Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-06 / 230. szám, kedd

RÉGIÓ www.ujszo.com I 2015. október 6. I 5 Második körben akadt vevő a Dafnéra A Duna vízállása magas volt, gyakran kellett zsákokkal védeni a szociális ott­hon épületét (A szerző felvétele) V.KRASZNICA MELITTA A csallóközaranyosi szövetkezet vette meg az egykori őrsújfalui szociális otthon épületeit és parkját. Eladta a Nyitra megyei önkor­mányzat az egykori Dafné szociális otthon épületeit a hozzájuk tartozó közel egyhektáros telekkel együtt a Csallóközaranyosi Mezőgazdasági Szövetkezetnek. A Komárom őrsújfalui városré­szében található otthonban évtize­deken keresztül mentálisan sérült felnőtteket ápoltak, de a két évvel ezelőtti júniusi árvíz után végleg el­költöztették őket onnan. A terület ugyanis a Duna ártérében található, és ha magas a vízállás rendszeresen evakuálni kellett a lakókat. A köz­egészségügyi hivatal az ár levonu­lása után sem engedélyezte a gon­dozottak visszaköltöztetését, először ideiglenesen, majd véglegesen a me­gye más, szociális, illetve időseket ellátó otthonaiban helyezték el őket. Egy ideig úgy tűnt, az egykori gadóci mezőgazdasági középiskolát alakít­ják át szociális otthonná, a Smer-KDH többségű megyei testü­let azonban elvetette ezt a megoldást, tavaly júliusban pedig végleg meg­szüntették a Dafnét; a felszámolás el­len az MKP-s képviselőkön kívül a Híd és a Nova egy-egy képviselője, valamint két független szavazott. Az őrsújfalui ingatlan felesleges­sé vált a megye számára, ezért el­adásra kínálta. Gyarmati Tihamér (MKP) képviselő, a megyei önkor­mányzat vagyonjogi bizottságának elnöke lapunknak elmondta, először más megyei fenntartású intézmé­nyeknek, majd Komáromnak aján­lották fel az épületeket és a területet, de senki nem érdeklődött iránta. Ezt követően írtak ki versenytárgyalást, az első körben nem volt jelentkező, a második körben pedig egy érdek­lődő volt, a Csallóközaranyosi Me­zőgazdasági Szövetkezet, amely 150 ezer eurót kínált érte. Az ingatlan hi­vatalosan felbecsült értéke 300 ezer euró. Az idevágó megyei rendelet értelmében az eladási ár nem lehet alacsonyabb a hivatalosan felbecsült ár harmadánál, ebben az esetben ez a feltétel teljesült. „A bevétel a megye költségvetését gyarapítja, ám a tes­tületen belüli hallgatólagos meg­egyezés szerint a pénzt általában ab­ban a járásban használják fel, ahon­nan a bevétel származik - magya­rázta Gyarmati Tihamér. - Tervben van a komáromi Szinnyei József Könyvtár főépületének felújítása, jó lenne, ha a Dafné eladásából befolyt összeg egy részét például erre a be­ruházásra fordítaná a megye.” Szerettünk volna megtudni, hogy a csallóközaranyosi szövetkezet mi­lyen céllal vásárolta meg az őrsúj­falui ingatlant, de Nagy László el­nök kitért a válaszadás elől. Mint mondta, a megye egyelőre hivata­losan nem értesítette őket az eladás­ról, ezért nem nyilatkozik. A négy napig tartó Simon-Júda vásárnak 469 éves hagyománya van (A szerző felvétele) Csütörtökön kezdődik a párkányi vásár Tízezres tömeg Kassán GULYÁSZSUZSANNA t il í kvJ Csütörtön (október 8.) kezdődik a hagyományos Simon-Júda napi vásár Párkányban. A négynapos vásár ideje alatt forgalmi változá­sokkal és útlezárásokkal kell szá­molni. Szerda éjféltől hétfő éjfélig az autóbuszok is ideiglenesen út­vonalon közlekednek. A Muzsla, Komárom és Köb­ölkút, Érsekújvár és Nyitra irá­nyába induló, illetve a Kéménd, Zselíz, Garamkövesd és Ipolyság irányából érkező helyközi autó­buszok az Autóbuszmegál­ló-Öreg lakótelep, DP Market (ideiglenes megállój-Körzeti Hi- vatal-Papírgy ár-V asútállomás útvonalon közlekednek. A Muzs­la, Komárom, Köbölkút, Érsekúj­vár és Nyitra irányából érkező, valamint a Kéménd, Zselíz, Léva, Garamkövesd és Ipolyság irányá­ba induló helyközi autóbuszok pedig a Vasútállomás-Papír- gyár-Körzeti Hivatal-Öreg lakó­telep, Billa-Autóbuszmegálló út­vonalon közlekednek az érvényes menetrend szerint. A lezárás ideje alatt a buszok Párkányban nem állnak meg a kaszárnyánál, a Ná- nai úton és a postánál sem. A tá­volsági járatokat a változás nem érinti. A városi buszok közül a 3- as ideiglenes menetrend, az 1 -es és 2-es busz módosított útvonalon fog közlekedni. Nem állnak meg az autóiskolánál, a Vadasnál, a Fő utcai postánál és a Kotvánál sem. A Welya Panzió és a Danubius Mozi közös szervezésében a vásár ideje alatt pénteken (október 9.) és szombaton (október 10.) exluzív könyvbemutató és egy talkshow válj a az érdeklődőket. Pénteken 18 órakor a párkányi moziban Jozef Bánás könyvét mutatják be. A Zó­na nadšenia című regény egy 1968- ban indult barátság és szerelem drámai története. A lelkesedés zó­nája címmel megjelent magyar fordítását - még a budapesti bemu­tató előtt - elsőként a párkányiak vehetik kezükbe. Szombaton 17 órakor a népszerű szlovák műsorvezető, Adela Banášová in­vitálja ötórai teára az érdeklődőket. A Welya támogatásával pénteken 20 órakor a Sétálóutcán az Irigy Hónaljmirigy, majd a Triász for­máció fokozza a vásár hangulatát. NÉMETI RÓBERT A Fehér éjszakán legalább tízezren, a bókemaratonon több mint 15 ezren voltak. Ellepte a tömeg a metropolisz ut­cáit a hétvégén. A szombat esti Fehér éjszaka és a vasárnapi 92. Nemzet­közi Békemaraton legalább 25 ezer embert csalogatott Kassa utcáira. A Fehér éjszaka rendezvényso­rozatot először 2002-ben rendezték meg Párizsban, de azóta más nagy­városokban, köztük Kassán is. A nemzetközi alkotókat megmozgató művészeti kiállításra idén is leg­alább 10 ezer ember volt kíváncsi. A rendezvény a város több pontján zajlott, összesen 36 művészeti ins­tallációt mutattak be. Az egyik leg­érdekesebb látnivaló a Szent Erzsébet-katedrális északi tornya volt, az érdeklődők több órán át is hajlandók voltak várakozni a kí­gyózó sorban, hogy bemehessenek. A Fehér éjszakát és az azt követő 92. Nemzetközi Békemaratont Ró­bert Farkas fiatal „fényművésznek” sikerült egybekötnie egy futókat ábrázoló installációval. A vasárnapi maratonon a statisztikák szerint több mint 11 ezer futó és legalább 4 ezer néző vett részt. Értesüléseink sze­rint rekordok is dőltek, mivel az ed­digi legtöbb - 1735 maratonfútó tette meg a 42 kilométeres távot. A többiek félmaratont, vagy rövidebb távot tettek meg, de voltak olyanok is, akik görkorcsolyával vagy bicik­livel abszolválták a fútamot. A ver­seny abszolút győztese a kenyai Sá­muel Kosgei lett 2:07:07-es ered­ménnyel. Kosgei 15 ezer eurós nye­reménnyel távozott Kassáról. A ha­zai futók közül senkinek sem sike­rült felállnia a dobogóra. Látogassa meg sátrunkat október 10-én, a Párkányi SilYIOn-JÚda-vásáron! zeretettel és kedvezményes előfizetési ajánlattal i várjuk Önöket. Ez a lap jár Önnek! ÚJ SZÓ MICSODA V\S/VRNAPl A 92. békemaratont ismét etiópjai és kenyai futók nyerték (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents