Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-09 / 259. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2015. november 9. PIHENŐ Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Elsősorban az jellemző önre, hogy minduntalan azt feltételezi, egyedül ön tudja, egy-egy problémát milyen taktikával, hogyan kellene megoldani. Most főként munkatársaival való kapcsolatában lehetnek feszült pillanatai. Bika (IV. 21.-V. 21.) Az elkövetkező napok az önkéntes visszavonulásról szólhatnak, amikor alkalma nyílik majd arra, hogy gondolatait rendezze, átgondolja életét és kapcsolatainak a minőségét. Ha él a kínálkozó alkalommal, akkor nagyot léphet előre. Ikrek (V.22.-VI. 21.) Anyagi helyzete miatt jobban aggódik, mint ahogyan az indokolt lenne. Ez azt is jelenti, hogy nem érzi magát kellően biztonságban pénzügyileg, és ez az érzés, megtörténhet, hogy teljesen független a valós helyzettől. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Talán túlságosan is szigorú önmagához ebben az időszakban. E szigor hátterében meghúzódhat egy olyan félelem is, amely azt sugallja önnek, hogy ha elveszíti a kontrollt önmaga felett, akkor már nem tudja visszaszerezni. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Megtörténhet, hogy többé nem tudja irányítani az eseményeket, s nem lesz beleszólása, hogy miként is alakuljanak a dolgok. Elképzelhető, hogy ösztönei, temperamentuma átveszik az irányítást a logika felett. Xf Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Az ön körül lévő erők arra ösztönözik, hogy újra gondolja át, melyek azok az értékek, amelyek fontosak önnek. Ezeknek az értékeknek nem kell feltétlenül Új taggal bővült George Clooney családja: a színész és felesége, Amal egy bájos, basset hound fajtájú, Millie névre hallgató kutyalányt fogadott örökbe. A párnak egyébként már van egy, szintén menhelyről örökbefogadott kedvence, a Louie nevű cocker spániel. George már többször kifejtette, hogy nem ragaszkodik a gyerekvállaláshoz, de úgy tűnik, négylábú kedvencek terén nem bánja, ha bővül a szeretteik száma. (SiTA/AP-feivétei) 19 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 5 7 6 8 4 3 5 8 4 6 1 .... 2 4 1 8 2 5 6 3 3 9 4 5 1 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Növények: FÜRTIKE TAMARISKA TÁMICSLONC TÁRNICS TÁSKAVIRÁG TATÁRVIRÁG TÉLIZÖLD TÉLTEMETŐ TERNYE TIGRISKE TISZTESFŰ TÖLGY TUJA c A K S 1 R A M A T N E Y N R E T L 1 Á 0 T K Ö R Ö Ö S D S L 1 C S L Z z P Ő K S N E G 1 T p Á T A C R Y L E R L E E V 1 Á É S M A G K M 1 M T F F Ü R T 1 E R Á Ű A J U T É L T Á T A T Á R V 1 R Á G Előző feladványunk megfejtése: tiszafa. anyagi javaknak lenniük. Lehetnek érzelmi vagy szellemiek is. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Sajnos nem mindig sikerül megtalálnia az összhangot másokkal, aminek az is az oka lehet, hogy mindig önmagából indul ki. Azt várja el másoktól is, amit saját magától. Gondolja azért végig a dolgot mert nem vagyunk egyformák! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Az elkövetkező napokban szinte állandóak lehetnek a konfliktusok és csatározások. A feszültség hátterében az áll, hogy nem hajlandó engedni makacsságából, s a környezetében élő emberek sem toleránsak, megértőek önnel. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Az is megtörténhet az elkövetkező napokban, hogy olyan személlyel kerül jogi vitába, akihez valamikor gyengéd szálak fűzték. Vigyázzon, nehogy ez legyen az akadálya annak, hogy bevessen mindent a győzelem érdekében! Bak (XII. 22.-1.20.) D Szeretné befektetni a pénzét és most lehetősége van értékesebb ingóság megvásárlására. Ez az ingóság minden pénzt megér, ugyanis egy idő után többszörösére nő az értéke. Ne aggódjon, jó döntést hoz! A hétvégén menjen el szórakozni, adja ki a feszültséget! Vízöntő (1.21.-II. 19.) Az utóbbi időben előszeretettel sértegeti szeretteit és munkatársait, pedig tudja, mennyit köszönhet nekik. Bár, ha lecsillapodik, igyekszik haladéktalanul bocsánatot kérni, de segít-e ez nekik abban, hogy túllépjenek a sértettségükön! Halak (II. 20.-III. 20.) Az ön szemszögéből nézve a dolgokat, igaza lehet abban, hogy néha szüksége van arra, hogy levezesse az indulatait. Mindenesetre igyekezhetne ezt bizonyos keretek között megtenni, hogy minél kevesebb legyen a megbántott ember! a felkockázott sütőtököt, a leveskockát, egy csipet sót és a curryt, majd alaposan : összekeveijük. Végül vízzel felöntjük, és addig főzzük, amíg a tök kellően ! puha lesz. (Arra figyeljünk, nehogy túlfözzük, elég neki kb. 10 perc.) Amikor a sütőtök kellően megpuhult, a negyedét kiszedjük a levesből, és félretesszük. Ezután hozzákeveijük a leveshez a mézet és a kókuszreszeléket, majd botmixerrel pépesítjük. Végül hozzáöntjük a tejszínt. Tálaláskor a levest a tányérokba rakott tökdarabkákra meijük. (recepttár) Mai receptünk Kókuszos sütőtökleves Hozzávalók: 1 db sütnivaló tök, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál margarin, 3 db húsleveskocka, só, 2 dl tejszín, 2 evő kanál méz, 3-4 evőkanál kókuszreszelék Elkészítés: A sütőtököt kisebb kockákra, a vöröshagymát apróra vágjuk. A vajat felhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk Mai időjárás Országszerte jobbára derűit égbolt várható. A nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 5 fok várható. EPERJES 8 #C ZSOLNA 13 »C POPRÁD 12 #C KASSA 9 °C TRENCSÉN 13 #C Szélirány Északkeleti szél. LOSONC 17 #C Éjszakai hőmérséklet l°c Nappali hőmérséklet 13 °C POZSONY 19 °C IrsekújvAr Ý 15 °C 19 °C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása Moszkva London ÍS'C Párizs 17°«. /■" .. *' Helsinki 3°C Oslo 9 “C 101C _ „ — *•*amé* Varsó ,, Berlin 12 °C 16 °C Budapest 16°C Madrid 22 °C Róma 23*0 AtHén 23 »O' Hétfő Gyűgy 17 °C Rozsnyó 15 °C Kedd Srl6»C Szerda Sff 17 “C :'9*c Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 23 °C Isztria 22 °C Dunaszerdahely 20 °C Szene 16 °C Jobbára borult égbolt Felhős égbolt várható. Ibiza 24 °C Dubrovnik 21 °C Komárom 17 °C Csorbató 8 °C várható. Török Riviéra 24 °C Várna 18 °C Ógyalla 16 °C Párkány 17 °C Pozsony se 20 °c Pozsony 18 °C Kréta 20 °C Zadar 21 °C Léva 17 °C Nagyszombat 16 °C Érsekújvár Se 20 °c Érsekújvár Se 17°C Rhodos 24 °C Kairó 23 °C Nagymihály 9 °C Losonc 17 °C Losonc Se 13 °C Losonc Se 15°C Ciprus 24 °C Malaga 24 °C Nagyrőce 15 °C Tőketerebes 10 °C Kassa Se 13°C Kassa 16 °C Szicília 24 °C Tunisz 23 °C