Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-20 / 268. szám, péntek

4 I RÉGIÓ 2015. november 20.1 www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Zebrán gázolt a fiatal sofőr Tőketerebes. Súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt szerda délelőtt Tőketerebesen. Egy kör­forgalomból kihajtó Škoda Su­perb, amelyet egy 22 éves férfi vezetett, elsodort egy 40 éves nőt a zebrán. A nö súlyos, 42 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja. (TASR) Sofőr nélküli autó gázolt Kassa. Parkoláskor ajánlatos le­fékezni az autót, amit nem tett meg egy 44 éves kassai nő. Testi sértés gyanújával indult ellene eljárás, mivel a jármű „elszabadult”. A Škoda Octavia megindult, és elso­dort egy 35 éves férfit. A gyalogos súlyos, hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (TASR) A vágy villamosa Pozsony. Sokkoló perceket élt át egy villamoson utazó nő szerdán, amikor az 1-es villamoson, 11.30 körül egy férfi utas letolta a nad­rágját, elővette nemi szervét, majd maszturbálni kezdett. A nő azon­nal értesítette a rendőrséget. A rendőrök elfogták és előállították az exhibicionistát. A 24 éves Erik P. ellen garázdaság gyanújával indult eljárás. Bűnismétlés veszé­lye miatt indítványozták vizsgálati fogságba helyezését. Ha bebizo­nyosodik bűnössége, három évig terjedő szabadságvesztésre szá­míthat. (TASR) Fegyverrel támadt a kislányokra Tósár (ToSnica). Egy félmezte­len nyugdíjas lőfegyverrel ker­gette a kislányokat a losonci já­rásbeli Tósáron. A 69 éves férfi ellen halálos fenyegetés és garáz­daság miatt indítottak eljárást. A nyugdíjas egy szál ingben és egy lőfegyverrel a kezében rohant ki az utcára, egy 12 éves kislányt és két barátnőjét halálosan megfe­nyegette. Majd elment a helyszín­ről, röviddel ezután a gyerekek lövést hallottak. A férfit őrizetbe vették, hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre szá­míthat. (SITA) AJÁNLÓ November 20. (péntek) Dél-Komárom -17.00: Tímárok, vargák, csizmadiák és cipészek Komáromban - kiállítás­megnyitó a Klapka György Mú­zeumban. Komárom-17.30: Mementó- id. Stirber Lajos amatőr festő és Stirber Péter festőművész­restaurátor hangversennyel összekötött kiállításának meg­nyitója a Csemadok galériában. A december 20-ig megtekinthető tárlatot Nagy János szobrászművész méltatja. Közreműködik a VMK és a Jókai Mór Alapiskola Gaudium Vegyes Kara és hangszeres kamarazene- kara, Nagy Ferenc és Strirber Bi­anka. Komárom -19.00: Krízis, meg­küzdés, személyiségfejlődés - Bagdy Emőke pszichológus elő­adása a városi művelődési köz­pontban. Pozsonyeperjes-18.00: Vad­kerti Imre, Zsapka Attila és Sípos Dávid koncertje a kultúrházban. Párkány-17.30: Fiala Ilona Néhány szelet és Ólomsúly című könyvének bemutatója a városi könyvtárban. Párkány -11.00: rendhagyó iro­dalomóra Varró Dániellel a városi könyvtárban. Ipolyság-18.00: Egymás mel­lett, vagy együtt élünk a társunk­kal, házastársunkkal - Strédl Teréria előadása az Eső étterem­ben. Feketenyék-18.30: A migráns- válság előzményei és következ­ményei Európában, Szlovákiában és Feketenyéken - előadás és be­szélgetés a szabadidőközpontban. Vendég: Krajcsír Lukács elemző. Felsőszeli -18.00: Szeretet a ho­rizonton - Jakubecz Márta köny­vének bemutatója a kultúrházban. Kassa -18.00: Komédiák - a Monori Színház előadása a Thália Színházban. Főbb szerepekben Besenyei Emma és Pelsőczy László. Jobban őrzik a bősi menekülttábort Fokozottan ellenőrzik az országhatárt és a fontos objektumokat BARTALOS ÉVA —WSü, —I |i I 1 Szeptemberben érkeztek az első menekültek a bősi táborba (A szerző felvétele) A pénteki párizsi terrorcselekmények után Robert Fico kormányfő kijelentette, intenzívebben ellenőrzik a stratégiailag fontos szlovákiai objektumokat, köztük a bősi vízerőművet és a menekülttábort is. EsEI Marianna Paulíková, a rendőr- főkapitányság kommunikációs osz­tályának vezetője lapunknak el­mondta, országszerte növelték a jár­őröző rendőrök számát. „A hagyo­mányos rendőrségi teendőkön kívül a járőrök feladata a határszakaszok fo­kozott ellenőrzése. A belső ország­részekben különösen ügyelnek azok­ra a helyekre, ahol sok ember van egyszerre, egyebek mellett a sport- és kulturális események helyszínére, a repülőterekre, a stretégiailag fontos objektumokra és a hivatalokra” - tá­jékoztatta lapunkat Paulíková. Kér­désünkre, hogy a bősi menekülttá­borban élő mintegy ötszáz menekült biztonsági kockázatot jelenhet-e, Pa­ulíková azt válaszolta, a biztonsági erők figyelik és értékelik a fenyege­téssel és a támadással összefüggő biztonsági kockázatokat. „Függetle­nül a bőrszíntől, a faji, nemzetiségi és vallási hovatartozástól” - hangsú­lyozta a szóvivő. A párizsi merény­letek óta közel kétezer rendőr van szolgálatban az országban, mintegy kilencszázzal több, mint korábban. A járőrök számát közel a duplájára emelték. Bősön is érzékelik a foko­zott rendőri jelenlétet. Egy lakos ar­ról számolt be, hogy a hét közepén egész délután egy nagyszombati jelzésű rendőrautó állt a helyi bevá­sárlóközpont előtt. Hozzátette, speci­álisan felszerelt rendőrök posztoltak az üzlet előtt. Szeptemberben érkez­tek az első menekültek a bősi komp­lexumba az ausztriai táborokból. Ak­kor a belügyminisztérium leszögezte, növelik a helyi rendőrség létszámát és modem kamerarendszert telepítenek a községbe. Bős hetvenezer euró tá­mogatást kapott a kamerarendszer kiépítésére. Fico korábban kijelen­tette, a Bősön elszállásolt menekül­tek tisztában vannak azzal, hogy ha szabályszegést követnek el, kockáz­tatják a menedékkérelmük pozitív el­bírálását. Kétezer-ötszáz raklapnyi jótékonyság LECZO ZOLTÁN A lefoglalt raklapok egy ismert márka hamisítványai. EHznnHn Szokatlan, ám a fűtési szezonban tagadhatatlanul hasznos felajánlást tett a Nagymihályi Vámhivatal, amely 2423 raklapot kínált fel jóté­konysági célokra. Klára Baloghovának, a szervezet szóvivőjének tájékoztatása szerint a vámosok a raklapokat korábban azért foglalták le, mert fennállt a gyanúja, hogy egy ismert márka ha­misítványai. Az ilyen lefoglalt ter­mékeket a hatályos törvények sze­rint a vámhivatal jótékonysági cé­lokra ajánlhatja fel, ám az is szabá­lyozott, ezeket milyen szervezetek A hamisított raklapoknak szociális intézmények is hasznát vehetik (A Nagymihályi Vámhivatal felvétele) vagy intézmények kaphatják meg. A felajánlást tevők tehát egyebek mellett segélyszervezetek, jóté­konysági nonprofit egyesületek, il­letve szociális létesítmények és egészségügyi intézmények jelent­kezését várják, amelyek a raklapo­kat - például fűtési célokra - hasz­nosítanák. A jelentkezőknek a kér­vényükben azt is fel kell tüntetniük, hány lapra tartanak igényt, és azo­kat hogyan, illetve hol szeretnék felhasználni. Az igényléseket de­cember 15-ig kell elküldeni a Colný úrad Michalovce, Plynárenská 4, 071 01 Michalovce postacímre. A felajánlásról bővebb felvilágosítás Martina Fabiánovától a 056/687 24 56-os és a 0905 321 381-es telefon­számon, illetve a martina.fabianova @fmancnasprava.sk e-mail-címen kérhető. Igazgatót keresnek a párkányi városi művelődési központ élére GULYÁS ZSUZSANNA Igazgatóként két évet töltött funkciójában Szabó Bernadett, a városi művelődési központvezetője. A képviselő-testület októberi ülésén közölte, hogy távozik funkciójából. Utódját már keresik. i-JM'Mííä Az érdeklődők november 24-ig jelentkezhetnek. Szabó Bernadettet, aki korábban a párkányi gyermekotthonban dolgo­zott, két éve nevezték ki a posztra. Elődje, Natasa Simonková mind­össze négy hónapot töltött ebben a funkcióban. Simonková röviddel megválasztása után közölte: szemé­lyes okokból csak rövid időre tudja vállalni a megbízatást. Négy hóna­pig két munkakörben kellett helyt állnia: a művelődési központ veze­tése mellett korábbi beosztásában - a Danubius mozi vezetőjeként - is tovább dolgozott. Közben a város lázasan kereste az utódját. Az igaz­gatói posztra kiírt első pályázat nem volt sikeres. Az állásra hatan jelent­keztek, de egyik jelölt sem felelt meg a kritériumoknak. A jelentkezők kö­zött volt Szabó Bernadett is, aki má­sodszorra már teljesítette a követel­ményeket. A másodszor kiírt pályá­zatra tizenegyen jelentkeztek. Vol­tak közöttük olyanok is, akik saját bevallásuk szerint csak azért pá­lyázták meg az állást, mert nem volt munkahelyük. A pályázati feltételek a két évvel korábbi kiíráshoz képest kissé módosultak. A főiskolai vég­zettség és a vezetői gyakorlat ugyan továbbra is szerepel az elvárások között, de a pályázónak jelentkezé­séhez már nem kell csatolnia a művelődési központ, a mozi és a könyvtár lehetséges összevonásá­nak koncepcióját. Szabó Bernadett viharos távozá­sát a képviselők döbbenten fogad­ták. Szándékát rendkívüli testületi ülésen, a városi lap alapszabályának tárgyalásakor jelentette be. Mivel a tárgyalási rend nem tette lehetővé, Szabó Bernadett nem kapott szót, hogy döntését részletesen megindo­kolja. A képviselőknek és lapunk­nak ezért elektronikus levélben küldte el beszédét. „Úgy tartom, hogy az embernek meg kell őriznie az önbecsülését, és nem hagyhatja, hogy nyilvános megaláztatásnak le­gyen kitéve, illetve olyanok kritizál­ják a munkáját, akik nem értenek hozzá, és még egy rendezvényen sem vettek részt” - áll a terjedelmes in­doklásban. Szabó Bernadett vissza­hívását korábban maguk a képvise­lők kezdeményezték, ám a szavazás idejére többen meggondolták ma­gukat, és az igazgató posztján ma­radhatott. A visszahívást a képvise­lők elsősorban a Párkány és Vidéke című városi újság körüli botrány mi­att indítványozták, de döntésükben közrejátszott a közbeszerzési felté­telek önkényes megváltoztatása és a költségvetés-túllépés is, amire a szeptember 29-i szavazást megelő­zően Fekete László (MKP) és František Árendás (független) kép­viselő is utalt.

Next

/
Thumbnails
Contents