Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-28 / 223. szám, hétfő
i SPORT 2015. szeptember 28. | www.ujszo.com ■*ä' DOXXbet LIGA Ez történt ► Az alsékubiniak nam utaztak al Kassára, aVSS elleni meccsre. A városi képviselő- testület nem szavazta meg a klubnak szánttámogatást, így a felnőtt csapat vélhetően befejezi ténykedését. Ha a gárda három meccset nem játszik le, a futballszövetség kizárja a bajnokságból, eredményeit pedig törli. ► Az utolsó percben lőtte a győztes gólt az óllovas Bardejov. A Partizán csak nagy nehézségek árán gyűrte le az újonc Tepliőkát. ► Több mint egy hónapja nyeretlenek a liptóiak. Ezúttal a kassai Lokomotívától kaptak ki hazai pályán, utoljára augusztus 22-én győztek, akkor még az azóta Senicára távozott Juraj Sa bol ült a kispadon. ► Fordítottak a zólyomiak a Haniska ellen. Az újonc hiába vezetett, az utolsó húsz percben a favorit három gólt lőtt-ebből kettőt már emberhátrányban. KELET, 10. FORDULÓ ■ MŠK Rim. Sobota-FK Spišská Nová Ves 1:0 (1:0) Góllövő: Kemény (40.). Sárga lap: Karacs (Rimavská Sobota). Játékvezető: Ježík. 254 néző. MŠK RIMAVSKÁ SOBOTA: Prošovský-L. Lupták, Zvara, Szivcsevics, Morháč-Kôbôl (79. Husaník), Petrán (31. Petrusz), Duarte, Vargic-Karacs, Kemény. ■ Tatran L. Mikuláš-Lokomotíva Košice 0:1 (0:0) Góllövő: A. Leško (65.). Sárga lap: Pastva, Širriún, Mizerák, ill. Micovíák, L. Horváth, A. Leško. Piros lap: Šimún (90., L. Mikuláš). Játékvezető: R. Gálád, 320 néző. ■ Tatran Prešov-FK Poprad 1:0 (1:0) Góllövő: Katona (45.). Sárga lap: Bújnák, Tubonemi, ill. šuia, J. Zápotoka, Huszárik, Marko Lukáő. Játékvezető: Sedlár, 328 néző. ■ Lokomotíva Zvolen-FK Haniska 3:1 (0:1) Góllövők: Kamenec (70.), Menich (82.), 0. Spilár (85), ill. M. Pekár (24.). Sárga lap: Kožička, Kačala, Daško (mind Zvolen). Piros lap: Kožička (73., Zvolen). Játékvezető: Ochotnícky, 300 néző. ■ Partizán Bardejov-OFK Teplička n/V 2:1 (1:0) Góllövők: Milunovics (6., 11-esből), Ivanko-Macej (90.), ill. Fi- lo (62.). Sárga lap: Siptak, Kica, ill. Dirgas, Hruboš, Kosa. Játékvezető: Trenčanský, 443 néző. A VSS Košice-Dolný Kubín mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem utaztak el. A Dolný Kubín vélhetően kilép a bajnokságból. ■ A bajnokság állása 1. Bardejov 10 6 3 1 17:11 21 2. Prešov 10 5 3 2 16:6 18 3. VSS Košice 9 5 1 3 13:6 16 4. Zvolen 10 5 1 4 16:12 16 5. Poprad 10 5 1 4 13:9 16 6. Haniska 10 4 2 4 11:13 14 7. Lipt. Mikuláš 10 3 4 3 11:8 13 8. Dolný Kubín 9 4 1 4 9:10 13 9. Lokomotíva 10 3 2 5 11:13 11 10. Rim. Sobota 10 3 2 5 6:14 11 11. Sp. Nová Ves 10 2 3 5 8:15 9 12. Teplička 10 1 3 6 7:21 6 ■ Következik 11. F0RDULÚ - október 3., szombat, 15.00: TepliCka-VSS Košice, Spišská Nová Ves-Prešov, Haniska-Bardejov; 17.00: Poprad-Zvolen. Októberé., vasárnap, 15.00: Dolný Kubln- Liptovský Mikuláš, Lokomotíva Košice-Rimavská Sobota. Kemény: 3 helyzet, 1 gól, 3 pont Izgalmas meccsen győztek a rimaszombatiak az iglóiak ellen BŐDTITANILLA HL Öröm az öltözőben. A rimaszombati focisták győzelmi fotója. (Facebook) A rimaszombatiak győzelméről ismét Kemény Tamás döntött: a magyarországi csatár találata három pontot irt az iglóiak allen. A fiatal támadó többször is eredményes lehetett volna az l:0-s hazai sikert hozó mérkőzésen. Az esős időben mindkét csapat aktívan játszott, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az iglói jobb csapat, mint a rimaszombatiak korábbi hazai ellenfele, a néhány nagy névvel is megtűzdelt Haniska. Az iglóiak keretében csak Čekovský neve lehetett ismerős a drukkereknek (korábban Podbrezován játszott), de a meccs végére megtanultak még néhányat: Dunajčan, az alacsony szélső, Rychnavský, a fürge tizenhár- mas, Sedláček, a negyvennek kinéző, százkilós kopasz hátvéd, és mindenekelőtt a kapus Gáborčík, aki a meccs végén az őrületbe kergette a hazaiakat. De a rimaszombati kapuban is jó kapus állt, Bénik sérülése miatt Prešovský kapott lehetőséget, és maradéktalanul élt is vele. Negyedóra játék után Dunajčan ziccerét védte, nyolc perccel később Rychnavský lövését fogta meg egészen hihetetlen mozdulattal. Az első félidőben a hazaiak birtokolták többet a labdát, helyenként be is szorították ellenfelüket, de végül egy kontrából találtak be: egy iglói szöglet után Duarte indította a bal szélen Vargi- cot, ő laposan középre adott, Kemény pedig közelről a hálóba lőtt - 1:0. A szünet után próbáltak volna egyenlíteni a vendégek, de a 60. percben majdnem véget vetett az álmaiknak Karacs, aki jó 30 méterről eresztett meg egy bombát, ami a felső lécről végül kifelé vágódott. A Nyíregyházáról érkezett csatár csak hitetlenkedve fogta a fejét, élete talán legnagyobb gólját lőhette volna. A másik oldalon valami hasonlóval próbálkozott Sedláček, de a lövése elsuhant a kapu mellett. Ha bármelyik lövés bemegy, pályázhatott volna a hónap góljára, ha a II. ligás találatokat is figyelembe vennék az ankétban. ■ Ha pedig még lenne a II. ligában forduló válogatottja, abból ezúttal sem hiányozhatna Ján Zvara. A rimaszombati középhátvéd hétről- hétre rendkívül megbízhatóan játszik, ezúttal is biztos pont volt. A gö- möriek másik meghatározó játékosa, Lukáš Lupták ezúttal jobbhátvédként szerepelt, ezen a poszton nem volt annyira elemében, mint támadóbb szerepkörben. Vargic viszont többször megmutatta, menynyire technikás, öröm volt nézni, ahogy profin levette a hosszú keresztlabdákat is. Ahogy öröm (és izgalom) volt nézni az utolsó tíz percet is, amikor az iglóiak már teljesen kinyíltak, a hazaiak pedig helyzetet helyzet után alakítottak ki. A 82. percben Karacs lövése után kipattant a labda a kapusról, Kemény előtt gyakorlatilag üresen állt a kapu, de a kapufára lőtt... Két perccel később egy szabadrúgást követően Husaník fejelt a kapus kezébe, majd Vargic lőtt, de Gáborčík ezt is védte, ahogy Karacs próbálkozását is. Az utolsó percben Morháč remek indítása után Kemény egyedül vezethette a labdát a kapusra, de Gáborčík ezúttal is hárított. A vendégek utolsó szögletéhez még a kapus is előrefutott, de végül nem ő, hanem Boros jutott a labdához, aki egy bődületes lövéssel kilőtte... a saját csapattársát. „Azt gondolom, hogy a vereségünk nem igazságos, mert a második félidőben az utolsó tíz perc kivételével mi irányítottuk a játékot. Viszont nagy probléma számunkra a helyzetkihasználás” - mondta a lefújás után Branislav Ondáš, az iglóiak 31 éves vezetőedzője. „Szerintem meg megérdemelt a győzelmünk - nyilatkozta a rima- szombatiakat irányító Marián Kud- lík. - Mi is sok helyzetet kihagytunk, de a védelmünk most állta a sarat.” Csodagóllal verték az éllovast HORVÁTH PÉTER Szencen hagyta pontjait a vágsellyei csapat, a hazaiak színvonalas meccsen nyertek 2:0-ra. A szenei stadionba isfieszökött az ősz, a csapolt sört felváltotta a forralt bor és a kabát alatt rejtegetett laposüveg. Ha valaki most arra következtetne, hogy a borongós, álmosí- tó, mélabús hangulat a játékosok teljesítményén is nyomot hagyott, az téved. A hazaiak egy jó iramú, színvonalas találkozón, parádés teljesítménnyel győzték le 2:0 arányban a listavezető vágsellyei csapatot. Az ŠK Senec eddig nem kapott túl sok dicséretet, hiszen minden várakozást alulmúlva kezdte a bajnokságot. Edzőjük is rendre kiemelte, hogy ha a kívánt pontokat meg is szerezték, a jó játékkal mindig adósak maradtak. A Duslo elleni teljesítményükkel azonban rácáfoltak a kritikákra, és megmutatták, korai lenne még temetni a csapatot. A lefújás után már Andrej Štellár szenei edző is másképp nyilatkozott: „Ma igazán jól játszottunk, elejétől a végéig uraltuk a mérkőzést, mindenki dicséretet érdemel, a kapustól kezdve egészen a csatárokig.” A hazaiak valóban teljesen egyértelmű mezőnyfölényben játszottak, és minden téren felülmúlták az esélyesebb vágsellyei gárdát, a táblázatban lévő pontkülönbség a pályán egyáltalán nem látszott. A szenciek állandó ostrom alatt tartották a vendégkaput, helyzetet helyzetre halmoztak, és csak a kiváló Kolmokov kapuson múlott, hogy az éllovas nem egy méretes zakóval ment haza. A Duslo csupán egyszer jelentett komoly veszélyt Kostolan- ský kapujára, de Valachovič ziccert hibázott, ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé vágta a labdát. A mérkőzés legemlékezetesebb momentuma egyértelműen Filip Tomovič csodagólja volt, aki észrevette a kint álló kapust, és bő harminc méterről a hálóba bombázott. „Talán én lepődtem meg a legjobban, hiszen nem jellemzőek rám a távoli lövések. Az edző folyamatosan biztatott bennünket, hogy bátran vállaljuk el messzebbről is, ezért szántam rá magam a lövésre. Természetesen egy nagy adag szerencse is kellett hozzá” - idézte fel az eseményeket a szenciek középpályása, aki szerint ez volt eddigi pályafutásának legszebb találata. Ami az egyik oldalnak siker, a másiknak kudarc, ez most sem volt másképp. A Vág-parti város ezzel a verességgel elveszítette vezető helyét a tabellán, de még így is az azonos pontszámmal rendelkező első négyesben foglalnak helyet. A szenciek otthonában nyújtott teljesítményükre nem lehetnek büszkék, szurkolóik is megjegyezték, hogy az eddigi leggyengébb vágsellyei teljesítményt látták, rá sem ismertek csapatukra. „Az első félidőben a pályán se voltunk, és ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Eladott labdák, elveszített párharcok, pontatlan játék - így játszottunk ma. A haziak jobban akarták ezt a győzelmet” - értékelt keserű szájízzel Peter Gergely, a Duslo Šaľa vezetőedzője. NYUGAT, 10. FORDULÓ ■ TJ Iskra Borčice-FK Pohronie 4:0 (2:0) Góllövök: Bagi (9), A. Kovái (33.), Báróik (72., 81.), Játékvezető: Pavlik, 672 néző. ■ MŠK Žilina B-ŠK Slovan jun. 4:1 (2:0) Góllövök: L. Jánošík (19., 84 ), Kopičár (37.), Michlík (58,), ill. P. Sabo (68.). Sárga lap: Tlacháč, ill. Lády, Matejka, Majerčák, Hubert, Valašik, Játékvezető: Marhefka, 150 néző. ■ ŠKF Seretf-Dukla Oanská Bystrica 2:0 (0:0) Gól lövök: Hulák (58., 11-esből), Potúch (69.). Sárga lap: Lódulta, ill. T. Kosztadinov, Milan Nikolics. Játékvezető: Perašín, 330 néző. ■ ŠK Senec-Slovan Duslo Šaľa 2:0 (1:0) Góllövők: K. Pavelka (33.), Tomovič (68.). Sárga lap: Pastmek (Senec). Játékvezető: Jurenka, 183 néző. SK SENEC: Kostolan- ský-Huszár, Pastrnek, Benko, Hlavatovič-Ngeyitala (86. Prágai), Tomovič, Winkler, Oravec, Bališ (91. Hlaváč)-Pavelka (89. Pyclík). DUSLO ŠAĽA: Kolmokov-Kastelovič, Remeň, Ham- balek, Svec-Gešnábel (78. Krčík), Mehdi-Karim, Cisár, Zahra- niesnij (56. Medgyes), Sedlák (62. Jancop-Valachovič. ■ AFC Nové Mesto-OFK Dun. Lužná 0:0 Sárga lap: Sebek, šupák, Kutaj, ill. Nosko. Piros lap: Sebek (66., Nové Mesto), ill. Marcin (7„ 0. Lužná). Játékvezető: Prešinský, 235 néző. ■ FC Nítra-Spartak Trnava jun. 1:0 (0:0) Góllövő: Paukner (74.). Sárga lap: Paukner, Kostelný, Ďurech, ill. Mečiar, Bakuš, Deket. Játékvezető: Kačenga, 446 néző. ■ A bajnokság állása 1. Nitra 10 6 1 3 23:10 19 2. Borčice 10 6 1 3 22:12 19 3. Sara 10 6 1 3 17:13 19 4. FK Pohronie 10 6 1 3 13:12 19 5. Žilina B 10 3 5 2 17:14 14 6. Dun. Lužná 10 4 2 4 15:17 14 7. Sered 10 4 2 4 10:15 14 8. Senec 10 3 3 4 13:13 12 9. Trnava jun. 10 4 0 6 8:9 12 10. Nové Mesto 10 3 3 4 9:12 12 11. Slovan jun. 10 3 1 6 16:24 10 12. B. Bystrica 10 2 0 8 8:20 6 ■ Következik 11. FORDULD-oktéber 3., szombat, 15.00: B. Bystrica-Nové Mesto, Šaľa-Nitra. Október 4., vasárnap, 10.30: Slovan jun.-Senec, Trnava jun.-Sereď; 15.00: FK Pohronie-Žilina B, Dunajská Lužná-Borčice. Ez történt ► Négyet holtverseny az élen! A Nitra, a Borčice, a Šaľa és az FK Pohronie is 19 ponttal áll a táblázaton. ► Győzelemmel mutatkozott be Róbert Barborík a nyitraiak kispadján. A Nitra hét közben menesztette Michal Hippet, s immár új edzővel l:0-ra verte a nagyszombati fakót, és visszaállt a táblázat élére. ► Hangarait a Borčice. Az újonc 4:0-ra verte az FK Pohronie együttesét, és már augusztus 22-e óta veretlen. ► Több mint agy hónapja varetlan a zsolnai B csapat is, amely szintén augusztus 22- én kapott ki utoljára. Ezúttal a Slovan juniorcsapatát győzte le simán 4:l-re. ► Kikaptak a vágsallyaiak Szencen. Ezzel elveszítették vezető helyüket a tabellán. ► Új edzővel győztek a szere- diek. Hét közben lemondott Meszlényi Tibor, aki öt éve irányította a gárdát, mert már belefáradta sok munkába. Meszlényi irányításával az együttes feljutott a negyedik ligából a második vonalba. Utódja Miroslav Hrdina lett, bemutatkozó meccsén a csapat simán nyert a besztercebányaiak ellen.