Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-18 / 266. szám, szerda
www.ujszo.com | 2015. november 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Realistán a veszélyről Nem minden muszlim terrorista, de majd’ minden terrorista muszlim GÁL _ ZSOLT 'Átmossuk össze az iszlámot az erőszakkal, a menekültáradatot a terrorizmussal. Jó, de ne tegyünk úgy se, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. A párizsi merényletek kapcsán a két oldal megint a maga mondókáját fújja. Az egyik szélső- ség/ostobaság az, hogy minden muszlim, bevándorló vagy menekült, de legalábbis a többségük terrorista. A másik - miközben megalapozottan és többnyire okos érvekkel igyekszik cáfolni ezt - maga is gyakran hasonló felületes és kizárólagos megállapításokat tesz: az iszlámnak semmi köze az erőszakhoz, a menekültáradat és a növekvő bevándorlás nem növeli a terrorveszélyt stb. Ez ugyanúgy nem állja meg a helyét, mint a fenti leegyszerűsítések, még akkor sem, ha sokkal okosabb emberek mondják sokkal nemesebb célokból. Mert az egyszerűen tény, hogy az elmúlt két évtized összes, nagyobb emberáldozatot követelő európai terrormerényletét iszlamista terroristák hajtották végre, akik muszlim bevándorlók vagy leszármazottaik voltak. Az egy szem norvég tömeggyilkos, Anders Breivik kivételével. (A másik kivételt az oroszországi - csecseneknek tulajdonított - házrobbantások képezhetik, amelyek közül néhány mögött az orosz titkosszolgálat álhatott - már ha igaza volt a láb alól eltett Alexander Litvinyenkó- nak). Azt is naivitás feltételezni, hogy az Iszlám Állam nem fogja kihasználni a hatalmas menekülthullámot arra, hogy embereit Nyugat- Európába juttassa. Egyszerűen a dolgok logikájából következik, hogy minden alkalmat megragad, hiába van három más típusú toborzási vagy logisztikai, műveleti lehetőség - és akár mind lehet hatékonyabb - attól még igénybe veszi a negyediket is. Céljai szempontjából ez teljesen logikus, nem? Az iszlám „mosdatása” is nagy erőkkel zajlik minden merénylet után. Igen, jó szándékkal és tény, hogy nagyon sok interpretációja lehet. Le lehet belőle vezetni a többi emberrel való békés együttélést, de ugyanúgy a „hitetlenek” elleni állandó fegyveres harcot is. Az mindenesetre történelmi tény, hogy már a vallás alapítója, Mohamed próféta is nemegyszer kiirtotta ellenfeleit, és hogy a vallást jórészt hódító háborúkkal teijesztették. Ami alapjában különbözteti meg a többi világvallástól. Szóval az „iszlám a béke vallása, semmi köze az erőszakhoz” típusú megállapítások a valóság falán törnek darabokra. Persze van keresztény fundamentalizmus, meg európai, hindu stb. nacionalizmus is, csak egyszerűen (mostanában) kevesebb vér tapad bozzá. Huntington megállapítása az „iszlám véres határairól” helytálló, azzal a kiegészítéssel, hogy az iszlámon belül ugyanannyi, vagy talán még több véres határ húzódik. Szóval a reális képlet viszonylag egyszerű: a növekvő muszlim bevándorlás növeli az európai terrorveszélyt. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója Fico a frászt hozza népére MARIÁN LEŠKO emzetközi megfigyelők az európai ügyekért felelős lengyel miniszternek adták a párizsi terrorra adott legrosszabb megnyilvánulásért járó díjat. Konrad Szymanski a következőt mondta: A terrortámadás után Lengyelországnak nincs semmilyen politikai lehetősége, hogy megvalósítsa az Európa Tanács menekültek elosztására vonatkozó döntését. A lengyel miniszter azért „győzhetett”, mert külföldön kevesen figyelik, hogy miket mond híveinek a szlovák kormányfő. Egyetlen uniós kormányfő sem kapcsolta össze olyan egyértelműen a menekültválságot és a terrortámadást, mint Robert Fico. A Smer elnöke ignorálja a legjobban azt a tényt, hogy a menekültek többsége azért indult el, mert minél távolabb akar lenni az Iszlám Állam őrült terroijától, és az olyan merényletektől, amelyek Párizsban történtek. Fico igyekezett minél hamarabb kijelenteni - nehogy valaki megelőzze -, hogy az EU menekültekhez való hozzáállása alapvetően elhibázott. Ismét igazolást nyert, hogy nincs olyan tragédia, amit egyes politikusok ne próbálnának kihasználni. Fico kijelentései, hogy a szlovák biztonsági alakulatok „minden egyes muzulmánt megfigyelnek, aki az ország területén van”, hogy ellenőrzik a menedékkérőket is, továbbá megerősítették a vízi erőművek és a vegyi raktárak őrzését, azoknak szólnak, akik egyébként is azt gondolják, hogy minden rossz a menekültektől származik. Előttük tetszelgett azzal a kijelentéssel, hogy a szlovák hatóságok minden egyes illegális bevándorlót őrizetbe vesznek. Mert aki a kormányfőt hallgatja, az tudja, hogy nem me- nekültekjönnek, csakis illegális bevándorlók. Radoslav Stefančík politológus pontosan fogalmazott: Fico első kormányzása idején munkaeszköznek tekintette a hazugságot, a mostani Fico pedig a félelemkeltést tekinti munkaeszköznek, hogy növelje támogatottságát. Fico üzenetének lényege a következő: „A párizsi terrortámadások bizonyítják, hogy Szlovákia álláspontja a menekültkérdésben helyes”. Mondta ezt még az előtt, hogy kiderült volna, az egyik terrorista igyekezett elhitetni magáról, hogy menekültként érkezett Európába. Akkor most az összes európai vezető viszonyuljon úgy a menekültekhez, mint Fico? Ez azt jelentené, hogy az európai határokon, a pengés drótkerítések között sokkal többen halnának meg, mint a rettenetes párizsi merényletekben. Wlodzimierz Cimoszewicznek feltették a kérdést, mi zavaija leginkább Szymanski kijelentésében. A volt lengyel külügyminiszter és kormányfő azt válaszolta, főleg az, hogy a civilizált világ szemében Lengyelország egy polcra került Fico szlovák kormányfővel és Marie Le Pennel, a francia Nemzeti Front elnökével, „ami a lehető legrosszabb társaság”. A szerző a Trend hetilap kommentátora FIGYELŐ Fegyverbe, menekültek! A százezrével Európába érkező szíriai bevándorlók felállíthatnának egy hadsereget, amely harcba száll hazájuk szabadságáért - vélekedett Witold Waszczykowski, a kinevezésre váró lengyel külügyminiszter. „Szíriaiak százezrei érkeztek Európába. Alakíthatnának egy hadsereget, hogy a segítségünkkel felszabadítsák a hazájukat” -jelentette ki a közszolgálati televízióban. A továbbiakban kifejtette, el kéne kerülni, hogy mi Szíriába küldjük harcolni a katonáinkat, miközben szíriaiak százezrei a kávéjukat iszogatják Berlin főutcáján vagy Európa más városaiban. (MTI) MKP - ez a lista a végső, ha most sem sikerül, akkor már soha H étvégén - bár az egész világ Párizsra figyelt - az MKP összeállította választási listáját. Korábban már leírtuk itt, hogy a második ciklusát parlamenten kívül töltő párt számára ez a harc lesz a végső. Ha most sem jön össze, 2020-ban már nem is érdemes megpróbálni. 2010-ben és 2012-ben az MKP egyaránt 109 ezer szavazatot kapott, ami az első esetben 4,33, a másodikban 4,28 százalékot jelentett. A pártszakadás utáni első bukás sokként érte a pártvezetést és a szavazótábort. Iveta Radičová kormányának bukása akár még jó lapokat is oszthatott volna az MKP-nak, melynek meggyőződéses hívei csaknem ugyanolyan számban járultak az urnákhoz, mint két évnek előtte, mindössze 155 szavazót vesztett, ami parlamenten kívülről elég jó eredmény volt, de hát miként a focit gólokra, a választásokat öt százalékra -játsszák. Ha végigtekintünk a hazai pártok életciklusán, azt látjuk, hogy aki kikerült a parlamentből, az - az SNS-t leszámítva - nem tudta vissza- küzdeni magát. Az pedig, hogy valamely párt két kívül töltött ciklus után kapaszkodjon vissza, példátlan. Március 5-én tehát az MKP vagy felülírja az evidenciákat, vagy követi azokat, megindulva a regionális párttá válás, vagy a felmorzsolódás felé. Sejti ezt az MKP is. S mivel a Híddal való együttműködés a most parlamentben levő párt rövid távú politikai céljainak oltárán feláldozódott, és a szlovák pártokkal sem sikerült dűlőre jutni, az MKP-nak a fennmaradó erőforrásokra kell támaszkodnia. Ezek első látásra szűkösnek tűnhetnek, de ha közelebbről megnézzük, talán nem is annyira. Az első húsz helyet részben a saját káderek újrapozicionálásával, részben „akvizíciókkal” (Fiatal Függetlenk, ICS) sikerült úgy alakítani, hogy legalább ajelöltek fele fiatal, vagy politikai értelemben annak mondható. A lista nem tekinthető pusztán pártlistának, további négy másik csoport integrációjára törekszik. Az ICS alakulása, különösen, amióta a párt veteránjai 2004-ben szárnyvonalra tették őket, külön írást érdemelne, mindenesetre a papíron meglevő önállóság ellenére itt azért az MKP saját gyerekéről van szó. A Fiatal Függetlenek egy részének eddig legfeljebb az önkormányzati politikában nyílt alkalma kipróbálni magát. S bár a pártkötődések alapszervezeti vagy családi szinten itt is tetten érhetők, a tagok alkalmasak lehetnekjól körülhatárolható szubkultúrák bevonására, legalábbis az ifjúság köréből. Ok és az ICS nem feltétlenül szívlelik egymást, de úgy látszik, sikerült lenyelni a békát, ahogy a gútai MKP-soknak is, mikor az őket ostorozó Halász Béla a Fontos Vagy! mozgalom képviselőjeként felkapaszkodott a lista farkára. A komáromi klán viszont nem tudott ilyen nagyvonalú lenni Petheő Attilával, akinek fő bűne, hogy komolyan gondolta az együttműködést a Híddal, így ő most nem játszik. A legnagyobb meglepetés valószínűleg Somogyi Szilárd Mi Magunk Mozgalma négy tagjának szerepeltetése. Somogyinak 2010-ben az SaS listáján sikerült a törvényhozásba jutni, majd a pártból a liberálisok számára túlságosan baloldali elképzelései miatt távozni kényszerült. Azóta tárgyalt más pártokkal, többször lebegtette a pártalapítást, végül mozgalmat alapított. Az SaS-beli tevékenység és a balos fordulat után Somogyi politikailag nehezen olvasható, magyarán: valószínűleg kevesen tudják, mit szeretne elérni. Az MKP listája jóval nyitottabb a két korábbinál. Az, hogy több politikai veterán, például Bauer Edit vagy Miklós László nem igyekezett az élbolyba, szimpatikus lehet. A hatos számmal induló Szigeti Lászlónak, és a 90. helyen levő Tóth Ernőnek folyamatban levő bírósági ügyei vannak. Az ártatlanság vélelme természetesen megilleti őket, ám talán bölcsebb lett volna, ha pártjuk érdekében megteszik a nagyvonalú gesztust —különösen a 90. helyről —, és nem vállalják a jelölést. A lista a párt lehetőségeihez mérten akár még jónak is mondható. A legfeszítőbb kérdés az, hogy mennyi most a 2012-es 109 ezer, mennyire erodálódott négy év alatt a szavazó- bázis. Még ennél is fontosabb, milyen üzeneteket fognak megfogalmazni, és a viszonylag fapados költségvetéssel hány embert tudnak elérni, és hogyan tudnak mozgósítani. Ugyanis - a részvételi arány függvényében - kellene még pár tízezer szavazó, hogy nyugodtan hátradőlhessenek. Nem egyszerű feladat, de nem teljesíthetetlen.
