Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-06 / 230. szám, kedd
20 PANORÁMA 2015. október 6. lwww.ujszo.com 3,4 milliárd emberen segíthetnek az orvosi díjazottak felfedezései Omura Szatosi a japánokra jellemző szerénységgel fogadta orvosi Nobel- díjának hírét. A 80 éves kutató az NHK japán közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, rengeteget tanult a mikroorganizmusoktól, kutatásai során rájuk volt utalva, így inkább nekik járna a díj. (SiTA/AP-feivétei)) NAPTÁR Október 6 ► NÉVNAP Brúnó, Renáta A Brúnó germán eredetű német névből származó férfinév. Jelentése: barna. A Renáta a Renátusz férfinév női párja. ► ÜNNEP Nemzeti gyásznap, 1849-ben ezen a napon végezték ki a 13 aradi vértanú honvédtábornokot és Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. ► ESEMÉNYEK 620 éve IX. Bonifác pápa bullája engedélyezte az óbudai egyetem alapítását. 415 éve mutatták be Firenzében a legrégebbi fennmaradt operát, Jacopo Peri Eu- ridicecímű művét. ► MAI ÉVFORDULÓINK 220 éve született Lahner György honvédtábornok, aradi vértanú. Az idei orvosi Nobel-díj kitüntetettjeinek munkája révén olyan betegségek tűnhetnek el az elismerést odaítélő bizottság egyik tagja szerint, amelyek világszerte 3,4 milliárd emberre jelentenek veszélyt. Stockholm/Tokló. A svéd fővárosban tegnap jelentették be, hogy a fertőző betegségek - elsősorban a folyami vakság és a nyirokfilariázis, illetve a malária - kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Jan Andersson, a díjat odaítélő bizottság egyik tagja hangsúlyozta, hogy Omura és Campbell munkájának hála az Egészségügyi Világ- szervezetnek (WHO) működő terve van a folyami vakság eltüntetésére 2025-re abban a 31 országban, ahol a betegség jelen van. A limfatikus fi- lariázis súlyosabb változata, az ele- fantiázis - a láb, a kar vagy a herezacskó nagyfokú duzzanata - 81 országban van jelen, a WHO szerint ebből 61-ben tűnhet el a betegség 2020-ra. A malária halálozási aránya az elmúlt 10 évben 50 százalékkal csökkent Juju Tu felfedezésének köszönhetően, a megbetege: dések száma pedig 40 százalékkal esett vissza. Andersson szerint a WHO reméli, hogy a malária 2035- re 35 országban tűnhet el. Kutatásai során Omura Szatosi mikrobiológus a talajban élő Strep- tomyces baktériumokkal végzett kutatásokat és izolált, maj d tenyésztett ki olyan törzseket, amelyeket hasznosnak vélt a kórokozók elleni küzdelemben. Ezek egyike lett a Strep- tomyces avermitilis, az Avermectin forrása: ezt a törzset tovább vizsgálva fedezte fel ugyanis William C. Campbell a Streptomyces avermitilis hatékonyságát. Az Egyesült Államokban dolgozó tudós állatoknál kimutatta, hogy a baktérium legyőzi a parazitákat. Az Avermectin kémiai módosítás után még hatékonyabb lett, és átnevezték Ivermectinre. Később ezt a gyógyszert vizsgálták embereknél az élősködők okozta betegségek elleni harcban. Omura és Campbell felfedezései együttesen a gyógyszerek egy olyan új generációjának megalkotásához vezettek, amelyek rendkívüli hatékonysággal győzik le a paraziták okozta betegségeket. A kínai Juju Tu a hagyományos gyógynövénykezeléshez fordult, hogy új terápiákat keressen a malária gyógyítására. A maláriafertőzött állatok kezelésére használt gyógynövények hatalmas tárházából az artemisia annua növény bizonyult ígéretesnek, ám az eredmények nem bizonyultak konzekvensnek, ezért Tu a ősi kínai szakirodalmat tanulmányozva egy általa kifejlesztett tisztítási folyamat segítségével sikeresen vonta ki az Artemisa annua aktív összetevőjét. Tu volt az első tudós, aki kimutatta, hogy ez az összetevő, amely később Artemisinin nevet kapta, igen hatékony a maláriaparazita ellen mind a megfertőzött állatokban, mind az emberekben. Az artemisinin a malária elleni hatóanyagok egy új osztályát képviseli, amely gyorsan öli meg a maláriaparazitákat kifejlődésük korai szakaszában, ez magyarázza példátlan erejét a súlyos maláriafertőzések kezelésében. A kitüntetettek 8 millió svéd koronával gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik. (MTI) 220 éve hunytéi Szentjóbi Szabó László költő, a jakobinus mozgalom résztvevője. 1941-ben hunytéi Kabos Gyula filmszínész, komikus. 40 éve született Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnokvízilabdázó. 20 éve hunytéi Mándy Iván Kossuth- és Baumgarten- díjasíró. ► NAPI VICC-Afeleségem nagyon fél a víztől.- Igen? Miből gondolod? -Tegnap, amikor hazamentem, benyitottam a fürdőszobába, hát látom, hogy az asszony egy biztonsági őrrel ül a kádban! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Továbbra is az JÉ időjárás pozitív BF hatásai érvényesülnek, növekszik a teljesítőképességünk. Mély, nyugodt, frissítő alvásra számíthatunk. A szív- és érrendszeri betegek kíméljék magukat. Az alacsony vérnyomásúakat migrén kínozhatja. Több mint százan meghaltak Guatemalaváros Száz fölé emelkedett a guatemalai földcsuszamlás halálos áldozatainak száma, de mivel több mint háromszázan eltűntek, a kutatás előrehaladtával várhatóan további holttesteket is találnak még - közölték a hatóságok. A vasárnap esti jelentések szerint százhét holttestet találtak. Számos áldozatot még nem sikerült azonosítani, a halottak között többtucatnyi 18 éven aluli van. A szerencsétlenség helyi idő szerint csütörtök késő este történt a Gua- temalavárostól 22 km-re nyugatra fekvő Santa Catarina Pinula településen. Százhuszonöt lakóházat temetett maga alá a sárlavina. A légi felvételen egy leomlott hegyoldal látható, amelyről a talaj a völgybe zúdult. Nagyjából 1800 katasztrófamentő, katona és rendőr éjt nappallá téve dolgozik, és a helyi lakosok is próbálnak segíteni nekik, hogy a földdel betemetett házak romjai között felkutassák az eltűnteket. A közép-amerikai országot az elmúlt napokban heves esőzések sújtották. Á hegyoldalt, ahol a földcsuszamlás történt, már korábban is veszélyeztetettnek nyilvánították a környéket átszelő folyó miatt. (MTI) Családom naplója Vezetéknév: Keresztnév: Utca, házszám Postai irányítószám: Település: Telefonszám: Aláírás: Dátum: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@ujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266 Az UJ SZÓ ajánlja A Családom naplója kitöltésre váró valódi napló, amely lehetőséget teremt arra, hogy leendő tulajdonosa összerendezze, leírja, fényképekkel illusztrálja családja történetét, és ebben a szép kivitelezésű könyvben megőrizze és továbbörökítse utódai számára A napló a családi adatok és események leírását kérdésekkel, családfarajzzal, illetve a család fontosabb eseményeit rögzítő kalendáriummal teszi könnyebbé. A kiadvány 144 oldalas. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2015. október 20ág tart. MEGRENDELŐLAP Családom naplója darab 7 €/ darab-posta ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/ 59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339.1 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2015 program keretében. ___________ 4 “-. , r^ ‘ * T Petit Academy ■r