Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-23 / 245. szám, péntek
www.ujszo.com 1 2015. október 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Krisztusi korban A bátor, harmincas útkeresők, akik a szüleik nyakán élnek V an egy madár, aminek éles, pittyogó hangja van, s amikor hajnali ötkor vijjogni kezd a bokorból, biztosan tudom, hogy itt a tavasz. Csakhogy most ősz van, mégis vijjog. Az ablak nagy kirakat a világra, látok valakit teveszőrszínű kabátban, rózsaszín nadrágban, piros cipőben. Húsz éve - velem együtt - mindenki nőre tippelt volna. Pedig férfi az illető. Meglátogattam egy ismerősömet. Befutott a fia. Krisztusi kor és szakáll. Kiette a hűtőt, majd elmondta, mennyire sajnálja a mi megalkuvó nemzedékünket, amely csak beállt a sorba és robotol(t), s mennyire megveti a saját nemzedékéből azokat, akik ugyanezt teszik, ahelyett, hogy önmegvalósításra törekednének. Úgy, mint ő. Már a harmadik egyetemet hagyja ott, mert rájött, hogy ez sem érdekli, meg különben is, belefáradt a hajtásba, s talán elutazik valahova, hogy nyugodtan elmélkedhessen a sorsa és a küldetése felől. Az anyja, vagyis az ismerősöm rémült tekintetéből rájövök, hogy ezt az utat is ő fogja fizetni, akárcsak a fia eddigi életpróbálkozásait, s persze kiadásainak döntő többségét, mert odahaza lakik, étkezik, s 33 éve ellenére fél évnél tovább sehol sem dolgozott. De nem kérdezek semmit. Ismerem a választ. Ilyenek a mai fiatalok! Ilyen keveredett a világ! Igen. Keverednek a színek, megbolondultak az évszakok, s talán a madár is, a világ is keveredett, de az nem igaz, hogy ilyen egy tipikus mai fiatal. Tény, hogy az előző nemzedékhez képest sok iljú ember később vág bele az úgynevezett felnőtt életbe, vagyis később teremt önálló anyagi és párkapcsolati-családi egzisztenciát (őket nevezzük posztadoleszcen- seknek), de a többség nagyjából harminc éves kora körül azért már beáll a sorba, s ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy lőttek az önmegvalósításnak. A munka, a család és az önmegvalósítás nem zárja ki egymást. Sosem zárta ki. Épp ezért nem tetszik, hogy az utóbbi időben egyre többször szerepelnek a médiában az ismerősöm fiához hasonló fiatalok, ami önmagában nem baj, csakhogy gyakran úgy állítják be őket, mint a bátor, eredeti, nem megalkuvó, azaz igaz(i), konzum- ellenes élet mintáját. Mint egy tökéletesen normális életutat. Szerintem addig normális valami, amíg az ember nem árt vele sem másnak, sem önmagának. De képzeljük el, hogy valamennyi krisztusi korban levő fiatal nő és férfi a szülei nyakán élne, nem dolgozna, tengene-lengene, bocs, keresné magát, s persze az igazi társát, mert sosem lehet tudni, ki is az... Meddig? Hogyan létezne a társadalom? Miből élne? Hogyan maradna fenn? S végső soron miből élne és hogyan maradna fenn ez a nemzedék, s ha lenne olyan, akkor az azt követő? Ez lenne csak a keveredés! ;---------------------------^ H AZARĎNAK RENDÜLETLENÜL LÉ&y ; Andy Vájná kaszinókirály (Cartoonizer) Oroszországba költözne a szír menekültet felrúgó László Petra LAPSZEMLE Amint lezárul az ellene zajló eljárás, László Petra, az N1TV kirúgott operatőre Oroszországba költözne, mivel Magyarországon nem érzi magát és családját biztonságban - írja a Szabad Európa Rádió honlapja. László Petra a Kremi-párti Izvesztyijának adott interjút. „Oroszországon gondolkozunk és azon, hogy elkezdünk oroszul tanulni. Fontos, hogy most elhagyjuk Magyarországot. A per után fogunk dönteni” - mondta a hírhedtté lett opera- tömő, aki a röszkei menekültözön idején, amikor a migránsok áttörték a rendőrsorfalat, többeket igyekezett elgáncsolni, felrúgni, köztük egy kislányt is. Utólagugyan bocsánatot kért, de mégis magát védte. Az Izvesztyijának adott interjúban is ugyanazt mondogatta, miszerint önvédelemből kellett belerúgnia mellette elfutó emberekbe, ez volt az ő védekezési mechanizmusa. „Nem láttam, hogy ez egy gyerek volt” - mondta, hozzátéve, hogy azt szúrta el, hogy nem szaladt el azonnal, hanem tovább filmezett. A Facebook működésével elégedetlen Nagy Alekoszhoz hasonlóan ő is megtámadná a közösségi oldalt, egyenesen a bíróságon. Szerinte ugyanis a Facebook gyorsan eltakarította az őt támogató spontán létrejött oldalakat, míg az őt elítélőeket meghagyta.„Egyet biztosan tudunk, azt, hogy be fogjuk perelni a Face- bookot. Be fogjuk bizonyítani azt is, hogy Oszamának (a felrúgott férfi - a szerk. megj.) nincs igaza. Egyébként is megváltoztatta a vallomását, először egy rendőrt okolt. A féljem be akarja bizonyítani az ártatlanságomat, ez számára becsületbeli ügy”. A nő az interjúban azonban nem beszélt arról a másik két gyerekről, akiket szintén megrúgott. A felrúgott szír férfi viszont közvetve László Petrának köszönheti sorsának jobbra fordulását. Az egész világ megismerte, és miután kiderült, hogy fociedző volt Szíriában, egy spanyol csapat, a Getafe edzői állást ajánlott fel neki, a kisfia pedig a Real Madrid sztárjával, Cristiano Ronal- dóval kézen fogva vonulhatott ki a pályára. (24.hu) A romaügyi biztos bukására LAJOS P. JÁNOS akorlatilag megbukott a Fico-kormány romapolitikája. Az értékelésen az elmúlt három évben egyetlen alkalommal sem szerzett 3,5-ös átlagnál jobbat, miközben idén - paradox módon - a kabinet romapo- litikájától vi%/nylag távol álló intézmény, a pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézetének (IFP| kezdeményezése kapta a legjobb osztályzatot -1 mínuszt. A Milan Simečka Alapítvány által fontosnak ítélt további kilenc területből három kapott hármasnál jobb, vagy ahhoz közeli osztályzatot, a többi négyest vagy ennél is rosszabb eredményt szerzett. Peter Pollák kormánybiztos - hároméves munkája alapján - 4,41 -es átlaggal megbukott. Három évvel ezelőtt már sejthető volt, hogy Pollák kormánybiztosi ténykedése nem lesz sikertörténet. Kezdődött azzal, hogy a reformjai első változatának és első intézkedéseinek bejelentését követően - amelyek még elsősorban az esélyegyenlőség megteremtéséről szóltak - a hangsúly a „szociális rendszerrel visszaélő romák” megrendszabályozására tevődött át. Ez jól látható, ha megnézzük a romareform 10 alappillérét, amelyből 6 arról szól, hogy az „alkalmazkodni nem tudó” romákat milyen hátrányok érik, ha nem tartják be a szabályokat. Ebben a sorban üdítően hat az IFP kezdeményezése. Lehet, hogy éppen annak köszönhető a jó értékelés, hogy viszonylag távol áll a problémakörtől. Azjutott eszükbe, hogy megnézik, hogyan viszonyulnak a munkaadók a roma munkavállalókhoz - csak és kizárólag a nevük alapján. Július és szeptember között 62 munkahirdetésre reagáltak, mindegyikre két éjetrajzot küldve, az egyikben jellemző szlovák nevet—például Tomáš Žilinský vagy Michal Kováč, míg a másikban tipikus roma nevet - Mário Lakatos vagy Dezider Oláh - használva. Az eredmény lehangoló. Az első csoportból a jelentkezők 40 százalékát behívták meghallgatásra, míg a másodikból csak 17 százalékot. A roma nevű jelentkezőknek mindössze 30 százaléka kapott valamiféle választ - még ha elutasítót is, míg a munkaadók az első csoportba tartozók 70 százalékának legalább azt megírták, hogy nincs rájuk szükség, vagy az állást már betöltötték. Addig már el sem kellett menniük, hogy személyesen el- küldjék a roma jelentkezőt az állásra, feltételezhető ugyanis, hogy a 17 százaléknyi meghívott roma közül csak 1 -2 ember kapta volna meg az állást, minden bizonnyal akkor, ha „fehér” jelentkező nem akadt. Ez egyértelműen mutatja a többségi társadalom hozzáállását. A többség leggyakoribb reakciója a romákkal kapcsolatos problémákra, hogy azért élnek oly nyomorúságos körülmények között, mert nem dolgoznak, csak a segélyt várják, és azt is néhány nap alatt elherdálják. Ehhez kell az a légkör, ami már hosszú ideje jelen van a társadalomban, amely szerint a romák csak „élősködnek” a többség által megteremtett javakon. Erre ráerősít a kormány is saját politikájával, például a már említett „alappillérekkel”, amelyek olyan színben tüntetik fel nemcsak a legrosszabb helyzetben élő roma közösségeket, hanem az egész roma társadalmat, hogy tőlük kell védeni a „bőkezű” szociális rendszerünket. És természetesen a roma kormánybiztosnak „otthont” adó belügyminisztérium sem a lakosság toleranciaszintjének növelésén dolgozik akkor, amikor a roma telepeket a rohamrendőrök - szigorúan megelőzőjelleggel - végiggumibotozzák. Amíg ez a légkör nem változik, amíg a roma jelentkezők akkor sem kapnak munkát, ha van és dolgozni akarnak, addig egy kormánybiztos nem csinál nyarat. Főleg, ha a legfontosabb minisztériumok többsége ellene dolgozik. FIGYELŐ Offshore háttér Andy Vájná mögött Ugyanaz az offshore-gyanús ne- vadai kapcsolatú vagyonkezelő cég áll Andy Vájná TV2-t felvásárló cége mögött, mint amelyik a kaszinói hátterében áll - írja a Heti Válasz. A hetilap szerint a Magyar Broadcastingot 25 százalékban az AV Investments vagyonkezelő vállalat birtokolja, ugyanaz a cég, amely az állami koncessziókat elnyerő budapesti Vajna-kaszinókat összefogó luxemburgi társaságok mögött áll tulajdonosként. 75 százalékban pedig egy friss bejegyzésű, szintén az AV Investments által ellenőrzött Super Station Kft. Ez utóbbi cég 2,5 milliárd forintnyi eurót tett be a Magyar Broadcas- tingba, hogy a nagyrészt hitelből bonyolított TV2-vásárláshoz legyen némi önrész - áll a Heti Válasz cikkében. Az AV Investments tulajdonosa ugyan 90 százalékban Andy Vájná, de a maradék 10 százalékot birtokló Cinergi Pictures Entertainmentnek kell utalni a maradék 10 százalékot, évi kétmillió dollárig, ennek az amerikai vállalatnak pedig az offshore paradicsom Nevadában van a központja. (HV) Harsányan ünnepel a kínai média Peking diplomáciai sikerként értékeli Hszi Csin-ping államelnök londoni látogatását. A kínai közvéleményt elárasztották az államfő útjának részleteit bemutató képsorokkal, amelyeken a királyi pompa dominált. A sajtóban azt az üzenetet hangsúlyozták szlogenként ismételve, hogy Peking és London a kétoldalú kapcsolatok aranykorába lépett. A kommentátorok a két ország közötti átfogó stratégiai partnerség „globális szintre” emelését harsogják. A kínaiakat elbűvölte a látvány, és büszkeséggel töltötte el őket a tisztelet, a protokoll, amelyben az ország első emberét és a különböző alkalmakhoz külön ruhakölteményekben megjelenő feleségét részesítették. (MIT)