Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-28 / 223. szám, hétfő
www.ujszo.com I 2015. szeptember 28. SPORT 119 „A győzelem Ortega érdeme” Az edzőváltáson átesett Veszprém 28:24-re legyőzte a vendég námet Flensburg csapatát a férfikézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában. Az eperjesiek 30:20-ra kikaptak hazai pályán a fehérorosz Meskov Breszt csapatától. A Plock elleni 27:27-es döntetlen után menesztett Carlos Ortega helyét elfoglaló addigi asszisztens, Xavier Sabaté a Flensburg ellen debütált a veszprémiek kispadján. A kezdeti szoros állás után az első félidő második felére ellépett a Veszprém, rövid ideig öt gól is volt az előnye (14:9), de a németek a szünet előtt felkapaszkodtak 15:14-re. A második félidőt remekül kezdte a házigazda, hamar visszaállt a korábbi különbség (18:14). Gondot jelentett, hogy Nagy kézsérülés miatt végleg kiszállt. (Utóbb kiderült, a jobbátlövőnek eltört a bal kézfejében egy csont, ezért meg kell műteni, és 4-6 hetet kell kihagynia.) Az utolsó negyedóra 22:19-ről indult, de két gyors góllal megint szoros lett az állás. A hajrát jobban bírta a Veszprém - a záró nyolc percben egyetlenegy gólt kapott -, és 28:24- es győzelmével otthon tartotta a két pontot. „Mindkét félidőt jól kezdtük, a kapusaink jókor mutattak be védéseket. El kell mondani, hogy a Flensburg HKHHHHK -u. - - 1 i 111 ^lill úVA veszprémi Pálmarsson (pirosban) négy gólt dobott a Felnsburgnak (MTI) sérülések miatt egy beállóra számíthatott, ez nagyban megnehezítette a dolgukat. A győzelem Ortega érdeme, én keveset tudtam az ő munkájához ma hozzátenni. O fantasztikus munkát végzett itt három évig” - dicsérte elődjét Sabaté. Ortegától a B közép is elbúcsúzott, egy drapérián köszönték meg a múlt hétfőn leváltott spanyol tréner munkáját. „Fantasztikus volt úgy játszani, hogy a veszprémi szurkolók velem voltak, nem ellenem, mint amikor a Kiellel voltam itt” - jegyezte meg Áron Pálmarsson, a magyar bajnok izlandi légiósa. A C csoportban érdekelt eperjesiek múlt heti portói vereségük után Tiazai pályán javítani szerettek volna a fehérorosz Meskov Breszt ellen, de a mérkőzésen egyetlenegyszer sem tudtak vezetni. A vendégek a második félidő elején hét gólra megugrottak, ami döntőnek bizonyult. A Tatran végül 30:20-as vereséget szenvedett. „Négy játékosunk hiányzott, ennek ellenére nyerni akartunk. Megpróbáltuk meglepni az ellenfelet, ami úgy-ahogy az első félidőben még sikerült. A folytatásban ráfizettünk rossz lövőszázalékunkra, és értelmetlenül középre összpontosítottuk a támadásainkat. Gratulálok a vendégek megérdemelt sikeréhez” - nyilatkozta Rastislav Tr- tík, az eperjesiek vezetőedzője. A Vardar Szkopje-Szeged meccs lapzárta után ért véget. (MTI, nso, TASR) SPORTMENÜ ■ Jégkorong KHl, Pozsony - 19.30: Slovan Bratislava-Nyizsnye- kamszk. AKTUÁLIS ► Rekordot döntött a nyári, kazanyi vizes vb televíziós nézettsége, a viadalokat összesen 6,84 milliárd néző követte világszerte. HOLNAP ISMÉT F0CITIPP! ► Götze és Lewan- dowski, Koldus és Királyfi ► Egy gólvágó egyenlete: CR7 = CR500 ► Mit lehetne tenni az Európa Ligáért? Focitipp - a keddi Új Szóban. Ne hagyja ki a ziccert! HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 7. forduló: Tottenham-Manchester City 4:1, g.: Dri- er (45.), Alderweireld (50.), Kane (61.), Lamela (79.), III. De Bruyne (25): Leicester-Arsenal 2:5, g.: Vardy (13., 89.), III. Walcott (18.), Sánchez (33., 57, 81), Glroud (90 ); FC Liverpool-Aston Villa 3:2, g.: Milner (2), Sturridge (59,67.), ill. Gestede (66,71.): Manchester United-Sunderland 3:0. g.: Depay (45 ), Rooney (46.), Mata (90 ): Southampton-Swansea 3:1, g.: Van Dijk (11.), Tadics (54), Mane (61), ill. Si- gurdsson (83,11-esből): Stoke-Bournemouth 2:1, g.: Walters (32.). Diouf (83.), ill. Gosling (76 ); West Ham-Norwich 2:2, g.: Sakho (33.), Kouyate (90.), ill. Brady (9.), Redmond (83): Newcastle-Chelsea 2:2, g.: Perez (42.), Wijnaldum (60.), ill. Ramires (79.), Willian (86.). SPANYOLORSZÁG 6. forduló: Barcelona-Las Palmas 2:1, g: Suárez (25,54.), ill. J. Viera (88.): Real Madrid-Málaga 0:0, FC Sevilla-Vallecano 3:2, g.: Gameiro (23), N'Zonzi (45), Konopljanka (86 ), ill. Bébé (51), Guerra (68 ); Villarreal-At- lético Madrid 1:0, g.: Baptistao (14.): Eibar-Celta Vigo 1:1, g.: Baston (3.), III. Aspas (76 ): Valencia-Granada 1:0. g.: Mustafi (26); Gljón-Betis Sevilla 1:2, g.: Carlos Castro (17), ill. Joaquín (46.), Rüben Castro (57.); La Coruna-Espanyol 3:0. g.: González (14, öngól), Perez (27,47). NÉMETORSZÁG. 7. forduló: Augsburg-Holfenheim 1:3, g.: Ku Dzsa Csői (38), ill. Volland (10,68, a másodikat 11-esből), Schmid (73.); Bremen-Leverkusen 0:3. g.: Mebmedi (31.), Brandt (58.). Kampl (65 ): Mainz-Bayern München 0:3. g.: Le- wandowski (51,53), Coman (68 Stettgart-Mönchenglad- bacb 1:3, g.: Glnczek (40,11-esből), ill. Xhaka (16), Gentner (20, öngól), Raffael (90); Wolfsburg-Hannover 1:1, g.: Dost (40.), ill. Kijotake (57.): Hamburg-Schalke 0:1, g.: L. Sane (60 ); Köln-Ingolstadt 1:1, g.: Modeste (10), ill. M. Matip (21); Frankfurt-Hertha 1:1, g.: A. Meier (22), ill. Darida (82). • OLASZORSZÁG. 6. forduló: AS Roma-Carpi 5:1. g.: Manolasz (24), Pjanic (28.), Gervinho (31.), Salab (51.), Digne (68.), ill. Borriello (34.); Napoli-Juventus 2:1, g.: Insigne (26.), Higua- in (62), III. Lemina (63.); FC Genoa-AC Milan 1:0, g.: Dze- maili (10); Bologna-Udinese 1:2, g.: Mounier (31), ill. Agyemang-Badu (61), Zapata (85.); Sassuolo-Chievo Verona 1:1, g.: Defrel (3.), ill. Paloscbi (24.); FC Torino-Palermo 2:1, g.: Gonzalez (44, öngól), Benassi (48), ill. González (71.); Hellas Verona-Lazio 1:2, g.: Helander (33 ), ill. Biglia (63,11- esből), Parolo (86.). CSEHORSZÁG, 8. forduló: Plzeň-Liberec 2:1, g.: Duríš (75.), Mahmutovic (86.), ill. Sbala (55); Dukla Praha-Brno 1:2, g.: T. Berger (39.), ill. ftezníček (64, 74.); Pŕíbram-Jihlava 4:1, g.: Hnaníček (16.), Pilík (20, 23, 58), III. Mesanovic (68); Olomouc-Zlín 1:1, g.: Ordoš (58), ill. Koreš (66); Slovácko-Bobemians 1905 1:0, g.: Jaroslav Divíš (36); Teplice-Ostrava 1:0, g.: D. Jablonský (80.); Jablonec-Mladá Boleslav 1:2, g.: Tecl (70,11-esből), ill. Čermák (37.), Magéra (76,11-esből); Slavia Praha-Sparta Praha 1:0, g.: Zmr- hal (45.). BELGIUM, 9. forduló: Waasland-Beveren-Gent 1:3, Meche- len-Cbarleroi 0:1, Mouscron-Oostende 2:2, St. Liége-Leuven 2:2, Zulte-Waregem-Westerlo 4:2, Lokeren-Club Brugge 0:1. HOLLANDIA, 7. forduló: Heerenveen-Vitesse Arnheim 0:0, Utrecht-Cambuur 3:3, Ajax Amsterdam-Groningen 2:0, AZ Alkmaar-Heracles 3:1, PSV Eindhoven-Nijmegen 2:1, Graafschap-Willem II 2:2, Den Haag-Excelsior, 3:3, Feye- noord-Zwolle 2:0. FRANCIAORSZÁG, 8. forduló: Nantes-Paris St. Germain 1:4, Bastia-Toulouse 3:0, Bordeaux-Lyon 3:1, Caen-Ajaccio 2:0, Rennes-Troyes 1:1, Reims-Lille 1:0, Marseille-Angers 1:2. AUSZTRIA, 10. forduló: Ried-Rapid Wien 0:1, Salzburg-Mat- tersburg 4:2, Austria Wien-Wollsberger 1:0, Altach-Grödig 1:0, Admira-Sturm Graz 0:1. OROSZORSZÁG, 10. forduló: CSZKA Moszkva-Lokomotiv Moszkva 1:1, Anzsi Mahacskala-Ufa 1:1, Szpartak Moszkva- Zenit Szentpétervár 2:2, Szamara-Dinamo Moszkva 0:0, FK Krasznodar-Tyerek Groznij 1:1. SKÓCIA, 9. forduló: Celtic Glasgow-Hearts 0:0, FC Dundee- Ross County 3:3, Inverness-Aberdeen 2:1, Kilmarnock-Ha- milton 1:2, Motherwell-Partick 2:1, St. Johnstone-Dundee United 2:1. ■ Jégkorong KHL: Dinamó Riga-Slovan Bratislava 1:2 (0:1,1:0,0:0-0:0, 0:1), g.: Indrasis (31.), ill. Starosta (9), sorsdöntő rávezetés: Jeglic. TIPSPORT LIGA. 6. forduló: Trenčín-Banská Bystrica 3:2 (0:1, 0:10:0,1:0), g.: Vozdecký (56.), Melichárek (57), sorsdöntő rávezetés: Melichárek, ill. Zigo (19), Majdan (34.); PopradTérdsérülésemiattelőreláthatóankét hónapig nem focizhat Lionel Messi, az FC Barcelona argentin klasszisa. (TASR/AP-felvétel) Nitra 3:4 (1:0,1:2,1:1 - 0:0,0:1), g.: R. Rapáö (8.), Kroták (21), Huna (60.), ill. Kutálek (21.), L. Novák (40.), Bajtek (43.), sorsdöntő rávezetés: Kutálek: Zvolen-Piešťany 2:0 (0:0,2:0, 0:0), g.: Bagin (31), Habšuda (32.); Skalica-Zilina 4:2 (1:0, 3:1,0:1), g.: Studeniő (4,28..), Brodek (25.), Skoliak (26), ill. Bulik (30.), Drábek (56.); Martin-Košice 3:2 (0:0, 0:1, 2:1 - 0:0,1:0), g.: Rzavský (56.), Matejka (59.), sorsdöntő rávezetés: Spirko, ill. Suja (32), Dudáé (43.). ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA. A csoport, 2 forduló: Veszprém- Flensburg 28:24 (15:14), legjobb góldobók: llics 9/5, ill. Eggert 4/2, Ma hé 4. C csoport: Prešov-Meskov Breszt 20:30 (11:14), Anti 5/2, ill. Razgor 4/1, Nikulenkau és Vukics 4-4. FERFIEXTRALIGA. 4. forduló: Modra-ŠKP Bratislava 30:25 (14:13), legjobb góldobók: Tscbur 15/3, ill. Orosz 6; Hlohovec-Nové Zámky 34:27 (15:11), M. Takáč, Hriňák és L. Duríš 5-5, ill. J. Urban 10/2; Topoľčany-Šaľa 31:21 (13:7), Cigáň 7/1, ill. Melnik 5/1: Považská Bystrlca-Pezlnok 42:25 (22:11),Chudoba 8/2,ill. Fekete 9/1. WHIL. 4. forduló: Šaľa-Micbalovce 22:31 (11:15), legjobb góldobók: Veselková 7/3, ill. Filková-Trehubová 6/4; Písek-Most 19:31 (11:18). Kővárává 8/3, ill. Súkenníková 6; Plzeň-Partizánske 21:32 (10:18), Selaisová 5, ill. Micbnová 11/6; Slavia Praha-Olomouc 31:23 (16:11), Kordovská 6, Malá 5, Keclíková és Stellnerová 4, ill. Fryíáková, Gebre Se- lassie és KubáCková 3-3. ■ Kosárlabda NŐI EXTRALIGA. 2 forduló: Samorín-Poprad 85:67 (18:9, 17:16,29:22,21:20), legeredményesebbek: Slama 29, ill. Pet- ríková 16; Slovan Bratislava-Ružomberok 43:86 (15:25, 9:24,9:11,10:26), Slezáriková 20, ill. Tetemondová 34. ■ Röplabda NŰI EB - A csoport (Apeldoorn): Szlovénia-Hollandia 0:3, Olaszország-Lengyelország 3:1, Hollandia-Lengyelország 3:1. B csoport (Antwerpen): Belgium-Magyarország 3:0, Török- ország-Azerbajdzsán 3:0, Belgium-Azerbajdzsán 3:0. C csoport (Rotterdam): Bulgária-Oroszország 0:3. Horvátor- szág-fehéroroszország 0:3, Oroszország-Fehéroroszország 3:0. D csoport (Eindhoven): Csehország-Románia 3:0, Szerbia- Németország 3:0, Románia-Németország 1:3. NŰI EXTRALIGA, 1. forduló: Senlca-Prešov 3:0 (22,21,21); COP Nitra-Kežmarok 2:3 (-16,22,25, -16, -6): Zvolen-Slávia EU Bratislava 0:3 (-14,-17,-17). FERFIEXTRALIGA. 1. forduló: Trenčín-Prešov 0:3 (-15, -18, - 20): Myjava-Prievidza 3:0 (24,21,18), Stará Ĺubovňa-Svidník 0:3 (-25, -22, -19). ■ Vízilabda FÉRFI E6-SELEJTEZŰ, F csoport: Franciaország-Szlovákia 10:9 (3:3,3:3,1:0,3:3), szlovák góldobók: Faméra 3, Sémán, Baláž, Polovic, Ďurík, Kolárik, Zafovič 1-1. Szlovákia-Ukrajna 13:3 (3:1, 4:0, 4:1, 2:1), Brúder 3, Polovic, Kolárik, M. Tkáč 2-2, Faméra, Ďurík, P. Tkáč, Seman 1-1. Szlovákia-Fehéroroszország 17:5 (4:2,4:0,5:1,4:2), Faméra és Maroš Tkáč 3-3, Zafovič, Ďurík és Polovic 2-2, Baláž, Seman, PatrikTkáč, Kolárik és Brúder 1-1. A szlovákok kiharcolták az Eb-szereplést. ■ Forma-1 JAPÁN NAGYDÍJ, Szuzuka (53 kör, 307,471 km): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28.06,508; 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) +18,964; 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 20,850; 4. Kimi Ráikkönen (finn, Ferrari) +33,768; 5. Valtteri Bottas (tinn, Williams) +36,746; 6. Nico HOlkenberg (német, Force India) +55,559; 7. Romain Grosjean (francia, Lotus) +1:12,298; 8. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotos) +1:13,575; 9. Max Verstappen (holland, Tora Rosso) +1:35,315; 10.Car- los Sainz Jr. (spanyol, Tora Rosso) +1 kör. A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 5 van bátra) - pilóták: 1. Hamilton 277 pont; 2. Rosberg 229; 3. Vettel 218; 4. Ráikkönen 119; 5. Bottas 111; 6. Felipe Mássá (brazil, Williams) 97; 7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 7; 8. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 66; 9. Grosjean 44; 10. Sergio Pérez (mexikói. Force India) 39. Csapatok: 1. Mercedes 506 pont. 2. Ferrari 337.3. Williams 208,4. Red Bull 139,5. Force India 77,6. Lotus 60,7. Tora Rosso 44,8. Sauber 26,9. McLaren 17. ■ Motorsport ARAGÓNIA! NAGYDÍJ, Alcaniz - Moto3: 1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 39:54,343; 2. Jorge Navarra (spanyol, Honda) +0,193; 3. Romano Fenati (olasz, KTM) +1,505. Az összetett állása (még 4 verseny van hátra): f. Danny Kent (brit, Honda) 234 pont, 2. Enea Bastianini (olasz, Honba) 179, 3. Oliveira 159. Moto2:1. Tito Rabat (spanyol, Kalex) 26:25,125; 2. Alex Rins (spanyol, Kalex) +0,096; 3. Sam Lowes (brit, Speed up) +5,364. Az összetett állása (még 4 verseny van hátra): 1. Johann Zar- co (francia, Kalex) 284 pont, 2. Rabat 206,3. Rins 184. MotoGP: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 41:44,933; 2. Dani Peörosa (spanyol, Honda) +2,683; 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +2,773. Az összetett állása 14 verseny ólán (még 4 van bálra): 1. Rossi 263 pont, 2. Lorenzo 249; 3. Marc Márquez (spanyol, Honda) 184. ■ Tenisz VUHANI NĎI TORNA. 1. forduló: Elina Szvitolina (ukrán. 12.)-Daniela Hantuchová (szlovák) 6:4,6:4; Barbora Strýcová (cseh)-Babos Tímea (magyar) 7:6,6:2. SZÖULI NŐI TORNA, elődöntő: Aliakszandra Szasznovics (fe- hérorosz)-Anna Karolina Schmiedlová (szlovák, 2.) 3:6,6:3, 6:3; Irina Camelia Begu (román, 1 .(-Alison van Uytvanck (belga, 8.) 6:0,6:2. Döntő: Begu-Szasznovics 6:3,6:1. KOHANI NŐI TORNA, döntő: Jeleňa Jankovics (szerb, 4.)-De- nisa Allertová (cseh) 6:2,6:0. TOKIÓI NŐI TORNA, elődöntő: Agnieszka Radwanska (lengyel, 7.)-Dominika Cibulková (szlovák) 6:4,6:1; Belinda Ben- cic (svájci, 8.)-Caroline Wozniacki (dán, 1.) 6:2,6:4. Döntő: A. Radwanska-Bencic 6:2,6:2. MET2I FÉRFITORNA, elődöntő: Gilles Simon (francia. 2.)- Martin Kližan (szlovák, 6.) 6:4,6:4; Jo-Wilfried Tsonga (francia, 3.)-Philipp Kohlschreiber (német, 5.) 6:3, 6:4. Döntő: Tsonga-Simon 7:6,1:6,6:2. ANTALYAI NŐI TORNA, elődöntő: Juhász Vivien (szlováki- ai)-Fanny östlund (svéd) 4:6,7:5,6:4. IZMIRI FÉRFITORNA, elődöntő: Lukáš Ucko (szlovák, 4.)- Malek Jaziri (tunéziai, 2.) 6:7,6:3,6:3; Marius Copil (ro- mán)-Mirza Basic (bosnyák) 6:3,6:4. Döntő: Lacko-Copil 6:3, 7:6. NAGYSZOMBATI FÉRFITORNA, döntő: Robin Haase (holland. 1 ,)-Horacio Zeballos (argentin, 6.) 6:4,6:1. SZENTPÉTERVÁRI FÉRFITORNA, döntő: Milos Raonic (kanadai, 2.)-Joao Sousa (portugál, 7.) 6:3,3:6,6:3. ■ Kerékpár ORSZÁGÚTI VILÁGBAJNOKSÁG. Richmond, női mezőnyverseny (129,8 km): 1. Elizabeth Armitstead (brit) 3:23:56; 2. Anna van der Breggen (holland) azonos idővel; 3. Megan Guar- nier (amerikai) a I. ■ Asztalitenisz EURÓPA-BAJNOKSÁG. Jekatyerinburg - nők. A csoport, 2. forduló Sziovákia-Csehország 1:3 (Barbora Balážová-lveta Vacenovská 0:3, Odor Éva-Renata Strbíková 3:2, Eva Jurková-Hana Matelová 0:3, Ódor-Vacenovská 0:3). 3. forduló: Szlovákia-Németország 1:3 (Balážová-Jing Han 3:2, Jurková-Sabine Winter 0:3, Lucia Truksová-Petrissa Sol- ja játék nélkül, Truksová nem állt ki a mérkőzésre, Jurková-Han 0:3). C csoport, 2 forduló: Lengyelország-Magyarország 3:1 (Qi- an Li-Madarász Dóra 3:0, Katarzyna Grzybowska-Póta Georgina 3:1, Natalia Partkya-Pergel Szandra 0:3, Li-Póta 3:0.) Oroszország-Magyarország 3:1 (Polina Mibajlova-Pergel 3:1, Anna Tyihomirova-Póta 2:3, Jana Noszkova-Madarász 3:0, Mibajlova-Póta 3:2). A9-16. helyért: Magyarország-Szlovákia 3:1 (Póta-Balažová 3:2, Madarász-Ódor 1:3, Pergel-Jurková 3:0, Póta-Ödor 3:0). Férfiak, A csoport, 2. forduló: Szerbia-Magyarország 3:2 (Marko Jevtovics-Pattantyús Ádám 2:3, Alekszandar Karaka- sevics-Kosiba Dániel 3:0, Pető Zsolt-Lakatos Tamás 0:3, Karakasevics-Szud i Ádám 3:0, Jevtovics-Kosiba 3:0). 3. forduló Franclaország-Magyarország 3:0 (Simon Gauzy- Szudi 3:1, Emmanuel Lebesson-Lakatos 3:2, Stephane Ouaicbe-Pattantyús 3:2). E csoport. 2. forduló: Szlovákia-Norvégia 3:0 (Peter Sereda-Eskild Jörgensen 3:0, Ľubomír Pištej-Lars Rönneberg 3:0, Thomas Keinatb-Marcus Waerstad 3:0). 3. forduló: Szlovákia-Törökország 3:2 (Pištej-Gencay Menge 3:0, Sereda-Ahmet Li 0:3, Keinath-Ibrabim Gündüz 2:3, Pištej-Li 3:2, Sereda-Menge 3:2), A 9-16. helyért: Magyarország-Spanyolország 3:1 (Kosiba- Alvaro Robles 3:1, Lakatos-Marc Duran, Pattantyús-Jesus Cantero 2:3, Kosiba-Duran 3:1). ■ Sportfogadás KENŐ - szombat: 7,9,13,17,23,24,27,29,30,33,34,39, 48,51,54,55,61,64,75,79. KENŐ Plusz-szám: 55. KENŐ JOKER - szombat: 106776. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (16), 5. díj: 2,50 euró (94), 6. díj: 0,50 euró (1080). ÖTÖSLOTTŐ: 10, 57, 70, 75, 87. Telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek 3 206 220, a hármasok 30 370, a kettesek 1690 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 5,12,14,20,32,33. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 467 285, a négyesekre 7520, a hármasokra pedig 1415 forintot fizetnek.