Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-30 / 276. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2015. november 30. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Kiszorítják a kis cégeket GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK SUSLABÉLA Pozsony. Szinte nincs olyan hót, hogy valamelyik szlovákiai élelmiszeripari érdekvédelmi szervezet ne panaszkodna arra, hogy a külföldi élelmiszerek hamarosan teljesen kiszorítják a hazait. Az országon belüli kiélezett konkurenciaharcról a többség hallgat, pedig a nagy szlovák húsfeldolgozók lassan teljesen ellehetetlenítik a kisvállalatokat. „A kisebb szlovákiai élelmiszer- ipari cégek esetében fennáll a megszűnés veszélye” - erősítette meg lapunknak Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke. Hasonló hangnemben nyilatkozott Andrej Imrich, a Szlovákiai Sertés- tenyésztők Szövetségének az elnöke is. Az IndexPodnikatela.sk legfrissebb felmérése szerint az ország tíz legnagyobb húsipari cége a szlovákiai piac csaknem 70 százalékát fedi le, miközben a legnagyobb profitot a Nyitra megyében vállalkozó húsüzemek érték el. A nyitrai Hyza vállalatnak önmagában 13%-os a piaci részesedése. Tarolnak a nagyok „Igaz, hogy a húspiaci cégek többségének már jó ideje nem megy az érvényesülés, vannak azonban olyan cégek is, amelyek nagyon jól megélnek belőle” - nyilatkozta Bra- nislav Vaculčiak, az IndexPodnika- tela.sk. elemzője. Példaként Nyitra megye húsüzemeit említi, amelyek tavaly 3,48 millió eurós nyereséget könyveltek el. Az elemző szerint erre az eredményre számítani lehetett, mivel a régióban működik a Hyza nagyvállalat. A kevésbé sikeres vállalatok ugyanakkor együttesen mintegy 353 ezer eurós mínusszal zárták az évet. Nyitra megyében 23 húsipari cég működik, és csaknem 154 millió eurós forgalmat bonyolítottak le. A második legeredményesebb régió e tekintetben Trencsén megye, amelynek a 12 húsipari üzeme együttesen 877 ezer eurós nyereséget mondhat magáénak. A tizenkét üzemből ugyanakkor öt együttesen 350 ezer Szlovákia húsipara ► A tíz legnagyobb húsipari cég a piac7096-átfedi le. ► Szlovákiában az elfogyasztott sertéshús 80%-a behozatalból származik. ► Tavalya sertéstenyésztők 20 millió eurós veszteséggel zárták az évet. eurós veszteséget halmozott fel. A húsfeldolgozók mezőnyében a legmagasabb forgalommal, mégpedig 88,82 millió euróval a Hyza az éllovas, ugyanakkor csak valamivel marad le mögötte a Mecom Group, amelynek a forgalma elérte a 82,58 millió eurót. Szintén szoros a különbség a második és a harmadik helyezett között, nem egészen 1 millió eurós a lemaradása a Hydina Slovensko vállalatnak a Mecommal szemben. Segíthet a 10%-os áfa A lakosság kevés hazai eredetű sertéshúst fogyaszt, a fogyasztás 80 százaléka ugyanis behozatalból származik. „A kedvezőtlen helyzeten némileg javíthat a jövő év elejétől 10 százalékra csökkenő áfakulcs. A listára felkerült a szlovákiai tenyészetekből származó friss hús is. Ha a fogyasztó gyakrabban vásárolja majd az alacsonyabb adóval terhelt szlovákiai eredetű húst, a fokozódó érdeklődés előrelendítheti az állattenyésztést”-véli Imrich. Alacsony felvásárlási ár Imrich szerint a sertéstenyésztők az elmúlt évet 20 millió eurós mínusszal zárták. „Két éve a vágósertések élőtömegre vetített kilogrammonkénti felvásárlási ára átlagosan 1,35 euró körül mozgott, tavaly viszont már 13 centtel volt alacsonyabb, idén pedig további 12 centnyi visszaesésről beszélhetünk” - mondta Imrich. „Ez a helyzet tarthatatlan, nem folytatódhat a katasztrofális lejtmenet. Az állattenyésztés veszteségeihez hozzájárult az orosz élelmiszer-embargó is. A felvásárlási árak komoly hanyatlása tavaly kezdődött el, idén pedig folytatódott a zuhanás. Ahhoz, hogy stabilizálódjon a vidéki foglalkoztatottság, valamennyi tenyészetet támogatni kell, nem csak az óriásokat” - vallja a sertéstenyésztők szövetségének az elnöke. A többség saját lakásban ól Pozsony. Szlovákiában a lakosság 90,3 százaléka a saját tulajdonában levő ingatlanban lakik - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legújabb elemzéséből, amely szerint az Európai Unió országai közül Szlovákiát e tekintetben csak Románia előzi meg, ahol ez az arány 96,1 százalék. Szlovákia után a sorban Litvánia (89,9%), Horvátország (89,7 %) és Magyarország (89,1%) következik. Németországban és Ausztriában ezzel szemben csaknem minden második család bérelt lakásban vagy családi házban él. (Tasr) Padlón a magyar bankrendszer Budapest. Az Orbán-kormány az elhibázott szabadságharcával teljesen kiütötte a magyar bank- rendszert. A tavalyi rekordveszteség után az ágazat kilátásai továbbra is gyengék, tekintettel a reálgazdaság lanyha hiteligényére, a korábbi időszakról áthúzódó jelentős problémákra, valamint az alacsony kamatszintre - jósolja legújabb elemzésében a Fitch Ratings hitelminősítő. A Fitch londoni elemzői szerint valószínűtlen, hogy a magyar bankrendszer nyereségessége visszatér a pénzügyi válság előtti évek szintjére. A hitelminősítő a múlt héten megerősítette a „BB plusz” szintű - a befektetési kategóriától egy fokozattal elmaradó - magyar adósosztályzatot. (MTI) Ma kulcsfontossógú döntést hoz az IMF Washington. Ma dönt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgató- tanácsa arról, bekerülhet-e a kínai jüan a szervezet speciális valutakosarába. Ötévente vizsgálja felül SDR-kosarát az IMF, ez egy speciális egység, amit a Valutaalap használ, a kosár pedig a világ legjelentősebb devizáiból tevődik össze. Jelenleg a dollár, az euró, a brit font és a japán jen alkotják a kosarat. A Portfolió.hu elemzése szerint, ha a jüan bekerül az SDR- kosárba, akkor az azzal fog járni, hogy közvetetten minden IMF- tagállamnak lesznek devizatartalékai jüanban. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy elfogadottabb legyen a jüan, mint tartalékdeviza - hangsúlyozta Joachim Nagel, a német Bundesbank igazgatóságának tagja. A piac most arra készül, hogy a jüan szempontjából kedvező döntés születik, több ország már el is kezdett felkészülni erre. Az orosz jegybank a napokban például már döntött arról, hogy beveszi tartalékdevizái közé a kínai fizetőeszközt. (ú) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7029 a Lengyel zloty 4,2631 El Cseh korona 27,024 D Magyar forint 312,08 n Horvát kuna 7,6230 n Román lej 4,4467 n Japán jen 129,75 a Svájci frank 1,0900 Kanadai dollár 1,4121 n USA-dollár 1,0580 Q VÉTEL - ELADÁS BANK DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Sbsitank 1,09-1,03 27,84-26,22 326,40-298,28 OTP Bank 1,11-1,02 28,22-25,84 326,06-298,57 Postabank 1,10-1,02 27,97-26,08Szí. Takarékpénztár 1,10-1,03 27,75-26,21 326,03-297,96 Tatra banka 1,09-1,03 27,84-26,21 324,52-299,86 ČSOB 1,09-1,04 27,71-26,34Általános Hitalbank 1,09-1,03 27,84-26,22 326,30-298,20 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A magas kamatlábú, előnytelen hitel kitűnő! A bankjának. Hozza át hitelét a Prima bankba, és fizessen kevesebbet www.primabanka.sk l£EE saját bankját nem VÁLTOZTATHATJA meg, de LECSERÉLHETI Prima Bankád t összege 9 évre 143,40 €. a hitelnyújtási illeték a Prima bank Személyi számláról (Osobný účet) 18 hónap elteltével v M pedig 8,47%. A számítás a 2015.9.1-jén, a kölcsön Prima Bankba RE 150552 A szlovákiai üzletekben a hazai húsipari cégek között is ádáz harc folyik a vá sárlókért (Ján Krošlák felvétele