Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)

2015-09-22 / 218. szám, kedd

2015. szeptember 22., kedd, XI. évfolyam, 35. szám Angol futball: mi az igazság? Egyedüli válogatott­ként Anglia száz- százalékos teljesít­ménnyel vezeti az Európa-bajnoki selej­tezőcsoportját. L egyőzhetetlenekí Invin- cihles! Adjunk nekik még egy oroszlánt! - lelkesedhetnénk, ha nem tudnánk, hogy eközben a Premier League csapa­tai - melyek közül tavaly egy sem jutott a legjobb nyolc mezőnyéig - megint gyalázatos rajtot vettek a Bajnokok Ligájában, ahol nem­hogy a topligák, de a francia vagy a portugál bajnokság is több pontot szerzett az első körben: vereséggel rajtolt az Arsenal, a Manchester City és a United is. .Harminc év fájdalma sem állhat az álmaim útjába' (Fotók: TASR/AP, SUA/AP, képarchívum) Anglia, az esélytelen esélyes Alf Ramsey, az egyetlen angol menedzser, akinek sikerült meg­nyernie a vb-t, már a torna előtt megmondta 1966-ban, hogy győ­zelemre vezeti csapatát. Jóslatától azonban mégsem kell hasra es­nünk: tulajdonképpen minden an­gol menedzser ezt mondja minden világbajnokság előtt, maga Ramsey is két másik alkalommal állította ugyanezt. Amikor csapata kiesett az 1970-es világbajnokságról, úgy nyilatkozott, hogy „Most már előre kell néznünk, a németországi vb lebeg a célkeresztünkben, és úgy gondolom, erős a csapat, remek esélyünk lesz elhódítanunk a trófe­át”. És hogy hol végzett végül Ang­lia 1974-ben? Ki sem jutott a vb-re. Az Európa-bajnokságokkal még tragikusabb a kép: Anglia még csak a döntőig sem jutott el soha, leg­jobb eredményüket szintén hazai pályán érték el 1996-ban, amikor az elődöntőig mentek. Kinek meglepetés még a vereség? A nagy tornák rituáléja túlmutat a labdarúgá­son. Az aktuális kiesés általában az adott év legné­zettebb műsora Angliában. Ez­zel egyszerre két dolgot is megtanít a televízió előtt ülő generációknak. Egy: az angol válogatott a végső győzelemre született, és kettő: so­sem teljesíti be a jóslatát. A zseni­ális dal, a „Három oroszlán” [van a mezemen], amely az angol vá­logatott nem hivatalos himnusza, egyszerre foglalja magába mindkét narratívát: „Harminc év fájdalma / sem állhat az álmaim útjába”. Vagy ott van Terry Butcher, a vá­logatott korábbi kapitányának legendás nyilatkozata 2006-ból, amikor a negyeddöntőben bekö­vetkező, menetrendszerű kiesés utári azt találta mondani a Sunday Mirrorban, hogy „a válogatott tör­ténelmi távlatban megfigyelhető alulteljesítése csak még inkább alá­támasztja az ország labdarúgásának rangját”. Az egyre sokasodó pofonok igazá­ból csak az angolokat lepik meg, a legutóbbi BL-csoportkört követő­en Slaven Bilic, a West Ham Uni­ted horvát menedzsere már szinte unott arccal magyarázta a jelensé­get. „Nem értem, az angolok miért kapnak sokkot, ha a United veszít a PSV otthonában. A hollandok nem tudnak futballozni? Eszre kel­lene végre venni, hogy Európa tele van jó csapattal. Eközben az ango­lok nem veszik elég komolyan a nemzetközi összecsapásaikat, mert mindig alábecsülik az ellenfelet. Rendben, az komoly meglepetés volt, hogy az Arsenal kikapott Zág­▼ Gerrard téved a Premier League légiósaival kapcsolatban, erre talán Luis Suárez a legjobb példa rábban - noha a horvát futball sem éppen kutyaütő. De ki lepődött meg, amikor tavaly a Besiktas ki­verte a Liverpoolt? Senki, Európá­ban biztosan nem” - mondta Bilié a BBC-nek. Túl sok vagy túl kevés? Amikor a szakértőknek azt kell elemezniük, hogy miért veszít örökké Anglia, akkor a legnépsze­rűbb válasz és kifogás az, hogy a megnövekedett játékosimport az oka mindennek, hiszen több száz külföldi játszik a Premier League- ben. Ennek a teóriának aztán ál­dozatul esnek maguk a játékosok is, mint például Steven Gerrard. „Azt hiszem, nagy a kockázata an­nak, hogy túl sok külföldi játékos szerepel az angol bajnokságban; ez előbb-utóbb ld fog hatni a nemzeti csapatunkra is - sőt meglehet, már túl is vagyunk ezen. Döntő fon­tosságú, hogy az angol labdarúgás minél több játékost termeljen ki” - nyilatkozta Gerrard a horvátok ellen hazai pályán elveszített k 2008-as Európa-bajnoki- selejtező előtt. Képzeljük el, hogy Piatininek valahogy sikerül elintéznie, hogy az Európai Unió törvényei ne vonatkozzanak Angliára, és a PL-kluboknak diszkriminálniuk kellene a külföldi játékosokat. Gerrard nagyon gyorsan kiábrán­dulna a saját véleményéből. Ha ugyanis szerény képességű játéko­soknak garantálnánk helyet a Pre­mier League-ben, akkor nem len­ne túl sok lehetőségük a fejlődésre, nem is lenne kitől tanulni, és fő­ként: nem is lennének rászorulva. Ez az importhelyettesítés klasszi­kus problémája is: az intézkedés a gyenge teljesítményt (is) védi, sőt konzerválja. Ami rövid távon se­gítséget jelenthet, az hosszú távon biztosan versenyhátrányt okoz. Az angol labdarúgással messze nem az a probléma, hogy túl kevés angol játszik a Premier League- ben. Éppen ellenkezőleg: túl sok. Az angol válogatott akkor járna a legjobban, ha az ország legjobb klubjai még kevesebb angolt fog­lalkoztatnának. Csak a legjobbaktól lehet tanulni Érvelhetnénk azzal, hogy az angol játékosok így is csak a 32 százalékát teszik ki a Premier League átlagos kezdőcsapatainak. Ugyanakkor mondhatjuk azt is: a világ legkeményebb bajnokságá­ban egy nemzet sincs jelen olyan magas százalékban (32), mint az angol - minden csak megközelítés kérdése. A hollandok, a portugálok vagy az uruguayiak csak álmodnak arról, hogy a Premier League (vagy bármely topliga) 32 százalékát ad­ják a játékosaik. Ezzel szemben az angoloknak mintegy 65-70 játé­kosuk folyamatosan kezdő a világ legerősebb bajnokságában. A lehetőség, hogy az angol játéko­sok nagy számban mérhetik össze erejüket a legjobb külföldi játéko­sokkal hétről hétre csak pozitívan hatott az angol válogatottra is. Az angoloknak már ahhoz is fel kellett szívniuk magukat, hogy egyáltalán szerződést kapjanak a klubjuktól, nemhogy ott legyenek a kezdő­csapatban hétről hétre. így aztán minden eltelt fordulóval többet fognak tudni a nemzetközi ellenfe­lekről, és ők maguk is fokozatosan Sven-Göran Eriksson volt az angol válogatott első külföldi kapitánya fejlődnek. 1968 és 1992 között a válogatott a meccsei 52 százalékát nyerte meg világ- vagy Európa-baj- nokságon, ami 62 százalékra emel­kedett a Premier League bevezetése utáni periódusban. Márpedig ezek a mutatók azt támasztják alá, hogy az angol futball csak profitált a sok külföldi igazolás jelenlétéből. Azonban nincs egy más liga sem Európában, amely ekkora fizikai igénybevételnek tenné ki a játé­kosait. És itt nemcsak a hőfok a lényeg, hanem a darabszám is: a PL-játékosok játsszák a legtöbb meccset egy évben. így amikor az angol játékosok a válogatottban szerepelnek, legtöbbször fáradtan, kifacsarva, sérülésekkel küszködve érkeznek meg az edzőtáborba, és nemhogy nem tudnak kiemelke­dőt alkotni, de jó, ha az átlagos szintjüket hozni tudják. Harry Redknapp még a Portsmouth me­nedzsereként bírálta a rendszert: „Úgy látom, a válogatott meccsek egyre nagyobb nyűgöt jelentenek a PL-játékosok számára, a bajnokság és a Bajnokok Ligája szinte min­dennél fontosabbá vált. Nem tud­nak mindkettőre koncentrálni.” A Premier League bedarálja a játékosokat A Soccernomics című, hamarosan magyarul is megjelenő könyv­ben az ország korábbi szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson és több angol játékos is kifejti az erre vonatkozó nézeteit. Amikor Erikssont megkérdezték, Anglia miért búcsúzott a 2002-es világ- bajnokság és a 2004-es Eb negyed­döntőjében, akkor azt felelte, hogy a fáradtság miatt, egyszerűen nem tudták kiheverni a tornára a hosszú szezont. „ Aki nem teljesen fitt, az sem lábbal, sem fejjel nem tud tel­jesíteni. De nézzük csak meg: a vá­logatott egyeden gólt sem szerzett a világbajnokságon a meccsek máso­dik félidejében. Ez azért árulkodó, nem?” — mondta Eriksson. Amikor a könyv szerzői Ashley Cole-t kérdezték a 2006-os vi­lágbajnokságról, hasonló választ adott. „Legyünk őszinték: be kell ismerni, hogy a második félidőben rendre hiányzott belőlünk valami, döcögött a játék. Hogy pontosan mi, azt meg nem tudnám mon­dani, de a második félidőkben gyengék voltunk.” Egyes csapat­társai azonban nála sokkal jobban ádátták és értették a helyzetet, így például Frank Lampard, aki így beszélt a 2006-os eseményekről: „Az egész torna során szenvedtünk a hőségtől. A második félidőben rendre alulmúltuk, amit az elsőben mutattunk. Paraguay ellen - ami a legrosszabb meccsünk volt - nem­hogy fúrni, de kocogni is alig tud­tunk a hajrában.” A beszámoló kísértetiesen hasonlít Gerrard visszaemlékezéséhez, aki a 2004-es Európa-bajnokságról mondta ugyanezt. „Az az igazság, hogy teljesen kivoltunk a 2004- es Eb-n, a hosszú, fárasztó szezo­nért nagy árat kellett fizetnünk.” Ugyanez történt a 2010-es dél-af­rikai világbajnokságon is: az angol válogatott egyeden gólt sem szer­zett a második félidőben. Capello el is mondta, szerinte miért nem nyer egy nagy tornát sem a válo­gatott. „Az angolok a legkevésbé frissek az összes válogatott közül, mert a Premier League-ben szünet nélkül darálják végig az egész évet.” Ez a hajtás most már egyre ko­molyabban visszaüt a bajnokságra is, mert a BL-bukdácsolás még hagyján, de az Európa Ligát már egyáltalán nem veszik komolyan az angolok. Emiatt a nemrég még az UEFA ranglistájának élén álló Premier League egyre mélyebbre zuhan a bajnokságok koefficiensei alapján összeállított sorrendben, és ha a tendenciák folytatódnak, könnyen előfordulhat, hogy már a 2017/2018-as szezonra elveszít egy BL-helyet a négyből. Hegedűs Henrik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents