Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-24 / 220. szám, csütörtök
o N OD Hasznos tippek őszi városnézéshez 18. oldal 2015. szeptember 24., csütörtök, 8. évfolyam, 37. szám Az idei a 182. Oktoberfest Minden eddiginél drágább a sör az Oktoberfesten Münchenben megnyílt az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál. Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra - a művelet a második ütéssel sikerült -, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök, a konzervatív Horst Seehofer kapta aTerézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. „Büszke nem vagyok, de azért örülök, hogy sikerült” - nyilatkozott Dieter Reiter söröshordó-csapolói teljesítményéről. Polgármesterként ez a második fesztiválja, és jobban teljesített, mint tavaly, amikor csak a negyedik ütésre sikerült megcsapolni a hordót. Elődje, az ugyancsak szociáldemokrata Christian Üde 21 Oktoberfestet nyitott meg. Az idei a 182. Oktoberfest. A sör minden korábbinál drágább, korsónként — vagyis literenként - 10 és 10,40 euró közötti összeget kell fizetni érte. A fesztivál október 4-ig tart, és a szervezők várakozása szerint nagyjából 6 millió látogatót vonz a bajor fővárosba. (MTI) Visszaüt a menekültválság: nem jönnek a turisták E rre az évre konferenciát, nagyszabású vállalati rendezvényeket mondtak vissza a külföldi megrendelők, illetve 2016-ra nem Budapestet választották ezek helyszínéül a menekültsválság kapcsán Magyarországról a világsajtóban megjelent képek és híradások miatt - írja keddi számában a Magyar Idők. Naponta legalább tucatnyi szállodafoglalást is lemondanak a külföldiek. A lap szerint nemcsak a pályaudvarok környékén vagy a menekültek útvonalai mentén lévő hotelekből marad el a korábbiaknál több egyéni vendég, hanem Budapest-szerte és egyes vidéki régiódban is érezhetően mérséklődnek a szobafoglalások. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: a szállodavállalatok és az önálló hotelek közül is többen jelezték, hogy visszaesett a foglalások száma október első-második hetére. Főként az országról megjelent negatív hírek miatt érkeznek a lemondások - tette hozzá. Ez különösen olyan szállodákat érint érzékenyen, amelyek vendégköre döntően szabadidős utazókból áll, vagyis akik például városnéző körutakra vagy vidéki, gyógyfurdős kikapcsolódásra érkeznek Magyarországra, és jellemzően az interneten foglalják le a szállást. Niklai Ákos elmondta azt is, hogy a szállodaszövetség javasolni fogja az ágazatot felügyelő Nemzetgazdasági Minisztériumnak, illetve a nemzeti marketinget irányító Magyar Turizmus Zrt.-nek egy közös, nemzetközi médiakampány elindítását, ha súlyosabb mértékben jelentkezne a turizmusban a menekültügy miatti visszaesés. (MTI) Budapest egyik látványossága, a Széchenyi fürdő (Képarchívum) Tönkreteszi az egészségét, aki nem megy vakációra Magasabb vérnyomást, rosszabb alvást, nagyobb stresszt okoz a túl sok munka. V akációra menni jó dolog - ezt mindenki tudja, aki megteheti. Ami azonban kevésbé ismert, hogy a nyaralás, illetve annak hiánya komoly hatással van az ember egészségi állapotára. Két brit szervezet, az egészség- ügyi jótékonykodással foglalkozó Nuffield Health és a Kuoni utazási iroda kutatása arra ez eredményre jutott, hogy a vakáció hiánya komolyan rontja az illető egészségi állapotát: magasabb lesz a vérnyomása, rosszabbul alszik és stresszesebben él. A 12 önkéntesen végzett vizsgálat szerint a nyaralás pozitív hatása két héttel tovább tart, mint maga a vakáció, de néhány esetben akár hónapokig is tartott. A teszteket végrehajtó egyik orvos szerint a magas vérnyomás csökkentése mérsékli a szívroham és az agyvér(Képarchívum) A nyaralás pozitív hatása két héttel w tovább tart, mint maga a vakáció, de akár hónapokig is eltarthat... Vakációra menni jó dolog zés kialakulásának kockázatát, a jó alvás pedig az immunrendszer erősítése miatt fontos. A túlórázás ugyancsak káros lehet az egészségre. A finn Foglalkoztatás-egészségügyi Intézet kutatása szerint azok, akik több mint 11 órát dolgoznak naponta, kétszer olyan valószínűséggel esnek depresszióba, mint azok, akik csak 7-8 órán át végeznek munkát. Az orvosok azt tanácsolják, hogy ki kell kapcsolni, akár napi szinten, akár több rövidebb szabadság beiktatásával, hogy regenerálódjon a szervezet - írja a Daily Mail. (origo)