edmund 3:6,1:6,6:2,6:1,6:0; Goffin-A. Murray 3:6,5:7,3:6). ■ Forma-1 ABU-DZABI NAGYDÍJ: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:38:30,175; 2, Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +8,271; 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +19,430; 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +43,735; 6. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1:03,952; 6, Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +1:05,010; 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) +1:33,618; 8, Felipe Massa (brazil, Williams) +1:37,751; 9. Romain Grosjean (francia, Lotus) +1:38,201; 10, Daniil Kvjat (orosz, Red Bull) +1:42,371. A vb végeredménye - pilóták: 1. Hamilton 381 pont, 2. Rosberg 322,3. Vettel 278,4. Räikkönen 150,5. Valtteri Bottas (linn, Williams) 136,6. Massa 121,7. Kvjat 95,8. Ricciardo 92,9. Pérez 78,10. Hülkenberg 58,11. Grosjean 51,12. Max Verstappen (holland, Torra Rosso) 49,13. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 27,14. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 27,15. if|. Carlos Sainz (spanyol, Torro Rosso) 18,16. Jenson Button (brit, McLaren) 16,17. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 11,18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 9. Csapatok: 1. Mercedes 703,2. Ferrari 428,3. Williams 257,4. Red Bull 187, 5. Force India 136,6. Lotus 78, 7. Toro Rosso 67,8. Sauber 36,9, McLaren Honda 27. ■ Sportfogadás EUROJACKPOT, 48. játékhét (péntek): 2,7,13,26,49; pótszámok: 3,4. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2„ 3. és 4. díj: nincs szlovákiai nyertes; 5. díj: 151,80 euró (23); 6. díj: 79,60 euró (30); 7. díj: 52,10 euró (22); 8. díj: 19,40 euró (416); 9, díj: 12,70 euró (662); 10. díj: 12,70 euró (922); 11. díj: 9,90 euró (1987); 12. díj: 6,20 euró (8663). EUROJACKPOT JOKER: 311778. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (12); 4. díj: 50 euró (67), 5. díj: 5,00 euró (831); 6. díj: 3 euró (7801), EUR0MILLIÚK. 48. játékhét (szombat): 9,14,19,21,22,27, 30; pótszám: 4. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 545,90 euró (5); 5. díj: 100,60 euró (31): 6. díj: 19,40 euró (160); 7. díj: 11,30 euró (445); 8. dí): 6,60 euró (2058); 9, díj: 3,80 euró (275); 10. díj: 2,60 euró (7271). KENŐ - szombat: 5,16,17,18,20,24,27,33,35,40,41,44, 49,59,61,62,67,69,72,78, KENŐ Plusz-szám: 72. KENŐ JOKER - szombat: 809731. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30,00 euró (14); 5. d|j: 2,50 euró (78); 5. díj: 0,50 euró (933). ÖTÖSLOTTÖ: 9, 50, 72, 76, 89. Nyeremények - telitalálatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 2 670 505, a 3 találato- sokra 24 710, a 2 találatoskra 1525 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 1,2,8,34,37,44. Nyeremények-telitalálatos szelvény nem volt, az 5 találatosok 621 655, a 4 találatosok 10 280, a 3 találatosok 1825 forintot érnek.