Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-07 / 231. szám, szerda

18 ISKOLA UTCA 2015. október 7. | www.ujszo.com Újabb elismerés a TANDEM-nek Szorgalommal, kitartással a (nyelv)határokon túlra Guliš Dániel és Bopkó László, akikre méltán büszke a Pázmány Péter Gim­názium (Fotó: PPG) Újabb országos szakmai elisme­rést kapott a komáromi TANDEM nonprofit szervezet a pályaválasz­tás terén végzett munkájáért. A Karrier-tanácsadói díj 2015 (Ná­rodná cena kariéry 2015) verse­nyen a szakmai zsűri méltatta a munkásságukat. „Köszönjük a TANDEM nonprofit szervezetnek a karrier-tanácsadás, a karrierfej­lesztés és a magyar tanítási nyelvű alap-, illetve középiskolás diákok pályagondozása terén főleg Dél- Szlovákia területén évek óta vég­zett eredményes tevékenységüket. Programjaik jelentősen hozzájá­rulnak a diákok későbbi érvénye­süléséhez a munkaerőpiacon” - áll az értékelésben. A Karrier-tanács­adói díj 2015 versenyt az Eurogui­Dunaszerdahelyen idén szep­tember 24-26-án 35. alkalommal rendezte meg a Csallóközi Vásárt a város önkormányzata. E jelentős eseményen iskolánk, a Szabó Gyula 1. szám alatt működő Épí­tészeti Szakközépiskola saját ter­mékeivel mutatkozhatott be a vá­rosi hivatal vezetőségének kö­szönhetően a Dunaszerdahelyi Városi Sport- és Szabadidőpark­ban. Intézményünk diákjainak al­dance Központ - az EU-s tanácsa­dó-hálózat, az Euroguidance szlo­vákiai tagja - rendezi meg évente. „Nagy megtiszteltetés, hogy a szakmai zsűri értékeli a munkán­kat. Külön öröm, hogy kiemelték, mindezt magyarul tesszük Dél- Szlovákiában, mert így a nagykö­zönség is értesülhet arról, hogy ki­sebbségi környezetben is nívós szakmai munka folyik” - mondta Urbán Péter, a TANDEM vezető­je. „Ősszel négy pályaorientációs napot is szervezünk, hármat kö­zépiskolában és egyet alapiskolá­ban, így legjobbkor jön ez az elis­merés, mert lendületet és újabb motivációt ad a szervezéshez” - tette hozzá Borvák Mária program­koordinátor. (t-m)-kotásait vásárolhatta meg a hoz­zánk betérő látogató. Lakáskiegé­szítők sokaságából, gyermekbú­torokból, sőt virágkötészeti reme­kekből is kedvükre válogathattak. Köszönet jár diákjainknak, aszta­losainknak és virágkötőinknek, akik bebizonyították, hogy nem­csak az iskolánk falai között tud­nak érvényesülni, hanem a nagy- közönség előtt is megállják helyü­ket. Tamási Éva KOLLÁR KLAUDIA Az érsekújvári Pázmány Páter Gimnázium kát végzett diákja is németországi tanulmányi ösztöndíjat nyert. Az elmúlt tanévben világszerte mintegy 20 000 diák pályázta meg a DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst - Német Akadémiai Csereszolgálat) ötéves tanulmányi ösztöndíját, s közülük mintegy 120 diákot választott ki a bíráló bizottság, hogy Németországban végezhesse egyetemi tanulmányait. Ritkaság, hogy egy oktatási intézményből két diák jelentkezését is elfogadják. Ezért is érte nagy öröm az érsekújvári Páz­mány Péter Gimnáziumot a múlt tan­év végén, ugyanis két végzős diá­kunk, Bopkó László és Guliš Dániel is elnyerte ezt az ösztöndíjat. 2015 őszétől Bopkó László a Lipcsei Egyetem Fogorvostudományi Karán, Guliš Dániel pedig a frankfurti J. W. Goethe Egyetem Gazdaságtudomá­nyi Karán folytatja tanulmányait. A pályázat feltételül szabta a rend­kívül jó tanulmányi eredményeket, a tanulmányi versenyeken való rész­vételt, s igazolni kellett a pályázók­nak Cl szintű németnyelv-isme- retüket is. Ez utóbbi nem valósulha­tott volna meg, ha a Pázmány Péter Gimnázium nem tartozna azon kevés iskolák közé Szlovákiában, ahol im­már 2000-től DSD (Deutsches Sprachdiplom - Stufe I/II) vizsgafel­készítés folyik, s ahol Dani és Laci még 2013 decemberében sikeres nyelvvizsgát tett, majd 2014 tavaszán átvehették a Cl szintű nyelvismere­tüket igazoló dokumentumot. A vizs­Pöstyénben töltötték háromhetes szakmai gyakorlatukat a dunaszer- dahelyi Vidékfejlesztési Szakkö­zépiskola harmadéves vendéglátó­ipari és szállodaipari szakon tanuló diákjai. Céljuk az volt, hogy az el­méletben elsajátított tudás, továbbá az iskola felszolgáló-szaktanter­mében és tankonyhájában megszer­zett gyakorlati készségek és a kör­nyék nagyszabású rendezvényein gyűjtött tapasztalatok birtokában megismerjék egy négy- (Esplanade) és egy ötcsillagos szálloda (Thermia Palace) működési mechanizmusát, valamint exkluzív éttermének szer­vezési struktúráját, kipróbálják ma­gukat választott szakmájukban egy profin működő „nagyüzemben”. Diákjaink szakács- és pincérfel­adatokat láttak el, aszerint, hogy ki milyen területen szeretne szakvizs­gát tenni. A felszolgálásban jeleske- dők pulíroztak, gondoskodtak a svédasztalok étel- és italfeltöltésé- ről, fagylaltkelyheket szolgáltak fel, ételkocsik segítségével szolgálták ki a vendégeket. A szakácstanulók a főszakács vezetésével top konyhai eszközökkel dolgozhattak. A szakmai tapasztalatszerzés mel­lett az ifjú hotelakadémisták szlovák, angol és német nyelvi kompetenciái is erősödtek, ugyanis a nemzetközi vendégek kiszolgálásakor idegen­gára való felkészülés évekig tartott, és nagy adag szorgalomra, kitartó és céltudatos munkára volt szükség, va­lamint a helyi némettanárok mellett a felkészülést irányító németországi lektomő, Katja Zimmermann szak­tudására és kiváló munkájára. A ta­nulás során nagy motivációs erőt je­lentett mindkét diákunk számára, hogy nagyszerű iskolai eredménye­iknek, aktív munkájuknak és pozitív hozzáállásuknak köszönhetően már a DSD-vizsgára való felkészülés alatt is egy hónapos nyári németországi ta­nulmányutat nyertek, ezúttal a PAD (Pädagogischer Austauschdienst) jó­voltából. Máig emlékezetes szá­munkra Guliš Dániel, az ünnepélyes DSD-diplomaosztón mondott ünnepi beszéde, ahol - természetesen néme­tül - rendkívül találó módon méltatta A szakácstanulók modern konyhai eszközökkel dolgozhattak (Fotó: vsz) nyelv-tudásukat is be kellett vetniük. A szállodák vezetői elégedettek vol­tak diákjaink munkájával, dicsérték pontosságukat, megbízhatóságukat, elméleti felkészültségüket és szak­mai jártasságukat. Tanulóink öröm­mel térnek vissza jövőre Pöstyénbe, elsősorban a kitűnő szakmai lehető­ségnek köszönhetően, valamint azért is, mert a fürdőváros szépsége is ma­gával ragadta őket, és rengeteg bará­tot szereztek. (ki) a DSD programot, és mondott köszö­netét az iskolának ezért a lehetősé­gért. Nagy on jó kezekbe került ezúttal ez a két ösztöndíj, s talán tényleg meg­történik néha az, amit a mesékből is­merünk: hogy a valódi tudást, szor­galmat, tehetséget, a kitartó munkát valakik, valahol díjazzák, elismerik, s hogy tényleg meg lehet mászni a nagy hegyet, csak elszántság, erő, tudás és intelligencia kell hozzá. Dani, Laci, ez az ösztöndíj egy út kezdete, az igazi munka most kez­dődik számotokra. Ehhez az úthoz pedig nem kell több vagy más, mint amit eddig is bizonyítottatok: pozi­tív hozzáállás, tanulás és kitartás. Nagyon sok sikert kíván nektek a Pázmány Péter Gimnázium tanári kara. Büszkék vagyunk rátok! Tisztújítás a Diákhálózatban Jablonca. A hétvégén tartotta 24. Hallgatói Parlamentjének őszi rendes ülését az egyetemisták ér­dekvédelmével, oktatásával és kulturális életével foglalkozó Di­ákhálózat. Az eddigi eredmények és a további tervek ismertetése mellett ünnepélyes tisztújításra is sor került. Az új elnökség: Ko­tiere Róza (elnök), Dobai Sza­bolcs (belügyi alelnök), Sólymos Karin (külügyi alelnök), Lukáč Eszter, Rigó Orsolya (gazdasági alelnökök), Bilás Zsuzsanna (marketingalelnök), Gyenge Ve­ronika (merketingreferens), Czí- mer Gábor (oktatásügyi refe­rens), programkoordinátorok: Paluska Zsuzsanna (Alma Mater- foszerkesztő), Köböl Klaudia (DiNaMit?), Tari Dávid (Felső- oktatási Tájékoztató Körút), In- czédi Lilla (Felvidéki TDK), Bó- gyi Csilla és Kotiere Rebeka (SzakGyak), valamint Bíró Szil­via (Learning Enterprises), He­gyi Barbara (ellenőr). A Diákhá­lózat továbbra is kiveszi a részét a kisiskolák melletti harcból, így a Hallgatói Parlament résztvevői elkészítették közös fényképüket „9 ^ 5” feliratú táblákkal a Szá- dalmási Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda épülete előtt, ily módon is csatlakozva a www.magyariskola.sk kezde­ményezéséhez. (dh.bzs) Melléklet az Uj Szóban! „Kis bűneink", amelyek öregítenek Sáfrányból is megárt a sok Évente 250 gyermek születik magzati alkohol szindrómával Hajtja a játékszenvedély? Október 8-án keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! ÚJ SZÓ iGESZSEC Gazdag kínálattal képviselték iskolájukat a Csallóközi Vásárban (Fotó: DÉSZ) Saját termékekkel Nyári szakmai gyakorlat sokcsillagos szállókban

Next

/
Thumbnails
Contents