Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)

2015-09-22 / 218. szám, kedd

KÜLFÖLD 2015. szeptember 22. | www.ujszo.com Sziriza 2.0, újra jöhet Ciprasz A korábbinál jóval alacsonyabb volt a vasárnapi választási részvétel Görögországban ÖWV ŰkSmá A verhetetlen páros? Alekszisz Ciprasz (balra), a Sziriza és Panosz Kamme- nosz, a Független Görögök elnöke újra kormányozhatja Görögországot. (Sita/ap) 8 | RÖVIDEN Irán nukleáris mintákat adott át Teherán. Irán a vitatott parcsini katonai létesítményéből szár­mazó mintákat adott át a Nem­zetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek. Behrúz Kamalvandi, az iráni atom­energia-ügyi szervezet szóvivője azt mondta, hogy múlt héten a parcsini komplexum több kijelölt helyén mintákat vettek iráni szakértők a NAÜ felügyelőinek jelenléte nélkül, de a vonatkozó szabályokat és normákat tiszte­letben tartva. Kamalvandi nem zárta ki, hogy a jövőben egy ha­sonló mintavételnél a NAU fel­ügyelői is jelen lesznek. Amano Jukija, a NAÜ főigazgatója megerősítette, iráni szakértők a NAÜ nevében környezeti min­tákat vettek a gyanú alatt álló lé­tesítmény területén. (MTI) Robbantások egy nigériai városban Maiduguri. Egyszerre három pokolgépes merénylet történt Maiduguri északkelet-nigériai város egyik mecsetjében és a környékén, a robbantásokban legalább 55-en haltak meg és 90- en megsebesültek - közölte a hadsereg szóvivője. Erős a gya­nú, hogy a Boko Haram szélső­séges iszlamista lázadószervezet tehető értük felelőssé. A lázadó­csoport hat éve harcol, hogy isz­lamista államot hozzon létre Ni­géria északkeleti részén. (MTI) Lázár Orbánnal egyeztetett Budapest. Lázár János tegnap egyeztetett Orbán Viktor mi­niszterelnökkel Rogán Antal po­litikai kabinetfonöki kinevezé­séről. A Miniszterelnökséget ve­zető miniszter nem volt hajlandó nyilatkozni az egyeztetés ered­ményéről. Lázár szerdán, a Fi­desz frakcióülésén jelezte: le­mond, ha nem sikerül rendezni Rogán új posztjával kapcsolatos kifogásait. A kancelláriaminisz­ter tegnap délelöttig adott lénye­gében ultimátumot. A Bors sze­rint ezentúl nem Lázár, hanem Rogán lesz napi kapcsolatban Orbánnal, csak rajta keresztül le­het időpontot kérni a kormány­főhöz. Lázár egyetlen újságíró­nak sem nyilatkozott arról, elfo­gadja-e az Új felállást. (Index, Bors) Arab lapokban hirdet a magyar kormány Bejrút/Budape*t. Több liba­noni és jordániai napilapban is egész oldalas hirdetést jelentetett meg tegnap a magyar kormány, amelyben arra figyelmezteti a migránsokat, hogy a magyar ha­tárok illegális átlépése bűn­cselekménynek minősül, és azért börtönbüntetés jár. A libanoni an-Nahár és a jordániai Rai al- Gadd című napilapban angol és arab nyelven megjelent felhívás szerint a „magyarok vendégsze- retőek, ugyanakkor a (hatósá­gok) a lehető legkeményebb módon lépnek fel azokkal szemben, akik illegálisan pró­bálnak az országba bejutni”. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Athén. Bejött a görög baloldali Szirizának a rendkívüli parla­menti választás, a szavazatok 35,47%-át szerezte meg. Ha csökkent erővel is, de ismét koalíciós kormányt alakíthat Alekszisz Ciprasz. A fájdalmas reformokat és megszorításokat azonban nem úszhatják meg a görögök. Jöhet a Sziriza 2.0, vagyis vissza­térhet a hatalomba a baloldali Sziri­za. A vasárnapi előrehozott görög parlamenti választásokon Alekszisz Ciprasz pártja a szavazatok 35,47%- át (januárban 36,3%) kapta. Máso­dik helyen a legfőbb kihívó, a jobb­közép Új Demokrácia 28,09%-nyi (januárban 27,8%) voksot szerzett, a harmadik a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt lett a szavazatok 7%- ával. Utolsóként jutott be a parla­mentbe a jobboldali Független Gö­rögök (ANEL), 3,6 százaléknyi vokssal - azonban ez is elég ahhoz, hogy újra a Sziriza koalíciós part­nerévé váljon. Evangelosz Meima- rakisz, az Üj Demokrácia vezetője a görög közszolgálati televízióban el­ismerte vereségét, gratulált Cip- rasznak, akit a kampányban folya­matosan „hazugnak” nevezett. Az abszolút többség megszerzésé­hez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell meg­szerezni. A Szirizának és az ANEL­Orbán Viktor szerint Magyarországot lerohanják a menekültek, Szerbiába újabb hullám érkezett, Berlin a közel-keleti menekült­táborokat finanszírozza. Budapest/Zágráb/Beriin/Ljub- jana/Washington. Átlépte a 200 ezret a Magyarországra érkező be­vándorlók száma, január 1. óta 224 235-en érkeztek - közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság; a magyar-szerb szakaszon 201 687 ember lépte át a határt, a ma- gyar-horvát határszakaszon 21 966. A rendőrség 18 757 migránst fogott el tiltott határátlépés miatt péntektől vasárnapig. „Lerohannak bennün­ket” - így kommentálta a bevándor­lást Orbán Viktor tegnap a parla­mentben. A bevándorlók „már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót” - jellemezte a helyzetet a kor­mányfő, hozzátéve: a szerb határt a rendőrség meg tudja védeni, a horvát és a szlovén határszakasz együttes védelméhez azonban fel kell hasz­nálni a honvédséget is. Feszült balkáni viszonyok Beengedték a horvátországi Bre- gana és Harmica határátkelőhöz ér­kező menekültek többségét Szlové­niába hétfőre virradóra - közölte a szlovén rendőrség. Az este folya­mán mintegy 500 migránst és me­nekültet engedtek be Szlovéniába. Horvát lapok arról számoltak be, hogy a javarészt Közel-Keletről ér­kező menekültek teljesen elzárták a Bregana határátkelőt Horvátország és Szlovénia között, akadályozzák az autók áthaladását, és emiatt végelát­nek együtt 155 honatyája lesz a par­lamentben. Az Új Demokrácia 75 he­lyet szerzett meg. Ciprasz a hívei előtt azt mondta, pártja - az országot kor­mányozva - hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, „túl kemény ahhoz, hogy elhaljon”. Elbúcsúzunk a múlttól. A görög lo­bogó most nemcsak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legna­gyobb terein is” - mondta Ciprasz, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot hazájáért. Ezzel egy időben Panosz Kammenosz, a Sziri- zával eddig együtt kormányzó Füg­getlen Görögök (ANEL) elnöke be­jelentette, a két párt azonnal hozzálát a kormányalakításhoz. A Sziriza és az ANEL programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprog­ram feltételeinek újratárgyalását ígérték. Ciprasz a múlt hónapban le­mondott, miután pártjában fellázad­tak a hitelezők szigorú feltételeit tar­talmazó harmadik pénzügyi mentő­csomag elfogadása ellen. Ciprasz ré­széről ez politikai pálfordulással fel­érő döntés volt, mivel a megszorító intézkedések elutasításának ígéreté­vel nyerte meg az előző választást. A Sziriza sikerének egyik fontos eleme, hogy meggyőzte a szegé­nyebb, elesettebb társadalmi cso­portokat, amelyek egyébként eddig a nagyját fizették a megszorításoknak, hogy ez a továbbiakban másként lesz - mondta Fokasz Nikosz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társa­dalomtudományi Karának oktatója. hatatlan kocsisor alakult ki a határ­nál. A menekülteket csak lassan tud­ják beengedni a korlátozott elszál­lásolási lehetőséggel rendelkező Szlovéniába, ahol először regiszt­rálniuk kell ahhoz, hogy továbbme­hessenek - közölték a szlovén ható­ságok. Eddig mintegy háromezer menekült érkezett Szlovéniába. Tagadhatatlan, Horvátországnak válságos a viszonya Magyarország­gal, Szlovéniával pedig feszült-je­lentette ki Mate Granic volt külügy­miniszter az N1 horvát hírcsatorná­nak. Amikor Magyarország eldön­tötte, kerítést épít szerbiai határán, Horvátországnak kész tervekkel kel­lett volna előállnia, és nagy regiszt­rációs táborokat kellett volna létesí­tenie a szerb, a magyar és a szlovén Úgy vélte, az alacsony választási részvétel hátterében az állhat, hogy a választók belefáradtak, hiszen idén már harmadik alkalommal volt vá­lasztás az országban. Az elemzők szerint a Sziriza sikere jó esélyt ad a politikai stabilitás meg­teremtésére. Ez feltétlenül szükséges a reformok elindításához, és a növe­kedés beindításához - véli Fariborz Moshirian, az ausztrál University of New South Wales pénzügyi intéze­tének igazgatója. Ä szakértő bízik benne, hogy mind a megszorítások, mind a reformok, mind a privatizáció terén előrelép az új kormány. Miután határon - tette hozzá. A volt külügy­miniszter szerint komolyan kell ven­ni Magyarországnak azt a fenyege­tését, hogy meggátolja Horvátország csatlakozását a schengeni zónához. A becslések szerint tegnap délig legalább 5000 közel-keleti migráns érkezett Szerbiába Macedóniából - derül ki a Vöröskereszt friss migrá­ciós adataiból. Egy macedón hírpor­tál azt közölte, a balkáni országon csak vasárnap több mint 4000-en útaztak át. A macedón—görög határ melletti Gyevgyelijából mintegy 2800 embert vittek vonatokkal a macedón-szerb határ melletti Taba- novceba. A Szerbiába belépő mig­ránsokat a szerb-macedón határ melletti Presevóból továbbra is a leginkább a szerb-horvát határon megkapta a választók felhatalmazá­sát a nyáron elfogadott hitelcsomag feltételül szabott intézkedések meg­hozatalára, a kormánynak fel kell ké­szülne a program első értékelésére, amely legjobb esetben október kö­zepén lehet - emelte ki Andrew Nay- lor, a londoni Cicero Group tanács­adó cég igazgatója. Ha ez kielégítő eredményt hoz, akkor Athén számít­hat a hitelcsomag következő részéle­tére. Naylor hangsúlyozta, feltétle­nül szükség van az államadósság enyhítésére, amire a hitelezők eddig nem kötelezték el egyértelműen ma­gukat. (MTI, NOL, NapiG.) fekvő Sídre viszik. A horvát hatósá­gok ott lezárták ugyan a határt, a migránsok azonban a zöldhatáron keresztüljutnak Horvátországba. Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől - jelentette be John Kerry amerikai külügymi­niszter. Az USA 2016-ban az eddig tervezett 70 ezer helyett 85 ezer me­nekültet fogad be a világ minden ré­széről, 2017-ben pedig 100 ezret. Kerry hangsúlyozta, hogy hazája se­gíteni akar a menekültválság kezelé­sében, és példamutatónak nevezte Németország áldozatvállalását. Arról nem beszélt, hogy mennyi szíriai ál­lampolgár lehet a befogadni tervezett menekültek között. Német pénzinjekció Németország azonnali pénzügyi segítséget nyújt a Szíria térségében fekvő menekülttáborok helyzetének javítására, a támogatás révén félmil­lió ember élelmezését lehet biztosí­tani 3 hónapon keresztül - mondta a német kormány nemzetközi gazda­sági együttműködésért felelős mi­nisztere. Gerd Müller közölte: a kor­mány az utóbbi két évben 1,5 milli­árd eurót fordított a Törökországban, Jordániában és Libanonban mene­külttáborban élő szíriaiak helyzeté­nekjavítására. így a német állam tá­mogatása révén tud iskolába járni 60 ezer Libanonban élő szíriai gyerek, Jordániában pedig 800 ezer mene­kült vízellátását és 200 ezer mene­kült áramellátását oldották meg né­met támogatással. A menekülthullá­mokat kiváltó okok kezelésére a 2017-ig tartó kormányzati ciklus vé­géig 12 milliárd eurót fordítanak. (MTI) Megint menekültek ezrei tolonganak a balkáni úton Rendőrök kísérik a Horvátországból érkezett bevándorlókat a gyékényesi vas­útállomásra a Somogy megyei Zákány térségében. Csak vasárnap este több mint 1000 menekült érkezett, tegnap további százak jöttek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents