Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-12 / 262. szám, csütörtök
121 ISKOLA UTCA 2015. november 12. | www.ujszo.com Halloween parti a gútai magániskolában Iskolánkban ismét felpezsdült a diákélet. Diákjaink ezúttal október 27-én este gyűltek össze az iskola oszlopgalériájában egy fergeteges Halloween partira. A jó hangulat kedvéért a tanulók jelmezt és álarcot is öltöttek magukra. A legjobb öltözékeket értékes nyereményekkel díjaztuk. Három kategóriában indult verseny: 1. a legijesztőbb jelmez; 2. a legbevállalósabb jelmez: 3. a legötletesebben kivitelezett jelmez. A legijesztőbb jelmez címét Persei Barbara I. C osztályos tanuló nyerte el, a legbevállalósabb jelmezt Balián Zsolt, a II. D osztály diákja öltötte magára. A legötletesebben Zsigrai Eszter és Mady Tamara, a II. C diákja kivitelezte a jelmezét. A jó hangulatról és a pörgős zenékről Csíkel Tamás III. D osztályos diák gondoskodott. A részvevők négy órán keresztül ropták a táncparketten. A hangulat fantasztikus volt. Reméljük, aki idén lemaradt, a képeket látva alig várja majd, hogy jövőre ő is részt vegyen az év legnagyobb buliján. Ivanics Éva Az egészség jegyében Október végén a Munka Utcai Alapiskola felső tagozatosai számára minden az egészség jegyében zajlott, ugyanis Egészségnapot tartottunk. Indításképpen a tanulók két szakmai előadást hallgattak végig. Dr. Podlupszki Csaba az egészséges táplálkozásról, Liška Márta a szakszerű elsősegélynyújtásról beszélt. A hallott jó tanácsokkal felvértezve a tanulók egy feladatsor megoldásával bizonyíthatták, hogy valóban elsajátították a hallottakat. Ezt követően egészséges tízóraikat, gyümölcs- és zöldségsalátákat készítettek, melyeket el is fogyasztottak. A napot a tanulók közös tornával koronázták meg, majd az „Erőt, egészséget!” köszönéssel búcsúztak. Podlupszki Tímea Gyümölcs- és zöldségsalátákat is készítettek (Fotó: müai) Tök jó buli Tallóson Október 28-án másodízben rendeztük meg a tallósi kastély falai között, a tallósi magyar tannyelvű speciális iskolában az immár hagyománnyá vált tökfesztivált. Nagy izgalommal kezdtünk neki a munkának, töklámpásokat és madárijesztőket készítettünk. A munka nagyon vidám hangulatban folyt, melynek végeztével töklámpás-kiértékelő konferenciát tartottunk zsíros kenyér majszolá- sa közben, és kiértékeltük a legvidámabb és legötletesebb alkotásokat. Munkáinkat elhelyeztük az épület főbejáratánál, ahol iskolai zenekarunk kíséretével vidám kis dalokat énekelve kiűztük kastélyunk gonosz szellemeit. Nagy Anikó igazgató Töklámpásokat, madárijesztőket készítettek (Fotó: tmtsai) A Kápolna-domb takarítása Nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába (Fotó: osai) BATHÓ SYLVIA Megérkezett a borongós őszi idő, hullanak a falevelek, potyog a gesztenye. Az utolsó takarítások folynak a kertekben, parkokban. Konténerekbe kerül a lehullott lomb, a levágott ág, mindenféle eldobott hulladék, szemét. November 4-én az ógyallai speciális iskola alsó tagozatos tanulói felszerelkeztek gereblyékkel, lapátokkal, szemeteszsákokkal és a tízórai szünet után elindultak a Kápolna-dombra, ahol nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába. A nagyobbak a Konkoly Thege- síremlék környékét tették rendbe: kiszedték a beton mellől a gazt, elgereblyézték a talajt, letisztították a síremléket, összegyűjtötték az eldobált szemetet: mindenféle papírt, rongyot, sőt autóba való apróbb alkatrészeket is. A kisebbek a fák leveleit kezdték gereblyézni, amikor valaki felkiáltott: ,Amennyi gesztenye!” Rögvest elhatározták, hogy a sok mosolygós, csillogó gesztenyét zsákba gyűjtik. Az egyik kislány elmondta a többieknek: télen az erdészek majd megetetik az erdei vadakkal az összegyűjtött „csemegét”. Az apró kezek fáradhatatlanul kapkodták a barna gömböket, egykettőre tele lett két zsák. Ezután a ge- reblyék kerültek a kezekbe, s egyre nőttek a levélkupacok. A nagy halmokat zsákba rakták, hamarosan sok-sok zsák sorakozott egymás mellett tele levéllel, szeméttel. Kétórai munka után megpihenhettek a szerszámok, a szorgos kezek befejezték a munkát. Mindenki elégedetten nézte a halomba rakott zsákok sokaságát. Az iskolába visszatérve helyükre kerültek a megtisztított gereblyék, lapátok, a gesztenyéket dobozba öntötték és száraz helyre rakták. A jól végzett munka után bizony mindenki rávetette magát a maradék tízóraira. A gyerekek jó és szép munkát végeztek, mindenki ellenőrzőjébe bekerült a megérdemelt csillagos egyes. Pillanatképek az alistáli napközisek életéből Volt „mesés délután" és Kívánságok éjszakája is, amikor közel 100 lampion világította meg az iskola sportpályáját (Fotók: cmai) HORVÁTH ANDREA A mindennapi megszokott tevékenységek, vagyis a tanulás, leckeírás mellett sok más érdekesség is történik ám nálunk, az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola napköziseinél. Benedek Elek, a kicsik Elek nagyapója, a magyar gyermekirodalom megteremtője, a nagy székely mesemondó születésnapját ünnepeljük szeptember 30-án. A sokunk által ismert és szeretett Halász Zsuzsa nénit láttuk vendégül ezen a napon a népmese világnapja alkalmából. Számunkra és a tanító nénik számára is lényeges, hogy vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvénye, értékes mesebeli kincseket. Zsuzsa néni két mesét hozott nekünk. Érdeklődve, figyelmesen hallgattuk a történeteket. Egymást megelőzve próbáltunk válaszolni a mesékkel kapcsolatos kérdésekre, hiszen a jó válaszért jutalom is járt. Köszönjük ezt a „mesés” délutánt. Október 5-én Votrubcová Andrea bábművész előadását tekinthettük meg. Izgatottan figyeltük Misi, a főhős történetét, aki minden körülmények közt szeretett volna jó gyerek maradni. A bábjáték a barátságról, a segítőkészség fontosságáról szólt. Október 28-án a napköziben megtartottuk a már hagyományossá vált Halloween partit is. Vidáman szórakozott minden lelkes boszi, denevér, szellem. Ugyanezen a napon első ízben került sor a Kívánságok éjszakája esténkre, amikor lampionok segítségével juttattuk el kívánságainkat, kéréseinket a „megfelelő helyre”. Közel 100 lampion fénye világította meg a Corvin Mátyás Alapiskola sportpályáját. Diákok, szülők, nagyszülők árgus szemmel figyelték, vajon merre repíti a kellemesen lengedező szél kívánságaikat. Az érkező vendégeket forralt borral és teával üdvözöltük. Nagy örömünkre szolgál, hogy már az első alkalommal sikerült ennyi kedves embert, napköziseket támogató szülőt közénk csalogatni. Már csak apró csillagokként világítottak lampionjaink, amikor megegyeztünk, ez az este ismétlést kíván. Tehát jövőre veletek, ugyanitt! Ha bármilyen óhajod, sóhajod van, csatlakozz bátran!