Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-07 / 231. szám, szerda
RÉGIÓSPORT www.ujszo.com | 2015. október 7. Síkkal Csapatversenyben a házigazda dunaszerdahelyi birkózóklub alakulata végzett az élen Dunaszerdahelyi csapatbajnoki diadal ÁGH ISTVÁN Dunaszerdahely. Aranyérmet ugyan nem szereztek, de a csapatversenyben az élen végeztek a dunaszerdahelyi birkózóklub szérnyaikat bontogató tehetsógei a fiatalabb diákok szabadfogásban zajiá országos bajnokságán. Több dál-szlovákiai elsőság született. A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban húsz egyesület kilenc- venegy versenyzője tizenhárom súlycsoportban küzdött az érmekért, a pontokat érő helyezésekért. Mivel a 29 kg-os súlycsoportban a vág- besztercei Tmovecnak nem akadt ellenfele, ezért ő csupán első helyezettként került a krónikába. „Két versenyzőnk karnyújtásnyira volt az elsőségtől, de Csépi Bende- gúzt a komáromi Nagy Nikolas, Darvas Patrikot pedig a somoijai Szeder Mátyás győzte le. A két ezüstérem mellett a mieink további négy bronzéremmel gyarapították gyűjteményüket. A 40 kg-os súlycsoportban a sérüléséből nemrég felépült Szakács Dominik a bronzcsatában bánovcei ellenfelét fektette két vállra. Huszonnyolc év után rendeztünk Dunaszerdahelyen országos bajnokságot, melyet a csapatversenyben megszerzett elsőségünkkel aranyoztuk be” - értékelte a házigazda teljesítményét Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke. A viadalon kiváló teljesítménnyel kerültek rivaldafénybe a somoijaiak. „Bár kötöttfogásra szakosodtunk, védenceink két elsőséggel, igazolták sokoldalúságukat. Szeder Mátyás és Mezej József meggyőző fölénnyel diadalmaskodott. Matyi negyedszer, A 40 kg-os súlycsoportban a csallóköziek, Darvas Patrik, Szeiler Mátyás és Szakács Dominik játszották a prímet (Képarchívum) Jóska másodszor szerzett bajnoki elsőséget. Egyébként öt versenyzőt neveztünk, négyen közülük érmes helyezést szereztek” - hangzott Horváth István, a somoijai Gladiátor birkózóklub főedzőjének éremcsaták utáni mérlegvonása. A bősiek legeredményesebbike Csörgő Áron Arpád volt. „Áronnak a legnépesebb súlycsoportban, amelyben tizenöten voltak, az aranyérem megszerzéséig négy meccse volt, mindegyiket technikai tussal, azaz tíz pont különbséggel nyerte meg” - elevenítette fel az idén duplázó bajnokuk remeklését Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnök- főedzője. Az ünnepélyes eredményhirdetést követően immár negyedik bajnoki aranyérmével büszkélkedett a mada- ri Kovács Nicolas. „A bajnoki sikerek mellett szinte sorozatban nyeri a nemzetközi erőpróbákat, a szakemberek is felfigyeltek tehetségére, nagy jövőt jósolnak neki” - nyilatkozta lapunknak Nicolas eddigi pályafutását ecsetelve Kohút Milán, a madari birkózóklub elnöke. A Komáromi járást képviselő klubok birkózóinak remeklését a mar- celházai Galbavý Albin és a komáromi Spartacus versenyzője, Nagy Nikolasz bajnoki diadala nyomatékosította, a versenyen gútai versenyző is felállhatott a dobogóra. Hetényi gólparádé ÁBELGÁBOR Nyolcat rúgtak a listavezetőnek, és helyet cseréltek vele a táblázaton. Hatény/Kaszagfalva. A heté- nyiek hazai környezetben gólzáporos mérkőzésen 8:2 arányban kiütötték az addig veretlen listavezető ke- szegfalvaiakat a komáromi területi bajnokság VI. ligájának rangadóján. A vendégeknél szerepelt Szüllő Zsolt és Rigó Vilmos, akik korábban a hetényi gárdát erősítették. „Talán nem is akadt szurkoló a nézőtéren, aki ilyen lenyűgöző eredményre számított volna. Mindkét csapat tökéletesen ismeri a másik képességeit, így érdekes párharcra volt kilátás. Türelmesen és taktikusan játszottunk, ráadásul az akarással és a lelkesedéssel sem volt gond - tájékoztatott a történtekről Lucza Zoltán játékosedző, aki két góllal járult hozzá csapata diadalához. - Áz első játékrészben húsz perc lefolyása alatt négyszer találtunk be Nagy Zsolt kapujába, így gyakorlatilag eldőlt a meccs. Ezúttal is a saját stílusunkat erőltettük rá az ellenfélre, a labdát a földön tartottuk, és a sokmozgásos támadójátékunk meghozta a kívánt sikert. A soron következő két összecsapásunkat az újonc vágfü- zesiekkel és a szilasiakkal játsszuk, akik vélhetően bizonyítani szeretnék, hogy az elitmezőnyben való közreműködésük nem a véletlen műve.” „Számunkra kellemes meglepetés, hogy az élbolyban tanyázunk, a bajnokesélyes elleni szereplésünk azonban több mint bosszantó - nyilatkozta lapunknak Hupian László keszegfalvai klubelnök. - A lelkes ellenfél mindenben felülmúlt bennünket, végig többet birtokolták a labdát. Sajnos mindkét félidőben gyors gólokat kaptunk, amelyekre nem tudtunk kellőképpen válaszolni. Annak viszont örülök, hogy a tavalyi idényhez képest fejlődik az alakulat, a fiúk rendszeresen látogatják a Hozmán István vezette edzéseket. A mostani meccset és az eredményt gyorsan el kell felejtenünk, és remélem, hogy tavasszal visszavágunk.” 119 SPORTTARISZNYA Az első naszvadi vereség Naszvad. Ötgólos vereséggel (30:25) hagyta el agalgóci pályát a naszvadi-ímelyi csapat a női I. kézilabdaliga 3. fordulójában. „Nem tudtunk ötven százalékkal jobbak lenni, mint az ellenfél, ezért kikaptunk - állapította meg első idei vereségük kapcsán Miskovics György vezetőedző. - Haládikovából hőst csináltunk a hazai kapuban, egy sereg helyzetünk kimaradt. Nem a szokottat nyújtottuk az elég kemény meccsen. Haris Edina az I. félidőben még keveset játszott, a gólerős Gál Szabina szünet után meg megsérült. Mindezek ellenére az 50. percben 24:24-re felzárkóztunk, de 27:25 után Haris Edina négyperces kiállítása és a megítélt hetes végleg eldöntötte a két pont sorsát.” A forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) Sikert hozott a Talár-taktika Csallóközaranyos. Akár tíz góllal is nyerhetett volna a csalló- közaranyosi csapat a női I. kézilabdaliga 3. fordulójában, Peter Talár védencei végül hét találat- nyi különbséggel (36:29) küldték hazai ellenfelüket (Topoľčany). „Nem gondoltuk volna, hogy a korábbi fordulók után ilyen sima lesz a sikerünk. Utoljára még 20:20-nál volt együtt a két csapat, s innentől már csak nőtt az előnyünk, az 53. percben már 34:24re - pillantott vissza a bajnokira Pint János, a hazaiak klubelnöke. — Ezután már a cserék is játéklehetőséget kaptak. Alaptaktikánk eddig bejött, második hazai meccsünket is megnyertük, mert elsősorban otthon kell tartanunk a pontokat. Küzdős, fiatal, lendületes, gyors játékosokból álló ellenfelet győztünk le. Sikeres volt a vendégekre szőtt Talártaktika.” A forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) Megszorongatták a listavezetőt Dunaszerdahely. Harmadszor sem sikerült nyernie a DAC-nak a férfi I. kézilabdaliga nyugati csoportjában: ezúttal a legszorosabb vereséget szenvedte el (26:29) a Fodor Mihály irányította csallóközi csapat. „Nagyon közel álltunk a pontszerzéshez, fantasztikus mérkőzésen maradtunk alul a sokkal tapasztaltabb és jelenleg listavezető Malackyval szemben. Kiegyensúlyozott bajnokin csak a végén dőlt el a két pont sorsa-tájékoztatta lapunkat a DAC vezetőedzője, aki aláhúzta, hogy a bajnokságban visszatért együttes voltaképpen azokból állt össze, akik az egyéves szünet előtt kézilabdáztak. Folyik a csapatépítés, mindössze 21 év.az átlagéletkor. Most azon dolgozunk, hogy összerakjuk a csapatot, játékba lendüljenek a fiúk, s minél több nézőt csalogassunk a lelátóra. Előbb utóbb a győzelem is megérkezik.”/! forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) HÍRKOSÁR ififoci ■ Kézilabda NŰII. LIGA, 3. forduló: Močenok-lnter 25:25: Zlatná n/0-Topoľčany 36:29 (18:14), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 2, Szalai Szilvia 5, Olajos Viktória 5, Soňa Mihoková 1, Kasznár Marianna 7, Dohnanec Evelin 7, Marta Kvasňovská 5, Petra Talárová 4; Stupava- Košice 25:32; Bánovce n/B.-Šurany 25:28; Hlohovec- Nesvady-lmeí 30:25 (14:12), vendéggólok: Gál Szabina 6, Haris Szandra 2, Lucia Ožvaldová 3, Haris Edina 4, Sofia Demajová 4, Molnár Borbála 4, BureS Nikolett 2; Trenčín-Michalovce jun. 17:34. 1. Močenok 3 2 1 0 76:67 5 2. Michalovce jun. 3 2 0 1 97:61 4 3. Nesvady-lmeľ 3 2 0 1 97:79 4 4. Šurany 3 2 0 0 87:74 4 5. Inter Bratislava 3 1 2 0 83:74 4 6. Zlatná na Ostrove 3 2 0 1 86:86 4 7. Hlohovec 3 111 82:81 3 8. Bánovce n/B. 3 1 0 2 88:89 2 9. Topoľčany 3 1 0 2 91:108 2 10. Trenčín 3 1 0 2 70:87 2 11. Košice 3 1 0 2 62:90 2 12. Stupava 3 0 0 3 73:96 0 FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 3. forduló: Martin-Cífer 34:23; DAC-Malacky 26:29 (12:15), hazai gólok: Fodor Dávid 7, Nagy Tibor 5, Fodor Máté 4, Rózsa József 2, Takács Krisztián 2, Lanstyák Zoltán 2, Fedeles Patrik 2, Mészáros Tibor 1, Kálmán Péter 1 - szombaton (15.00) a Martin jön Dunaszerdahelyre; Piešťany—Stupava 23:21. 1. Malacky 3 3 0 0 85:62 6 2. Piešťany 2 2 0 0 47:44 4 3. Martin 1 1 0 0 34:23 2 4. Stupava 2 1 0 1 54:41 2 5. Cífer 3 1 0 2 69:78 2 6. Vajnory 2 0 0 2 42:54 0 7. DAC 3 0 0 3 62:91 0 ■ Birkózás FIATALABB DIÁKOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, szabadfogás, Dunaszerdahely (20 klub, 91 versenyző), 31 kg: 1. Galbavý Albin (marcelházai), 2. Retires Norbert (madari), 3. Branislav Dinko (gútai); 33 kg: 1. Nagy Nikolas (komáromi Spartacus), 2. Csépi Bendegúz; 35 kg: 3. Csörgő Tamás; 37 kg: 3. Gaál András (dunaszerda- helyiek); 40 kg: 1. Szeiler Mátyás (somorjai), 2. Darvas Patrik, 3. Szakács Dominik (dunaszerdahelyiek); 48 kg: 1. Mezei József (somorjai), 2. Prezmeczký Gyula (komáromi Spartacus), 3. Szerencsés László (dunaszerdahelyi); 52 kg: 1. Csörgő Áron Árpád (bősi), 3. Domin Barnabás (marcelházai); 62 kg: 1. Nagy Dominik (nyitrai Corgoň), 2. Hegedűs Viktor (marcelházai); 68 kg: 1. Kovács Nicolas (madari), 3. Gergő Kristóf (komáromi Spartacus); 73 kg: 3, Rabina Róbert; 85 kg: 3. Jakub Marchevka (somorjaiak). Csapat: 1. Dunaszerdahely 42 pont. (ái) ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, VI. LIGA, 7. forduló: Jahodná- Baka 2:1 (1:0), g.: Šesták (14.), Izsói (76.), ill. Matus (66.); Or. Potóň-Štvrtok n/0. 3:0 (2:0), g.: Gálfy (15., 63.), Nagy (8.); V. Blahovo-Rohovce 1:6 (0:2), g.: Kre- nek (74.), ill. Parti (36., 44., 65., 82.), Vaczulka (78., 11- esből), Takács (85.); Ňárad-T. Hradská 4:0 (1:0), g.: Molnár (66., 79.), Erdős (45.), Szabó (89., 11-esbó'l); V. Dvorníky-Horná Potôň 16:2 (12:1), g.: Lavu (14,32, 42, 43, 75.), Bede (49, 73, 77, az elsőt 11-esből), Csápai (16, 21,44.), Polónyi (26.), Ábrahám (31.), Nagy (40.), Tóth (2, öngól), Szarvas (13, öngól), ill. Kvarda (23.), Farkas (62.): Vydrany-Holice n/0. 3:0 (2:0), g.: Morvay (12,83.), Kevický (40.). A bajnokság állása: 1. Or. Potôň 7 2. Rohovce 7 3. V. Dvorníky 7 4. Ňárad 7 5. Holice n/0. 7 6. T. Hradská 7 7. Baka 7 8. Vydrany 7 9. Jahodná 7 10. Horná Potôň 7 11. Štvrtok n/0. 7 12. V. Blahovo 7 6 0 1 31:8 18 6 0 1 29:9 18 4 0 3 40:16 12 4 0 3 19:13 12 4 0 3 19:22 12 3 1 3 16:16 10 3 0 4 15:16 9 2 2 3 11:16 8 2 2 3 10:15 8 2 1 4 8:30 - 7 2 0 5 9:22 6 1 0 6 6:30 3 GALÁNTA, 9. forduló: čierny Brod-Jelka 2:1 (2:1), g.: Szolga (31.), Mego (44), ill. Tanko (32); Dolná Streda- Gáň 1:0 (1:0), g.: Borovička (23.) Szabadnapos: D. Saliby B. A bajnokság állása: 1. Dolná Streda 8 7 0 1 29:11 21 2. Gáň 7 4 0 3 28:11 12 3. D. Saliby B 7 3 0 4 18:22 9 4. Č. Brod 7 2 1 4 19:33 7 5. Jelka 7 1 1 5 11:28 4 FOCIMENETREND ■ III. liga KELET-SZLOVÁKIA, 12. forduló -15.30: Tatran Prešov jun.-Bardejovská N. Ves (jv.: Mati). ■ IV. liga POZSONY, 9. forduló, pótolt mérkőzés - 15.30: Ružinov-Kalinkovo (Dávid D.). ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 9. forduló -16.30: Dolný ŠtáMtový Život (Orőgi).